- A nővéredet vagy elintézte ez a kettő és hallott, vagy ő maga volt a gyilkosuk.- mondta a férfi mire a fiatalabb keze önkéntelenül is ökölbe szorult.

- Az én nővérem nem gyilkos!- köpte felé Haneul olyan indulattal és dühvel a szavakat, hogy legbelül még maga Jungkook is meghökkent de ezt nem mutatta.

Hideg fejjel és higgadtan közölte a lánnyal véleményét ahogy mindig. A fiatalabb érzelmei egyáltalán nem hatották meg, hiszen az elmúlt évek már rég kiölték belőle a szimpátia legapróbb szikráját is.

- Én csak közöltem a tényeket. Jelen állás szerint ez a két forgatókönyv áll rendelkezésünkre.

- De ez csak spekuláció semmi több. Yoora nem tenne ilyesmit, tudom.- mondja Haneul a korábbinál kicsit visszafogottabban mire a férfi közelebb lépve füléhez hajol.

- Azt se tudtad róla, hogy képes felvenni a harcot két férfival. Ki tudja miket titkolt még, és ha így áll a helyzet... akkor egy kicsit se ismered őt.- súgja érces hangon mire Haneul ellöki magától az idősebbet majd megkerülve elhagyja a helységet. A férfi szó nélkül utána ered de kifújja addig visszatartott levegőjét mikor meglátja, hogy a lány a kocsi mellett várja. Semmi kedve nem volt fogócskát játszani és feltúrni utána a környéket.

- Azt gondoltad elszököm? Mintha lenne hova mennem...- suttogta maga elé majd nem törődve a férfi reakciójával helyet foglalt az anyósülésen.

A rohanó idő szívdobbanása ütemesen lüktetett a levegőben nem volt semmi nesz, csak maga a némaság. A csönd bizonyos értelemben olyan mint a köd és aki benne sétál könnyen eltévedhet... de a lány számára ez a csend volt talán a leghangosabb segélykiáltás. A férfi szavai újra és újra visszahangzottak elméjében ezzel párhuzamosan egyre és egyre nagyobb űrt hagyva benne.

Tisztában volt vele, hogy a férfi csak az általa ismert tényekre alapoz mégsem akarta hallani őket mert ő maga is tisztában volt velük és azzal, hogy talán egyáltalán nem is ismerte nővérét.

Lehet végig hazudott neki és soha nem is az volt akinek mondta magát, minek gondolata a lány egész világát egyetlen pillanat alatt apró darabokra szaggatta. Hiszen az csak az idősebb lány körül forgott. Tűzbe ment volna nővéréért és a végsőkig biztos volt benne, hogy még ha hazudott is neki nem gyilkos.

Mégis ezek a kinem mondott szavak belülről perzselték fel a lány lelkét és megkérdőjelezték teljes mivoltát hiszen mit ér Yoora nélkül az egyetlen fényt jelentő személy nélkül kire egész féltve őrzött kis világát építette.

Most először úgy érezte hatalmasabb sötétségben találja magát mint gondolta.

- Neki állok a vacsorának mit ennél?- kérdezi Jungkook ahogy belépve a házba ledobja kulcsait és Ladyhez guggol azonban a fiatalabb csak megrázza fejét.

- Nem vagyok éhes.- mondta halkan majd megkerülve a férfit felrohant a lépcsőn és becsapja maga mögött szobája ajtaját.

Addig visszatartott könnyei egyszerre szakították át tüdejét de nem tudta tovább visszatartani őket és nem is akarta. Érezte ahogy eléri határait és érzelmei egyszerűen túlcsordulnak benne az elmúlt napok hatására mely egyszerre töltötte el a felszabadulás és feszély érzettel.

Mintha valami gagyi dráma női főszerepét osztották volna rá szinte már nevetségesnek tartotta a tényt, hogy ez a valóság lenne és csak remélni tudta, hogy ha ez csak valami álom hamar felébred belőle mielőtt feladná. Szíve torkában dobogott de kezeit szájára tapasztotta nehogy
kiszűrödjön zokogása hisz tudta ha a férfi meglátná csak még szánalmasabbnak érezné magát.
Azonban mint aki megérzi, hogy a lány gondolatai körülötte forognak lép be a férfi minden előjel nélkül mire a fiatalabb gyorsan hátatfordítva neki megtörli szemeit.

Nem akart felé fordulni és kimutatni gyengeségét így továbbra is csak hátát mutatta Jungkooknak ki a lány tettére felvonja szemöldökét de nem teszi szóvá.

- Kész a kaja.

- Nem tudnál kopogni mielőtt bejössz?
És ha öltöztem volna?

- Azt hiszem ez az én házam, szóval itt én szabom meg neked, mit teszel és nem fordítva. Azt mondtam kész a kaja gyere le.

- Megmondtam, hogy nem vagyok éhes. Csak hagyj magamra.

- Felőlem azt csinálsz amit akarsz de nem akarom meghallani Taehyungtól, hogy nem kapsz tőlem ételt se mert neki rimánkodsz.

- Csak hagyj magamra kérlek.

- Nem értelek de én nem fogok könyörögni.- mondta majd becsapta maga mögött az ajtót. Nem tudta, hogy segíthetne a lánynak de egy része talán nem is akart. Hiszen tudta, hogy a korábbi kijelentését nem fogja visszavonni, még ha fáj is a fiatalabbnak.

Amíg a tények és a bizonyítékok erre utalnak nem fog hazudni neki csak, hogy jobban érezze magát de okosabb ő annál, hogy ezt a szituációt várja el. Jungkook tudta, hogy a lány is tisztában van annak a lehetőségével, hogy a nővére nem olyan ártatlan mint amilyennek hiszi még se tudta felmérni ehhez képest a mostani viszonylatot a lány viselkedésében.

Sóhajtva foglalt helyet egyedül a megterített asztalnál és látott neki vacsorájának. Tekintete a vele szemben pihenő tányérra kalandozott melyet Haneulnak keszített ki úgy tűnt feleslegesen.

Bűntudata volt Taehyung szavai után amiért nem viselte megfelelő gondját de ha nem fogadja el a férfi segítségét ő nem fog könyörögni neki, hogy egyen.- gondolta magában Jungkook de ami még inkább foglalkoztatta az a két holttest és a lány nővérének a kapcsolata az esethez.

- Tegyük fel, hogy a nővére életben van és elrabolták. Ha végig őt akarták miért a lányt támadták meg ennek semmi értelme. Kell még itt lennie valaminek.- morogja orra alatt mikor
megcsörren telefonja.

Arca meglepettséget tükrözött meglátva a kijelzőn szereplő számsort. Nem jellemző a kapitányra, hogy személyesen felkeresse őt.

- Itt Jeon.- vette fel.

- Bocsánat a késői zavarásért de holnap szeretnék váltani önnel néhány szót az irodámban.

- Értettem. Kirendelem egy emberem a lány mellé addig, hogy figyeljen rá.- kezdett bele Jungkook azonban a vonal másik feléről szavába vágtak.

- Arra nem lesz szükség. Hozza magával a lányt is.

- Értettem.- válaszolta a férfi mire felettese meg is szakította a hívást.
Megrögzötten figyeli a továbbra is az asztalon pihenő készüléket de gondolatai csak még inkább összekuszálódtak fejében. A kapitány felbukkanása és a lány utáni érdeklődése nem várt fordulat volt számára. A kapitány maga nem érdekelt a legtöbb ügyben de úgy tűnik ez a szellem eset még az ő érdeklődését is felkeltette ami részben meglepte a férfit.

Tudta, hogy nem egy egyszerű esetről van szó de ennyire különleges lenne a lány, hogy a kapitány is felbukkan?

- Úgy tűnik igen népszerű vagy...- nézett az a lány szobájának irányába, majd elmosogatva a koszos edényeket hálószobájába indult.

Az óra már a másnap kezdetét jelezte Haneul még se tudott nyugovóra térni. Hiába érezte ahogy elnehezülnek pillái ahányszor lehunyta szemeit csak a két testet és nővérét látta maga előtt, s ha egy pillanatra mégis elpilledt a rémálmok sokasága azonnal felrázta álmából.

Egyre sötétebb és sötétebb képek jelentek meg előtte de semmilyen rémálom, akármilyen ijesztő legyen is, nem lehetett rosszabb annál mint ami fogva tartotta őt. A valóság.

Úgy érezte mintha elméje telejesen üressé volt volna, mintha a körülötte lévő világ hirtelen jelentéktelen, semmit mondóvá vált volna. Nem érzékelte valóságosnak az embereket
magakörül se a történeteket. Mintha csak statiszták lettek volna egy filmben, nem voltak fontosak, nem lendítették előre a történetet. Nem avatkoztak bele a cselekménybe, csak jöttek mentek élték az életük.

Egyedül az ő világa volt darabokban.

De nem is számítottak, hisz nincs hangjuk mely elérné a lányt sőt abban se volt biztos, hogy léteznek-e egyáltalán.

Mint ahogy abban sem, hogy ő maga létezik-e.

Csak céltalanul lebegett az ő világának romjai és a valóság két határvonala között s mire észbe kapott szobáját már a nap fénye árasztotta el. Fáradtan dörzsölve szemeit kelt ki kényelmet nyújtó párnái közül, azonban mielőtt a kilincsre foghatott volna az elmozdult és már nyílt is az ajtó, ahol azonban a küszöbön álló férfi meglepett tekintetével találta szembe magát ki úgy tűnt szintén nem rég ébredt.

- Mondtam, hogy kopoghatnál.- lép el Jungkook mellett a fürdő felé fordulva, ki azonnal utána indult.

- Én pedig megmondtam, hogy ez az én házam. Mindegy csak annyit akartam, hogy öltözz fel be kell mennünk a kapitányságra.- dőlt az ajtófélfának mire a lány megtorpan.

- Miért?

- Úgy tűnik a kapitány látni akar.

- Mindkettőnket?- kérdezi Haneul mire a férfi bólint.- Miért?

- Passz de készülődj mert nem csípi a késést.- válaszolta majd szobájába indult. A hátralévő időben a lány emléjét a kapitány kiléte töltötte be és a találgatás külseje és indítékai felől.

Becsukva szemeit egy ötvenes éveiben járó férfit tudott elképzelni fánkot majszolva vagy egy harmincas éveiben járót, ki egésznap ki se mozdul az irodából.

Visszagondolva ezen a ponton már magának is be kellett ismernie, hogy túl sok drámát nézett a tvben.

Léteznek egyáltalán még ilyen karakterek a valóságban?

De ez édesanyja hibája volt ki nap mint nap erőltette, hogy együtt nézzék kedvenc sorozatait. Emlékszik volt, hogy egésznap fel se keltek a kanapéról és mikor apja hazaért munkájából már annyi popcornt megettek, hogy mozdulni se tudtak.
Az akkor még idegesítő szokás most annyira hiányzott neki, hogy bármit megtett volna, hogy újra édesanyja mellett nézhesse azokat a borzalmas szappanoperákat.

Ijesztő bele gondolni mennyire átértékelődnek az emberben akár a leghétköznapibb események is miután elveszti azokat. Az akkor még idegesítő és unalmas pillanatok nem is sejtetik mekkora kincset is értek igazából.

- Figyelsz rám?- lengeti meg kezeit a lány arca előtt Jungkook mire az feleszmélve megrázza fejét.- Itt vagyunk.- szállt ki a férfi őt követve némi hezitálás után pedig a fiatalabb is.

Az óriási kapu előtt megtorpanva méregette Haneul a tiszteletet parancsoló épületet. Jobban
belegondolva korábban még nem látta a rendőrséget nappal. Így is volt egy fajta feljebb való aurája de az éjszakai látványhoz képest merőben barátságosabban festett a lány számára.

- Gyere már.- kapja el kezét Jungkook, mire a fiatalabb feleszmélve kénytelen követni.

Az épületbe lépve minden egyenruhás meghajolva üdvözölte a férfit aki csak legyintve nekik haladt tovább Haneullal oldalán ki meglepe figyelte az eseményeket. Nem gondolta volna, hogy az idősebbnek ilyen tekintélye van az örsön de nem úgy tűnt, hogy ez a férfit bármennyire is izgatná.

Sorra szelték át a tágasabbnál tágasabb tereket míg a fiatalabb most, hogy lehetősége volt rá kicsit jobban körbe tekintett az üres folyosókon melyeken utoljára azon az éjszakán járt. Nappal sokkalta élettel telibb hely volt az örs de most a másik fél oldalán állva nem mint kihallgatott fél sokkal barátságosabb is.

Felsétálva az emeletre a fiatalabbnak azonnal szemet szúrt az üvegajtó melyen Jeon név állt mire megtorpan.

- Saját irodád is van?- kérdezi a férfit aki a lány kérdésére szintén lelassít.

- A gyilkossági csoport kapitányával és vezetőjével beszélsz persze, hogy van irodám idióta.- lép a fiatalabbhoz elkapva csuklóját, majd megindulva maga után húzza őt is egészen a folyosó végéig ahol az utolsó iroda áll ,, Kang,, névvel az ajtaján.

- Csak akkor szólalj meg ha kérdeztek értve vagyok?- nézett a fiatalabbra aki csak bólintva jelezte, hogy hallgat a férfire. Az idősebb egy mély levegőt véve kopogott, majd megvárva a
választ benyitott.

- Áh, itt vannak. Időben mint mindig Jeon.- mosolyodott el a fellettes mire a férfi köszöntve őt meghajolt.

Az eddig a kapitány külsejének mivoltáról ábrándozó lány meglátva azt teljesen lefagyott az ajtóban.

- Bemutatom neked Kang Seulgi kapitányt.- mondta Jungkook fejével finoman jelezve, hogy ne az ajtóban áljon de a lány nem mozdult.

A kapitány egy nő?

Az oda úton megannyi karaktert festett fel képzeletében a kapitányt illetően de valamiért egyik elgondolásában se gondolta volna, hogy egy nő az illető. Megilletődve figyelte a nőt, ki felvont szemöldökkel várta a fiatalabb reakcióját de az nem mozdult míg egy kéz vállaira nem fogott.

- Nem illik megbámulni a másikat Haneul.- hallotta a mély orgánumot háta mögül mire megugrik amit a férfi egy halk nevetéssel reagál le. Taehyung állt mögötte. Imádta a fiatalabb ártatlan és váratlan reakcióit, így nem tudta nem megtréfálni őt, mikor tudta.

- Menj be nyugodtan, ijesztőnek tűnik de nem harap.- tolja be Haneult majd becsukja maga mögött az ajtót.

- Eltekintek a megjegyzése felett ez alkalommal Kim tekintve, hogy vendégünk van.- nézett rá egy mosolyt erőltetve a kapitány majd a fiatalabb felé lépett.

Habár idősebb volt a két másiknál max a harmincas éveiben járhatott. Tekintete egyszerre volt lágy és hideg, mely teljesen kifürkészhetetlenné tette íriszeit. Fehér porcelán bőrét szinte tökéletesen keretezték sötét tincsei egyben éles vonásokat kölcsönözve neki.

Milyen gyönyörű nő.- gondolta magában, mire az idősebb egy mosollyal arcán lépett közelebb
hozzá.

- Szóval te lennél a lány aki egyik napról a másikra felforgatta itt az életet.

- Ismer engem?- kérdezi megilletődve a fiatalabb mire a kapitány ajkain egy halk nevetés szalad ki.

- Igen, elég népszerű vagy. Tudod nem mindennap bukkan fel egy szellem eset a semmiből, én is ezért vagyok most itt. Nem vagy egy átlagos civil és ez az ami különlegessé tesz. Még.- nyomja meg a mondat végét mire Haneul bőrén mintha végig futna a hideg. Magabiztosan nyújtja a lány felé kezét aki azonnal el is fogadja azt.
Nem akart semmiféle udvariatlanságot tükrözni az idősebb felé.

- Kang Seulgi vagyok a Busani Rendőrség Kapitánya, örvendek a
találkozásnak.

- Kim Haneul vagyok asszonyom.- válaszolja a fiatalabb azonban hangja magasabban szól feszültségétől mint azt szerette volna. Bátortalanul megrázza a kapitány kezét Taehyungból azonban kiszakad az addig visszafojtott nevetés végig nézve a kellemetlen jelenetet.

- Fogd be.- böki oldalba Jungkook mire elhallgat de továbbra se törli le mosolyát arcáról.

- Ne is foglalkozz velük mindig ilyenek, de ne tévesszen meg a külsejük se. Ők ketten a legjobb
embereim és a gyilkossági csoport kapitánya és helyettese személyesen. Bár gondolom nem kell őket bemutatnom főleg, Jeont aki úgy tűnik jelenleg személyesen felügyel rád.

- Igen.

- Akkor térjünk a tárgyra Kim Haneul.- vonul asztala mögé helyet foglalva a bőrszékbe ezzel teljesen átszellemülve. Az aurája szinte teljesen megváltozott az előzőhöz képest, sokkal kimértebbé és távolibbá válva a lány számára.

- Jeon, Kim.- fordult a két férfi felé kik azonnal felkapták fejüket.

- Igenis.- mondták egyszerre.

- Maguk távozhatnak. Szeretnék nyugodtan tárgyalni a vendégünkkel.- nézett komolyan a vele szembe álló lányra, mire a másik kettő bólintva indult a kijárat felé. Haneul kezei önkéntelenül is remegni kezdtek a gondolattól, hogy kettesben maradjon a nővel azonban ez megszűnt mikor
Jungkook elhaladva mellette egy finomat koppint a fiatalabb fejebúbjára.

Észre vette volna?- gondolta magában a távózó férfit figyelve.- Talán így próbálna erőt adni?

Nem számított a férfi váratlan tettére de hálás volt ezért a kis apróságért is ami ha csak egy kicsit is de kizökkentette és segítette megnyugodni.

- Most, hogy kettőnk közt vagyunk már rá térhetünk a tárgyra.

- Ha kérdése van felém, tegye fel asszonyom.- húzta ki magát Haneul mire a kapitány hátra dőlt bőrszékében.

- Tisztázzuk. Nehogy azt hidd, hogy engem megveszel a ténnyel, hogy ilyen fiatal vagy. A kislányos pofid semmit se fog érni ha tárgyalásra kerül a sor és a bírót se fogja meghatni.- mondta kimérten mire a fiatalabb remegése azonnal visszatért.

Nem is az ijesztette meg amit mondott hanem az a különös deja vu érzet és sötétség ami körbe vette őt a kapitány közelében.

Az első pillanattól fogva, hogy meglátta őt mintha a teljes teste remegne és minden porcikája azt súgná, hogy meneküljön onnan ahogy csak a lába bírja...

Ki ez a nő?...

________

©𝐊𝐈𝐌𝐂𝐇𝐀𝐄_𝐘𝐎𝐔𝐍𝐆®