Yoora könyvespolcait mindig is tudományos és biológiai értekezések hadai fedték melyeket Haneul kisgyerekként sokszor elcsent szobájában olvasgatva őket pedig mintha egy lépéssel közelebb érezte volna magát nővéréhez, ki abban a feljebb való aurával rendelkező fehér köpenyben táncolta körbe betegeit pár utcával arébb.

Egyik ilyen szaklapban olvasott a kapuelméletről mely felkeltette érdeklődését. Az elmélet kiemeli az agy fontosságát a fájdalom érzékelésében, alapvetően abból a tényből áll, hogy egy nem fájdalmas inger jelenléte blokkolja vagy csökkenti a fájdalmas érzést.

Habár a fájdalom maga nem kellemes
de túlélésünkhöz nagyon is szükséges. Úgy működik, hogy figyelmezteti az egyént, hogy veszélyben van a teste vagy az egészsége, azzal a céllal, hogy megszakítsa a fájdalom okát a test integritásának fenntartása érdekében.

Annyi éjszakán át bújta ezen a sorokat jelentéseket kutatva de egy fájdalmat soha nem említettek ezek a könyvek. Az emberi szív csak mint anatómiai tényező jelent meg Yoora orvosi lapjai között de annak fájdalmáról miért nem írt senki?

Azt a mindent felemésztő fájdalmat mely tovább szakította Haneul mellkasában az űrt az üres kihűlt kórházi folyosón ülve mivel magyarázhatná az orvostudomány?

Mikor elapadnak a könnyek, s nem jönnek a szavak a lelked túlcsordul mely a benned maradt érzelmek halovány szikráit örök sötétségre ítélik. Hol van ilyenkor az agy hogy megszakítsa fájdalmad az egészséged érdekében?

Mintha a szaklapokban írt több oldalas cikkek melyeket évek kemény kutató munkájával írtak mind hazugságok lennének s a mellette elhaladó fehér köpenyes bohócok semmit se tettek volna a hitelességéért.

- Hol van?!- robban be a csendbe zihálva Jeongin, ki kiszúrva az üres tekintetével magaelé bámuló fiatalabbat elkapja vállait.- Haneul mondj már valamit Chae az? Jól van?

- Hagyd őt.- fog a férfi kezére Jungkook fejével a mögötte pihenő ajtóra biccentve.- Menj be.

Az ügyvéd realizálva üzenetét csörtetett a terembe míg Jungkook óvatosan a földön gubbasztó lány mellé guggolt. Tettére válaszul nem érkezett reakció de, hogy is várhatta, hogy a fiatalabbat visszarántsa megtört világából a valóságba apró mozzanata. Az oda úton úgy tűnt zaklatott sírása nem hagy alább most viszont mintha elfogytak volna a könnyek. Csakis az üresség maradt Jungkook pedig nem tudta hogyan is kéne kezelnie ezt. Tökéletesen ismerte a gyász keserűségét a gyengédség gondolata azonban mindig is idegen volt számára. Mit mondhatna neki ami enyhít a fájdalmán? Valószínűleg semmit. De talán nem is a megoldásra van szüksége. Csak támaszra.

Lányhoz közeli karját finoman a fiatalabb tarkójára vezeti melyet elkapva mellkasához húzza a hirtelen tettétől kissé megszédült illetőt. Haneul szemei elkerekednek szándékára mikor azonban Jeongin fájdalmas üvöltése megtöri a csendet csak még erősebbnek érzi a férfi érintését.

- Nem megyek sehova.- motyogja Kook mire Haneul könnyei ismét utat törnek az idősebb mellkasán koppanva ezúttal viszont a nyomozó melegsége mintha eljutott volna a betölthetetlennek vélt ürességhez megöntözve éltető cseppjeivel a lányban szunnyadó hervadó virágok százait.

Az addig remegő kezeiben szorongatott textíliát elengedve karjait gondolkozás nélkül a férfi nyaka köré kulcsolta. Közelebb akarta érezni magát hozzá, többet és többet akart a belőle áradó melegségből. Tettét összeszorított szemekkel hajtotta végig, igyekezett minél többet magába szívni a pillanatból mielőtt a nyomozó annak véget vetne, azonban a férfi a lány jóslataival szembe menve szabad kezével a fiatalabb térdei alá fog és megemelve őt az akkor befutó tetoválthoz lép.

- Az ott hagyott textíliát gyűjtsd be és küldd el a labornak, haza viszem.

Haneul félve, hogy szempillái megemelésével megszakítja a pillanatot jobbnak látta sötétségben tartani elméjét azonban kilépve a kórház kapuján továbbra se tudta agyából száműzni az ügyvéd szívtépő üvöltését mikor pedig Jungkook óvatosan a kocsi anyósülésére ülteti ismét megszűnik a melegség.

Agyában mozgásnak indul a sok eltévelyedett gondolat és emlék mely az idősebb lányhoz kötötte. Az átbeszélt éjszakák, az Óz, s minden az összekovácsolódásukhoz vezető apró mozzanat. Többet érdemelt annál amit az élettől kapott és a kegyetlen sorsnál, hogy egy sikátor mélyén találjanak rá.

Mire pedig a nyomozó házához érnek ő végső elhatározásra jut.

- Jungkook.- töri meg a köztük húzódó csendet a fiatalabb mire az idősebb meglepve fordul felé azonban a lány szemeiben kibontakozó erő szinte magához láncolja a férfi tekintetét.

- Meg akarom találni aki ezt tette Chaeyounggal és elvenni tőle mindent ami valaha is számított.

- Képes lennél a családod után való nyomozás elé helyezni?

- Az elmúlt időszakban ő volt a családom valaki pedig elvette ezt tőlem és mindenki mástól aki szerette. Azt akarom, hogy soha többé ne láthassa a napfényt és érintkezzen másokkal. Nem akarom, hogy másnak is azt kelljen éreznie amit nekem... Segítesz ebben?

- Rám bízhatod.- feleli Jungkook majd kiszállva a kocsiból a házba indulnak ahol az idősebb a fürdőbe küldi Haneult amíg ő a konyhában vacsorájuk elkészítéséhez lát. Túl sok időt nem hagynak neki rá amit telefonja csengése is jelez ő azonban füléhez szorítva azt vállával folytatja a zöldségek kockázását.

- Mondd Tae.

- Leadtam a mintát remélhetőleg a napokban választ ad néhány kérdésünkre és elküldtem csatolva a biztonságikamera felvételeit amit kértél de még nem volt időm jobban beleásni magam.

- Rendben, innen intézem menj haza és pihenj kitudja mikor csörög ismét az az isten verte telefon, hogy mennünk kell. Mostanában mintha nem lennél kipihent valamit aggaszt?

- Nem, csak kicsit elúsztam a papírmunkával.- nevet kellemetlenül a tetovált hazugságával egy újabb strigulát húzva bűntudata okainak listájára.- Haneul jól van?

- Úgy is mondhatjuk, de jobban viseli mint gondoltam. Meg akarja találni a gyilkost.

- Kezdi átvenni a habitusodat.

- Meglehet de így neki is könnyebb lesz mellettünk maradni. Sok múlik ezen a nyomozáson akár mindent elveszthet egy pillanat alatt.

- Ezzel én is tisztában vagyok viszont ez a holttest... a sikártorban te is láttad az alkarját ugye?- kérdezi a tetovált mire a Jungkook kezében eddig szorgosan fel le járó kés megáll a levegőben.

- Vér és kosz borította mindenét mire akarsz kilyukadni?

- A kaszás mosolyát vésték rá.- feleli köntörfalazás nélkül Taehyung mit tudott barátja mindennél jobban utál mikor azonban nem érkezik válasz a vonal másik végéről meghökkenve ellenőrzi képernyőjét. A hívás továbbra se szakadt meg, Jungkook volt az ki némaságra ítélte azt.

- Ez biztos?

- Igen, úgy tűnik évekkel a Kim Younghee ügy lezárása után ismét megjelentek. Mit akarsz tenni?

- Mit tehetnék megkeresem aki felelős mindezért és közben kicsikarom belőlük a saját kérdéseimre is a válaszokat.

- Nem akarom, hogy elvigyenek az indulataid anno a kapitány megtiltotta, hogy ezzel az üggyel foglalkozz.

- Ezúttal nem fogom hagyni, hogy felszívódjanak persze csak akkor ha te nem köpsz.

- Nem köpök de te se zárhatsz ki engem ebből, ha már bűnrészessé teszel.- sóhajt megadóan a tetovált majd bontja a vonalat. A férfi meglepve teszi félre a készüléket mikor azonban az előtte elterülő ablakból Haneul alakja tükröződik vissza, lefagy.

- Máris végeztél? Gyors voltál.- vezeti vissza figyelmét a vacsora alapanyagaihoz de a fiatalabbat koránt sem volt ilyen könnyű elterelni.

- Mi az a kaszás mosolya?

- Hallgatózni csúnya dolog.

- Titkolózni is.- vágja vissza mire Jungkook sóhajtva fordul felé hátát a pultnak döntve.

- Nem hiszem, hogy tudni akarod.

- Ha köze van ahhoz ami Chaeyounggal történt akkor de. Tudni akarom.

- Ha mindenáron beszélgetni akarsz akkor segíts közben mert soha nem készül el a vacsora ha mindenki feltart.- sóhajt beleegyezve Kook, Haneul pedig bólintva mellé lépett.

- Azokat pucold még meg, már megmostam őket.- int az idősebb míg a lány szófogadóan teszi amit mondd.

- Szóval?

- Borzalmasan makacs vagy.

- Tőled tanultam.- ránt vállat mit a nyomozó figyelmen kívűl hagyva inkább belekezd a mesélésbe.

- A kaszás mosolya egy jelzés amit egy szervezet használ.

- Jelzés?

- Igen, az áldozataik alkarjába vésik egy mosolygós fej. Ezzel akarják egyértelműen a tudtunkra adni, hogy ők állnak mögötte de már évek óta nem adtak hírt magukról.

- Mi közük volt Chaeyounghoz?

- Fogalmam sincs de a felvételekből remélhetőleg választ kapunk. Taehyung most küldte el vacsora után megnézem.

- Úgy érted megnézzük.- helyesbít Haneul mire Jungkook egy rosszalló pillantást vet a lányra.- Most miért nézel így? Megmondtam, meg akarom találni aki ezt tette. Elég erős vagyok nem lesz baj.

- Rendben, de csak mert tudom hogy ha nemet mondok akkor is módot találsz rá hogy megnézd.

- Jó válasz.- mosolyodik el Haneul mit a férfi csak egy szemforgatással díjaz.

Aznap este a fiatalabb olyan gyorsan letakarította az előtte étellel megpakolt tányért mint előtte talán még soha majd hátradőlve várta a vele szemben ülőt mely magának Jungkooknak is feltűnt. Hogyne tűnt volna mikor a lány ujjai izgatottságában az asztalon kopogtattak, tényleg azt hiszi hogy leplezni tudja? Naív valahol mégis aranyos.

- Menjünk.- törli meg száját szalvétájára fogva Jungkook mire a fiatalabb pislogva néz rá.

- Máris végeztél?

- Nem, de ha tovább ülünk itt a végén még felrobban a fejed. Na gyere.

- Hé.- szól a távolodó idősebb felé ki figyelmen kívűl hagyva őt az emelet felé vette addigra az irányt Haneul pedig kénytelen volt követni.

Belépve a helységbe fura érzés kerítette hatalmába, talán mert nem sokszor fordult meg benne de ha mégis hamar ki lett onnan tessékelve. Mintha a férfi belsőbb körébe engedett volna számára belépést melynek gondolata melegséggel töltötte el. Akkor is őt nézve, ki a gépnél foglalt helyet magára véve a ritkán látott szemüveget mely az elmúlt időben a lány gyengéjévé vált, hosszú kecses ujjai között táncoltatva tollát libabőrt idézett elő végig a fiatalabb gerince mentén. Még annak a sárgás fényű asztalilámpának homályában is festőien hatott ahogy kósza koromfekete tincsei néhol arcába omlottak. Az atmoszféra mely körbelengett nyugodt volt, és melegséget tükrözött Haneul pedig úgy érezte örökre figyelni tudná annak a sötétmoha szempárnak játékos meg-megcsillanását a félhomályban mikor azonban azok rávetülnek a valóság egy pillantás alatt megtelíti tüdejét és visszarántja őt magába.

- Mi lesz nem jössz?- ütögeti meg a maga mellé húzott széket Jungkook mire a lány észbe kapva siet hozzá szemét az előttük díszelgő képernyőre fordítva.

- Ez lenne az?

- Igen, abban a sorrendben nyitom meg őket ahogy Taehyung elküldte. Biztos vagy benne, hogy látni akarod?- kérdezi Haneulra nézve ki egy mélylevegőt véve bólint a férfi pedig az apró háromszögre nyomva elindítja a felvételt.

A kép életre keltve az éjszakában úszó sötét kisutcát mintha magával rántotta volna a fiatalabbat s benne találva magát látta ahogy barátját hajánál fogva két idegen a sikátorba rángatja. Ajkai elszáradtak, szíve torkában dobogott de mindez eltörpült ahhoz a pusztító dühhöz képest mely urrá lett rajta. Ujjai szinte teljesen elfehéredtek ahogy ökölbe szorította őket mikor azonban egy harmadik férfi is megjelenik a képernyőn egy ájult lánnyal a vállán keze elenged.

- Nem csak Chaeyoungot vitték... az az intézet egy másik lakója?

- Nem tudom felhívom az kapitányságot, hogy nézzék meg az áthelyezettek névsorát ha igaz a feltételezésed hiányoznia kell még egy névnek. Várj meg itt.- viharzik ki a helységből Jungkook Haneul azonban nem hallgatva rá a következő mappára kattint mely úgy tűnik már egyenesen az intézet biztonságikameráját kapcsolja.

Az ember én központú lény, saját szemszögéből ítél és olykor állandó főhős szerepbe képzelni magát mások életében. Haneulra ez koránt sem volt jellemző de esendőségéből fakadóan többször magára vette a dolgokat mint kellett volna. Ilyenkor megkérdőjelezte önképét és egyenesen magát is, tagadással hárította lehetetlennek hitt feltételezéseit most azonban nem adathatott meg számára ez a luxus látva ahogy szobatársát kirángatják a néma folyosóra melyen korábban együtt sétáltak vissza.

- Híreim vannak, úgy tűnik az egyik emberem- lép be a férfi végezve a korábban említett hívás lebonyolításával mikor azonban szeme elé tárul az arcához kapott halálra sápadt fiatalabb, megtorpan.- Nem fogadtál szót és megnézted, igazam van?

Válaszul Haneul egy apró bólintást erőltet magára mire az idősebb sóhajtva lép vissza a sokkolódott lányhoz.

- Tudtam, hogy sok lesz ez neked hiszen még-

- Jungkook...- vág szavába maga elé meredve Haneul mire ő elhallgat.

- Chaeyoungot miattam vitték el.

- Ezt mégis honnan veszed? Már, hogy lenne a te hibád?!

- Nézd.- indítja el ismét a felvételt megállítva azon a bizonyos ponton mely állítását alá támaszthatja.

- Még mindig nem értem mit kéne látnom. Alszik, ők pedig ezt kihasználva elrabolják, ez téged arra enged következtetni hogy miattad vitték el? Abszurd.

- Nem erről van szó Jungkook.

- Akkor miről?

- Az az ágy... nem az övé.

___________

©KIMCHAE_YOUNG®