Az elme lehet a szabadság színtere, de a legsötétebb börtön is melyben a kínzó gondolatok tanyát verve raboskodnak időtlen büntetésük töltve. Ezek örvényt képezve kebelezik be az ember érzékeit mely alól a fiatalabb se volt kivétel s hiába a sérült bizalom ha a szív motorjának duruzslása nem hagy alább.

Szobatársa az épület egy másik részén vacsoráját fogyasztotta melyben a fiatalabb a büntetése révén nem részesülhetett. Az őt körbe vevő csend csak méginkább teret adott hangos gondolatainak melyek a két férfi körül jártak. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből Jeongin korábbi szavait s hiába próbált elvonatkoztatni hazugságra vagy önteltségre fogni a fogaskerekek nem álltak le.

"Az a férfi nem több egy gyilkos vérénél aki hőst játszik a rendőrségen.(...),,

Tény, hogy a nyomozó sose nyílt meg magánéletéről de egy ennyire valóságtól elrugaszkodott feltételezést nehezen fogadott be a lány világképe.

Ha ez nem lett volna elég gyomra aggasztó hangokat adott ki a kimaradt étkezések nyomán melyeket a Chaeyoungtól kapott gumicukrok nem igazán pótoltak. ,,Bűne" mindössze elkalandozó figyelme volt mely talán leginkább jellemezte őt a következményeként való erőszakos fellépést és étel megvonást azonban alaptalannak vélte. Az intézmény lakói meglehet távolról se voltak tökéletesnek mondhatók de ez nem jelentette, hogy nem gyerekek. Tekintete automatikusan a szomszédos üres ágyra vándorolt melynek tulajdonosa már évek óta ennek a végeláthatatlan mókuskeréknek a peremén élt.

Mint ki megérezte gondolatait lépett be a helységbe Chae becsukva maga mögött az ajtót melynek hangja felrázta a fiatalabbat elmélkedéséből. Megilletődött arckifejezése szórakoztatta az idősebbet de nem tette szóvá helyette a kiskosárra biccentett mely az asztalon pihent benne több különféle higéniai termékkel.

- Ideje elvégezni az esti rutint, nyugodtan használhatod az én cuccaim az itteni tusfürdőket túl higítják, hogy spóroljanak.

- Kitalálom a bátyád?- vonja fel szemöldökét Haneul mire a másik bólint majd karon ragadva a fiatalabbat a fürdő bejáratához vezeti. Érkezésükre az ott jelenlévők hamar elhagyják a helységet magára hagyva a két rangidőst.

Haneul igyekezve elvonatkoztatni a helyzet furcsaságától követte szobatársa példáját és foglalta el a lány melletti zuhanyfülkét. A rózsából áradó hidegcseppek élénkítően hatottak rá segítettek két lábbal a földön maradnia s míg Chaeyoung a szomszédos kabinban szitkozódott amiért a többiek elhasználták a melegvizet Haneul kifejezetten élvezte azt.

Mikor teste már érzéketlenné vált a hűvös cseppek alatt elfordította a csapot magára kapva alvóruháját azonban amikor a tükörhöz lép Chae már javában mossa a fogát. A fiatalabb érkezésére hamar felkapja tekintetét de megingatva fejét fog egy száraz törölközőre és teríti a lány fejére mielőtt az pedig bármit is kérdezhetne a másik finom mozdulatokkal vezeti érintését hajára.

- Vizes hajjal nem szabad mászkálni megfázol.- dünnyögi közben a szájából kilógó fogkefével mely erősen elvett a szigor hitelességéből. Mikor jónak ítélte visszalépett a csaphoz de a textíliát továbbra is Haneul fején hagyta.

- Ebben nagyon hasonlítasz a nővéremre ő is mindig megdorgált ha nem szárítottam hajat.- nevetett szomorkásan a fiatalabb szájához emelve a fogkefét.

- Nem is említetted, hogy van testvéred. Milyen ember?

- Nos, ő talán nem épített ki csempész hálózatot mint Jeongin de van olyan menő mint a te bátyád ha nem vagányabb.- nevett mire Chae szemetforgatva böki oldalba.

- Mivel foglalkozik?

- Ami azt illeti orvos.- húzta ki magát büszkén mire Chae szemei felcsillanak.

- Ha nincs férjnél összeboronálhatnánk oppaval.- csapja össze kezeit izgatottan mire a fiatalabb akartalanul is kiköpi a szájában felgyülemlett habot.

- Ezt nem tartom jó ötletnek.

- Most miért szerintem tök jó lenne.- nevet önfeledten az idősebb.

Rég volt, hogy valaki ilyen odaadóan gondoskodott volna a lányról anélkül, hogy bármit is várna cserébe. Amíg iskolába járt nem igen voltak barátai. Nem volt tagja klubbnak vagy tanulócsoportnak s míg a többiek karaokezni vagy enni mentek az órák után, ő egyből haza indult édesanyja intelmére hallgatva. Tisztában volt vele, hogy családja túl félti őt, valahol mégis szerette a porcelán baba szerepét, kit kincsként őriznek bársony párnák között egy díszes vitrinben.

- Mondd Haneul.- töri meg a csendet Chaeyoung visszaérve szobájukba mire a fiatalabb felkapja fejét.- Mi hiányzik a legjobban a külvilágból?

- A családommal töltött idő, de ami ebben a pillanatban a leginkább azok a béna filmes esték amiket tartottunk.

- Béna filmes esték?- nevet az idősebb.

- Minden héten választottunk egyet ami olyan rossz volt, hogy az már szinte jó aztán pontoztuk.

- Ez érdekes de valahol megértelek, nekem is hasonló szokásom volt Jeonginnel musicelek terén.

- Nem is tudtam, hogy szereted a színházat.- lepődik meg Haneul mire a szomszédos ágy tulajdonosa elmosolyodva böngészi a plafont.

- Igen az Óz volt a kedvencünk majdnem minden nap megnéztük.

- Miért pont azt?

- Ezen még nem gondolkoztam, de talán mert menekülést jelentett egy másik világba. Ahol az embereket zene veszi körül, és ahol a képzelet szabhatja csak meg a lehetőségeket.

- Úgy érezted menekülnöd kell?

- A sötét hétköznapok elől, akkor még naívan azt hittem létezik happy ending. Tudod az apánk igen erőszakos ember volt, anya ezt nem sokáig bírta egy nap pedig végső elkeseredésében úgy döntött véget vet mindennek. Ketten maradtunk az emberrel aki teherként élte meg a létezésünk de nem sajnálta haragját levezetni rajtunk ha a méreg elöntötte az agyát.

- Az apátok vert titeket?!- ül fel zaklatottan Haneul mire társa bólint.

- A bátyámat jóval inkább mert magára hárította a haragját, hogy engem békén hagyjon. Egy ideig azt hittem 19 éves koromig nem lesz ebből kiút de Jeonginon észrevették a zúzódásokat és sebeket az egyetemen, egy professzor pedig azonnal jelentette a rendőrségen.

- Így kerültél ide?

- Igen de nem akarlak a részletekkel untatni.- legyintett a fal felé fordulva Chae.

- Még sose láttam az Ózt.- mosolyodik el Haneul mire az idősebb azonnal felé fordul.- Elmesélnéd nekem?

- Ha szeretnéd.- feleli a szoba másik feléből párnáit lágy mosolyra húzva mire a fiatalabb lehunyja szemeit.

Haneul aznap este érdekes álmot látott, melyben Dorotyként indult útnak a sárgaköveken. Útja során találkozott az oroszlánnal és a madádijesztővel figyelme mégis a távolba meredő bádogemberre irányult. Hideg volt és nyers mint egy üres héj, egy gépezet melynek motorja kifulladt a fiatalabb mégis mindennél jobban meg akarta őt érteni. Mikor felé fordult Jungkook állt vele szemben kinek íriszei továbbra is rabul ejtették a lány érzékeit.

- Mi a kívánságod?- kérdezte a férfit ki átható tekintettel felel.

- Egy szív, érezni akarok.

- Talán elvesztetted?- dönti kérdően oldalra fejét Haneul mire a férfi a mellkasán tátongó lyukra mutat.

- Megfosztottak tőle.

- De miért, mégis ki képes ilyesmire?

- A rossz embereknek nincs szükségük indokra, hogy megtegyék amit akarnak.

- Sajnálom.

- Mondd csak.- fezeti kezét a lány mellkasára mire az elvörösödve kapja tekintetét a hideg gépezetre.

- Nekem adod a tiéd?

- Hogy mondod?

- A szíved. Magamnak akarom.- mered a fiatalabb mellkasán pihenő kezére mire Haneul egy halvány mosolyt eresztve vezeti érintését övére.

- De hiszen már a tiéd.

Testét melegség járta át pillanatokkal később azonban már ágyában találta magát. Lábai fáztak úgy tűnik lerúgta magáról takaróját. A szobát már halvány fény töltötte meg de oldalra sandítva társa még az igazak álmát aludta.

Felülve szorította párnáját rohamosan fel-le járó mellkasához nem tudta mit kéne tennie.

" De hisz már a tiéd.,,

Hangzanak vissza elméjében szavai mire zavartan temeti arcát párnájába. Lábai megállás nélkül rúgkapáltak, teste nem tudta levezetni izgatottságát.

Mégis miért mondta ezt?

Gyengéd érzelmek fűznék őt a nyomozóhoz?

Ez a szomj, ez a szárazság mi a férfi hiányából fakad szerelem lenne? Honnan is tudhatta volna hiszen sose tapasztalta, egyben azonban biztos volt. A tetovált és más férfiak közelében nem érezte ezt.

Minden megválaszolatlan kérdése és gondolata hozzá vezetett bármire nézett őt juttata eszébe. Még az asztalukon pihenő üvegpohár látványa is a vele töltött első éjszakát idézte benne.

Látva maga előtt a jelenetet ahogy a bizalmatlan idősebb a csörömpölésre fegyvert rántva hozzá siet mosolyra húzza párnáit. Milyen abszurd szituáció is volt, akkor mennyire ellenszenvesen tekintettek egymásra.

Hiányoztak a közös étkezések, és az apró beidegződései mint a toll forgatása kecses ujjai között míg a lány válaszait ellenőrizte a közös tanulások alkalmával. Még a féktelen tisztaság mániája is kellemes emlékeket hozott vissza melytől annó a falra mászott.

Ha újra láthatná akár csak egy röpke pillanatra tudná a választ. Fájt a feltételes mód de bármennyire is kívánta az ellenkezőjét tisztában volt valószínűtlenségével.

Az elkövetkező hetekben melyeket az intézmény falai között töltött ez az érzés mintha egyre halványodni látszott volna. A remény pusztán legapróbb szikrája parázslott már csak benne melynek kioltásáról az idő próbált gondoskodni. Jeongin minden látogatás alkalmával váltott vele pár szót ha pedig a rendőrségen akadt dolga utána türelmesen megválaszolta a lány kérdéseit.

Az idő próbáját nem könnyítette meg az intézmény személyzete kik érzéketlenségükkel sebezték az ott lakókat. A nevelőnők között pedig legmagasabb pozícióban álló mogorva idős ki már első napjain se engedte el a fiatalabbat büntetések nélkül ezt a szokását szorgosan gyakorolta a továbbiakban is. Szemét folyamatosan a lányon tartotta kinek minden lépését a szabályzattal szembemenő cselekedet gyanánt cimkézve hatalmazta fel magát az újabb megvonásra. A legtöbb étkezést a szobájába zárva töltötte ha Chae hozott neki pár falatot zsebébe rejtve mindig értékelte.

Már nem maradt sok szobatársának az ott hátra lévő idejéből melynek igyekezett örülni hiszen az idősebb a beköltözése óta erről beszélt. Várta, hogy új életet kezdhessen bátyjával és elhagyhassa az intézmény falait Haneul mégis bűntudatot érzett. Nem hazudhatott magának, nem akarta hogy Chaeyoung elmenjen ki talán az egyetlen olyan ember volt hosszú ideje ki igazán megértette. Az együtt töltött idő alatt összekovácsolódtak, és fél mondatokból is tudták mire gondol a másik. Nem szerette volna ezt a kapcsolatot elveszíteni de minden erejével azon volt, hogy örülhessen a lány boldogságának.

Egyre többször kapta magát azon, hogy az alvásba menekül a valóság elől. Míg eszméletlen volt, agya nem kattogott a külvilág nem bánthatta és olykor jobb napokon álmaiban családját és a férfit is láthatta.

Most se volt ez másképp, párnáit igazgatta míg a szoba másik lakója dolgait egy táskába rendezgette az ebéd előtt. Napok választották el az idősebbet a szabadságtól és habár soha nem gondolta volna de a lányra nézve szíve elnehezedett ha a távozásra gondolt.

- Ezeket itt hagyom neked oszd be őket.- nyújtotta felé a vitaminokkal és pirulákkal teli elsősegély csomagot amit Haneul hálásan elfogadott. Az itt tartózkodása alatt sokkal többször volt szüksége ezekre mint tulajdonosának. A sok büntetésből kihagyott étkezés sok gyomorfájást eredményezett mely az elmúlt napokban egyre elviselhetetlenebbé vált már számára.

- Ideje mennem ebédelni, igyekszem szerezni neked pár finom falatot. Megleszel?

- Igen ledőlök hátha elmúlik kicsit a gyomorfájásom. Ne kockáztasd az utolsó itt töltött napjaid, hogy lebukj amiért nekem segítesz.

- Egyszerűen nem értem az a vén banya miért pécézett ki magának ennyire korábban senkire nem szállt rá úgy mint most rád. Az elmúlt hetekben szinte a bátyámtól kapott vitaminokon és fájdalomcsillapítókon élsz...

- Nem lehet mit tenni, menj mielőtt elkésel nem hiányzik, hogy te is büntetést kapj.- erőltet mosolyt arcára Haneul mire az idősebb megadóan bólint majd elhagyja a helységet. Mikor eltűnik a lány látóteréből arca elkomorodik addigi erejét pedig felemésztve hullik ágyába.

A pulzáló fájdalomra teste összegörnyed, mire a mellé készített görcsoldóra fog de nem úgy tűnt hogy bármire is menne vele. Gyakran jelentkezett korábban is ez a probléma de az akkori fájdalom eltörpült a jelenlegihez képest. Verejtéke szaporán záporozott végig rajta s a hirtelen hőhullámtól mindene égett, a teste mintha szét akart volna szakadni azonban mielőtt utat engedhetett volna az elméjében tátongó csendnek és sötétségnek kopogtak az ajtón.

Próbálkozva erőt kifejteni tápászkodik fel a falnak döntve testét. Válasz híján a kilincs elfordult rajta pedig az ott töltött napjai megkeserítője maga a fő nevelőnő lépett be, Mrs.Kwon. Öltözéke a szokásostól csinosabb volt de torz tekintete mellyel a fiatalabbra nézett ugyanolyan olcsó maradt.

- Látom kényelmesen töltöd a büntetésed.

- Mit kíván tőlem asszonyom?- kérdezi halkan nehéz lélegzetvételei ellenére is óvatosan meghajolva az idősebb előtt.

- Látogatód van szóval kapd össze magad.- feleli mire Haneul meglepetten kapja rá tekintetét. Még soha senki nem kereste őt korábban, és aznap nem is volt látogatás engedélyezve az intézetben.

- Ki az?

- Egy nyomozó, szóval ne várasd meg.

- I-igen is.- dadogja lábra kényszerítve magát majd megfésülködve magára kapja egyenruháját és az idősebb után indul.

Nem volt szokás a látogatásokat külön termekben folytatni bár az igaz, hogy a rendszerességük elenyésző volt. A folyosókat szelve a nő jóval előzékenyebb volt mint az elmúlt hetekben mely meglepte a lányt mielőtt azonban bármit is kérdezhetett volna már az ajtó előtt találta magát.

Minden porcikája abban reménykedett hogy a falap másik oldalán a férfi várja őt. Annyi kérdése volt hozzá és mégis ezek eltörpültek aggodalmai mellett.

Jól van? Eszik rendesen? Nem hajta túl magát?

Egy része minél hamarabb be akart menni azon az ajtón egy másik azonban félt rá fogni a kilincsre. Mit gondolhat róla mindezek után? Amikor utoljára látták egymást elharapóztak az indulatok ami végzetes csapást mért a kettőjük között lassacskán felépülő bizalmi szálra.

Míg ő gondolatai között fuldoklott a nevelőnő gondosan leporolta egyenruháját mely az itt töltött napokkal egyre fakóbbá vált. Haján egy kefét húzott végig újra és újra majd vállára szorítva igazított a lány tartásán melyre az felszisszent. Görnyedt tartása egy ponton kiegyensúlyozta a hasánál érzett fájdalmat de felegyenesedve az még elviselhetetlenebbé vált.

- Mutasd az arcod.- fordítja maga felé az asszony majd két kezével ráüt egy-kettőt.

- Tiszta sápadt vagy, ezt az életunt arcot pedig azt ajánlom azonnal tűntesd el magadról és beszélj nyájasan vele. Nem egy egyszerű látogató, sok múlhat ezen az intézmény sorsa is akár. Ne hozz szégyent ránk.

- Igenis.- feleli monoton hangon majd remegő kezével elfordítja a kilincset.

Az ezt követő másodpercek mintha szürreálisan relatívvá váltak volna. Az ajtó mozdulatsora belassult, a teret pedig csend töltötte el melyben pusztán a fiatalabb heves szívdobogása hallattszódott vissza. A viszonylag díszes helység közepén egy asztal helyezkedett el melynél egy bőrfotelben egy férfi alak foglalt helyet az ajtónak háttal ülve.

Kirajzolódva Haneul előtt a maszkulin alak akaratlanul is elszáradt ajkaiba csíp azonban mikor érkezésére az idősebb felé kapja fejét megtorpan.

- Taehyung?

_____________

©KIMCHAE_YOUNG®