Félelem, kétség, káosz. Az ember ezek szavak hallattától retteg talán a legjobban és hétköznapjaikból is igyekeznek kizárni őket. De esendők vagyunk az érzelmek szerves részünké válnak mielőtt pedig észbe kapunk azon találjuk magunkat, hogy legnagyobb ellenségünké váltunk.

És kik vagyunk mi, hogy megtagadjuk ezen erők létezését mikor szívünk oly keveset visel el? Meddig mehet el az ember míg a lelke bele nem szakad?

Ezek a kérdések kavarogtak a fiatalabb elmélyében melyek örvénybe fonódva taszították őt a káoszba. Elhalt tekintetét nem tudta levenni az előtte tornyosuló kísérteties vasajtóról melynek másik oldalán a test feküdt. A látvány agyába kúszott a megannyi kérdés pedig elméjét marcangolta míg a férfi a folyosó másik végén küzdött indulataival.

- Azonnal kerítsék elő a boncmestert aki a vizsgálatokat végezte és az arról készült dokumentációt! Mindent az asztalomon akarok látni mire az irodába érek!- köpi idegesen a szavakat a kezében tartott készülékbe majd megszakítva a hívást indul a továbbra is zavarodott lány felé.

- Indulunk.- mondta röviden mire a fiatalabb mozdulásra bírva testét bólint majd követi a kifelé igyekező idősebbet.

Jungkook elmélyében a lányéhoz hasonló káosz uralkodott elméletei pedig még szerteágazóbban lepték el agyát mint korábban. Önérzete tombolt, utált hibát véteni és nem is volt rá jellemző de a tény, hogy a fiatalabbnak miatta kellett egy újabb testet látnia még az imént említett tényezőnél is jobban zavarta.

Habár tisztában volt vele hogy nem fűzik érzelmek Haneulhoz már az elejétől kezdve igyekezett megkímélni őt a felesleges traumát okozó élményektől mellyel munkája jár. Talán mert őt annó senki nem védte meg ezúttal mindennél jobban törekedett erre.

Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy véthetett ekkora hibát hiszen annyiszor megbizonyosodott az iratok tartalmáról. Minden eddigi szokása és tapasztalata hasztalannak tűnt az ügyben mióta a lány feltűnt. Mintha széllel szembe rohant volna ha két lépéssel előrébb jutott hamar egyel hátrébb találta magát. Mi az ami mellett elsiklik?

Belépve a decemberbe már sötétségbe burkolózott egész Busan mikor a kocsi megállt a kapitányság előtt. Az épületben már az esti műszakra készülődtek de mindenki félredobva papírmunkáját hajolt meg az irodájába viharzó nyomozó előtt ki beérve úgy becsapta maga után ajtaját, hogy csoda hogy az nem szakadt ki helyéről.

Asztalán már ott várták a korábban berendelt iratok hiszen ki mert volna csalódást okozni felettesének mikor ennyire rossz passzban van.

Haneul csendben figyelte az asztalánál szorgoskodó idősebbet kinek arcát fürkészve próbálta olvasni gondolatait sikertelenül. Sok mindent nem tudott róla hiszen a férfi világosan meghúzta a köztük húzódó határt mely a lánynak már már inkább szakadéknak tűnt. Azonban hiába nőtt köztük ez a távolság a fiatalabb csak még érdekesebbnek találta a tőle pár méterre ülőt.

Sok kérdése volt. A ki nem mondott szavak torkát szorongatták de tudta nem boríthatja ezt a temérdek bizonytalanságot Jungkook nyakába. Ha egy valamit megtanult a férfivel töltött idő alatt az az, hogy ha túl rég óta van csendben az sose jelenthet jót, jelen esetben pedig már egy órája szótlanul nézegette maga elé terített iratait.

Gondolatai főszereplőjét nem fogta a tér s időérzéke minden dokumentummal egyre csak halványodott melyet a tetovált ki kérdés nélkül lépett az irodába csak egy sóhajjal vett tudomásul. Becsukva maga mögött az ajtót szinte azonnal feltűnt neki a garnitúrán szuszogó Haneul kire egy halvány mosollyal arcán terítette kabátját majd barátja asztalához lépett.

- Mi történt az egész iroda a belőled áradó negativitástól bűzlik.- túr hajába azonban a vele szembe ülő egészen addig nem kapja fel fejét míg a tetovált ki nem kapja kezéből az egyik iratot.

- Mi a francot művelsz?- kérdezi Jungkook idegesen mire Taehyung felvonja szemöldökét.

- Ezt én kérdezhetném tőled már 11 is elmúlt Haneul pedig kitudja mióta alszik azon a kényelmetlen garnitúrán.

- Nem tűnt fel, hogy már ennyi az idő ő pedig nem szólt.- veszi vissza barátja kezéből az iratot vállat rántva Jungkook.

- Már hogy szólt volna nem lehet veled szót érteni és szerencsétlen olyan kimerült hogy még itt is képes volt elaludni. Mi történt?

- Az áldozat nem az apja volt.- morogja orra alatt Kook mire elkerekednek a tetovált szemei.

- Az hogy lehet?

- Fogalmam sincs, a név és a születési helye és ideje is stimmelt. Már ha hihetünk ezeknek az információknak egyáltalán.- dől hátra székében a férfi asztalára dobva papírjait.- A lány iratai is hamisak voltak ezek szerint az egész család részese ennek a szellem ügynek.

- Akkor is ez a gyilkosság nem egy olyan ügy ami mellett elmehetünk. Túl sok a hasonlóság hogy véletlen legyen.

- Szerinted aki a lányra vadászik tévedésből ölte meg a férfit? Mennyi esély van erre őszintén.

- Ha téged félre vezettek az iratok mi a biztosíték hogy a gyilkost nem. Hogyan tovább?

- Tudok valakit aki segíthet, eddig talán túl nagy hangsúlyt fektettem a lányra ideje a családra fókuszálnom.- gondolkozik el Kook mire a tetovált bólint.

- Vele mi legyen?- biccent Taehyung az alvó fiatalabb felé ezzel elérve, hogy a férfi most először szintén rápillantson. Barátjának igaza volt, kimerültség tükröződött vissza a fiatalabbról. Arca sápadt volt, szemei alatt karikák éktelenkedtek kezein pedig lila foltok melyeket a Jungkookkal való edzéseken szerzett. Talán túl kemény volt vele.

- Szeretnék egy szívességet kérni tőled.- fordul sóhajtva Taehyung felé ki barátja váratlan válaszára kérdően dönti el fejét.

_________

Mézédes dallamok járják át a napfénnyel megtelt helységet mely habár ismeretlen mégis barátságos. A zongora játék hangja csalogató édes melódia mely nosztalgikus érzést kellt az emberben mégha emléket nem is tud kapcsolni hozzá.
A lány szempillái nehezek mégis úgy érzi teste lebeg ebben a nyugalomban míg felé közeledő léptek hangjára nem figyel fel.

Egy kecses női alak áll mellette ki felé hajolva sötét tincseivel csiklandozza arcát. Illata jellegzetes, érintése lágy, nevetése pedig megdobogtatja a fáradt lány szívét.

- Felébredtél kispillangóm?- kérdezi a lágy hang mely hallattára a fiatalabb mellkasában mintha megmozdulna valami.

- Ki vagy te?- emeli kezét a szépség arcához ki puszit nyomva tenyerébe húzza ölébe a pilledt lányt.

- Netán nem emlékszel rám?

- Nem. Ismerlek?- kérdezi ásítva a fiatalabb de az idősebb mintha egyre halványabban nézne vissza rá.

- Már hogyne ismernél hiszen én vagyok az-

- Hahó minden rendben?- hallatszik a férfi orgánum elnyomva a választ mire a lány engedve elnehezült pilláinak visszatér a valóságba. Kábultsága továbbra is formálta érzékeit de szétnézve meglepetten konstanálta, hogy már koránt sem Jungkook irodájában van mint néhány perccel ezelőtt hanem egy autó anyósülésén.

- Mi történt, hol van Jungkook?- néz a mellette ülő tetováltra ki a volán mögött foglalt helyet.

- Bent éjszakázik megkért, hogy vigyelek haza.

- Hogy kerültem a kocsiba?

- Olyan mélyen aludtál, hogy hiába próbáltunk nem tudtunk felrázni így lehoztalak én magam.

- Értem, elnézést hogy kellemetlenséget okoztam.- ásít fáradtan de a mellette ülő csak legyint.

- Ne is foglalkozz vele te jól vagy?- kérdezi a Taehyung néha az útról a fiatalabbra tekintve ki kérdésére értetlenül néz rá.

- Ezt hogy érted?

- Úgy tűnt rémálmod van, elég gyorsan kapkodtad a levegőt így jobbnak láttam ha felébresztelek.- felelte az idősebb míg Haneul a feje felett pihenő napellenzőre nyúlt amit lehajtva már hozzá férhetett a kistükörhöz.

A felszínén farkasszemet néző önmaga azonban sokkalta máshogy festett mint gondolta. Arca kipirult, és könnyek nedvesítették melyet észre véve azonnal megtörölte arcát. Nem értette teste reakcióját mely szembe ment elméje állapotával mintha a kettő teljesen elhatárolódott volna egymástól.

Mintha már ő maga se találna vissza a régi önmagához.

A napok mikor az élete a normális kerékvágásban mozgott, iskolába járt és családjával étkezett mintha csak egy álom részei lettek volna. Ahogy a gyengéd női hang is mi az elmúlt időszakban egyre több éjszakáját töltötte ki. Talán tényleg ennyire kimerült, hogy az örület határára sodródhatott magányos csónakja melyben egészen eddig egyedül evezett. Elméje által kreált fantomjai kísértették őt a régi életéről szőtt vágyai pedig egyre halványodni látszottak. Minden amiben egész addig biztos volt most bizonytalanná vált a fel-fel merülő kérdések hada pedig minden alkalommal egy újjabb kis darabot szakított ki mellkasából tovább torzítva így is romokban heverő lelkivilágát.

Ki ő ma, és mivé válik a holnap?

Miért nem találja a kiutat mikor ennyire kétségbeesetten kapálozik a segítségért?

Úton van egyáltalán bárki is hogy megmentse?

- Megjöttünk.- rántja vissza a valóságba a tetovált kijelentése mire felkapja fejét de körbenézve nem szállásadója háza előtt állnak.

- Hol vagyunk? Ez nem Jungkook környéke.

- Nem, ez az enyém.- válaszolta mire a fiatalabb mintha azonnal felébredt volna.- Napok óta nem jutottam haza így muszáj volt erre kanyarodnom. Remélem nem bánod.

- N-nem.- rázza nemlegesen fejét a zavart fiatalabb kit Taehyung egy fáradt mosollyal kisegít a járműből.

Jungkookkal ellentétben a tetovált egy jóval kisebb lakásban élt mely igaz gazdagon bútorozott volt valahogy mégis üvöltött róla az a lezserség ami őt magát is jellemezte.

- Ne csak ott ácsorogj gyere be.- int neki a férfi ő pedig bólintva belép bezárva háta mögött az ajtót.- Érezd magad otthon, a fürdőt a folyosó végén találod majd készítek be neked valami váltásruhát.

- Köszönöm.- biccentett az idősebb felé majd követve utasításait a fürdőbe vackolta magát.

Megszabadulva ruháitól lépett a zuhanyfej alá mely ontotta magából az élénkítő, hideg cseppeket. Már már szokásává váltak a hideg fürdők de, hogy a rémálmok miatti verejtékezés vagy szimplán a cseppnyi remény miatt, hogy ez az egész egy elnyúlt látomás melyből a hideg magához téríti, nem tudta.

Végezve dolgával elzárta a csapot kilépve azonban szemetszúrt neki a szennyesen pihenő szépen behajtogatott ruha. Meglepve vette magához a textilt hiszen fel se tűnt neki a férfi érkezése de zavarba hozta a gondolat, hogy bent járt míg ő fürdött mégha csak ezért is tette. Gyorsan magára kapta őket igyekezve eltekinteni a ténytől mennyivel kisebb mint Jungkook ruhái voltak rá, majd kisietett a konyhában zörgő idősebbhez.

- Végeztél is? Bocsi de még nem volt időm bekészíteni a ruhá- fordul felé a tetovált azonban meglátva Haneult elejti az addig kezében szorongatott tányért mely hangos csattanással ér földet.

A fiatalabb ijedten rezzen össze a hangra de azonnal odasiet és elkezdi takarítani az edény maradványait míg Taehyung elsápadva figyeli s mire feleszmél a lány már eltüntette az általa okozott kupit.

- Minden rendben?- néz rá aggodalmasan a fiatalabb míg ő heves szívdobogása ellenére is próbál egy mosolyt erőltetni magára.

- Igen, azok a ruhák...

- Oh ezek, nem is hallottam, hogy behoztad de köszönöm, hogy bekészítetted nekem őket meglepően hasonló a méret is. Kényelmesek.- néz végig magán a fiatalabb míg a tetovált leplezve idegességét fordul vissza a konyhába.

- Igazán? Örülök neki.

- Mit csináltál?- lép mellé Haneul kíváncsian mire az idősebb egy tányért nyom kezébe.

- Rament, remélem nem baj. Sajnos nem mozgok valami otthonosan a konyhában így csak ezzel tudok szolgálni.

- Dehogy köszönöm.- bólintott vidáman Haneul letéve az asztalra.

- Láss hozzá nyugodtan én is mindjárt jövök csak kezet mosok.- intett Taehyung majd meg se várva a választ a fürdőbe sietett.

A fehércsempével borított helységbe érve minden addig visszafojtott levegőjét egyszerre engedte ki mely felgyülve feszítette mellkasát. Igaz nem számolt vele, hogy látogatója jön de, hogy lehetett olyan felelőtlen, hogy elől hagyta a kapitány ruháit a legutóbbi látogatása után?

Vérnyomása a duplájára ugrott mikor meglátta az általa már jól ismert ruhadarabokat a lányon de úgy tűnt neki ez nem tűnt fel. Nem kereste az okokat miért nem kerít neki nagyobb figyelmet a fiatalabb inkább gyorsan megmosva kezeit visszasietett vendégéhez mielőtt az gyanúsan hosszúnak találná a fürdőben való tartózkodását.

- Miért nem kezdted el ki fog hűlni.- foglal helyet Haneullal szemben ki érkezésére felkapta fejét.

- Meg szerettelek volna várni, ha már elkészítetted nekem együnk együtt.- mosolyodott el a fiatalabb mit Taehyung szintén viszonozott, majd mindketten hozzá láttak az előttük gőzölgő étel elfogyasztásához.

Haneul melegséggel szívében kavargatta a tányér tartalmát mely az idősebbnek is feltűnt. Nagyra értékelte a tetovált apró gesztusát melyet érte tesz.

- Baj van? Ha nem ízlik nem muszáj megenned.

- Dehogyis, nagyon finom csak elgondolkoztam. Rég volt társaságom az étkezéseknél.

- Jungkookkal nem szoktatok leülni együtt enni?- lepődik meg a tetovált mire a Haneul megrázza fejét.

- Legtöbbször kihagyja a vacsorát vagy a dolgozó szobájában eszik. Ha pedig mégis együtt eszünk azt borzasztóan kínos csend követi végig ami eléggé kellemetlen.- vakarja tarkóját kellemetlenül a fiatalabb míg Taehyung sóhajtva ingatja fejét.

- Ez így nincs rendjén majd beszélek a fejével.

- Tudod sokszor eszembe jut mi lenne más ha akkor nem hozzá hanem ide kerülök de nem gondoltam volna, hogy egyszer választ kapok erre a kérdésre.

- És mi lenne a válasz? Ő jóval rendezettebb nálam és a konyhában is magabiztosabb.- kezdte sorolni a tetovált de Haneul megrázza fejét.

- Ezek csak felszínességek. Te ennél a ramennél sokkal többet adtál nekem mióta találkoztunk. Társaságot nyújtottál és mindig megpróbáltál felvidítani amikor láttad letört vagyok.

- Túlzol.

- Nem, én ezt tényleg így gondolom. Jungkook szerencsés, hogy ilyen barátja van.- mosolyodott el a lány azonban a vele szemben ülő visszadobta tányérjába kanalát.

- Egyáltalán nem vagyok olyan jó ember mint amilyennek hiszel!- emeli meg hangját az idősebb azonban észrevéve a fiatalabb remegő kezeit azonnal meg is bánja kirohanását.

- Sajnálom.- áll fel Haneul majd gyorsan a mosogatóba teszi tányérját.- Hol fogok aludni?

- A fürdő melletti hálóban, én majd alszom a kanapén.

- Rendben, köszönöm a vacsorát.- hajol meg kimérten a fiatalabb majd mielőtt a tetovált bármit is mondhatna az említett helységbe siet. Bűntudata azonnal tonnás súlyként nehezedik vállaira de az elmúlt időszakban a folyamatos titkolózás teljesen kimerítette érzékeit. S mióta barátja egyre inkább megkérdőjelezi a kapitány hűségét addig az ő a nővel való viszonya egyre kiforrottabbá válik.

Rendezve gondolatait pakol el maguk után majd elkönyvelve magában, hogy holnap első dolga lesz elnézést kérni vendégétől megágyaz magának a nappaliban és álomra hajtja fejét.

Mindeközben Busan egy másik szegletében a kapitányság majd legfelső emeletén Jungkook irodájában továbbra is gyúlnak a fények. Makacssága csak még inkább nyughatatlanná tette hisz büszkeségét sértette az ügy melyet úgy tűnt nem képes megoldani.

Megszállott elemzéséből telefonja csörgése rázza fel melyet azonnal fel is vesz, hiszen egész eddig csak erre várt.

- Végre, már azt hittem sose hívsz vissza.- szól a telefonba melynek másik végén nevetés tükröződik vissza.

- Te aztán nem változol mondd mi ennyire sürgős?

- Egy szívességet szeretnék kérni tőled Chan.

- Miről lenne szó?

- Egy szellemügyben nyomozok ahol nem igazán áll rendelkezésemre megbízható forrás, fantomképekre kéne lefuttatnod egy keresést a rendszerben.

- Tudod, hogy segítek amiben tudok de ez kicsit körülményes. Legalább kapitány szintű engedély kéne hozzá ha pedig anélkül állok neki nekem reszeltek.

- Legutóbb kihúztam a segged a pácból szóval jössz nekem egyel. Csak indítsd el a keresést a fájlokat elküldtem, ha rajta kapnak vállalom a következményeket.- sóhajt orrnyergét masszírozva a férfi míg a vonal másik végén helyet foglaló beleegyezően sóhajt.

- Jó legyen, de ezzel kvittek vagyunk, hallod?

- Kösz Chan. Ha találsz valamit küldd át.

- Értettem.- érkezett a válasz mire Jungkook bontja a vonalat.

A hívást követve első dolga volt rendezni iratait majd fáradtan nyújtózott el székében. Ez az ügy sokkal jobban elhúzódott mint azt gondolta azonban esze ágába se volt feladni. Fáradt tekintete íróasztalának felső fiókjára vándorolt melyből az asztalon pihenő lapoknál egy jóval másabb ügyet emelt ki.

A mappa néhol szakadt volt tintája megviselt, elsárgult papírjai pedig az eltelt idő múlásáról árulkodtak. Ezek az iratok fiókja állandó lakóivá váltak mégse halványult az évek alatt fontosságuk a férfi szemében ki sóhajtva nyitotta fel az elnyűtt mappa fedelét melyen két szó állt;

Kim Younghee.

___________

©KIMCHAE_YOUNG®