- Ez itt megint nem jó, mondtam hogy az exponenciális egyenleteknél ezt a formulát kell alkalmazni. Figyelsz te rám egyáltalán?- koppint az idősebb Haneul buksiára mire a lány felkapja fejét. Szokásához híven figyelme nem tartott túl sokáig, gondolatai megint máshol jártak. Legfőbbként a vele szemben ülő idősebben ki mellett a matematika egyáltalán nem tűnt égető problémának. Kidolgozott felsőtestét egy fekete rövidujjú póló fedte, sötét tincsei lányan omlottak arcába, éles és tiszta vonásait pedig egy nagyobb lencsés szemüveg tompította mely egyszerre volt vonzó és hihetetlenül aranyos.

- A falnak beszélek, igaz?- sóhajt a férfi mire a fiatalabb megrázza fejét.- Ezt próbáld újra.- mutatott az aláhúzott feladatsorra, minek a vele szembe ülő azonnal neki is látott.

Az idősebb meglepően jó tanárnak bizonyult, magyarázatai könnyen követhetők voltak, jegyzetei letisztultak, és ha a fiatalabb mégsem értett valamit türelmesen megpróbálta más szempontból megközelíteni a problémát. Igaz nem volt könnyű dolga a lánnyal ki gyakori elkalandozásairól volt híres de sose emelte meg a hangját.

A lány védelmére szólt, hogy 3 nap telt el a bizonytalan nyom óta mely arra engedte következtetni családja életben van. Minden ki nem mondott szó, és gondolat a következő lépését ölelte magába de az idő kerekei elől már ő sem menekülhetett. Minden korábbi nyomuk már kihűlni látszott és a köd mely az ügyre telepedett nem engedett a látképnek, sűrű volt és kifürkészhetetlen.

A fiatalabb gondolatmenetét a férfi telefonjának csörgése szakította félbe, mely az asztalon pihent. Jungkook elnézést kérve állt fel az asztaltól míg Haneul becsukva a maga előtt pihenő könyvet, írószereit kezdte rendezgetni. Pontosan tudta, hogy ha a férfi telefonja csörög az csak egy dolgot jelenthet. Valaki meghalt.

- Szedelőzködj, mennünk kell.- robogott vissza percekkel később az idősebb de meglepve látta, hogy Haneul már szinte indulásra készen várja.

- Már hozzászoktam.- rántott vállat miközben a másik túllépve meglepettségén, kapta fel kocsikulcsát és leemelve kabátját kilépett a bejárati ajtón.

A kocsiban egy ideig csend honolt mely a legtöbb helyszínre vezető útjukat jellemezte. Talán az áldozatokért szólt a csend vagy szimplán a kényelmetlen és feszült helyzetet palástolta kettőjük között.

- Ez az ügy kicsit összetettebb lesz mint a többi a helyszín. Más osztályról is ott lesz egy egység szóval eltart majd egy darabig.- törte meg a csendet Jungkook amit a fiatalabb egy bólintással vett tudomásul.

Lekanyarodva a sztrádáról már szemetszúrtak a rendőr és mentő autók kék-piros fényei a kis utcából, mely arra engedett következtetni a lánynak, hogy megérkeztek. Leparkolva a szallagokkal elkerített ház mellett az idősebb behúzta a kéziféket majd a lány felé fordult.

- Legyél jó kislány és várj meg itt.

- Nem vagyok kislány.- puffog Haneul amit az idősebb figyelmen kívül hagy majd kiszállva rázárja a kocsit.

- Csak, hogy ideértél a másik osztály már itt van.- csapódik Jungkook mellé a tetovált ahogy átbújt a lezárt területet elkerítő szallagok alatt kezébe nyomva egy mappát.

- Mit tudunk eddig?

- Az áldozat egy 50'es éveiben járó férfi. A lakást felforgatták valószínűleg az öreg pont találkozott a betörővel.

- Rosszkor rossz időben.- sóhajt Jungkook belépve a helyszínelőkkel megtelt helységbe. - Halál oka?

- Több lövést kapott a mellkasába, a töltény hüvelyeket egyenlőre nem találtuk meg.

- Be tudtátok azonosítani?

- Igen... Az áldozat neve Kim Minseok.- lapozta fel jegyzetét Taehyung mire Jungkook megtorpan.

- Hol hallottam korábban ezt a nevet...- motyogja maga elé mikor telefonja megrezzen. Meglátva Haneul nevét ki smsben várja a választ a kérdésére mi szerint meddig húzódik el az ügy azonban elsápad.

- A picsába.

- Mi az?- néz meglepetten a tetovált barátjára ki azonnal kifordul a lakásból.

- Az áldozat a lány apja...

- Haneul-é? Biztos vagy ebben?

- A lányról szerzett minimális információk között állt. Miért kérdezed?

- Mert a férfi lányát épp ott látják el.- mutatott Taehyung a ház előtt álló mentő hátuljában ücsörgő kislányra.- Ő talált az apjára...

- Képtelenség. Beszéltél már vele?- fordul Jungkook a tetovált felé de az megrázza fejét.

- Valószínűleg a sokk miatt de még egy szót se szólt.

- Értem.

- Mihez akarsz kezdeni?

- Fogalmam sincs, de a papírok alapján biztos vagyok benne hogy az áldozat az ő apja.- fordul kocsija irányába honnan Haneul kiszúrva őket vidáman integet.

- Ha ez igaz össze fog törni.- int vissza neki Taehyung egy mosolyt erőltetve arcára.

- Tudom, de nem hazudhatok neki. Ami pedig a kislányt illeti bízd rám.- célzott a mentőben várakozó illetőre Jungkook mire Tae bólintva visszaindult a helyszínelők irányába.

Az ezidő alatt a kocsiban várakozó lánynak még fogalma se volt mekkora viharfelhő is közeledik felé. Hogy gyorsabban teljen ideje újra és újra visszaidézte magában a férfitől tanult lépéseket ki tartva magát szavához azóta mindennap foglalkozott a vele, és különböző fogásokat kezdett tanítani neki. Ahogy teltek a napok lett egyre motiváltabb, fontosnak érezte hogy felkészüljön arra ami rá vár még ha nem is tudta megmondani mit hoz pontosan a jövője.

Gondolatmenetéből az ajtó hangja rázta fel mire felkapja fejét de meglepve konstanálja, hogy a férfi nem érkezett egyedül. Szó nélkül figyelte ahogy Jungkook beülteti az úgy 10 év körüli kislányt a hátsóülésre, majd perceken belül helyetfoglal a kormány mögött.

- Ő itt Youngeun, nálunk lesz amíg a nagynénje ide nem ér Seoulból, hogy magával vigye.- mondta kikanyarodva a kis utcából mire a fiatalabb egy mosolyt öltve fordult hátra a lányhoz.

- Én Haneul vagyok, örülök hogy megismerhetlek.- mondta azonban a kislány nem reagált semmit.

- Egy kis időre van szüksége, valószínűleg még a sokk hatása alatt áll.- jegyezte meg Jungkook mire a fiatalabb bólintva előre fordult.

Mikor visszaértek a kislánynak egy forró fürdőt eresztettek majd a nappaliba vonultak. Jungkook idegesen tördelte ujjait a fotelben nem tudta hogyan is kéne közölnie a lánnyal mit találtak. Nem akarta az összes információt egyszerre a fiatalabbra zúdítani, de tudta nem is szépíthet a tényeken melyeket már nem befolyásolhat egyikük sem. Biztos volt benne, hogy ahogy a nyomozás halad úgy fognak a lányt érő megpróbáltatások is gyarapodni azt pedig saját tapasztalatból tudta, hogy ha nem lesz elég ereje a súly cipeléséhez amit ez a helyzet ró rá, akkor össze fog roppani alatta.

- Úgy terveztem átadom a szobám Youngeunnak én pedig a kanapén alszom.- kezdett bele de Haneul megrázta fejét.

- Erre semmi szükség, az én szobámban fog aludni. Tudom min megy most keresztül és tapasztalatból mondom, hogy senki nem akar egyedül lenni ilyen helyzetben.- mondta maga elé halkan mire Kook bólintott.- Mindent látott?

- Taehyung szerint ő találta meg a testet, de ez csak feltételezés ugyanis azóta nem szólalt meg.

- Ki képes ilyesmire...

- Viszont valamiről tudnod kell...- kezdett bele egy mélylevegőt véve az idősebb mire a lány felkapja fejét. A férfi elfehéredett ujjait látva görcsberándult gyomra, tudta ha Jungkooknak is nehezére esik kimondania valami nagyon nincs rendben.

- A holtest azonosítását követően kiderült, hogy az áldozat Kim Minseok...- mondta ki a megsemmisítő szavakat mire a fiatalabb arca elsápadt. Jungkook tekintetét egy pillanatra se emelte a vele szemben ülő arcára, kinek remegését azonban így is tisztán ki tudta venni.

- Ez biztos?...- kérdezi halkan maga elé a megtört fiatalabb mire Jeon sóhajtva bólint.

- Minden adat stimmel az általad és az aktádban állítottak szerint.

- De akkor ez a kislány...

- Ő Minseok lánya.

- Az nem lehet.- suttogja megsemmisülve Haneul kinek könnycseppei ökölbe szorított kezein koppannak.

- Az egyetlen magyarázat, hogy volt egy másik családja.- motyogta maga elé tehetetlenül az idősebb mire a lány idegesen pattan fel ezzel magára vonva Jungkook tekintetét.

- Nem! Az én apám nem egy ilyen gerinctelen ember volt! Ő soha- kiabálta kikelve magából Haneul, de meglátva a fürdő előtt ácsorgó kislányt ki őket figyeli elhallgat és felsietve az emeletre magára csapja szobája ajtaját.

Felérve megsemmisülten borul a földre, arca előtt édesapjával közös emlékeivel ragadva. Gondolatai pusztító örvényként csapnak össze elméjében míg az apjáról alkotott kép lassacskán darabjaira hullott. Egy másik család? Lehetetlen. Mindig csak ők négyen voltak egymásnak és ezt a férfi soha nem adta volna fel másért.

Tudata valahogy elutasította a tényt, hogy apja már nincs de a lelke ugyanúgy beleszakadt a fájdalomba mely belülről falta fel szívét. Légzése egyre szaporább ahogy hisztérikus sírása is csak tovább fokozódik és végül engedve a tüdejét maró sikolynak kiereszti a lelkét feszítő segélykiáltást. Nem érdekelte hogy mit gondolnak róla, az sem hogy a férfi gyerekesnek ítéli-e meg majd a viselkedését vagy sem már semmi nem tudta foglalkoztatni. A fájdalom elvitte a fókuszpontját.

Fülét hirtelen kopogás nesze üti fel, mire idegesen a hangirányába fordulva szinte feltépi az ajtót de megtorpan megpillantva Youngeunt. A kislány Jungkook egy pólóját viselte mely rajta inkább hálóingnek tűnt, kezeivel görcsösen kapaszkodva annak aljába. Láthatóan ideges volt, és tartott az ismeretlen környezettől melybe belecseppent mely azonnal szemetszúrt Haneulnak. Szinte undorodott magától amiért egy percre is felmerült benne a kislány felé irányuló utálat, hiszen még ha Jungkooknak igaza is van Youngeun nem tehet arról ami történt. Ha pedig a férfi feltételezése helyes akkor a húga áll vele szemben.

- Beszeretnél jönni?- kérdezi lágy hangon Haneul megtörölve szemeit mire a kislány egy aprót bólint ő pedig félre áll útjából.

- Későre jár már biztos álmos vagy.- csukja be Youngeun után az ajtót de ránézve ő csak megrázza fejét.- Nem mersz aludni?- foglal helyet a kislány mellett Haneul az ágyon mire az bólint.

- Ne aggódj ez a kis lámpa egész éjjel égni fog és én se megyek sehova, oké?- nyújtja kisujját a lány felé aki bátortalanul de összekulcsolja azt Haneuléval.

- Oké.- válaszolja egész halkan mire az idősebb elmosolyodik. A kislány hangja pontosan olyan volt mint amilyennek képzelte. Ártatlan és gyermeki.

- Miért sírtál?- kérdezi tekintetével a földet pásztázva Youngeun.

- Elvesztettem valamit ami fontos volt számomra.

- A te apukád is...- kezd bele halkan a kisebb azonban szipogására Haneul fel kapja fejét, és óvatosan átkarolja.

- Minden rendben lesz.- puszilt a lány hajába, kinek apró kezei ekkor viszonozták az idősebb ölelését. Pontosan tudta, hogy ez az egy mondat az amire szüksége volt. Tudta, hisz nem rég ő maga is arra vágyott a legjobban, hogy a férfi ezeket a szavakat mondja neki.

Jobb kezével finoman ölébe húzta az őt ölelő kislányt aki fülét az idősebb mellkasához döntötte. Haneul finom dúdolásba kezdett, mire a kicsi lehunyta szemeit a lány pedig ringatózva folytatta teendőjét. Egy régi altatóra esett választása melyet még anyukája és nővére énekelt neki kiskorában. A legrosszabb estéken is vigaszt talált az édes melódiában. A lány hangja és egyenletes szívdobogása nyugalommal árasztotta el a kisebb testét mely hamar álomba szenderedett, de Haneul továbbra se hagyta abba a dúdolást. Talán mert valahol ez neki is megnyugvást hozott.

Eközben a férfi, ki korábban a kislány keresésére indult most meglepetten figyelte ahogy az idősebb karjaiban altatta Youngeunt. A lány teste nyugalmat és finomságot sugallt mely őszintén meglepte Jungkookot. Haneul tekintete szeretet és gondoskodást árasztott, és ez a látvány érte el, hogy a férfi most először ne pusztán egy gyereket lásson a fiatalabban hanem egy nőt.

- Jungkook?- suttogja az idősebb gondolatainak főszereplője, mire a férfi felkapva fejét a szobába lép.

- Minden rendben?- kérdezi helyet foglalva mellette az ágy szélén, mire a lány egy halvány mosollyal arcán tekint le a karjai közt szuszogó kislányra.

- Igen, kicsit félt de sikerült beszélnem vele.

- Várj, neked válaszolt?- lepődik meg Jungkook mire Haneul mutató ujját a férfi párnái elé emeli.

- Halkabban.

- Hogy csináltad?- suttogja Kook miközben a fiatalabb a kislány hajára simít szabad kezével.

- Nem is tudom, sok bennünk a közös és valahogy mindig is kedveltek a gyerekek.

- És te?- kérdezi torkát köszörülve az idősebb.

- Én mi?- kérdezi Haneul mire a férfi ajkaiba csíp. A lány ki akarja mondatni vele mikor tudja, hogy nincs ínyére.

- Te jól vagy?

- Nem igazán.- mosolyodik el szomorkásan míg egy árulkodó könnycsepp végig fut arcán.- Úgy érzem lassacskán minden darabjaira hullik körülöttem.- szipogja miközben a férfi pulóvere ujját használva megtörli arcát majd a fiatalabbhoz közelebbi kezével átkarolva őt magához húzza. Haneul szemei elkerekednek meglepettségében hisz ez koránt sem a férfira jellemző viselkedés volt de abban a pillanatban Kook mindenki másnál jobban megértette őt. Hiszen a lány íriszeiben ugyanazt az elveszettséget látta amit anno magában is érzett. A 8 évvel ezelőtti énje állt vele szemben.

- M-mit csinálsz? Hiszen nem szereted ha hozzád érnek...

- Ez egy kivételes eset, ne szokj hozzá.- válaszolta nem törődöm Jungkook mire a lány ajkait halk nevetés hagyja el.

- Ilyenkor nagyon aranyos is tudsz lenni.

- Ezt most vegyük úgy, hogy nem is hallottam.- forgat szemet az idősebb.

- Viszont ha holnap Youngeun elment szeretnék kérni tőled valamit.

- Miről lenne szó?

- Látni akarom a testet.- mondta a lány mire Jungkook meglepve kapja fel fejét kérésére.- El akarok búcsúzni.

- Rendben.

- Most miért nézel így?

- Semmi csak erősebb lettél ez alatt a pár hét alatt.- jegyezte meg a férfi míg Haneul fejét vállára hajtotta.

Neked köszönhetem.- gondolta magában a fiatalabb engedve elnehezedő pilláinak.

_______

Másnap reggel az idősebbnek hűlt helye volt Haneul mellett mikor magához tért, de ez koránt sem lepte meg a fiatalabbat. Ha nem tudta volna, hogy az előző este tényleg megtörtént azt gondolná pusztán képzelete játszadozik vele olyan álom szerű volt. Ha csak a férfire gondolt és érintésére mely testén barangolt melegség járta át, szíve pedig heves dübörgésbe kezdett.

Igyekezve kiverni a gondolatot fejéből fogta kézen a már ébren lévő de még kicsit álmosan pislogó lányt, majd levezetve őt a földszintre baktatattak ahol az idősebb már reggelivel várta őket.

- Hát ez?- lepődik meg Haneul míg Jungkook a kislány elé guggol.

- A nagynénéd perceken belül itt lehet szóval muszáj reggelizned gyorsan.- mondja meglepően lágy hangszínen mire Youngeun egy aprót bólint és az asztalhoz ül.

- Te is.- int Haneul felé, ki megilletődve de felkapja fejét és helyetfoglal a férfi mellett. Szinte már abszurdnak érezte, hogy gyakorlatilag rajta kívül bárkivel gyengéd tudott lenni az idősebb. Youngeunnal, sőt még Ladyvel is, vele vajon miért nem ugyanilyen a hétköznapokban?

________

Keserédes mosollyal arcán integet a fiatalabb az éppen távozó kislánynak, ki beülve nagynénje kocsijába hagyta el az utcát. Habár szürreális a gondolat, hogy legyen egy testvére akiről nem tudott a biztonság kedvéért számot cserélt a kislányért érkezi nővel majd ő is magára kapta kabátját és követve Jungkookot elfoglalta helyét az anyósülésen.

A halottasház épülete épp ugyanolyan volt mint a lány emlékeiben, zord és barátságtalan. Belépve Jungkook biccentett a portásnak aki kiadta neki a megfelelő iratokat majd be indultak. Rálépve a végeláthatatlan folyosóra a fiatalabb szíve eszeveszett dobogásba kezdett, de jól ismerte már ezt az érzést hiszen korábban találkozott a helyzettel. Elmélyülten követte az előtte haladó Jungkookot azonban amikor az megállt előtte, a lány hátának ütközött.

- Itt lennénk. Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?

- Igen, és egyébként is ez elkerülhetetlen.- válaszolta, mire az idősebb bólintva kinyitja neki az ajtót. A test letakarva várta egy fémasztalon, kikandikáló lábáról pedig egy cédula lógott az áldozat adataival. A látvány taszító volt de a fiatalabb igyekezett ezt nem kimutatni.

Lassan az asztalhoz lépett majd remegő kezét a testet takaró anyagra emelte. Úgy érezte alig áll a lában forgott vele a szoba, mégis tudta hogy ezt meg kell tennie. Egy mély levegőt véve mozdította el az anyagot de koránt sem az a látvány fogadta mint amit várt és ez az idősebbnek is feltűnt.

- Mi a baj?

- Ez az ember, nem az apám.

___________

©KIMCHAE_YOUNG®