Egyik mérföldkő a másik után, új emberek új szokások. Ezek jelzik azt az életutat amit minden ember követ a megadatott évei alatt azonban ez a lánynak mind széthullani látszott. Az ő útját nem szegezték mérföldkövek, még csak útjelző táblák sem melyek a helyes irányba terelhették volna őt.

Úgy érezte egyedül ő marad mozdulatlan míg a világ körülötte megállíthatattlanul pörög tovább.
Tehetettlenül figyelte sötétségben úszó szobája sarkából ahogy apró kis világa mely csak nővére körül forgott lassacskán darabjaira hullva őt is magával rántja, nem tudván, hogy a fal mögött mely elválasztja őket a férfi áll ki habár magabiztosan indult az apró szoba felé, ajtaja előtt mintha földbe gyökereztek volna lábai.

Fogalma se volt mit mondhatna neki ami ebben a helyzetben segítségére lehetne. Sosem volt erőssége a vigasztalás és az emberi kapcsolatok. Őt katonai szolgálatra képezték ki, és a fegyverek használatára a rendészeti egyetemen nem tinilányok engesztelésére és most mégis ott állt az ajtóval szemben amin tudja, hogy be kell lépnie legyen bármilyen idegen is számára az empátia. Pontosan tudta mi járhat most a lány fejében, hiszen megannyi év elteltével ki tudhatta volna nála jobban mivel is jár ez a munka.

Kitudja meddig állt volna még a küszöbön ha az ajtó hirtelen nem nyílik ki előtte. Haneul kérdő
tekintettel fürkészte a férfit ki szó nélkül belépett a lány mellett majd helyet foglalt ágyán intve neki, hogy kövesse.

- Azzal, hogy bezárkózol ide nem oldódik meg semmi.

- Honnan is tudhatnád mit érzek, neked ez csak egy ügy a sok közül.

- Ne gondold, hogy csak azért mert nincs személyes vonatkoztatásom az ügyben nem teszek meg mindent az érdekében. Azzal, hogy hozzám került ez az ügy hivatalosan is megoldottnak tekintheted és ezt veheted ígéretnek.

- Azt olvastam ha 24 órával az eltűnés után nem kerülnek elő, az egyet jelenthet a halálos ítéletükkel...- suttogta maga elé megtörten.

- Ez nem egy egyszerű eset, így nem feltétlenül vonatkoznak rá az általánosított szabályok. Megtalálom őket de egyedül nem fog menni, a te segítségedre is szükségem van innentől ha válaszokat akarunk kapni ezért nem adhatod fel világos?

- Rendben.- mosolyodott el halványan a fiatalabb.

- Most pedig kapd össze magad mert én nem dolgozok kezdőkkel.- tettetett szigort a férfi mire Haneulból akartlanul is előtört a nevetés.

- Fogd be.- bökte oldalba a mellette ülőt.

A fiatalabb megnyugvást talált a férfi szavaiban. Mintha az eddig előtte fekvő lassacskán halványodó út, most élénkülni látszana egy irányt jelzőtáblával együtt mi feltűnt előtte. Jungkook volt ez a tábla mely szinte egy csettintéssel megállította a lány felé nyúló szakadék tovább
hasadását és ha csak egy pillanatra is de megfékezte a darabjaira hullást.

- Tíz perc múlva kész a vacsora, szóval gyere le. Azzal a feltétellel engedtek ki, hogy figyelsz magadra.

- Te főztél?- lepődött meg a fiatalabb mire a nyomozó csak vállat rántott.

- A végén még rám fogják, hogy éhen halsz. Tíz percen belül gyere le.

- Rendben.- bólintott Haneul.

Ahogy becsukódott az ajtó háta mögött a férfi összes addig visszatartott lélegzete felszínre tört.
Fogalma se volt mit csinál de talán pont erre a spontaneitásra volt a lányak is szüksége.

- Nem rossz.- szólalt meg barátja ki a fürdő ajtajának dőlve figyelte az eseményeket.

- Fogd be.- indult le Jungkook a lépcsőkön a tetováltal háta mögött.

- Mintha nem tudnám, hogy zavarban vagy. Ez a lány egészen jót tesz neked.

- Ez baromság.

- Ha te mondod.- rántott vállat Taehyung leakasztva széken lógó kabátját.

- Azt hittem velünk vacsorázol.

- Majd máskor most nem jó az időzítés. Programom van estére.- mondta mire Jungkooknak azonnal kaján vigyor kúszott arcára.- Képzelj bele amit akarsz.

- Jó szórakozást.- intett barátjának aki beintve neki végül kifordult a bejárati ajtón.

- Jött valaki?- sietett az ajtó hangjára Haneul Jungkook mellé de meglepetten vette észre, hogy
az előtérben egyedül a férfi áll.

- Csak Taehyung járt itt. Gyere együnk.- indult meg az idősebb az étkező felé Haneul pedig követve őt foglalt helyet az asztalnál.

- Vissza kell menned éjszakára is a kapitányságra?

- Ami azt illeti ha csak nem adódik vészhelyzet, mára már nincs dolgom arra felé, szóval ha megetted elvisszük Ladyt sétálni. Az utóbbi időben nem tudtam sok figyelmet szentelni rád, nem igaz kislány?- vakarta meg az addigra már lábánál várakozó golden retriver füle tövét, aki meghallva nevét azonnal gazdájához sietett.

Haneul a történtek után nem szívesen ment volna ki az éjszakába de mit tehetett volna hiszen a férfihez volt kötve. Mégis kényszer helyett inkább lehetőséget látott benne hogy ha csak egy kicsit is de kiszabaduljon az állandó körforgásból mely jó ideje csak a kapitányságot és a férfi
házát jelentette számára.

______

- Gyerünk kislány, szaladj egy kicsit.- vette le Jungkook a pórázt a szőrmók nyakáról mikor a város határánál fekvő elhagyatott mezőhöz értek.

Egyedül egy keskeny macskaköves út
vezetett azon keresztül melyet messze a város fényeitől pusztán a hold fehér fénye világított meg, s melyen ők maguk is haladtak.

- Biztos elengeded?- kérdezte aggodalmasan a fiatalabb de Jungkook csak intett.

- Szófogadó nem lesz baj.

- Értem.- válaszolta halkan Haneul ezzel lezárva a témát.

Csendben folytatták útjukat hisz egyik se tudta mit mondhatna a másiknak és habár a férfi úgy tervezte a séta alatt hozza szóba a laborvizsgálat eredményét a talált vérmintával kapcsolatban fogalma se volt, hogy kezdje.

A lány érzelmi állapota mint tényező nem érdekelte hiszen semmi köze nem volt se hozzá se a fiatalabb magánéletéhez azonban a nyomozás ezen szakaszában már neki is be kellett látnia, hogy szüksége lesz a lány segítségére ami viszont elég nagy összefüggésben áll az érzelmi
állapotával. Sose volt előzékeny vagy tapintatos mivel soha nem kellett annak lennie. Azonban most fordult a kocka a lány érkezésével és forgó széllel amit magával hozott.

Sokáig gondolkodott rajta mivel is hozhatná fel a témát de végül arra jutott hogy nem kertel. Ha a mégérzéseire hagyatkozik akkor arra számít, hogy ez a nyomozás több időt fog igénybe venni mint arra az elején számítottak. Holttestek, merényletek és a vér....

Ahogy telik majd az idő úgy
fog minél több erőt követelni ez az ügy, és ha a lány mellette akar maradni meg kell erősödnie és hozzá kell szoknia, hogy a férfi nem kertelhet bizonyos témákban.

- Valami baj van?- kérdezte a fiatalabb mikor feltűnt neki, hogy Jungkook már nem jön mellette.

- Valamiről beszélnem kell veled aminek nem fogsz örülni de tudnod kell róla.

- Tudtam, hogy van valami.

- Honnan?

- Megfigyeltem már, hogy ha túlságosan csendes vagy az nem jelent jót. Bármi is az mondd.

- Mikor kórházban voltál én- kezdett bele azonban rögtön mondandója elején szavába vágott Lady erőteljes ugatása mire mindketten a hang irányába kapták a fejük.- Lady gyere ide!- kiáltott a férfi de a kutya továbbra se mozdult.

- Mi történt?

- Nem tudom, nem szokott engedetlen lenni.- indult meg Jungkook a golden retriver felé a fiatalabbal nyomában azonban közeledve négylábú társához figyelmeztető jel szúrt szemet a
férfinak.

- Várj meg itt.- szólt háta mögé majd Lady mellé rohant. Szinte azon nyomban észre vette a kutya mellett fekvő vérben úszó testet. Leguggolva mellé húzott elő egy kesztyűt zsebéből ami mindig nála volt, majd a test vállára fogva maga felé fordította azt.

Arca elsápadt realizálva a látványt de próbálta nem mutatni nehogy a lány észrevegye.

- Mi történt valami baj van?- lép közelebb Haneul mire a Jungkook azonnal felkapja fejét.

- Ne gyere ide!- üvölti hátra.

- Szóval van ott valami...- halad továbbra is lassú léptekkel a férfi felé.

- Azt mondtam ne gyere közelebb!- ismétli a férfi de Haneul meg se hallva halad tovább.

Közelebb érve azonnal észre veszi a vértócsát azonban meglátva a fűben a korábbi levendula színű lejátszót lefagy.

Gyorsítva léptein fut a férfi mellé és esik térdre a test mellett. Légzése egyre szaporább szíve torkában dobog végig nézve előtte heverő támadóján. Remegő kezeit összekulcsolva kezdi
ütemesen nyomni mellkasát de a test nem mozdul.

- Nem, nem nem nem nem. - végzi egyre erőszakosabban a szívmasszást könnyeivel küszködve.- Ébredj fel!

- Elég volt.- szól Jungkook de a lány túlságosan sokkos állapotba került, hogy bármit is észleljen környezetéből. Egyedül a férfi érintése rántja vissza őt a valóságba ahogy vállára fogva elrántja a lihegő lányt a testtől.

- Már nem tehetsz érte semmit. Órák óta halott...

- Nem lehet... ő volt az egyetlen aki elvezethetett volna hozzájuk.- szipogja megtörten miközben
utat törve magának egy kósza könnycsepp gördül végig arcán azt követve a többi is.

A férfi tehetetlenül nézi az előtte remegő lányt de nem mondd semmit. Fogalma sincs ebben a helyzetben mit tehetne vagy mondhatna ami segíthetne a fiatalabbnak, de most tudta hogy a kötelessége előbbre való mint ő.

Rezzenéstelen arccal állt fel a lány mellől és húzta elő zsebéből telefonját.

- Mihez kezdünk most?

- Először jelentem az esetet. El kell végezni a helyszínelést mielőtt bármit is tehetünk.- mondta majd arébb vonulva tárcsázta a számot.

Haneul továbbra is csak meredten figyelte a testet mellyel néhány órával korábban még szemben állt. Elméje egyszerűen nem tudta feldolgozni a sok gondolatot és információt ami
most egyszerre nyakába szakadt.
Ha támadója halott akkor nem ő állt a családja eltűnése mögött, nem ő mozgatta a szálakat.

Ő maga is csak egy báb volt...

Nem tudta mit is kéne érezzen. A feladás határán volt de tudta, hogy itt most nem róla van szó. A családja biztonsága múlik ezen ami jóval súlyosabb felelősséget rótt rá. Az így is bizonytalan keresgélés pedig úgy tűnt mind hiábavalónak bizonyult.

Kicsúszott lábuk alól a talaj, és ez csak még messzebb sodorta őt attól a személytől aki mindent elvett tőle.
Mintha visszacsöppentek volna mindennek az elejére ismét nyom nélkül maradva.

Merengéséből Lady rántotta vissza ahogy érzékelve a lány letörtségét finoman hozzá bújik így próbálva megnyugtatni őt. A négylábú tettére halvány mosoly húzódik a fiatalabb arcára.

- Neked ez jobban megy mint a gazdádnak... Köszönöm kislány.- nyom puszit fejebúbjára.

_________

©𝐊𝐈𝐌𝐂𝐇𝐀𝐄_𝐘𝐎𝐔𝐍𝐆®