A délelőtt, a számítottak szerint, csendben és békességben telt a szomszédok számára. A két férfi az előző éjszaka után sokáig ágyban maradt és pihent. Senki nem zavarta őket, nem jöttek üzenetek, nem hallatszott zene a telefonjából, ami hosszan tartó beszélgetésre invitálná tulajdonosát. Ennek következtében Wei Wuxian elkönyvelte magában, hogy végre hosszú idő után talán mégis sikerülhet az a békés hétvége, amit rég óta tervezett. És nem is akárhogy! Igaz, a felét máshol töltötte, kedvenc nagybátyjánál és családjánál, viszont a vasárnapot azzal a férfival töltheti, akibe fülig beleszeretett.

Kinyitotta szemét és körbenézett. A déli napsugarak lágyan ölelték át a szobát. Kintről halkan hallani lehetett az autók monoton hangját, az utcán a járókelők moraját és mindemellett még a madarak fülbemászó csicsergését is. Maga mellé pillantott és tekintete egyből a férfira meredt. Lan Zhan mélyen aludt. Oldalra fordult, hogy szembe nézzen vele. Egy tündérmesében érezte magát, ahol ő a királylány, és akiért a kínkeserves várakozás után végre eljön a hercege, megmenti és vele megtapasztalhatja az élet örömeit.

Minden egyes részletet végig nézett a férfin. A hosszú szempillák, a tökéletes, éjsötét szemöldökök, a sima arca és végül az állán keresztül a nyakán állapodtak meg szemei.

„Mindene tökéletes!" Gondolta magában és a reggeli merevedése rosszabb lett. Ekkor eszébe jutott a tegnapi kis kalandjuk és a rosszabbodott kifejezés már enyhének számított. Teljesen a tudatában volt, hogy a másik alszik, és nem láthatja, hogy mennyire elpirult, ennek ellenére odakapott merevedéséhez, hogy eltakarja. Lett volna kedve tovább lépni a következő szintre Lan Zhannal, de nem tudta készen áll-e rá. Félt attól, hogy meggondolná magát amint beleegyezne az egészbe. Azt végképp el akarta kerülni.

Gondolataiba merülve nézte tovább az alvó férfit, aki egyenesen a szemeibe bámult.

- L-lan Zhan ébren vagy? - A férfi bólintott. - Mióta?

- Nemrég. - Hangja mély és rekedtes volt. Tényleg most kelhetett fel. A takaró alatt dolgai akaratán kívül cselekedtek és gazdájuk nyugtalanul tisztázta magában ezeket. -Minden rendben? Nagyon aggódóan nézel.

- Persze, csak.. reggel van és én is nemrég keltem fel. - Hazugsága természetesen jött ki száján. Dehogy volt rendben! Lan Zhan mellette feküdt, reggeli gyönyörében, szinte törvénytelenül tökéletesen és még felteszi ezt a kérdést?

Teste megfeszült izgatottságában és épphogy csak leplezni tudta magát a másik előtt. Addig nincs baj, ameddig nem néz a takaró alá. Lan Zhan a másik oldalára fordult, felemelte telefonját az éjjeli szekrényről.

- A reggelt szépen átaludtuk. - Visszafeküdt a hátára. Wei Wuxian szemeibe nézett. - Mit terveztél mára?

- Legfőképpen pihenni. Azt hiszem, az megteszi. - Mélyen elgondolkodott.

- Akkor javasolnék egy reggelit és utána egy filmet kettesben?

- Fantasztikusan hangzik!

Örömében összecsapta tenyereit és hatalmas mosollyal az arcán a férfi felé közeledett. Gyengéden szájára tapasztotta ajkait, majd halkan jó reggelt kívánt. Ez után erőt vett magán és kikecmergett a puha ágyából, a konyha felé ment. Kivett a hűtőből egy-két dolgot, letette a konyhapultra, majd ez után elvégezte felkelés utáni rutinját. Ezt sajnos reggeli rutinnak nem lehet mondani, hiszen bármikor elkezdheti ezt, az egyetlen előfeltétele az az, hogy felkeljen az ágyból. A nap bármelyik időszakában.

Visszatérve a konyhába, már társasága is akadt. A férfi is előbukkant a szobából és türelmesen ült a konyhapult nappali felöli oldalán, előtte egy bögre gőzölgő itallal.

- Utólagos engedelmeddel készítettem magunknak teát. Még meleg.

- Köszönöm szépen!

Wei Wuxian áthajolt amennyire csak tudott és egy nagy puszit adott a férfi arcára. Elvette az üresen álló bögrét és lassan belekortyolt. Isteni finom krizantém tea volt benne.

Két óra múlva, tele pocakkal helyezkedtek el a kanapén és közös megegyezés alapján választottak egy filmet. Nem tartott sok ideig, mivel hamar megtalálták azt a filmet, ami teljesen megfelelt a hangulatukhoz és az alkalomhoz. Sokszor akadt össze tekintetük, néha nem a film volt főszerepben, hanem a másik. Olyankor csupán háttérzajként szolgáltak az izgalmas jelenetek, az igazi akció a másik ajkai vagy teste volt. Így telt a délutánjuk nagy része. Vacsora közeledtével rendeltek az egyik közeli étteremből és nagy szomorúságukra az este is hamar beköszöntött. Minél jobban közeledett a búcsú, annál jobban nyomasztotta valami a copfos fiút. Nem akarta elengedi a férfit. Imádott a társaságában lenni és hallgatni megnyugtató hangját. Mellette egy egész, teljes embernek érezte magát. Ám ennek vége szakadt. Kilenc óra körül azon kapta magát, hogy a másik már autójából integet neki, ő pedig csak áll egyhelyben és integet. Végül egyedül maradt.

Felment lakására, magára zárta ajtaját és elterült a kanapén. Össze-vissza sóhajtozott és telefonján böngészett. Megnézte üzeneteit, többségére válaszolt. Életkedve nem igazán maradt. Lan Jingyi írt neki a másnapi nyitásával kapcsolatban, illetve a szállítmány beérkezése miatt, ugyanis a szállító mindig hajnali órákban érkezett, elkerülve az embertömeget reggel. Tudta, hogy Jingyi nem igazán csinált még ilyet, ezért megígérte neki, hogy ő is bemegy nyitásra és segíteni fog neki. Rajta kívül Jiang Chengnek írt pár sort a hétvégéjéről, ugyanis testvére a lelkére kötötte, hogy mindig számoljon be a vele történtekről, mindig legyen valaki, akinek kipanaszkodhatja magát. Elmesélt neki pár dolgot, hogy ő maga felelőse lesz egy gyereknek. Nagyon belelendült az egész sztorizásba, végezetül egy kisebb regényt küldött el testvérének. Megtette helyzetjelentését, utána áttért egy másik alkalmazásra és azzal töltötte el idejét.

Fürdésből visszatérve hálószobájába ment, ahol bevetette magát az ágyába és éppen nyúlt volna telefonjáért, amikor az megrezzent. Nem üzenet volt, folyamatosan rezgett. A kijelzőn ismeretlen szám jelent meg, egy pillanatra megállt és elgondolkozott rajta, vajon felvegye-e. Késő volt, majdnem éjfél. Ki keresné ilyenkor? Végül mégis csak felvette.

- Igen?

- Szép estét édes, hogy vagy?

Ott valami nagyon elpattant Wei Wuxian agyában. Hirtelen lett rosszul és ment fel az összes vér az agyába. Mozdulni sem bírt, nemhogy beleszólalni a telefonba. Nagyra nyíltak szemei és csak tátogott. Ökölbe szorult a keze.

- Te mocskos, szemét állat!

Azzal agresszíven kinyomta a telefont és vagy tíz percen keresztül szitkozódott. Szókincsét bővítette újabbnál újabb átkozódások és elviselhetetlenül járta be szobáját újra és újra. Dühöngött és szét vetette az ideg. Hasa ismét görcsbe rándult.

Próbálta lenyugtatni magát. Ágyára omlott, jól magára húzta meleg takaróját és mindenre gondolt, csak nem arra a faszszopó gyászhuszárra. Kellet jó pár perc, mire vérnyomása visszaállt a normális állapotába. Azonnal pötyögni kezdett legjobb barátjának, Nie Huaisangnak.

„Ember. Lassan fél kettő. Te nem szoktál aludni? Utálod az életed?"

Jött körülbelül percen belül a válasz.

„Igen. Faszom kivan. Ne haragudj, megyek aludni, de úgy felbasztam az agyam valami, hogy most próbálok megoldást találni rá, de nehezen megy. Minden. Beszélgetni akartam veled egy kicsit, tudom este van meg minden, de nem tudom mi tévő legyek."

„Holnap ráér? Bocs, leragadnak a szemeim."

Megértette. Már annak is iszonyú hálás volt, hogy egyáltalán visszaírt ilyen későn. A beszélgetést nagyon rövidre zárták és ezek után Wei számára is véget ért a nap. Nem szeretett volna ezzel a nyomorultsággal többet foglalkozni, hiszen pontosan tudta, hogy nem ér annyit ez az egész, hogy ártson az egészségének. Egyszerűen ha tehette volna, csak elengedte volna maga mellett az egészet és nevetve ment volna aludni, amit eredetileg is tervezett. De Wei Wuxian, aki hosszú időt töltött a pali mellett, nem hagyta annyiban. Órákig forgolódott és nem jött szemére az álom.

Hajnali három körül járhatott az óra, amikor folyamatos rezgésre kelt fel. Eleinte fogalma sem volt, mi történik, felriadt, mert azt hitte, hogy elaludt és elkésett a munkából, azért keresi őt valaki. A vakító kijelzőre pillantott és gondolkodás nélkül felvette.

- Látom téged ilyenkor kell hívni. Csak szólni szerettem volna, hogy ma vacsorára foglaltam asztalt kettőnknek, este hatkor. Ne felejts el felvenni valami igazán csinosat! Imádlak kincsem!

- Uhm, én is. - Bólintott magának.

Azzal a lendülettel tette le a telefont, mit sem sejtve arról, hogy élete második legnagyobb marhaságát követte el tíz másodperc leforgása alatt. Átfordult a másik oldalára, fészkelődött még egy keveset és hatalmas mosollyal az arcán aludt vissza. Szegény pára, nem is tudta még akkor, hogy a telefonból, nem kedves hang szólt hozzá, hanem valami elviselhetetlenül romló és gonosz hang invitálta magához.

// Ne haragudjatok, ez a fejezet a vártnál is sokkal rövidebb lett, de mentségemre aranyosabb, mint eredetileg azt én elképzeltem. De sajnos hamarosan utazok és még az előtt meg szerettem volna veletek osztani ezt a részt.... Még akkor is, ha ilyen inci-fincire sikeredett. Iszonyúan várom, hogy tovább írhassam, főleg most, hogy jönnek a bonyodalmak, de semmi pánik! Lesz itt minden. Addig is kérlek, érjétek be ennyivel! Amint hazajöttem, és újra laptop elé ülhetek, már folytatom is a 10. fejezetet és hozom nektek azt a finomságot 💕💕 //