Szemeim lassan nyitogatni kezdtem, s egyre több mindent érzékeltem magam körül. Bár még világomat nem tudtam, de felmértem, hogy a táncterembe vagyok és aludtam. Ebben biztos vagyok.
Nyammogtam párat és kezemet a fejem alá tettem, viszont fura érzés fogott el. Nem a kanapé anyagát markolásztam, hanem valami teljesen mást.
Felkapva a fejem szembesültem a valósággal, miszerint a párnám jelen esetben Hyunjin combja volt. Nem volt ébren, így valószínűleg annyit pihentem, hogy ő is elszenderedett.
Meglepődöttségemben véletlen bele könyököltem a combjába és azonnal távolabb kúsztam. A hirtelen jött mozdulatra fájdalmasan felnyögött, s az érintett pontot kezdte fogdosni.

- Mennyi ideig aludtam..? - kérdeztem inkább magamtól, mintsem tőle és felpattanva a telefonom után kutattam. Még mindig az asztalon fetrengett a terem fala mellett, teljesen árván.
Mielőtt magamhoz vettem volna a plafonra néztem és láttam, hogy sötétedni kezdett odakint.
Az óra majdnem fél hetet ütött, jóformán 2 órán keresztül aludtam, mint a tej.
Idő közben a kanapén fetrengő fiú is rávette magát a mozgásra és közelebb lépkedett hozzám.

- Fél hét van! - mondtam a kelleténél hangosabban.

- Akkor ideje haza menni? - szólalt meg mellőlem.

- Szerintem most már felesleges lenne maradni.. - sóhajtva fordultam felé.

Azért egy pillanatra megállt bennem az ütő, hiszen ha nem kelek fel, ki tudja mennyi ideig lettünk volna itt.

- Pakolássz - mutatott körbe. A táskám hanyagul ledobva magányosan foglalt helyet a sarokban, így össze szedve azt a kevéske cuccomat amit ilyenkor elő horgászok már csak átöltöznöm kellett. Hyunjin velem párhuzamosan csinált mindent, csendben tettük a dolgunkat, s ez idő alatt valami bántotta a gondolataimat. Mintha valamit elfelejtettem volna?

- Haneul keresett az ebédlő után? - támaszkodott meg a folyosó falának, mikor kiléptem az öltözőből. Itt villant be pontosan, mit akartam ma közölni vele.

- Ahm, kiment a fejemből korábban, de most eszembe juttattad - indultunk meg a bejárat felé, miután leadtuk a kulcsot.

- Csinált valamit?

- Azt mondta, hogy ezt a játszmát ő fogja nyerni.. és azt, hogy nem ismerem még, de változtatni fog rajta - simítottam meg karba tett kezeimmel vállamat zavaromban. Amint felidézem a dolgokat, rossz elméletek szöknek a fejembe. Nyomaszt, hogy ennyire homályos minden és sosem tudhatom a következő lépést.
Látszólag mondani akart valamit, de szemeit lehunyva mégsem tette, s frusztráltan kifújta levegőjét.
- Akkor azt hiszem én megyek - mosolyogtam rá és az ellentétes irányba mutattam amerre otthonom van.

Mielőtt bármit tehettem volna elkapta a kezem és magához rántott, karjait erősen körém vezette, s állát fejemen pihentette. Olyan közel kerültem mellkasához, hogy hallottam őrülten verdeső szívét, mit magabiztos lélegzetvételekkel próbált lenyugtatni. Ha nem lenne sötét láthatóan vörösödne a fejem, de az időzítésnek hála a helyzet megemlítését elkerültem és észrevétlenül próbáltam értelmes gondolatokat össze rakni, bár Hyunjin mellett most ez nem volt egyszerű. Csak rá tudtam gondolni, s arra milyen közel van.

- Had kísérjelek haza - suttogta, majd eltolt magától mintha mi sem történt volna, míg nekem pillanatok alatt kikapcsolt az agyam.

- Nincs ellenemre - mosolyogtam rá miután eljutott tudatomig, hogy válaszra vár.

- Induljunk mert a végén tényleg ránk esteledik - nevetett, majd kezével hátamra simítva indult meg.

- Nem kell sokat sétálni hál istennek, csak én szoktam elkalandozni közben - értem be, és csálén lépkedve mellette haladtunk.

- Például merre?

- A híd felé szoktam a közelben, meg van hogy teszek kitérőt. Túl egyszerű lenne egyenesen haza menni - sóhajtottam fel és beharaptam ajkaimat. Pulcsimat kissé összébb húztam, hiszen a levegő egyre hűvösebbre váltott.
- De amúgy mi ez a sok kérdés? Én rólad nem tudok semmit se konkrétan! Múltkor is kikerülted a kérdésemet - utaltam az akkori ridegségére, mikor nem mondta el miért is áll mellettem, illetve segít, ezzel váltva témát, hátha kicsit megnyílik végre.

- Régebben Haneullal közelebbi kapcsolatban álltam. Mint tudod befolyása van, így bármit csinál azt el tudja tussolni könnyen.
Míg a viszonyunk jó volt, addig sokat tudtam meg róla, talán túl sokat és részese voltam már egy játszmájának, ahol egy lányt használt ki, viszont ekkor jöttem én a képbe, próbáltam szembe állítani a valósággal, hogy az amit csinál nem helyes, amit látszólag észben tartott egy ideig. Egészen addig, míg nem szúrt ki téged... - itt elhalkult és felém pillantott.

- Akkor nem csak pletykák voltak..- emeltem szám elé kezem. A sok információt átrágva összeállt a kép, értelmet adva annak, hogy miért fogadta el a kérést. És, hogy mik lehetnek a szándékai Haneulnak..

- Szóval ezért utalt arra, hogy ezt a játszmát most elvesztem. De hamar letöröm a szarvát - váltott át hangneme ridegre.

- Ezért mentél bele a dologba? - álltam meg mire ő is így tett, s nem jeleztem, hogy amúgy a házam előtt vagyunk.

- Ez még nekem is kérdéses - fordult velem szembe, és tekintete ellágyult ahogy találkozott enyémmel.

- Mármint hogy érte- azonban nem tudtam válaszolni, mert magához húzott és mint korábban, úgy fonta körém karjait. Nem tett semmi mást, csak ölelt szorosan, majd elengedtük egymást.
- Fura vagy Hwang, mindig kikerülöd a kérdésem - jegyeztem meg nevetve.

- Remélhetőleg most többre is választ adtam egyszerre. Elég neked ennyi - vonta meg vállait kacéran mosolyogva és már haladt volna tovább, de elkaptam kezét így vissza lépett.

- Amúgy végül megérkeztünk - fordítottam magam felé.
Tekintete az épületet nézegette, aztán végül nekem szentelte figyelmét.
A látvány valami elképesztően fel élesztette bennem a pillangókat, ha nem lett volna elég az előző cselekedete is, most ez megfűszerezte rendesen.
Arcát egyik oldalról megvilágították a lámpák, így szemei, mint égen a csillagok úgy ragyogtak, teljesen rabul ejtve.

- Aranyos kis ház. Egyedül laksz? - döntötte oldalra fejét.

- Pár hónapja költöztem ide, szüleim Daeguba vannak jelenleg, nem igazán jönnek látogatóba gyakran, meg én sem, de rossz kapcsolatról szó sincs - érzékenyültem el egy kicsit. Ez a téma valahol mindig is legyengít, hiszen saját magam akartam elköltözni otthonról, amit teljes mértékben elfogadtak, de a leválás sosem egyszerű.

- Értem, nálunk is ugyan ez a helyzet van lényegében. Tudom mi kavarog benned - simított buksimra.

- Vígasztal, hogy nem vagyok egyedül, viszont most már ideje menned. Nem állhatsz itt örökké - csapott fejbe a felismerés, hogy bizony elhúztuk az időt.
Szóra nyitotta volna száját, de beharapva ajkait újra neki ugrott mondandójának, lágyan elmosolyogva.

- Menj be előbb - biccentett fejével az ajtó irányába.

- Rendben - hajoltam meg kissé megpecsételve az elköszönést.
Az ajtóig elmentem, majd vissza fordulva még intettem a fiúnak, aki csak kacsintva egyet tette ugyan ezt.

Amint beléptem a házba Molly ugrott nekem, míg én lecsúsztam az ajtó mentén és gondolataim azonnal magukba szippantottak.

Vártam valamire míg velem volt, de vajon pontosan mire? Szavakban meghatározni nem tudnám....meglehet, hogy talán a szívem dolgozott volna helyettük..

•●•●•●•●•
Azt hittétek lesz egy kis szaftos rész besuvasztva mi?👀
Hyunjin vissza fogja magát🤫

Oh my oh my gawd~

2023.02.12.