A leendő elsőéveseknek tátva maradt a szájuk, amikor kitárult a nagy faajtó, és megpillantották a lebegő gyertyákkal koronázott nagytermet. A helyiség végén, egy hosszú asztal előtt egy széken egy furcsa süveg állt.

- Ez a Teszlek Süveg, igaz? - suttogta Harley Siriusnak. - Ez oszt be minket a házakba.

- Nem csak akármelyik házba, Harley - vigyorgott rá a fiú miközben átkarolta a lány vállát. - A Griffendélbe!

Mindketten előkelő aranyvérű családból származtak, ahol mindenkit a kígyó házába, azaz a Mardekárba osztottak. Siriusnak viszont más tervei voltak. Már kiskora óta a család fekete báránya volt.

- Még mindig nem mondtál le róla, hm? - csóválta a fejét mosolyogva. Harley egy kicsit két tűz között érezte magát; szerette volna, ha a házát a Süveg választja ki, tulajdonságai és tehetségei alapján, de nagyon szeretett volna Siriusszal egy házba kerülni, hiszen ő volt az egyetlen barátja.

- A feltételezés is sértő! - kapott a szívéhez tettetett sértettséggel.

A tömeg elején álló tanár, McGalagony, csendre intette őket. Sirius figyelmen kívül hagyva ezt kezdett el sutyorogni a mögötte álló Jamesszel, akivel a vonaton ismerkedtek meg.

A tanárnő egy pálcasuhintással előhívott egy hosszú pergament, amin Harley feltételezése szerint a leendő elsőévesek nevei szerepeltek.

- Aki a nevét hallja, az lépjen elő és üljön le erre a székre - mutatott az említett ülőhelyre. - William Abbott!

Egy szőke srác lépett elő Harley mögül, és kissé bizonytalanul indult el a szék felé.

A süveg alig ért hozzá a fejéhez mikor ezt kurjantotta:

- HUGRABUG!

Az említett ház tagjai nagy üdrivalgásba kezdtek, és nagy karcsapásokkal üdvözölték az új tagot. Miután a kiabálás mormogássá halkult, McGalagony hívta a következő diákot.

-Sirius Black!

A fekete hajú,szürke szemű fiú magabiztosan kisétált a Teszlek Süveghez, de még félúton visszanézett és rákacsintott Harley-ra. A lány ezt egy visszafogott mosollyal viszonozta. McGalagony a fejére tette a süveget,és az mindenkit meglepve ezt kiáltotta:

-GRIFFENDÉL!

Sirius megilletődötten,de határtalan boldogsággal indult el a ház asztala felé. Miután leült,izgatottan nézett Harleyra,aki egyik lábáról a másikra toporgott,várva, hogy a nevét mondják.

-Harley Lockwood!

A lány elindult a süveg felé. Barna haja enyhe hullámokban omlott a hátára, hatalmas zöld szemével Siriust kereste. Mikor felért a székhez,leült,és így jobban körbe tudta pásztázni a termet. Rögtön megtalálta barátját;arcán bizakodó mosolyjal,amit Harley rögtön viszonzott.

Amilyen könnyen jött ez a mosoly,olyan könnyen ment,mikor a süveg kimondta a ház nevét:

-MARDEKÁR!

Sirius arcáról lefagyott a boldogság, a mosollyal együtt;kezei ökölbe szorultak, mikor a lány - arcán halvány, zavart mosollyal - elindult az említett ház asztala felé.

Miután az utolsó diákot is beosztották, Dumbledore széttárta a kezeit, amire az asztalokon finomabbnál finomabb falatok és innivalók jelentek meg.

A fiú visszafordult vacsorájához,de egy falat se ment le a torkán. Folyamatosan Harley arcát látta maga előtt,mikor beosztották a Sirius által utált házba. Akárhogyan próbálta eltüntetni a keserű érzést a torkából, nem sikerült.

A lakoma végén a fiú újdonsült barátjával, James Potterrel indult ki a teremből, követve a prefektusokat,mikor valaki a nevén szólította.

Rögtön felismerte a hang gazdáját,hiszen gyermekkorában sokat hallotta. Visszagondolt azokra az időkre,és keserűen megállapította magában,hogy nem lesz többé olyan. Soha.

-Sirius!

A fiú nagyot sóhajtva megállt, megfordult, hogy belenézhessen a szomorú, smaragzöld szempárba.

-Mit akarsz?-mordult rá ridegen.

Harley döbbenten nézett rá;még sosem volt olyan,hogy Sirius így szólt volna hozzá. Ezeket a mondatokat inkább a szüleinek tartogatta.

-Csak azt szeretném mondani,hogy örülök,hogy a griffendélbe kerültél,és...

-És?-nézett rá a fiú türelmetlenül.

-...és sajnálom,hogy nem lehetek a háztársad - a lány beharapta a száját,és bánatosan nézett Siriusra, akinek a száját erre egy gúnyos kacaj hagyta el.

-És nem tudtad volna kérni a süvegtől, hogy a griffendélbe osszon?-kérdezte dühösen.

-Nem tehettem,értsd meg!-Harley már a sírás határán állt.

-De tehetted volna!A süveg meghallgatja a kérésünket!-fröcsögte. Ezt hangosabban mondhatta, mint az akarta, mert sok melletük elhaladó feléjük fordította a fejét. -Azt hittem,te is elítéled az aranyvérmániásokat. Eddig azt hittem,van egy sorstársam. De tévedtem! Te is olyan vagy,mint ők,és most már elérted a célod, bekerültél a mardekárba. Gratulálok-mosolygott gúnyosan,majd szó nélkül megfordult,és James-szel a nyomában kiviharzott a teremből.

Harley arcán forró könnyek peregtek le. A tömegen átvágva elrohant a folyosón, egyenesen a lánymosdóba,ahol kitört belőle a zokogás. Nekidőlt a csempének, majd lecsúszott a földre,közben ezt ismételgette:

-Nem tehettem...