★

...Mindezek óta kurva sok idő telt el és még annál is több változás történt.. az elmúlt pár hónap katarzissal túl fűtött, zavaros és ismeretlen, nem utolsó sorban ritka mód idegesítővé sikeredett.

Mindkettőnket felvették a U.A. Gimnáziumba mert te valahonnan képességet szoptál és átvergődtél az alkalmasságin. Tökös gyereknek mutattad magad, hogy aztán hülyébbnél hülyébb dolgokat tudj a fejemhez vágni..de be kell valljam, fáj, mert igenis- kurvára fáj elismernem, hogy fejlődsz, napról- napra.

És emiatt a telibekúrt "véletlennek" hála itt tartunk. Megvetlek, egyenesen gyűlöllek...megindokolnom még is nehéznek bizonyul..

A szavaim már nem érnek el hozzád - ugyanakkor milyen vicces, hogy ezt mondom még sem vagyok és soha nem is voltam a szavak embere - változatlanul mindig azt vágom az emberekhez amire először gondolok, mégis képtelen vagyok hatni rád többé.  Nem találok fogást rajtad, hogy visszarántsalak magam mögé. Nem veszed fel a sértéseim, helyette kiforgatva a mondataim kihívás elé állítasz. Magadat és engem is.

Engem, mert alkalmazkodnom kellett hozzád, hozzád!, aki életemben eddig egy senki, egy régmúltból ragadt ismerős csupán, akihez csak gyerekkori halvány emlék foszlányok kötnek homályosan. Sajnos vagy nem sajnos..

★

..tettem le az égési sérülésekkel gazdag,- amúgy meg fekete noteszem a polcra. Kicsit viseltes-, sok kirohanásomat őrzi már.—Neheztelten sóhajtottam egyet majd egy "bassza meg" elmormolásának kíséretében felszenvedtem magamat az ágyról.

A lehető legjobb döntésnek tartom amit meghozhattak, hogy felhúzattak ide egy kollégiumot. Otthon valószínűleg anyámmal már szinkronban vernénk a fejünket a falba egymás miatt. Igaz ugyan, hogy itt több idiótával kell osztoznom kvázi mindenben egy tető alatt, de mindenki mondhatni hamar beleszokott. Megvannak azok a kellemes negyed órák amikor senki sincs már lent és szabad a társalgó, bár majdnem, hogy az egész földszint - mindenki készül a fürdéshez. Emlékeztetőül, ilyenkor az amper dinka és Sero versenyeznek a tusolóig - ekkor olyan mintha egy elefánt csorda kergülne meg a fél emeleten - aztán egy nagy csattanás - Kaminari valószínűleg itt megy neki a falnak, az utolsó, éles kanyarnál. Körül-belül ez idő tájt megyek le vacsorázni. Azt hiszem ez a napjaim fénypontja.

Magamra kapom az első melegítő felsőt amit megtalálok a szekrényben. Talán pont ez a szép a kollégista életben, hogy felemás zokniban, kényelmes ruhákban és kócosan, a lehető legtrehányabban azt csinálhatok amihez kedvem van és nem kérnek számon az ősök. És ahhoz képest ami itt van - ez alatt' a hónapok óta érlelt kajákat a hűtőben, a két hete a szárítón felejtett ruhákat, az alsónemű traideket, és Kaminari a társalgó egyik szobanövényének cserépjébe állított fogkeféjét értem - egy fél pár zokni, - most kurvára felesleg tagadni - bőven belefér.

Valahogy elkínlódom a tankonyháig. Ez valami folytán mindig kriminális állapotban van - faszom se tudja mit csinálnak itt, de azt hiszem nem is akarom. Egy váratlan vendégem is akadt a pult mögött. Mohához hasonló zöld haja aminek amúgy baszott mód idegesítően furán kunkorodó tincsei most rendezetlenül álltak. Ilyenkor jár ki kocogni, mi a halál jó, édes, faszát keres itt most?

Nekem háttal van. Már nem először kapom magam rajta, hogy elidőzök rajta. Valahogyan csak mostanában szúrta ki a szemem, hogy immár messze nem olyan törékeny piszkafa mint egykoron. Látványosan lábra megy, megcombosodott - bár képességéhez elengedhetetlen ha a kezét nem egyszer szilánkosra törte ez a világi balfasz.

Az esetek többségében fülhallgatóval kímél meg másokat az egyébként ritka szar zenei ízlésétől, de ma gondolta nem lesz ilyen kegyes, mondjuk nem hiszem, hogy számított volna bárki társaságára ilyenkor. A sors engem még is bő nyállal pofán köpött, majd jó nagyot röhögött rajtam, hogy igen "te aztán rábasztál barátom".

Nem is tudom amúgy mióta állok ott mint fasz a lakodalomban, de időközben dúdolgatni kezdett - én pedig még mindig letaglózva szobroztam a lépcső utolsó két fokán. A dallam, már amennyit elhalóan hallok belőle ami piros kis JBLjéből fakad, Cavetowntől a "Boys Will Be Bugs". Igazából illik hozzá. Mármint az én ízlésemtől kurvára távolra esik- ha többet kéne hallgatnom ezt a fost fél percnél, valószínűleg szétrobbantanám a bús picsába aztán szálltam volna be a zuhanyzóval egy hosszabbító társaságával.
De ahogyan számoltam a másodperceket - mert igen, ezt csináltam - több mint két percig elviseltem. Ami amúgy odabasz.

Ha már így is jóval átléptem a limitem, úgy láttam jónak ha ezt itt és most lezárom - titkon talán még sem akartam. Éppenhogy elhatároztam, hogy most aztán elküldöm a faszba, de valahogy amint mellé értem az összes szó amit valaha ismertem minta bannolta volna az agyam. Elfelejtettem amit mondani akartam. Lefagytam.

Lecövekelve pangtam mellette. Kurvára kínos volt, de magamban próbáltam azt az futta érzelmet megfogalmazni ami akkor is ott odaragasztott a földhöz és megbénított. Rám nézett.

Asszem ekkor elfogott a világ utálat. Utálom, ezt a helyzetet, őt- na őt aztán kibaszottúl - azt is, hogy idejöttem. Egyáltalán miért jöttem ide?!! Majd rájöttem azért gyűlölök mindent mert nem értem magam, ezt az Istenverte érzést. Miért nem tudom? Mi a faszom ez??
—amíg rontás hoztam a világra, ami itt már megérett a pusztulásra, ő csak zavarodva méregetett. Ő sem érti.

Jogosan mert még én sem értem miért nem adtam már neki egy jobbost, hogy fogja be a lepénylesőjét. Úgy éreztem valamit muszáj mondanom mert ez a helyzet percről-perce kínosabb lesz.
–Szarabb a zenei ízlésed mint gondoltam.
–Azta! köszönöm, hogy rávilágítottál! csak szerintem abszolút nem kért meg rá senk—
–Jól gondold meg kinek szájalsz vissza te kis szaros! - na és megint itt tartunk. Az egész életünk egy csúcskategóriás sitcomnak is megfelelne.
Ő viszont fújt egyet, majd folytatta a vacsoráját ahol abbahagyta. Néha rápillantott az asztalra támaszkodott karomra a szeme sarkából, onnan a mellkasomra, majd fel rám. Rögvest elkapta a szemét rólam amikor egy tizedmásodpercre is találkoztunk a másik tekintetében. Nem érződött zavartnak. Maga a szituációra se nyomta rá a bélyegét különösebben.
–Ácsi- mi a rossebb?? Kacchan! mennyit hallotál?
–Csodával határos módon két perc és huszonegy másodpercig kibírtam a nyekergésed. Amúgy nem hiszem el, hogy csak ezt a fost bírod hallgatni. Rámszáll a világfájdalom amint meghallom és hosszába akarok tőle eret vágni.
–Akkor válassz zenét te.
–Nem is tudom miért vártam, hogy megkérdezd.
- talán egy harminc másodperc se telt bele, feloldottam a telefonját minden további mondandó nélkül és elindítottam az első zenét ami úgy kapásból eszembe jutott. Ő lassan és cseppet sem kínosan folytatta az ügyeit. Ami pedig még gázabb, hogy én ezt látványosabban nem is nézhettem volna végig.
–Hát Kacchan azt hiszem abban kiegyezhetünk, hogy messze nem ugyan olyan a stílusunk
–Hála a jó Istennek.. szerintem nincs kerek -e földön még egy olyan szerencsétlen akinek ugyanolyan elbaszott ízlése volna mint neked Deku.
–Én jelentéssel hallgatok zenét. Gondolom akkor te nem.
–Na meg a lófaszt, már csak az kéne, hogy ilyen kreténségek miatt forduljak magamba és golyózzak be, nem csoda miért vagy ilyen bőgőmasina cseszd meg.
–Néha megpróbálhatnád más szemszögből nézni a dolgokat Kacchan. Igazán jót tenne a dühkezelési problémáidnak ha nem lennél ennyire öncentrikus, és pesszimista, kisebbségi komplexusos ge-
–Jól gondold át, hogy befejezed-e a mondatod és realista vagyok bazdmeg. Nem mellesleg kurvára nagy mázlid van, hogy nem téplek meg itt és most. ...— nos így töltöttük az este hátralévő részét. Egymást szekáltuk egészen addig míg annyira el nem vette az eszünket a frappánsabb sértések megszülése, hogy Deku alufóliástúl tette be a vizes tálat a mikroba mivel hát a vízforraló felmondott. Tehát kábé háromnegyed órát vesztegettem el az életemből egy ki-bekúrt zabkása miatt. A mikro után majdnem én robbantam , hogy- hogy lehet ennyire sötét egy fasz valaki..

Viszont, ismét elkapott egy furcsa paresztézia,- hogy még sem akarom detonálni a pofáját. Csak azt nem értem miért nem? Vagy neki álltak jól a csillagok vagy én kezdek megkattani. Lehet mindkettő.

Végül nem tettem semmit. Otthagytam.
Igazán csúnyán nézhettem rá amennyire zavarodott fejet vágott arra, hogy sarkon fordultam. Bár, én is kitudnék igazodni magamon. Ez a nap kicsit sok volt azt hiszem... Bőven sok.

★

helobelo!! itt megint én!:) remélem tetszett rész még ha többnyire jelentéktelen is volt. Egy lassú kibontakozást szeretnék- és mert pláne én is az vagyok, az ünnepek előtt vagy között kötve hiszem, hogy kapnátok folytatást így mindenkinek kellemes karácsonyt és új évet kívánok előre is! (inni pedig csak mértékkel)
funfact amúgy, hogy a mikros eset az valós, velem történt meg egy, vagy két évvel ezelőtt. (igen, ma meg már kollégista vagyok, képzelhetitek mekkora élmény lehet velem élni- bocsi Varusz, Dóri és Répa:D)