Reggel hirtelen ültem fel az ágyban. Az első amit megláttam, az Jungkook volt, aki még békésen szunyókált. De én cseppet sem voltam most nyugodt.
Még elakarok köszönni anyától.

Fogtam magam és lerohantam a lépcsőn. De ami ott fogadott az maga volt a pokol...

-Ne, ne, ne... -ezt ismételgettem amíg odaértem a konyha asztalhoz.

Ugyanis egy cetli fogadott amin ez áll:

"Szia Kincsem és Jungkook!
Mint tegnap mondtam, ma reggel elindultam. Nem akartalak felébreszteni titeket, mert aranyosan aludtatok. Viszont én már nem bírtam ezt az egészet tovább. Egyszerűen nem bírom felfogni hogy ez történt velünk. Muszáj megnéznem, hogy a nagyiék jól vannak vagy sem. Ha gondolod, akkor gyertek el ti is oda, ott megtaláltok engem. Nagyon de nagyon vigyázzatok magatok. Én tudom, hogy nem lesz semmi bajotok. Kitartást!"

Én... nem is tudom mit csináljak most. Erre nem voltam felkészülve. Csakúgy itt hagyott minket? Nem is köszönt el tőlünk?

Itt már nem bírtam tovább... Elkezdtem bőgni. A mellkasom szorított, ezért odakaptam és megszorítottam az ott lévő anyagot. A lábaim is felmondták a szolgálatot, ezért ott helyben összerogytam.

-Basszus, mi a baj? -hallottam meg Jungkook hangját.

-Itt hagyott... -nyögtem ki, majd oda adtam neki a levelet, ha mondhatom így.

Miután elolvasta, átölelt, én meg a vállába nyomtam a fejem, hogy tompítsam a hangokat, amiket én okozok a sírásommal.

Kicsivel később erőt vettem magamon, mert erősnek kell most lennem, nem igaz?

Elváltam Jungkooktól, majd kifújtam az orrom és úgy ahogy, de lenyugtattam magamat.
Ezután gyorsan megettük még a tegnapi pizza maradékát, majd felmentünk átöltözni, elkészülni és újra vissza mentünk a nappaliba. Egész hamar megvoltunk ezzel.

Mindeközben azon gondolkoztam, hogy mi lenne ha Kook megtanítana az önvédelemre. Ez elterelné a figyelmem legalább anyáról. Meg is kérdezem tőle, ha már itt van. Mondjuk mostantól mindig itt lesz, amit nem is bánok de azért na. Anya is kurvára hiányzik, már most is.

-Te... figyelj csak... mi lenne, ha megmutatnád, hogy hogyan védjem meg magamat... tudod, önvédelem. -kezdtem bele zavartan.

-És honnan tudod, hogy én tudok ilyesmit? -kérdezte nevetve.

Legalább neki jó kedve van. Ez fontos.

-Hát... kinézem belőled.

-Akkor.... eltaláltad. Tudok "harcolni" vagy hogy is mondjam. -mutatta az idéző jeleket.

-Megtanítasz? Légyszi... -kértem őt.

-Aha. A mai világban már úgysem fogjuk tudni, hogy mire számítsunk, ezért fel kell készülni mindenre is. -ebben teljesen igaza van. Nem tudhatjuk, hogy meddig fajul ez az egész.

-És mikor kezdjük el?

-Lehetőleg minél előbb. Fegyvereket is bekell szereznünk. -jelentette ki.

-Mi? Minek? -lepődtem meg.

-Ha logikusan vesszük, akkor mivel már nincs sok kaja, így a maradék ember egymásnak fog esni, hogy ellopják a másiktól azt, ami van neki. Szóval így nézve, már szerintem legális a fegyver használat nyílt utcán is. -fejezte be gondolatmenetét.

-Mondjuk ez igaz... És honnan szerzünk fegyvert?

-Gondolom csak van itt valami bolt, amiben árulnak.

-Ez egy falu. Szerintem egy városban több eséllyel találnánk. -tanácsoltam.

-Akkor ez csak egy valamit jelenthet...

-Mégpedig azt, hogy tovább kell indulnunk. -fejezem be helyette a mondatot.

-Pontosan. De nem most. Ma elkezdjük a... kiképzésedet, vagy nem tudom minek nevezzem. Szóval ma elkezdjük, holnap folytatjuk, és holnap után is, de aznap délután elkell indulnunk. Addig szerzek autót. -vázolta fel a tervét.

-Honnan szerzel autót?

-Ő... várj meg itt. Eszembe jutott valami. -mondta, majd elrohan valamerre.

Kezd izgalmas lenni a dolog. Csak tudnám hogy tényleg meghalnak-e ebben a légy támadásban az emberek. Hát valószínűleg igen. Vajon mi lehet most Benivel...?

Pont ekkor ért vissza Kook egy hatalmas mosollyal az arcán.

-Mi ilyen vicces? -kérdeztem tőle furán, mire ő csak felemelt egy slusszkulcsot.

-A ház tulajdonosai gondoltak ránk. Itt hagytak egy terepjárót nekünk. -dobta le a konyha asztalra a kulcsokat.

-Wow. Akkor autó, pipa. Jöhet az önvédelem. -kezdtem izgatott lenni.

_____

Egész estig gyakoroltunk a nappaliban a szőnyegen. Jungkook elmondta, hogy tanult a közép iskola mellett valamilyen harcművészetet, aminek elfelejtettem a nevét. Na mindegy is.

Szóval, először alap mozdulatokat tanított, ami nem is volt nehéz. Könnyen ment. Aztán jöttek a rúgás fajták. Az is ment. A védekezésnél volt mit finomítani. Már megpróbáltuk az egymás elleni küzdelmet, de egyértelmű hogy egyből lefogta mindenem. Még kell egy kis idő amire belejövök. Aztán egész délután reflex gyakorlatokat végeztünk. Például össze vissza dobált tárgyakkal, persze csak olyanokkal, amik nem törnek össze és nem fáj ha neked dobják például az alma, amit el kellett kapnom. Az elején nem sikerült, de este felé nagyon belejöttem és élveztem is.

Érzem, hogy belőlem profi harcos lesz... Nem amúgy. Profi nélkül leszek az. De az a célom.

Volt olyan is hogy Kook csak random meg akart dobni almával. De mivel egész délután ezt gyakoroltuk, így sikeresen elkaptam, mielőtt eltalálhatott volna.

Ezenkívül egyre közelebb kerülünk egymáshoz, én úgy érzem. De ez nagyon előnyös, mert magunkra maradtunk. És az elég gáz lenne, ha még mi ketten is rossz kapcsolatban lennénk. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy nagyon nagyon jó barátok lettünk.

Viszont a gyakorlással kapcsban volt amikor kínos szituációkba keveredtem. Például, amikor megpróbáltam magam alá gyűrni őt. Véletlen beletérdeltem neki pont oda. Hát nem kicsit szégyelltem el magam. De azt mondta hosszas jajgatás után hogy nem probléma. Hát tényleg nem volt az, ott fetrengett 10 percig a földön. Na jó, hagyjuk is.

Már éppen vacsoráztunk, megint pizzát, de ez most másik ugyebár.

-Nagyon gyorsan fejlődsz. Nagyon ügyes vagy. -mondta, mert már csak én ettem az utolsó falatokat.

-Köszi, ha jó a tanár, akkor az ember gyorsan tanul. -nevettem el magam.

-Ez most bóknak veszem. -mosolygott.

-Annak szántam. -vontam vállat.

Ebben a pillanatban felemelte az asztal alól a kezét, amiben egy alma volt és nekem akarta vágni, de én sem voltam lusta. Kiejtettem a kezemből a pizzát, vissza a tányérra, és elkaptam a gyümölcsöt, majd mosolyogva az ügyességemen beleharaptam abba.

-Nagyon fejlettek a reflexeid. Ez egy nagy előny. -bólogatott.

Én csak mosolyogtam mint a tejbe tök, majd visszadobtam neki a félig megevett almát, amit előtte megnyaltam hogy tudja, az az enyém. Lehet gusztustalan, de ami az enyém, az az enyém.

Viszont nem minden úgy volt, ahogy azt én akarom. Kook beleharapott az almámba. Én meg csak kikerekedett szemekkel néztem végig.

-Az... az... azt az almát... én már... -kezdtem össze vissza magyarázni.

-Tudom hogy tiszta nyál az egész de engem nem érdekel. -vont vállat. -Főleg nem a te nyálad.

-De, hát....

-Nem undorodom tőled. És te se undorodjál tőlem, mert az csak rontja a csapatmunkát. És én... én... -makogta, majd abbahagyta a mondatát.

-Te? Te mi?

-Semmi, felejtsük el. -azzal felállt és felment, de az almát itt hagyta, amin most már az ő száj nedve volt.
Én pont ekkor fejeztem be a vacsorázást.
Most meg mi baja lett?
Ezt ki kell most már derítenem.

Ránéztem a megtépázott almára, és minden mindegy alapon beleharaptam, és a csutkát meg kidobtam a kukába.

Egyenként Jungkooknak igaza van, tényleg nem szabad undorodnunk egymástól és utálni sem szabad egymást, mert ezzel akár az életünket is kockáztathatjuk.

Felmentem én is a szobába. Kook az ablak előtt állt és nézett kifelé.

-Menj fürödni, utánad megyek én is. -mondta kedvesen, majd felém fordult.

-De még csak körülbelül este 8 van.

-Reggel folytatjuk a kiképzést vagy mit, muszáj pihennünk. Utána meg indulunk a városba fegyverért. Kell az összpontosítás, ezért kénytelen leszel előbb lefeküdni, úgy ahogyan én is tenni fogom. -"oktatott" ki kedvesen.

Kezembe vettem a törölközőt és a pizsamám.

-Rendben apu. -sóhajtottam fel apás törődésén és kimentem a szobából.

Esküszöm mint ha az apám lenne. Én meg egy 5 éves kislány.

Gyorsan lefürödtem, és megmostam a fogamat is.
Ezután visszamentem a szobába, Kook már egyből ment is utánam fürdeni.

Levágódtam az ágyra és csak bámultam a plafont.

Lassan lekéne vágni a hajam is. Nem tudnék rá eléggé vigyázni ha, tényleg úgy komolyra fognak fordulni a dolgok.

Éppen a barna hajamat nézegettem., amikor a fekete hajú készen lett a fürdéssel és bejött hozzám már pizsamában.

-Még nem alszol? -kérdezte.

-Nem, megvártalak.

Átmentem az ágy bal oldali részére, Jungkook meg a fal felőli részen elterült.

Próbáltam elaludni de egyszerűen nem ment.

-Kook...? -suttogtam, mert lehet, hogy ő alszik már.

De nem.

-Igen? -válaszolt.

-Szerinted anya jól van? -tettem fel halkan a kérdést.

-Biztosan. Szerintem már rég megérkezett a nagyszüleidhez. -nyugtatott meg.

-Tényleg így gondolod? -kérdeztem bizonytalanul.

Jungkook csak felém fordult az ágyon, és belenézett a szemeimbe. Az ő szemei szinte csillogtak a hold fényétől, így szebbé téve őt.

-Igen. -mondta ki azt az egy szócskát, amitől megkönnyebbültem egy nagyon kicsit.

-Oké.. -suttogtam.

-Miért nem akartál vele menni? -kérdezett rá.

-Hát... ami azt illeti... nem olyan jó a kapcsolatom a nagyszüleimmel... az okát ne kérdezd.. -sóhajtottam.

-Miért, mi az oka?

Csak mosolyogtam, amiért megkérdezte.

-Én sem tudom.

-Hát jó.

Ezután újra próbáltam aludni ami 5 perc után megint nem sikerült.

-Kook..? -suttogom megint.

-Igen~? -válaszolt újra felém fordulva.

-Szerinted mennyire komoly ez az egész?

-Szerintem komoly, ha már a lakó helyünket sem közelíthetjük meg, meg a népesség nagy része elmenekült innen az országból. Miért? Félsz? -kérdezett aggódva.

-Félni még csak egy kicsit félek de... mennyire tudsz hajat vágni?

-Ez hogy jött ide? -nevette el magát.

-Hát tudod, nem előnyös ilyen helyzetben a hosszú haj. -magyaráztam neki.

-Igazad van. Mondjuk még sosem vágtam hajat de biztos nem olyan nehéz. -gondolkozott el.

-Na? Akkor le tudod vágni nekem? -kérleltem.

-Hmm... meddig szeretnéd?

Azaz. Nyert ügy.

-Vállig.

-Oké.

Na jó. Mostmár tényleg megpróbálok elaludni...

Ami pár perc múlva sikerült is. Könnyen ment mert a fekete hajú elterelte a figyelnem a külvilágról, nem tudom mivel de elterelte. Nagyon hálás vagyok neki.

Köszönöm, hogy elolvastad!