Ezután anya megkérdezte, hogy én tudom-e, hogy mi lett Jungkook baja, de csak egy 'nem'-mel válaszoltam, mert egyszerűen olyan szinten összevagyok most zavarodva, hogy az hihetetlen.

Úgy gondolom, jobb lesz ha minél előbb utána járok a dolgoknak.

Így megmondtam anyának, hogy alszok ám Jungkookkal, csak hogy ne legyen egyedül.
De amúgy nem ezért alszok vele. Hanem azért is, mert nekem is jól esne a tudat, hogy van mellettem valaki az éjszaka folyamán, meg persze emiatt a fura viselkedése miatt is szeretnék vele lenni este, mivel ha most nem fog mondani semmit, akkor majd éjjel lesz rá időm kifaggatni őt.

Ezért le is leviharoztam a lépcsőn és a kabátomat, majd a cipőmet felkapva, kimentem az ajtón.

Kicsit azért bűntudatom volt, hogy valamit elrontottam, mert nem vettem észre a.... valamit. De majd megtudom, hogy mi a problémája.

Azta... azért elég hideg van itt kint.

Jungkookot nem találtam a ház körül, így elkezdtem sétálni az utca legvége felé.
Nem is kellett sokat mennem, mert a házunk a végen van.

Egy drótkerítés előtt megálltam, és tanulmányozni kezdtem azt, mert az ilyen kerítéseknél mindig van egy olyan rész, ahol átlehet menni, mert rosszul van megcsinálva, vagy már régi.

Szerencsére találtam is egy kisajtót, ami ugye nyitva volt, mert olyan rozoga, hogyha lenne is rajta valamilyen zár, akkor is átlehetett volna menni a túloldalra, mert amint hozzá érnénk az ajtóhoz, az leszakadna.

Szóval átmentem a kerítésen. Egy ösvényt találtam mögötte, ami gondolom a dombocska tetejére visz fel.

Abban a percben teljesen elfelejtettem, hogy miért is indultam el valójában.
Csak a kíváncsiság hajtott. Elindultam hát felfelé.
Nagyon finom virágillat lett hirtelen ami miatt elmosolyodtam. Nagyon kellet már ez az érzés.

Annyira nyugtató volt minden. A fenyves körülöttem, a virágillat, a nyugtató csend. Már sötétedni is kezdett, ezért ez is rátett egyet a jó hangulatomra, mert szeretem az estét és a sötétebb napszakot. Úgy érzem, most vagyok kiegyensúlyozva.

És ekkor szökött be a gondolataim köze a fekete hajú. Nagyon megkedveltem őt, nem tagadom. Hasonló a múltunk és ez is egyfajta jó érzéssel tölt el, amiatt mert így jobban átérezzük egymás helyzetét. De az a mondat amit nemrég mondott... Valahogy mosolygásra késztetett. Ha jól értelmeztem akkor lehet lesz esély arra, hogy úgy is megismerjük egymást, ami egyrészt izgalmas, másrészt pedig vágyok is egy kicsikét rá.
De nem akarom elhamarkodni a dolgokat, mert ugyanakkor félek is tőle, nem is kicsit. Nekem csak a támaszom kell, hogy legyen, és talán vele megtudnám szüntetni a hangulat ingadozásaimat.

Nagyon nagyon boldog lettem most jelen pillanatban. Lehet, hogy a friss levegő okozta ezt, nem tudom. De minden esetre ki kell élveznem ezt most.

Elérkeztem az ösvény végéhez, majd szétnéztem. Egy gyönyörű tisztáson találtam magamat, aminek a végén egy szakadék húzódott. A kilátás is valami eszméletlen szép volt innen.

Azonban megakadt valamin a szemem, vagy is inkább valakin...

Jungkook?
Mit keres ő itt? Lehet, hogy ő is idejött lenyugodni, habár most hogy így eszembe jutott, nem is a kikapcsolódás lett volna a fő célom, na mindegy.

Háttal állt nekem a szakadék szélén, de azért még biztonságos helyen.
Nem akartam őt mégszomorúbbá tenni. Éppen elég baja volt már az életében.

Felakarom őt vidítani és azt szeretném, hogy a barátjának tekintsen, még akkor is, ha a megismerkedésünk elején egy szemét tapló voltam vele, éss utáltam.

Halkan odalépkedtem mögé, hogy ne vegyen észre, majd átöleltem hátulról a derekát, és a hátába fúrtam a fejemet.

-Dézi? -kérdezte meglepetten, miközben rárakta hatalmas tenyereit az én kézfejeimre. -Maradjunk így egy kicsit. -suttogta.

Nagyon megkönnyebbültem, hogy nem lökött el magától. És az illata is annyira finom és férfias. Remélem már minden jóra fog fordulni és a sors is úgy akarja majd, hogy mostantól egy nyugodt életünk legyen

Ezután így álltunk hosszas percekig, kiélvezve egymás közelségét.

_____

Most éppen visszafelé tartottunk a faházba.
Még nem akartam rákérdezni, hogy tulajdonképpen mi volt a baja, de majd eljön annak is az ideje.

Átsétáltunk a kerítés túloldalára, és kicsit olyan kihalt volt minden. Mindenki ment haza. Nem is értettem, hogyhogy mindenki most megy el innen, de végül is... miénk lesz az egész szállásos hely. Örülnöm kéne.

-Na, miénk az egész. -mutattam körbe.

-Hát jól kifogtuk ezt az időpontot, az biztos.

Bementünk az ideiglenes házunkba, és túl nagy volt a csend.

-Anya! -kiabáltam el magamat.

-Itt vagyok! -jött a válasz fentről.

Levettük a kabátot és a cipőt magunkról, majd levágódtunk Jungkookkal a konyha asztalhoz inni.

Pár perccel később anya is lejött a
telefonjával a kezében.

-Ti nem tudjátok, hogy mi történt ezzel a szarral? Nincs se wifi és nincs térerő sem. -adta oda idegesen a készüléket nekem.

Hát ez fura. Tényleg nem volt rajta semmi internet. És kapcsolódni sem lehetett semmihez.

-Ez... tropa. Várj... -csaptam homlokon magamat.

Felrohantam a hálószobába és futottam is vissza a telefonommal a kezemben. Visszahuppantam a székre, majd egyből bekapcsoltam a kütyüt.

-Hát ezt nem hiszem el... -dobtam le az asztalra azt.

-Mit? -kérdezte anya ijedten.

-Neki sincs semmilye. -mondta a fekete hajú helyettem, miközben tanulmányozta a telefonomat.

-Neked van? -kérdeztem Jungkooktól, mire ő is előrántotta a zsebéből a saját telóját, majd lemondóan sóhajtott egyet. Innen tudtam, hogy neki sincs.

-Na jó, mi a fene folyik itt? -kérdezte anya idegesen.

-Megkérdezzem a recepción? -tettem fel a kérdést.

-Igen, de veled megyek. -válaszolta a fekete hajú.

-Oké, addig én itt várlak titeket. -egyezett bele anya is.

_____

Már csak pár méter volt hátra és ott is voltunk a recepciónál.

Odaérve bementünk az ajtón és a pultnál ülő férfihoz vettük az irányt.

-Jó napot! -köszönünk egyszerre Jungkookkal.

-Jó napot! Jó hogy jöttek. -üdvözölt a férfi, rémült arccal.

Jungkookkal kicsit össze zavarodtunk. Nem tudtuk, hogy már várt ránk.

-Maguk az utolsó emberek a szálláson? -kérdezte tőlünk.

-Ami azt illeti... úgy tűnik... igen. -válaszolt nem túl biztosan a fekete hajú.

-Akkor jó, éppen szólni akartam, hogy hagyják el a házukat és menjenek haza. A pénzt már vissza térítettük, ne aggódjanak. Én is most indulok el innen. -kezdett pakolászni a pultos.

-Várjon... most mi van? Mi történik itt, wifi sincs meg térerő sem. -szólaltam meg
én is.

-Éppen ez az... Nem működik semmi... De ha annyira akarják tudni a főnököm most hívott, hogy egy ismerőse a laboratóriumban dolgozik és elég nagy baleset történt tegnap délután, tűz is volt ott és nem bírták még eloltani. Viszont ami a legdurvább... hogy kiszabadult egy gáz ami talán... a legyekre vagy a bogarakra hat, már nemtudom pontosan mikre és nagy baj lesz, ha az ilyen "fertőzött" vagy milyen élőlények közösségekbe jutnak, pédául utcákra. A hírt ma reggel mondták be, gondolom ezért nem tudtak róla és azonnali hatállyal be kellett zárni a boltokat. Ezért zártak be mindent, de tényleg mindent, kivéve nagyobb üzleteket és a gyógyszertárat, na meg a benzinkutakat hagyták nyitva. Mi is hamarosan zárunk. Nagyon vigyázzanak magukra. Viszlát. -hadarta el, majd kilépett az ajtón.

Én... a sokk hatása alatt vagyok... és szerintem Jungkook is.
Csak meredtünk magunk elé és próbáltuk feldolgozni, amit mondott a recepciós.

-És... most mi lesz? -kérdeztem kétségbe esetten.

Jungkook nem válaszolt csak megfogta a csuklómat és elkezdett visszafelé rohanni velem a házba, meg sem álltunk odáig.

Majdnem betörte az ajtót és szembe tálaltuk magunkat egy értetlen fejű anyával, mármint az én anyummal.

-Mi tört... -kérdezte volna anya, de a fekete hajú közbe szólt.

-Pakoljatok... most! -látszott rajta, hogy ideges volt. De teljesen megértettem, mert én is pipa voltam.

Én szó nélkül felrohantam az emeletre, majd dobáltam is vissza a cuccaimat a bőröndömbe.
Közben hallottam hogy Jungkook ráparancsolt mégegyszer anyára, mert ő nem értett semmit, és azt mondta a fekete hajú neki, hogy majd elmagyarázza neki mi történt.

Hamar össze hordtuk a cuccainkat, majd egy gyors ellenőrzés után be is vágtunk mindent az autóba.

Én szokás szerint hátra ültem, és már egyből a gázra is taposott.

Most én is beszartam rendesen. Mi lesz ha meghalunk? Najó, ez még korai.
De akkor is...!

-Akkor most... mivan? -kérdezte nyugtalanul anya.

A fekete hajú elmondta neki azt, amit nekünk mondott a pultos férfi, mire anya teljesen ledöbbent.

-De.. most ugye... basszus... én... hogyan... -nem is tudta mit mondjon szegény.

Ezután már el is csendesedtünk. Mindenki próbálta feldolgozni a hallottakat.

Mi lesz velünk?
Lehet, hogy csak vicc az egész?
Nem tudom, basszus...
Én csak egy nyugodt életet akartam már végre élni a családommal, és persze Kookkal.
De valamit iszonyat elronthattam, ha még ezt sem kaphatom meg...

Köszönöm, hogy elolvastad!