Reggel arra ébredtem fel, hogy nincs mellettem már senki. Lassan felültem az ágyon, és megdörzsöltem a szemeimet.

Hangokat hallottam lentről. Gondoltam biztosan csak Kookie az.

Kiszálltam az agyból, és megigazítottam a fekete hajú fekete pólóját magamon.
Egy pillantást vettettem az ablakon keresztül az utcára, de nem volt ott semmi veszélyes így megnyugodhattam egy kicsit. Lehet tényleg csak sötétben jönnek elő ezek a szörnyek vagy mik...

Lesétáltam a a földszintre és megcsapta az orromat egy isteni finom illat, ezért a konyhába vettem az irányt.

Amint beértem Jungkook azonnal felkapta a fejét.

-Oh, jó reggelt! -köszöntött.

-Neked is! Mi jót csinálsz? -sétáltam mellé.

-Nem fogod elhinni mit találtam. -nézett rám.

-Jesszusom... mit? -lettem izgatott.

-Fagyasztott fánkokat. Igaz múlthéten már lejártak, de csak nem lehetnek olyan rossz ízűek. -mutatott a sütő felé, amiben ott voltak az ínycsiklandó sütemények.

-Engem nem érdekel a szabatossága. -siettem a sütőhöz, hogy bámulni tudjam az édességeket. Nagyon nagyon jól néznek ki.

-Amúgy jól áll a pólóm. -jegyezte meg.

-Jah, öhm, köszi. -nevettem fel zavartan.

-Miért vetted át a tegnapit? -kérdezte kedves hangsúllyal.

-Mert... megizzadtam. -na jó, minek titkolózzak -Mert este nem tudtam aludni ezért lejöttem inni, és utána meg már álmos sem voltam, szóval még 1 órán keresztül gyakoroltam a mozdulatokat és így megizzadtam, aztán onnantól meg úgy is ki lehet találni, hogy mi történt. -hadartam el gyorsan.

-Ja, értem. Amúgy tényleg, akkor reggel levágom a hajad... valamennyire... aztán gyors lejátszunk egy menetet, mármint "csata" menetet, és utána indulunk, mert sötétedés előtt kell még szereznünk néhány cuccot, mivel beigazolódott, hogy ezek a lények csak sötétben jönnek elő. -sorolta fel a tennivalókat, aztán kiszedte a reggelinket a sütőből.

-Akkor innen véglegesen elmegyünk? -kérdeztem csalódottan.

-Igen, pedig jó kis ház. -nézett körbe.

-Az.

_____

Megzabáltuk a fánkokat, amiknek egyszerűen isteni ízük volt. Ezután elvégeztük a reggeli teendőinket és most ismét itt állunk lent a szőnyegen, hogy legyőzhessem őt.
Na jó... ne túlozzunk, pontosan azért állunk itt, hogy ő leüssön engem..

-Készen állsz? -állt be kezdő pozícióba.

-Azt hiszem, igen. -vettem fel a kezdő állást én is.

-Akkor mehet.

Lassan kezdett közelíteni felém. Hát először beszartam rendesen, de ez még nem éles. Nincs semmi tét... Nyugodt vagyok!

Az első ütéstől elhajoltam, aztán megakart rúgni, de azt is kivédtem. Utána kaptam volna mégegy ütést, viszont azt megállítottam a kezemmel. Pont az öklét fogtam meg, így megrántottam azt a föld felé és bemostam neki egy hatalmasat, amitől seggre ült, végül rávetettem magam, és ráültem a lábára, a kezeit is a lábam alá raktam így nem tudott már mozogni sem.

Rendesen megijedtem saját magamtól, még sosem csináltam ilyet. De megkell hagyni, hogy nagyon élveztem. Felszabadultnak érzem most magam. Persze ha nem Kookie lett volna most az áldozatom, akkor még jobb lett volna. De büszke vagyok magamra.

-Na, milyen volt? -szálltam le róla.

-Nagyon... erős volt... -fogta az orrát.

-Nagyon fáj? -guggoltam le hozzá. Szerencsére nem vérzik, szóval nem törtem el.

-Túlélem. Amúgy ügyes vagy. -mosolygott rám.

Nagy nehezen össze szedtük magunkat és egy ívó szünet után, felmentünk a fürdő szobába, mert most az én hajam jött.

-Ne csodálkozz ha esetleg kopasz leszel. -viccelődött.

Én már egy széken ültem a tükör előtt. Jungkook kezében pedig egy olló volt.

-Ha én kopasz leszek, akkor te szakállat fogsz növeszteni. -vágtam vissza nevetve.

-Akkor inkább oda figyelek.

-Én is így gondoltam.

-Na akkor meddig is vagdossam le. -csattogtatta az ollót.

-Idáig. -mutattam a vállamra.

-Hát... nem akarok semmilyen arc szőrzetet, de oké, megpróbálom.

Elfordított a tükörtől, hogy még véletlenül se lássam, hogy mit fog művelni velem.

Majd ezután, nagy koncentrálással evágta az első.... hajszálamat?!

-Ha így haladunk, szerintem még egy hétig itt fogunk ülni. -világosítottam fel őt a tényekkel.

-Jó, de mi van ha elrontom? -kérdezte kétségbe esetten.

-Nem divat bemutatóra készülünk, szóval ha nem tudod, akkor nem kell tökéletesnek lennie. Csak annyira vágd le egyenesre, amennyire tudod, oké? -nyugtattam szegényt.

-Rendben. -sóhajtott.

Ezután már csak a körmeimet nézegettem. Azt is lekell vágni.
Kíváncsi vagyok milyen leszek rövid hajjal.
Még sosem volt ilyen kis hajam.

Körülbelül 10 perc alatt meg is voltunk.

-Még ne nézz. -takarta le szemeimet a kezével. -Életem műve lett. -mondta nevetve.

-Remélem is.

-Akkor... 3... 2... 1... -számolt vissza, majd végül elvette kezeit a szemem elől.

Hát a látvány... lesokkolt...

-OLYAN JÓL NÉZEK KI! -ugrottam Kook nyakába.

-Meg egód is van. -motyogta halkan.

-De nézd... -fordultam vissza a tükörhöz -Sosem volt még ilyen rövid a hajam, és... azta... nagyon jó lett. Köszönöm, Jungkook.

-Nagyon szívesen. Szóval kiderült, hogy még ebben is jó vagyok. -húzta ki magát büszkén.

-És még én vagyok az egoista. -morogtam.

-Hát ja. De menjünk, mert sietni kell. Most van azt hiszem 10 óra.

-Jó, akkor menjünk. -húztam be őt a szobánkban összepakolni.

Negyed óra alatt összeszedtük a cuccainkat. Vagyis csak majdnem, mert volt egy kis probléma, amit szerintem meglehetne oldani.
Ugyanis én bőröndöt hoztam az eltervezett útra, és nem táskát. Sojun feltúrta újra a házat és hozott nekem egy fekete táskát. Gondolom a tulajdonosoknak ez sem kellett, bár miért kellett volna nekik pont egy fekete táska. Hiszen mindenki fejvesztve menekült ki az országból, miután megtudták a hírt...

Átpakoltam a fontos cuccaimat, aztán a fekete hajú megpróbálta beindítani az autót, amit még tegnap "szereztünk", vagyis pontosabban itt tálaltuk.
Nagyon megijedhettek az itteni lakók, ha még a kocsit is itt hagyták, de mondjuk lehet, hogy ennek a családnak 2 vagy 3 autója is volt.

Amint leértem, Kooknak sikerült beindítania a járművet.

-Akkor hova is megyünk? -kérdeztem, miután beültem mellé az autóba.

-Egy városba. Milyen messze van innen a legközelebbi? -kérdezte tőlem.

-Azt hiszem... talán... fél órá. Igen, fél órányira.

-Akkor irány oda.

Végül elindultunk. Én navigáltam, ő vezetett.
Csak mentünk a kihalt utcákon, úton. Sehol senki. Vagy csak mindenki elbújt. Nem tudom. Nekem így is tetszik ez az ország. De vajon mi történt azokkal akiket szeretek? Anya hol lehet, vagy hogy van? És Beni? Vele és a testvérével mi lehet? Tuti jól vannak. Vagyis nagyon remélem...

Amikor rájuk gondoltam, elkapott a félelem. Nem tudom mit csinálnék, ha kiderülne, hogy valamelyikükkel valami baj történt.
És itt vagyok én, aki egész eddigi életét
antiszociálisként élte, mégis én vagyok a legnagyobb biztonságba, ugyanis egy olyan férfit tudhatok magam mellett, aki mindenhez ért, és bármitől megvédne. Ez szerintem nem igazságos a többiekkel szemben.

-Ez igazságtalan.. -suttogtam magam elé.

-Mi az igazságtalan? -kérdezett vissza a fekete hajú.

-Ez az egész. Nem is érdemellek meg téged. Én csak egy senki vagyok. Nem tettem semmi lényegeset, ami más hasznára válhatott volna. Csak egy hisztis kislány vagyok... -kezdtem halkan sírni. Erre természetesen az ismerőseim féltése is közre játszott. akik miatt hálára aggódom magamat. -Akinek hiányoznak a szülei... -fejeztem be ezt a mondatot szipogva.

-Hé, ne mondj már ilyeneket.

Na itt megjobban elkezdtem sírni. Hiszen ez az igazság és fájt, hogy még ő is elakarja hitetni velem, hogy ez nem így van.

-Hallod? Ez nem igaz. Hány éves is vagy? 17. Még nem is vagy felnőtt. Nem tudsz még semmi olyat csinálni ami más hasznára válhatna. Maximum otthon, segíteni a háztartásban. De most itt az idő, hogy felkészítselek a nagybetűs életre, és könnyen el fogsz majd boldogulni, és úgy alakíthatod majd az életed, ahogy akarod, jó? Én sem így terveztem az életem, de ha már így alakult, akkor hát legyen. Én szívesen segítek neked, és segíteni is fogok neked.

Ez, nagyon jól esett. Lehet, hogy mégis így van? Ah, majd kiderül..

-Mhm. És veled mi lesz ezután az időszak után? Ugye velünk maradsz... anyával és velem? -kérdeztem szipogva.

-Még nem tudom. -sóhajtott fel.

-Miért, hova akarsz menni? -lepődtem meg, és az eddigi sírásomnak már szinte nyoma sem volt.

De erre a válaszra nem számítottam..

-Vissza... Koreába.

Vissza? Koreába?
Nélkülem aztán nem megy sehova. Nagyon megkedveltem őt. Már a gondolatra is gyorsabban kezd dobogni a szívem, hogy itt akar majd hagyni minket.

-Én is veled megyek. -jelentettem ki.

-Nem hinném, hogy jó ötlet lenne. Nem tudnék rád eléggé odafigyelni, hiszen te nem is tudsz koreaiul.

Na azt majd meglátjuk. Nem fogsz ilyen könnyen lerázni ám, Jungkook...

Köszönöm, hogy elolvastad!