Még indulás előtt össze szedtem pár flakon vizet, meg egy két konzervet, és megnéztem gyorsan, hogy van-e még valaki rajtunk kívül itt, de szerencsére nem volt.

-Segítek felállni a földről. -mentem oda Kookhoz.

Káromkodások közben sikerült feltápászkodnunk. Jungkook majdnem a teljes testével rám nehezedett, de én nem eshettem most össze, nem igaz?

A derekánál karoltam át, meg az egyik kezét fogtam meg, amivel a nyakamnál karolt. Így mentünk szépen lassan a kocsihoz.

-Előre vagy hátra ülsz? -kérdeztem.

-De nem is tudsz vezetni. -nyögte ki.

-De tudok...valamennyire. Na gyere. Inkább hátra feküdj.

Befeküdt az ülésekre, én meg a kormány mögé ültem.

-Ő... slusszkulcs? -kérdeztem.

-Kabát zsebembe. Tessék. -nyújtotta előre.

-Köszi.

Jó, ez mégsem nehéz annyira.

Kuplung be, kulcs elfordít, kézi fék ki, egyesbe be, kuplung fel, gáz, és sebességet váltani néha. Na meg fékezni, szükség esetén. (írói megjegyzés: amúgy nem tudom, hogy hogyan kell autót vezetni...😅)

Már úton is voltunk. De jó érzés vezetni újra.

Csak pár percet kellett kocsikázni, és megpillantottam egy kórházat.

-Nagyon fáj? -kérdeztem.

-Eléggé...

Kimásztunk az autóból, és betámogattam őt a fehér épületbe.

-Attól tartok, hogy lépcsőzni kell. -ugyan is a földszinten nem volt nagyon semmi.

10 percig szenvedünk, amire fel vonszoltuk magunkat oda. Jungkook nem egyszer káromkodott, és kiáltott fel fájdalmában.

Gyorsan ott hagytam egy kis széken őt, hogy megtudjam nézni, melyik a legideálisabb hely számunkra.

Csak egy nagy folyosó volt, nagyon sok ajtóval az oldalán.

Hamar meg is találtam egy műtőt, meg mellette egy szobát ágyakkal. Ez a kettő meg is felel.

Visszamentem Kookért és elbotorkáltunk a műtőhöz.

Lefektettem az ágyra és... most fogalmam sincs, hogy mit csináljak.

-Bennem van még a golyó... -adta a tudatomra, amit már amúgy is tudtam.

-Igen, azt én is tudom de mit csináljak vele? Nem vagyok orvos. -magyaráztam neki idegesen.

-Adj be érzéstelenítő injekciót. -adta az utasítást.

Elkezdtem kihúzogatni az itteni szekrény fiókjait. Szerencsére nem kellett sokat keresnem, mert az első fiókban rengeteget találtam. Hát persze, ez egy kórház, mit vártam.

-Kettőt vagy egyet? -kérdeztem bizonytalanul.

-Lehet kettőt is.

Elvettem kettőt, és visszaültem az ágyára, a lábához.

-Lekéne venni a gatyádat? -motyogtam kínosan el.

-Le. Azt hiszem. -szembesült ő is a ténnyel.

-Oh... -nyögtem ki az igen csak értelmesre sikeredett választ.

-Segítesz?

-Öhm... persze.

Kicsatoltam az övét, viszont a gondolatok csak úgy hasítottak a fejemben. Éreztem hogy a fejem egyre vörösebb lesz.
Gyorsan leszedtem a sálamat a combjáról, és óvatosan húztam le róla a ruha anyagot. Szerintem ezt meg sem érezte.

Levettem magamról és róla is a kabátot, mivel elég jó idő lett itt bent. Vagy csak melegem lett az előbbi ruhás dolog miatt.

-Én nem tudom hogyan kell ezt beadni. -mutattam fel az injekciós tűt.

-Csak szúrd már bele a lábamba. -hajtotta hátra a fejét.

-Oké, oké..

Hát ő akarta..

-Basszus! -kiáltottam fel, majd beleszúrtam a seb melletti részbe a tűt. A folyadék lassan, de belement a testébe.

Nem csinálhattam rosszul, mert nem ordított a fekete hajú.

-Most jöhet a második. -mondta.

-Azt hova?

-Nem tudom, de ne ugyan oda! -szólt rám és látszott rajta, hogy még nem hatott a szer.

Most már kevesebb félelemmel, de azt is elintéztem.

-És most? -dobtam ki a kifogyott eszközöket a kukába.

-Várunk... -válaszolta, nagyokat lélegezve.

Nagyon kivan. És ezt rossz látni.

Leültem mellé, és végig simítottam a homlokán.

-Nem lesz semmi baj. Nagyon erős vagy. -biztattam, majd megszorítottam a kezét, hogy el is higgye.

Erre nem válaszolt semmi, de tudom, hogy hallotta.

Egy 5 perc múlva már úgy gondoltam, hogy hatott az érzéstelenítő. Kook is nyugodtabb lett egy kicsivel.

-Na, már jó? -kérdeztem halkan.

-Azt hiszem már azt sem érezném, ha eltörnéd. -nevetett fel kínosan.

-Azt azért nem, de most mit csináljak? -kértem a következő utasítást.

-Vedd ki a golyót.

-Hogy mi? É..én erre képtelen vagyok.

-Hogy lennél már képtelen erre?! Nem sokkolódtál le egy elmebeteg fegyveres embertől, aki meg akart ölni minket, sőt még le is lőtted, egész idáig elvonszoltál, és még nem mentem az agyadra. És pont egy ilyen feladat fog ki rajtad? -magyarázta hevesen.

Igaza van. Én erős vagyok. Minden értelemben.

-Oké. Hol van a szike? -na jó, ezt lehet most túl játszottam...

-Mit akarsz te a szikével? -ijedt meg tőlem.

-Én... semmit... hagyjuk... Szóval, mi kell?

-Egy, csipesz izé. Nem tudom, hozz valamit, csak siess már. -kérlelt.

-Igenis.

Körülnéztem, és egy asztalon rögtön kiszúrtam egy csipeszhez hasonló tárgyat. Vagy is az volt, csak hosszabb volt a vége.

-Magvan. Akkor meg is nézem a lábad.

Leültem mellé és minden hányingert félre téve 'megvizsgáltam' a sebet.

-Egy jó hír már van. -közöltem vele.

-Igazán?

-A semmilyen orvosi ismeretemmel is könnyedén megállapítottam, hogy a lövedék itt van a felszínen, szóval gyerekjáték lesz kiszedni, de azért fájhatott. -jelentettem be ünnepélyesen.

-Akkor szedd ki, légyszi. -türelmetlenkedett.

Mint említettem egyszerű volt kiszedni. Csak egy probléma volt. Nagyon elkezdett vérezni.

-Gyorsan hozok kötszert, addig ezt szorosan tartsd ott. -adtam a kezébe a sálam, mivel Jungkook idő közben felült.

A kötszert sem kellett sokáig keresnem, mert szintén ki volt készítve. Gondolom egy műtétnél így a praktikus.

Jó alaposan bekötöttem a sebet, mivel még nem ment ki az érzéstelenítő, így szorosabbra kötöttem, hogy biztosra menjünk.

-Át tudsz menni velem a mellettünk lévő szobába? -kérdeztem a kötést nézegetve.

-Miért?

-Mert ez egy műtő, az meg egy sima szoba. -adtam a tudatára.

-Akkor igen, de segíts.

-Rendben.

A segítségemmel, egy lábon át ugrált a másik szobába, ahol szintén lefeküdt egy másik ágyra.

-Most aludj szépen. Sok vért vesztettél. Még délután van, süt a nap. Nem lesz semmi baj. -nyugtattam meg őt.

A fejét simogattam, ami nagyon tetszett neki, mert rögtön el is aludt.

És most mit csináljak...

A nagy nézelődésem közben, egy valamin megakadt a szemem. Egy gyógyszeres polcon.

Jungkook tényleg nem kis mennyiségű vért vesztett, szóval tuti van itt valami vas pótló tabletta vagy anyag, szer mit tudom én.

Feltúrtam az egész polcot, és... a meglátásom jó volt ugyan is találtam. Tablettás kiszerelésben volt.

Kirohantam a folyosóra, mint a legtöbb intézményben, itt is volt víz automata, amihez adnak műanyag poharat is. Nekem csak az utóbbi kellett, mert inkább a saját vizemből töltök neki.

Így már egy pohár vízzel, és a vitaminnal a kezemben álltam Kook előtt, aki békésen aludt.

Leraktam a sarokban lévő asztalra a cuccokat, és óvatosan befeküdtem a fekete hajú mellé, ügyelve a lábára. Fél kézzel átöleltem őt, majd boldogan hajtottam álomra a fejemet én is.

Boldog vagyok, mert magam mellett tudhatom őt. Még egy kis ideig...

Köszönöm, hogy elolvastad!