Este felé ébredtem csak fel.

Már mindenhol sötét volt. Jungkook még javában aludt. Látszott rajta, hogy megviselték a történtek. De hát nem minden nap kerülünk ilyen helyzetbe, az is igaz.

Felültem, majd egy különös zajra lettem figyelmes.

Mintha... valaki lépkedne a folyóson. Vagy inkább valami? Nem tudom.

Egyből elkapott a félelem... Nagyon.. Kookot nem kelthetem fel, mert még járni is alig tud.

Viszont erősnek kell lennem. Ő is ugyan ezt tenné értem. Most rajtam van a sor.

Felkaptam a pisztolyt, csakhogy sokra nem mentem volna vele, mert kifogyott a töltény belőle.

Jungkooknál biztos van még. Csak nem volt olyan hülye, hogy fegyvert hozott, de töltényt már nem.

A kabát zsebében néztem meg először, és tényleg volt ott.
Okos gyerek. Tudtam én, hogy van nála.

Odasétáltam az ajtó elé, aztán csak hallgatóztam egy kis ideig.

Amúgy lehet kéne valami villanyt kapcsolni, mert nem látok nagyon semmit itt.

Vissza mentem a sarokban lévő álló lámpához.

-Csak ne kapcsolják még le a villanyt az országban... -suttogtam magam elé.

Nagy szerencsémre még az is volt, szóval akkor még van az is. Ki tudja meddig...

De akkor van téve is? Na majd megnézem azt is, de most egy nagyobb probléma is volt.

Az az ismeretlen ott a folyóson.

Megint elkezdtem hallgatózni az ajtónál és megint hallottam. Ez nem cipő hang. Szóval egy kutyalény lehet csak. Vagyis én így hívom ezeket.

Elvileg vakok, de a hallásuk kitűnő. Ezt Kook mondta.

Vajon mennyi állat lehet kint..?
Ahj... istenem, mit csináljak?

Mivan ha százan vannak kint? De mi van ha csak egy?

Na jó, nem érdekel.. kimegyek, aztán csak lövök amit meglátok. Igen, ez egy jó terv, csak borzalmasan hangzik.

Remélem Jungkook nem fog felkelni erre. Habár tuti felfog, na mindegy.

Magamhoz kaptam még elég sok töltényt. És ölésre készen álltam.

Ezt az ajtót be lehet zárni, hogy a fekete hajú tényleg biztonságban legyen?

Van rajta valamilyen zár. Mint ami a wc-ken szokott lenni. Csak elkell tekerni és pirosra vált. Csak hogy ez nem vált át semmilyen színűre sem.

Jó, nekem már úgy is mindegy. Ha meghalok, akkor meghalok, ha nem, akkor meg nem.

Micsoda optimizmus...

Tuti túl élem. Túl fogom éleni!!

Az adrenalin hasított az ereimben, már a tervem gondolatára is.
Érzem.
Nem is olyan rossz ez az érzés. Az előző gyilkosságom után, ha ezt nevezhetjük így, sem volt bűntudatom hogy elvettem egy életet. Most sem lesz.

Konkrétan kirúgtam az ajtót.
Szerintem már most felébredt a fekete hajú.

De hamar vissza is zártam, teljesen az ajtót.

Kellett egy villany kapcsoló, gyorsan.
Velem szemben pont volt is pár. Rögtön oda rohantam, és felcsaptam az összes kapcsolót, így már mindenhol világosság lett.

És csak akkor láttam meg, hogy nem is olyan vészes a helyzet. Körülbelül csak 10 ilyen cuccos állat tartózkodott itt.

Céloztam, lőttem. Céloztam és lőttem.

Így ment ez addig, ameddig az itt tartózkodó dögök meg nem döglöttek.

Utána meg csak zihálva néztem, ahogy lassan folyik ki mindegyiknek a vére a padlóra.

Tényleg nem rossz érzés ez az egész. Mintha egy filmben lennénk. És én szeretem a filmeket. Egy kicsit sem rémiszt meg most ez, hogy én öltem.

Úgy érzem egész belejöttem ebbe. Így fogtam magam és odasétáltam a lépcsőhöz. Óvatosan lenéztem, hátha látok valamit.
De semmi.
Nem értem, miért csak az első emeleten voltak? Lehet, hogy megérezték, hogy rajtuk kívül van még valaki itt, így egyből ide jöttek fel.

Na jó, mindegy is, már nincs itt senki es semmi.
Vissza mentem az ajtónkhoz, és benyitottam. Egy igen meglepődött fejű Kookkal tálaltam szembe magamat. Annyira cuki, istenem..

-Mi volt ez? -kérdezte döbbenten, amíg én bezártam az ajtót magam után.

-Csak a lények. -legyintettem, mintha ez olyan kis dolog lett volna számomra.

-Milyen csak? Te lőttél? -lett értetlenebb.

-Igen én. És mielőtt megkérdeznéd, hogy hol tanultam. Akkor mondanám, hogy sehol, mert csak a filmekből láttam. -ültem le mellé mosolyogva.

-Mennyi volt? -utalt az állatokra.

-Talán 10. Nem tudom pontosan. De nem esett bajom.

-Tényleg? -simított a kezemre.

-Igen. És igazából nem is viselt meg. -húztam ki magam büszkén.

-Azért csak óvatosan, oké? Azt meg tedd le. -mutatott a fegyverre.

-Oké. -letettem az asztalra. -Jobban vagy? -kérdeztem aggódva.

-Azért már érzem, hogy megy ki az érzéstelenítő. -nevetett fel kínosan.

-Várj. -eszembe jutott még valami.

Odamentem a gyógyszeres polchoz, ahol találtam a vasas tablettát, mert láttam hogy van ott fájdalom csillapító, amit meg is találtam. Kettő fajta volt.

-Azok mik? -ráncolta össze a szemöldökét.

-Fájdalom csillapító. Ez az erősebb, ez a gyengébb. Melyiket kéred? -mutattam fel mindkettő dobozt.

-Az erősebből. -válaszolta szinte azonnal.

Kiszedtem belőle egy tablettát és az előre kikészített vízhez mentem.

-Tessék. Itt a kettő bogyó. A másik egy vas pótló, mivel sok vért vesztettél. -adtam kezébe az említett cuccokat és a pohár vizet.

-Élet mentő vagy. Köszönöm. -mosolyodott el, majd rögtön be is vette az összeset. -És nem csak ezt köszönöm. -tette le a poharat. -Hanem azt is, hogy konkrétan megmentetted az életemet. -kulcsolta össze ujjainkat. -Nagyon furának hangzik, de így van. -mosolygott rám.

-Szívesen, máskor is. -kuncogtam.

Ezután Koom rögtön az ajkaimra tapadt. Nem volt annyira lassú, viszont élvezhető volt. Nagyon is.

Nagy meglepetésemre, egy mozdulattal maga alá gyűrt, de nem váltunk el egymástól. Ilyen gyorsan hatott volna a gyógyszer?

Simogatta az oldalamat, én meg a nyakába fontam karjaimat, aztán így faltuk egymást tovább.

Nem is hiszem el, hogy itt fog hagyni engem. Hiába terveztem már el, egyszerűen most érzem, hogy képtelen vagyok elengedni őt. Vajon ő tényleg szeret engem? Ez annyira fáj.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd megtalálom a nagy Ő-t. Mert igen, ez nem csak egy egyszerű fellángolás. Én tudom. Csak azt nem tudom biztosan, hogy ő ezt mennyire gondolja komolyan.

De mint már mondtam, nem lehetek most önző.

El kell felejtenem a szép vonásait. A szívdöglesztő mosolyát. A gyengéd, de magabiztos viselkedését. Egyszóval mindenét.

-Miért sírsz? -suttogta ajkaimra.

-Sírok? -lepődtem meg, és kicsit közelebb láncoltam őt magamhoz a karjaimmal.

-Mi a baj? -puszilt rá a szájamra.

-Csak nem akarom, hogy itt hagyj.. -remegett meg a hangom.

-Én sem... de hidd el... ugyanúgy szeretni foglak, nem tudlak csak úgy elfelejteni. Viszont ezzel a döntéssel mind a kettőnkre boldog jövő vár. Gondolj bele... -nézett mélyen a szemeimbe. -Ha itt maradnánk akkor te lennél boldog, én nem, de Koreában én lennék boldog, és te nem. És hiába is szeretlek nagyon, és megpróbálnék boldog lenni itt veled, nem menne, mert eredetileg nem ide való vagyok. És nehogy azt hidd, hogy ez miattad van. Nem! Ez miattam van.. Sajnálom, és bocsáss meg.. -törölte le a könnycseppjeimet.

Annyira utálom, hogy mindig igaza van!

-Szeretlek. És szeretni foglak. -suttogtam szájára elhaló hangon.

-Én is téged. Mindörökre.

Aztán újra egymásra találtak ízlelő szerveink. Jungkook teljes testével rám nehezedett, ami egy nagyon jó érzéssel töltött el. Most sokkal szenvedélyesebb volt, de nem lassúlt le. Szeretet teljes volt, ami megmelengette az én szívemet.
Többet akartam, így óvatosan alsó ajkába haraptam, amit egy morgással díjazott, de megértette mert rögtön elmélyítette csókunkat. Az érzésre bizseregni kezdtem.

Kook keze betévedt a pólóm alá, és fedetlen oldalamat kezdte simogatni.

Én is megakarom érinteni őt, most azonnal.

-Szabad? -nyúltam a pólója aljához.

-Szabad. -mormolta a fülembe.

Segített levenni a felsőjét, így rálátást nyerhettem a felsőtestére. Mit ne mondjak... rendesen ki van dolgozva. És még kockái is vannak. Erre nyelnem kell most egy jó nagyot..

Nem félek, hogy megfázik, elvégre rendesen felfűtöttük a hangulatot.

Egyből vissza is hajolt ajkaimra. Kezeim végig szántottak tökéletes felső testén, ami miatt vadabbul folytatta a csókcsatánkat. Szóval ezt szereti, ezt megjegyeztem. Újra megérintettem a hasát, ami miatt Jungkook elvált tőlem és áttért a nyakamra, amit egyből megszívott. A hirtelen ért fájdalom miatt megszorítottam a bicepszét.

Csókokat adott nyakamra, viszont én az előbbit szerettem volna, így újra végig simítottam kockáin.
Éreztem ahogy egyre erősebben szívta a nyakamat, amiért aprókat szisszentem néha, de látszólag nem nagyon hatotta meg. Csak cuppanós hangok járták át a füleimet.

Nagyon élveztem az egész mindent, amit velem művelt. Meg akartam mutatni neki, hogy ez mennyire jó érzés, így óvatosan én is megpusziltam a nyakhajlatát, mire ő leállt minden nemű cselekedetében.

Most azt akarja, hogy folytassam, vagy..?

-Foytasd. -válaszolta meg rekedt hangon, a fel nem tett kérdésemet.

Hát rendben.

Óvatos csókokat kezdtem adni vállára, ami tetszett neki, így folytattam.

Azt hiszem egy édes éjszakának nézünk elébe...

De vigyáznom kell, hogy nehogy elrontsak valamit, mert még sosem csináltam ilyet, viszont egyszer elkell valahol kezdeni ezt is, nem?

Köszönöm, hogy elolvastad!