Arra lettem figyelmes, hogy isteni illatok áramlottak a konyhából, így felakartam tápászkodni a kanapéról, de ekkor ért a felismerés, hogy bevan kötve a kezem.
És azon támaszkodtam, ami nem kicsit fájt.

-Hogy annak a jó.... büdös ápolónak az életét átkoznám el a... -kezdtem a szitkozódást, amint beléptem a konyhába a bekötött kezemet fogva.

Erre Jungkook és anya elnevette magát, ami nem kicsit volt idegesítő.

-Mivan, mit nevettek? -kérdeztem kicsit sem kedvesen.

-Majd megszokod. Nyugi... -utalt a sérült testrészemre. Anyára nem tudtam haragudni, hisz már elmondtam az okát, de Jungkook még mindig vigyorgott az idétlen fejével.

-Ennyire vicces, hogy majdnem meghaltam egy hülye baleset miatt? Hah?! Vigyorogj csak nyugodtan, akkor majd én is röhögve fogom végig nézni ahogy elvérzel! -ordítottam a képébe, és kirohantam az előszobába magamra kapva egy kabátot és egy bakancsot. Az ajtót lehető legjobban becsaptam és neki indultam, hogy levezessem a feszültséget.

Mivel még csak délután volt, így sokáig egyedül lehetek majd.
Elmentem egy közeli parkhoz és leültem egy padra.
Onnan bámultam a nyugodt tájat.

Ezzel a kirohanásommal megástam a sírom, de ez most a legkevésbé sem érdekelt.
Hogy tud valaki elpoénkodni egy ilyen szituációt. Nem is értem... Lehet jobb is lett volna, ha nem találnak rám időben... Nem ez hülyeség!
Jesszus, ne gondoljak már ilyenekre! Anyának szüksége van rám, de Jungkook meg 2 hét és húz is el innen, mert anya múltkor 3 hétről beszélt, és abból egyet végig aludtam, szóval csak 2 hét és minden a régi lesz.. Jungkookot meg addig ignorálom aztán meg van oldva.

Már egy ideje üldögélhettem ott, mikor is megszólalt a telefonom. Anya nevét írta ki, de mivel semmi kedvem sem volt az aggódó hangját hallgatni, így lenémítottam a készüléket.

Elindultam valamerre a faluban, csak mentem és mentem. Nem érdekel már semmi és senki. Csak az egyedül létre vágytam most, akármennyire is rosszat tett az nekem.

Felértem egy dombra és onnan valami elképesztő volt a látvány. Még sosem jártam erre felé. Pont elkaptam a naplementét, és az valami gyönyörű volt.

Elláttam a mellettünk fekvő városig, ami narancssárga árnyalatokban úszott.
Gyorsan készítettem is pár képet róla a telefonommal és akkor láttam hogy eléggé elment az idő, már este 6 múlt. Anyumtól 30 nem fogadott hívás és 15 olvasatlan üzenetem jött, hogy azonnal menjek haza. Erre csak megforgattam a szemem.
De ami viszont kiszúrta a szemem az egy ismeretlen szám volt, ami vagy 10-szer hívott. Kicsit beparáztam. De aztán nem sokkal később leesett hogy ez tuti Jungkook száma. Így lenyugodtam.

Már sötét volt, amikor elindultam haza. Nem akartam egyből lecseszést, amint belépek majd az otthonomba, így gyorsan felhívtam anyát, hogy tisztázzuk a dolgokat vele. Már tárcsáztam is őt.
És szinte egyből fel is vette.

-Szia anya. Még mielőtt haza érnek, bocsánatot szeretnék kérni a pár órával előbbi dolgok miatt. Tudod, én semmiért sem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni téged. Csak nagyon dühös lettem, és egyszerűen nem tudtam vissza fogni magam. Remélem megérted, és nem haragszol. Bocsánat... -suttogtam már a végét.

Anya nem szól semmit, és már elgondolkoztam, hogy lehet lerakta amikor megszólalt.

-Semmi baj. Nincs semmi baj. Teljesen megértem. De légyszíves mostmár gyere haza. -kért halkan.

-Már úton vagyok. Szia anya. És köszönöm. -búcsúztam el, majd kinyomtam a hívást.

Hát nem hittem volna, hogy ez ilyen könnyen fog menni, de örültem neki.
Őszintén szólva azt hittem, hogy már papot is hívtak a temetésemre. Sosem szoktam így viselkedni, nyilván ez anyának sem tetszett.

Nem sokkal később már ott toporogtam az ajtó előtt és megláttam Jungkook autóját. Az eddigi békés hangulat ekkor már sehol sem volt. Csak egy jót be akarok most húzni neki, de aztán eszembe jutott anya. Csak is anyum miatt leszek kíméletes vele. Senki más miatt...

Lassan benyitottam a házba és kulcsra zártam azt magam mögött, mikor beértem. Levettem a kabátot és a bakancsot, majd a nappaliba érve, megpillantom anyáékat a konyha asztalnal ülni az én laptopommal és gondolom megint a munkától beszéltek. Mint első nap...

Sajnos elkerülhetetlen lesz az, hogy ne menjek be oda, hiszen éhes vagyok.
Így hát afelé vettem az irányt.

Amint betoppantam oda, mindketten rám kapták a tekintetüket. Én meg mintha mi sem törten volna, elkezdtem müzlit csinálni magamnak.

-Merre jártál? -próbált kedvesnek látszani a fekete hajú.

-Ahhoz neked semmi közöd. -mosolyogtam rá kedvesen, hogy anya ne tudjon majd belekötni a viselkedésembe.

-Ezerszer hívtalak, miért nem vetted fel? -kérdezett újra.

Most miért aggódik úgy értem...? Nem anyának kellene?

-Csak 10 nem fogadott hívásom volt tőled, és amúgy is anyának felvettem. -közöltem vele az álkedvességemet mutatva.

Ezután leültem anyával szemben és elkezdem enni.

-Miért nem kedveled Kookot? -kérdezte anya óvatosan.

-Hogy miért? -tettem fel újra a költői kérdést. -Mert minek kedveljem? -kérdeztem tőle.

-Mert még itt fog lenni pár hétig.

-Azaz 2 hétig. -mondtam teli szájjal, aztán Jungkookra pillantottam, aki valamit pötyögött a gépemen.

-Minimum 2 hétig. -javított ki anya, mire felvontam a szemöldökömet.

-Ezt hogy értsem?

-Úgy, hogy nemtudom meddig tart ez a gyakornoki idő. Sajnálom.

Hát ez klassz... Én esküszöm, addig elköltözök valahova máshova..
De most nem szabad kiakadnom.
Nem tudom meddig bírom vissza fogni magam, de már én is érzem, hogy talán egy kicsit megváltoztam.
Régen nem mertem senkinek vissza szólni, és nem emeltem feljebb a hangom, csak akkor ha tényleg szükség volt rá. Csendes voltam és antiszoc.

De most... mintha valami erő megszállt volna engem, esküszöm. Tudom, hogy ez hülyeség, de máshogy nem tudnám ezt jellemezni.
Ha nem lenne itt anya, már Jungkook sem élne. Nem tudom mi, de valami kiváltotta belőlem azt, hogy ezt a férfit gyűlöljem. És ez mind olyan hirtelen jött.

-Oké.. -mondtam halál nyugodtan.

-Huh... azt hittem ordibálni fogsz. -könnyebbült meg anya.

-Attól még nem változtak a dolgok... -szórtam szikrákat a szemmel, és ekkor találkozott Jungkookkal a tekintetem. Látszott rajta, hogy kicsit befosott, ami miatt még magabiztosabb lettem, és itt éreztem azt, hogy a "gonosz énemet" nem valami, hanem valaki váltotta ki belőlem, aki ő maga Jungkook volt. Kár volt idejönnie..

Felviharoztam a szobámba és becsuktam az ajtót magam mögött. Mivel csak 19 óra körül járt az idő, így leültem az íróasztalomhoz és elkezdtem rajzolgatni valamit a vázlatfüzetembe. Ez az, ami ilyenkor leköti a figyelmemet.

_____

Halk kopogásra lettem figyelmes, így kénytelen voltam lerakni a ceruzát.

-Nem érek rá. Hagyj békén, akár ki is vagy. -mormogtam úgy, hogy meghallja az a valaki, akiről tudom hogy ki. Mivel anya nem szokott soha sem kopogni, így rajtam és anyán kívül már csak egy személy van, akit a legkevésbbé sem kívánok most látni.

Nem válaszolt az ajtón kívüli személy, ezért nyugodtan folytattam az alkotásomat.

Pár perc múlva újra kopogott az a "valaki". Így kicsit sem nyugodtan felálltam a székről, ami majdnem fel is borult. Oda trappoltam az ajtóhoz, és majdnem feltéptem azt.
Tényleg Jungkook volt az, aki nem tudom mit akarhatott tőlem, de látszólag őt is meglepte a viselkedésem.

-Nem tudod felfogni hogy nem érek rá, a kurva életbe? -sziszegem neki dühösen, hogy anyum meg ne hallja.

-Csak beszélni szeretnék veled.

-Majd máskor. -válaszoltam, majd becsaptam előtte az ajtót.

Egy nagyon nagy sóhajtás kíséretében megálltam a szobám középen és csak bámultam ki a fejemből.

Ekkor kicsapódott az ajtó és Jungkook bevágta maga mögött azt. Remélem anya nem hallotta meg... Bár kicsit sem feltűnő, hogy fent valaki csapkodta az ajtót.

Aztán megfogta a vállaimat és neki lökött kicsit sem gyengéden a falnak, amire nyekkentem egyet. Hát kicsit meglepett ezzel a tettével, de ezt nem szabad kimutatnom neki. A kezeivel az én kezeimet fejem felett neki szorította a falnak és a tekintete semmi jóról nem árulkodott. Itt kicsit meginogtam az érzéseimben.

-Mondd, mit kell csinálnom, hogy elfogadj? Hah? -kérdezte halkan, de dühösen.

A kezeimben már szinte alig volt vér, annyira szorította.

-Bazdmeg. - fájdalmasan mondtam a szemébe.

-Itt? Most? Téged? -kérdezte vigyorogva.

-Nem az te állat! Engedd el a kezem! -szóltam rá hangosabban. De nem mozdult, csak vigyorgott.
Játszadozunk? Na majd én megmutatom neki, hogyan kell azt csinálni.

Beletérdeltem egyet a gyomrába, amire majdnem összeesett, és lelöktem az ágyamra, majd ráültem csípőjére és a kezeit most én szorítottam össze fölötte az ágyon.

-Ez most miért? -préselte ki magából a szavakat, de úgy láttam tetszik neki a helyzet. Hát akkor kezdjünk is el játszadozni, hogy megtudja, velem nem szabad szórakozni!

-Mert megérdemled. -feleltem én is mosolyogva. De nem a kedvesség mosolyogtatott most meg, hanem a "tervem" ami ebben a pillanat ugrott be. Nem ismertem őt, csak 1-2 alap információ volt meg róla. De amit senki sem szeret, az az, ha mások az érzésivel játszadoznak.
Így most én fogok az ő érzéseivel, akár mennyire is undorító.

Elengedtem a kezét és a hasát kezdtem cirógatni, közben folyamatosam az álmosolyomat mutatva, ami nem is annyira ál mert kicsit izgatott is vagyok, hogy mi lesz a végeredménye ennek az egésznek.

-Tetszik? -kérdezte egy önelégült vigyorral.

Hát kénytelen leszek neki mostantól hazudni ha ilyenekről van és lesz szó.

-De még mennyire. -válaszoltam csábosan, viszont belül már szinte öklendeztem.

Ekkor jutott eszembe, hogy mivel lenne a legkönnyebb elérnem a célomat.

Lassan lehajoltam hozzá, és mivel semmi jelét nem mutatta hogy ellenezné, rátapasztottam az ajkaimat az övéire.
Hát még sosem csináltam ilyet, de egyszer elkell valahol kezdeni, nem?

Egész gyorsan ráéreztem, hogyan kell csinalni. És már csak arra eszméltem fel, hogy fordított a helyzetünkön, így már én feküdtem alul.

Vadul téptük egymás ajkait. Viszont ami a legijesztőbb, hogy én azt hiszem, élveztem. De ez csak annak tudtam be, hogy ez az első alkalmam ilyet művelni.
Ezért elhatároztam, hogy most az egyszer a pillanatnak élek.
És persze az ő agyát is hergelnem kéne.

Párszor direkt belenyögtem a csókunkba, erre mégjobban odapaszírozta magát hozzám. Már alig volt levegőm, amikor elváltunk egymástól.
Ziháltunk, mintha 10 maratont lefutottunk volna egyhuzamban.

Hirtelen felrántott az agyról és most a falnak passzírozott oda és vaduk csókolni kezdett. Hát ez sem volt rossz, de nekem az előbbi is elég lett volna. Viszont nem akartam feltűnést kelteni, így próbáltam követni a tempót.

Megint elváltunk nagy nehezen. A fejem már szinte vörös volt, azt hittem megfulladok de azért jó volt. Na majd a csalódott fejedet megjobb lesz látni...

-Ezh hiányzotth.. -mondta még mindig engem ölelve.

-Ahha... -ennyi jött ki csak a torkomon. -Elmegyek fürödni. -másztam ki karjai közül.

-Oké.

-Jó éjt.

-Neked is!

Ezzel felkapva a cuccaimat bementem a fürdőbe és beállva a zuhany alá, egy különös érzést éreztem. Lelkiismeret-furdalást...

Ezt nem kellett volna... Hülye vagyok. Meggondolatlan. És önszántamból odaadtam neki az első csókom.

Ezzel az érzéssel aludtam el... Hogy mégis mekkora egy barom voltam.
Nem gondoltam bele a követelményekbe.
Szerintem sok ember volt már abban a helyzetben, hogy elkövetett valami rossz dolgot, és szinte azon nyomban meg is bánta azt.

Hát ezzel most én is erősen így voltam...

Köszönöm, hogy elolvastad!