Szépen teltek a napok és a hetek.
Már szinte észre sem vettem, és itt volt az őszi szünet, ami már nagyon hiányzott nekem.
Kell egy kis kikapcs így a suli közben, mert a mi gimnáziumunk nagyon kemény.
Természetesen én nem viszem túlzásba a tanulást, mivel nekem tökéletesen elég az, hogy nem vagyok kitűnő, de azért a bukás is elég távol állt tőlem.
Pont jó pozícióban vagyok, viszont már szükségem volt erre a kis szünetre, hogy feltöltődjek egy kicsit.

Vannak új fejlemények is anya, Jungkook meg a munkahelyükkel kapcsolatban.
Letelt nekik a gyakornoki idő végre, így anya is magabiztosabban állt a munkájához.
Viszont összekerült Jungkookkal egy párba, vagyis együtt kell dolgozniuk ezentúl, mert minden téren sikeres volt a betanítási idő.
Nekem nem vele semmi bajom és anya is örült ennek, ugyanis Jungkook elég közel került az utóbbi időkben a családunkhoz.
Én is rájöttem, hogy ő egy igazán értelmes férfi.
Sokat beszélgettünk az előző hetekben, persze nem magunkról. Valahogy folyton eltereltük a témát magunktól.
Rengeteget tartózkodott nálunk.
Mivel neki nincs itt senkije sem, csak mi, mostmár, így hozzánk kötődik, és itt tengeti a szabadidejének egy részét is.

Éppen ezért, anyával kitalálták, hogy ide fog költözni, ebbe a kis faluba, ami a város mellett van.
Én kicsit elhamarkodott döntésnek tartottam ezt a dolgot, de miután leültünk és megbeszéltük ezt az egészet az egyik este, így én is beláttam, hogy anyáéknak igaza van.
Jungkooknak rengeteget kéne ingáznia, ha továbbra is a város másik felén lakna, ebből kifolyólag pedig a bezin költsége is jelentősen megnövekedne, ami hát valljuk be... nem a legjobb dolog.

Így én is rábólintottam a dologra, miszerint Jungkooknak segítünk keresni egy olyan házat, ami közel van a miénkhez. Vegülis nem akarok rosszat a fekete hajúnak, mostmár...
Megkedveltem őt. Beláttam, hogy ő egy normális, kedves férfi, és a kinézete sem utolsó..

Szóval az utóbbi napokban újra a laptopomat bújtuk estenként, mint a nyári szünetben.
Csak most annyi volt a különbség, hogy Jungkook is csatlakozott és nem az álláshirdetéseket néztük, hanem az ingatlanokat.

Igazából én azt hittem, hogy iszonyat nehéz lesz majd találni neki egy megfelelő házat, mivel az állas keresés sem volt könnyű. De nagy meglepetésemre pont fordítva történtek a dolgok.
Ugyanis, említettem, hogy a szomszédunkban lévő ház az üresen áll.
És minő véletlen, pont még volt az is hirdetve, ráadásul nem is volt annyi horrorisztikus az ára.

Anya és Jungkook rögtön le is csaptak rá, mondván, hogy ennél jobb ajánlat már nem is lehetett volna, és most kell azt a házat megvenni, mielőtt bárki más megelőzhetne minket.

Kicsit még felfoghatatlan számomra, hogy Jungkook lesz az új szomszédunk. Az a ház, amiben több éven keresztül nem lakott senki, most újra élettel teli lesz. Ráadásul nem is akárki fog laki benne.
De őszintén szólva örülök neki.

Egyébként Jungkook és Beni is egész jól kijöttek már egymással, mert egész sokszor áthívtam magunkhoz Benit a suli után, aztán ugye a fekete hajú is épp ott dekkolt nálunk. De ennek is örülök.

Plusz az új tesi tanárral, aki most már nem annyira új, vele is jóba lettem az elmúlt időkben. Őt is egy igen értelmes embernek ismertem meg. Néha szoktunk beszélgetni is minden féléről. Nagyon bírom a fejét, mert igazából poénos egy ember, annyi szent. És úgy vettem észre, hogy ő is bírja az én képemet.

Visszatérve a jelenbe, most már ugye őszi szünet van.

Én éppen a szobámban vagyok.
Olyan délután 1 óra körül járhatott az idő.
Anya és Jungkook, meg a fekete hajú újdonsült lakásában vannak, ami még teljesen üres.

Azt hiszem azt beszélik meg, hogy mit hova tegyenek. Hol legyenek a bútorok, háztartási eszközök, és így tovább.
Anya nagyon ért az ilyesmihez, de úgy látom, hogy Jungkooknak fogalma sincs, hogy mi hol legyen majd. Ezért segít neki anya.
Én nem akartam beleszólni ebbe. Lett volna pár ötletem, az egy tény. De nem tudom. Nem volt kedvem ott osztani az észt.

Miután befejeztem az ágyamon a chatelést Benivel, gondoltam, hogy már úgy sincs mit tennem, mivel már ettem ebédet is. Szóval úgy éreztem, hogy épp itt volt az ideje az alvásnak.

Elraktam a telefonomat, majd befészkeltem magamat az ágyamba, és álomra hajtottam a fejemet ezután az unalmas, de egyben jó délelőtt után...

_____

Sikolyok.... Kiáltások, és sírás hangok...
A levegő hideg és száraz...
Nem látok semmit...
Néha egy hideg szélfuvallat csapta meg a testemet.
A szag büdös volt... Olyan mintha egy dohos pincében lettem volna.

Féltem, reszkettem, nem tudtam hol vagyok, és hogy mi ez az egész..

Kinyitottam a szemeimet, de nen láttam semmit, mivel korom sötét volt ott, ahol voltam.
Álltam, de nem akartam semerre sem mozdulni, mert féltem, hogy olyan történne velem, amit nem akarnék, mivel fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet a lábam előtt.

Kikészített ez a hely, már most. Megőrjítettek a hangok, amiket magam körül hallottam.
Miért történik ez Velem

A pulzusom az egekbe szökött, amikor is felkapcsolódott egy kis lámpa, nem messze tőlem.

Ám akkor lettem még ijedtebb, amikor megláttam egy sötét alakot, aki egy széken ült, lehajtott fejjel, emiatt pedig nem láttam az arcát, de a vonásai alapján egy férfi lehetett.

Nem tudtam mit tegyek..
Odamenjek hozzá, és kérdezzem meg, hogy mi ez az egész, vagy inkább húzzam el a csíkot...

Az első opciót találtam jobb ötletnek, ezért bátorkodtam lassú, megfontolt léptékkel közelebb menni hozzá.

Pár lépés után megálltam, hogy biztosra menjek, tényleg nem fog bántani az az alak.
De nem tett semmit sem, csak ült a széken ugyanolyan pózban, ezért újra elindultam felé, míg teljesen elé nem értem.

-E..elnézést... jól van? -szólítottam meg őt, halkan, de a hangom szinte visszhangzott ebben a... teremben, vagy nem is tudom, hogy hol vagyunk..

Félve vártam a reakcióját, és már fel voltam készülve mindenre.

Az alak megmozdult, és lassan felállt a székről, amin eddig ült.
Óvatosan rám emelte a tekintetét, és fentről jövő gyér fényben megláttam, hogy ki is ő...
De a rosszul lét kerülgetett, mikor realizáltam a dolgokat.

-J..Jungkook... Mi van...? -suttogtam remegő hangon.

Valóban Jungkook állt előttem, ám nem úgy nézett ki, ahogyan szokott...

Az arca fal fehér volt, az ajkai kiszáradtak, a haja rendezetlenül nézett ki és kicsit vizes is volt, a ruhái elég koszosak voltak és a szemei is vöröses színben úsztak.
Rémisztően nézett ki.

Nem mondott semmit, csak bámult engem.
Én meg azért nem szólaltam meg, mert lesokkolódtam.

Hirtelen elkezdtem bizseregni. Az egész testem megremegett, és egy furcsa érzés költözött a belsőmbe.
Nem értettem mi történik velem, mert akaratom ellenére hajoltam le és felvettem valamit a földről.

Itt már éreztem, hogy nem is én irányítottam a testemet.. hanem valami más..

Amint megnéztem, hogy mit vettem fel az előbb, kaptam majdnem egy újabb szívrohamot.

Egy penge éles kés volt az.

Sejteni kezdtem, hogy mi lehetett ezzel a cél, de emiatt csak ennél is jobban bepánikoltam.
Tudtam és éreztem is, hogy már jön a késztetés, hogy megtegyem, de nem akartam.
Nem én irányítottam a testemet.
Gyakorlatilag a tudatom harcolt a testem ellen.

-Ne.. ne... Ne! -ismételgettem ezt az egy szót, mikor már a tudatom kívül szorítottam az egyik kezemben a kést, majd a másik kezemmel rá fogtam arra a kezemre, amiben a kés volt, hogy megakadályozzam azt, amire elvileg én készülök.

Jungkook csak egyhelyben állt és nem is tett semmit, ugyanúgy csak bámult engem, és a kezeimet amik egymás ellen harcoltak.

-Jungkook... hallod? Csinálj már valamit! Jungkook! Menj el! Hallod, menj már el! -kiabáltam neki, de ő nem tett semmit.

A testem remegni kezdett, és tudtam, hogy már nen bírom tovább.

Végül még pár perc küzdés után, feladtam...

Olyan gyorsan történt minden.

Egyik kezemmel megragadtam a fekete hajú vállat, és közel rántva magamhoz, döftem a hasába a fegyvernek használt éles kést.
Majd elengedtem őt és ő a könnyes és csalódott szemeivel rogyott a földre, miközben a hasában lévő kés nyelét szorította....

Zihálva ültem fel hirtelen az ágyamban, és kellett jó pár perc, mire felfogjam, hogy tulajdonképpen mi is történt most velem.

Ez egy álom volt..?
De bassza meg, olyan valóságosnak tűnt.

Hol van Jungkook?
Basszus, tuti történt valami baja..
Én nem öltem meg őt, én nem vagyok gyilkos!

Nem hiszem el, hol a jó retekben lehet.

Kirohantam a szobámból és végig kutattam az egész felső szintet, egyesével nyitottam be mindegyik szobába, de sehol sem találtam őt.

Ezek után lerohantam a földszintre és ott is szintén átnéztem mindent, de a sírás kerülgetett, amikor ott sem találtam őt.

Hova tűnhetett?
Mi ez az egész?

A pánikolásom miatt, a könnyeim is utat törtek maguknak.

Újra a konyhába siettem, hogy megnézzem mennyi is az idő,
18:36 volt.
Azzal a lendülettel rontottam be anya szobájába, aki éppen az íróasztalánál ült.

-Hol van Jungkook? -kérdeztem hisztérikusan.

-Még a házában van. -illetődött meg.

Azon nyomban futottam az előszobába, ahol felkaptam egy cipőt és kirohantam a házból. Becsaptam a kaput, és éreztem hogy össze szorult a mellkasom. Csak magamat hibáztathatom, ha neki valami baja esett.

Aztán megláttam őt, ahogy éppen csukta be a kapuját.
Egy hatalmas kő esett le a szívemről, amit szinte hallani is lehetett.

Őrültek módjára kezdtem el rohanni felé. Amint észre vett engem, elmosolyodott, de ezzel nem tudtam most foglalkozni. Csak szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy biztosan jól van-e.

Oda értem elé és rögtön beleugrottam az ölébe, mire ő készségesen megtartott engem.

"Szeretlek" ezt az egy szót ismételtem neki sírva.
Lehet hülyének nézett, de ez sem tudott most érdekelni.
Annyira megkönnyebbültem.
Hiszen ez csak egy álom volt. De mégis annyira szokatlan érzéseket keltett bennem... olyan valóságosnak tűnt.

Pár percig még így álltunk, aztán amikor már csak szipogtam, lerakott a földre és derekamat átkarolva kezdett terelgetni a házunk felé.

-Sajnálom, hogy rád ijesztettem... -hajtottam le a fejemet.

-Nem baj. Valami baj van esetleg? -kérdezte aggódva.

-Csak rosszat álmodtam...

-Mit álmodtál?

-Majd.... elmondom... -suttogtam.

-Jól van, na gyere szépen.

Azzal beértünk a házba, majd anyát is megnyugtattam, hogy csak egy álom miatt sírtam, de neki sem mondtam el, hogy mi volt az az álom...
Félek, hogy hülyének néznének.

Este csak beszélgettünk a nappaliban. Vagyis csak ők, mivel én akár mennyire is szerettem volna oda figyelni, mindig az álmomban szereplő kép kockák ugrottak be. Tisztán emlékszem rá. Minden egyes érzésre és pillantásra.

A fáradtságra fogva felmentem lefürödni, de amikor már az ágyban voltam, nem tudtam elaludni. Féltem, hogy újra azt fogom álmodni...

De nem tudtam sokáig fent maradni, sajnos, majd végül éjfél körül aludtam el.

Köszönöm, hogy elolvastad!