Layla Roberts

Lihegve ültem fel a kórházi ágyon. Túlságosan is nagy hülyeséget álmodtam. Homlokomat a tenyerembe temettem. Hajam izzadtan tapadt a nyakamhoz és a homlokomhoz is. Kezembe vettem a telefonomat, remélve, hogy reggel van már. Az álmom után nem igazán tudtam volna vissza aludni. Pechemre hajnali három volt.
— Francba — motyogtam az orrom alatt. Hátra dőltem a kényelmetlen kórházi ágyon, telefonomat pedig a hasamra raktam. Lehunytam a szemeimet, de nem bírtam elaludni. Sóhajtva ültem fel az ágyon, és feloldottam a telefonomat. Úgy voltam vele, hogy addig görgetem a közösségiket, amíg el nem alszom. Megnyitottam az Instámat, de természetesen nem fogadott semmilyen új poszt. Ilyenkor minden normális ember alszik...

Csupán kíváncsiságból ránéztem a chatekre, hogy meglessem, hogy van-e olyan ember, aki ilyenkor fent van. Tekintetem rögtön megállapodott a legelső beszélgetésen. Matthew neve mellett egy zöld pötty világított. Vállat vonva böktem rá a chatre. Egy ideig figyeltem azokat a sorokat, amiket pár órával ezelőtt küldtünk egymásnak. Végül erőt vettem magamon, és pötyögni kezdtem.

@laylaroberts
Miért vagy még fent, Fisher?

@mattfisher
Én is kérdezhetném ugyanezt, Roberts :).

@laylaroberts
De én kérdeztem előbb.

@mattfisher
Nem bírok elaludni. Most te jössz. Mi a francért vagy fent hajnali háromkor, amikor pihenned kéne azért, hogy meggyógyulj?

@laylaroberts
Hülyeséget álmodtam.

@mattfisher
Oh...

@laylaroberts
Ja. Oh.

@mattfisher
Hát izé... Figyelj, én nagyon szívesen segítek elaludni ;).

@laylaroberts
Nem kell a segítséged, Matthew.

@mattfisher
Pedig szerintem kell :).

@laylaroberts
És én még azt hittem, hogy este nem vagy ekkor idióta...

@mattfisher
Hé! Nem vagyok idióta!

@laylaroberts
De igen.

@mattfisher
Tudom, hogy szeretsz, ne is tagadd! ;)

@laylaroberts
Te meg ne felejtsd el, hogy barátnőd van ;).

@mattfisher
Auch.

@mattfisher
Ez betalált.

@laylaroberts
A szívedbe? Meghaltál?

@mattfisher
Kedves vagy az emberekkel, Layla.

@laylaroberts
Nem vagyok köteles arra, hogy mindenkinek jó pofizzak🤷‍♀️.

@mattfisher
Hm, ebben igazad van.

@laylaroberts
Ennyi.

@mattfisher
Miről álmodtál?

@laylaroberts
Nem fontos.

@mattfisher
Neked is jobb lesz, ha elmondod. Hátha tudok segíteni.

@laylaroberts
Te meg a segítség, pff.

@laylaroberts
Amúgy meg nem tartozik rád.

@mattfisher
Kivéve, ha benne voltam.

@laylaroberts
De nem voltál benne. Szerencsére :)).

@mattfisher
Pedig tudom, hogy benne voltam. Ki másról álmodtál volna, ha nem rólam?

@laylaroberts
Soroljam?

@laylaroberts
Michael Clifford, JJ Maybank, aztán ott van még Bellamy Blake stb., stb.

@mattfisher
Ha tudnám, hogy ezek kik... Michael-t ismerem, de ki a franc az a JJ Maybank?  Vagy ki a franc az a Bellamy Blake???

@laylaroberts
NEM TUDOD KI AZ A JJ MAYBANK???

@laylaroberts
AZONNAL NÉZD MEG AZ OUTER BANKS C. SOROZATOT!!!

@mattfisher
Oké, oké, csak ne ordíts!

@laylaroberts
AZT SEM TUDOD, HOGY KI AZ A BELLAMY BLAKE???

@mattfisher
#fáziskésés

@mattfisher
Nem, amúgy nem tudom.

@laylarobets
NA JÓL VAN, FISHER! SŰRGŐSEN NÉZD MEG A THE 100 C. SOROZATOT IS!!

@mattfisher
Nézzük meg együtt! ;)

@laylaroberts
Ehh, nem is tudom...

@mattfisher
Valami rosszat mondtam?

@laylaroberts
Nem, csak emlékek...

@mattfisher
Nézhetjük nálad is, nem muszáj nálam. Ha gondolod...

@mattfisher
Sőt! Hozzád se fogok szólni, és izé... Majd ülök a földön! Neked sem kell hozzám szólnod, oké?

@laylaroberts
Idióta vagy :).

Oké... Lehet, hogy idióta, de ez rohadtul kedves volt tőle... Megmosolyogtatott.

@mattfisher
Meg amúgy is... Mit tudd ez a JJ Maybank, amit én nem :) ?

@laylaroberts
Te nézel ki így?

@laylaroberts

@mattfisher
Hát... Öhm.

@laylaroberts
És tudsz szörfözni? Nem hiszem.

@mattfisher
De még bármikor megtanulhatok ;).

@laylaroberts
Esetleg az álmaidban ;).

@mattfisher
Mikor kezdünk bele a sorozat nézésbe?

@laylaroberts
Amikor már nem egy kórházi ágyon fekszem.

@mattfisher
Jogos.

@mattfisher
Mit mondanak az orvosok?

@laylaroberts
Azt, hogy még kell egy jó pár nap. Biztosak akarnak lenni abban, hogy a törött csuklómon kívül nincs-e más bajom.

@laylaroberts
Addig belekezdhetsz valamelyik sorozatba. Én az Outer Banks-et ajánlanám elsőnek.

@mattfisher
Nem, nem. Megvárlak.

@laylaroberts
Oh, oké.

@mattfisher
Mondhatok valamit?

@laylaroberts
Mondj, de ne legyen idiótaság. Bár biztosan azt lesz, de... Mondj.

@mattfisher videóhívást indított.

— Mi a... — nyomtam rá a fogadás gombra.
— Azt mondtad, hogy mondhatok valamit — kezdte Matthew.
— De nem gondoltam, hogy ahhoz videóhívás kell... — motyogtam az orrom alatt.
— A kórházba nem mehetek, üzenetben pedig nem akartam elmondani. Így kicsit személyesebb, tudod... — magyarázott összevissza.
— És... — köhintettem egy aprót. — Mi az a nagy dolog? — érdeklődtem.
— Sajnálom. — bökte ki.
— Mégis mit? — csodálkoztam. Fogalmam sem volt arról, hogy miért kér bocsánatot.
— Mindenért, de legfőképpen azért, amiért nem hittem neked. — felelte Matthew. — Talán nem akartam elhinni, hogy majdnem meghaltál, mert nem igazán akarlak elveszíteni. Tudod, ki szólna be nekem, ha nem te? — nevetette el magát kínosan.
— Az öcséd — vontam meg a vállamat.
— Jó barátok lennétek — gondolkodott el.
— Lehet — mosolyodtam el halványan. — Egyébként... A helyedben én sem hittem volna magamnak. Hülyeség az egész, lehet, hogy az egészet tényleg csak álmodtam...
— Egy ilyet nem hiszem, hogy álmodnál. — mondta Matt, miközben neki dőlt a falnak.
— Mit csinálsz? — ráncoltam a homlokom.
— Elhelyezkedem. — válaszolt egyszerűen.
— Jaj, persze, neked kényelmes az ágyad. — forgattam meg a szemeimet.
— Gyere át —kacsintott rám, mire én felmutattam neki a középső ujjamat.
— Ennyire azért nem szorulok rá egy kényelmes ágyra. — mondtam ki végül.
— Pedig tök jó lenne. Kifeküdhetnénk a tetőre és nézhetnénk a csillagokat. — magyarázta, miközben felnézett a plafonra, úgy, mintha csak a csillagokat nézné.
— Mi a francért akarnék kifeküdni a tetőre, pont veled? — kérdeztem szemforgatva.
— Passz — vonta meg a vállát, miközben ismét a kamerába nézett. — Azért, mert szép az ég, és szeretsz? — kérdezte bizonytalanul.
— Az elsőben igazad van, a második meg hazugság. — reagáltam azonnal, habár az utóbbi időben nem igazán tudok Mattről véleményt mondani. Néha elegem van belőle, néha pedig csak vele lennék. Most is valami ilyesmi volt a helyzet, és nem akartam, hogy tudjon róla. Mellesleg minek legyek vele? Van barátnője, nem kell, hogy ennél is jobban elrontsam Sam-mel a dolgokat...
— Akkor kiviszlek a tetőre — szólalt meg hirtelen és már ki is kelt az ágyából.
— Mi?! Nem, nehogy kimássz a tetőre, te idióta barom! — szóltam rá azonnal.
— Szóval aggódsz értem? — vigyorodott el.
— Felőlem le is gurulhatsz a tetőről — vontam meg a vállamat.
— Hazudsz — kuncogott. — De most velem fogod nézni a csillagokat.
— Ne mássz ki! — kiáltottam rá. Matthew viszont nem hallgatott rám. Kinyitotta az ablakát és kimászott a tetőre.
— Máris jobb — dőlt hátra, telefonját pedig a feje fölé tartotta.
— És, ha leesel? Észnél vagy?
— Teljesen — erősítette meg.
— Nem, nagyon nem. — ráztam meg a fejemet. Matthew nem válaszolt. Megfordította a kamera nézetét, így már nem őt láttam, hanem a csillagokat.
— Azta — tátottam el a számat.
— Látod? — hallottam a hangján, hogy mosolyog. — Mondtam, hogy szép.
— Most az egyszer igazad volt valamiben. — kuncogtam fel.
— Hahaha — fordította maga felé a kamerát, hogy lássam, ahogyan megforgatja a szemeit, aztán megint a csillagok felé fordította a kamerát.
— Ott van a Kis Göncöl, ott pedig a Nagy Göncöl — mutatott a csillag képek felé.
— Ott pedig a Sarkcsillag — bólintottam mosolyogva.
— A Kis Göncöl legfényesebb csillaga — mondta Matthew halkan. — A Kis Göncöl mellett van a Sárkány — mutatott egy másik csillagképre.
— Wikipédiát olvasol? — nevettem el magam.
— Mi? Nem — felelte azonnal.
— Akkor... Honnan tudsz te ilyeneket? — kérdeztem kíváncsian, mivel én egyedül a Kis Göncölt és a Nagy Göncölt ismerem fel.
— Apával kiskoromban rengetegszer néztük a csillagokat. — fordította maga felé a kamerát. — Bennem maradt.
— A végén kiderül, hogy nem is vagy olyan idióta — mosolyodtam el halványan.
— Mondtam én neked, hogy okos vagyok — kacsintott rám, mire én megforgattam a szemeimet.
— Van még valamilyen rejtett titkod, amiről nem tudok? — vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
— Bőven. — biccentett.
— Mondj egyet!
— Öhm... — gondolkodott el Matthew. — Tudod... Sok van és nehéz választani. — magyarázta.
— Na persze — szegeztem tekintetem a plafonra.
— Na és neked? — kérdezett vissza Matt.
— Tudsz mindent, pechemre. — húztam el a számat.
— Te is mindent tudsz, Layla Roberts. — mosolyodott el halványan.
— Kivéve, amit nem? — nevettem fel kínosan.
— Nem, Layla. Tényleg mindent tudsz. — hagyta figyelmen kívül az előző mondatom.
— Oh, értem. — bólintottam egy aprót.
— Megnézzük a napfelkeltét? — kérdezte kíváncsian Matthew.
— Mikor lesz? — kérdeztem vissza.
— Öt óra harmincegy perckor — felelte.
— Ezt te honnan tudod?
— Megnéztem. — válaszolt.
— Tehát ez az jelenti, hogy még két órát ki kell bírnom veled? Eh, akkor inkább vissza alszom. — hadartam.
— Szerintem nem alszol vissza.
— Nem is tudnék. — vallottam be.
— Az a két óra amúgy is hamar eltelik. — vonta meg a vállát Matthew.
— Jó, ez igaz. — biccentettem. — Annyira nem szörnyű a társaságod. — szépítettem az előző mondatomon.
— Na látod — nevetett fel halkan Matthew.

Furcsa módon elég hamar eltelt az a két a óra. Matthewval végig videóhívásban voltunk, és nem tagadom, hogy jól éreztem magam vele, még így virtuálisan is. Miután végig néztük a napfelkeltét Matt vissza mászott a szobájába, pár perccel később pedig elköszöntünk egymástól, de azt mondta, hogy majd később be nézz hozzám. Mosolyogva raktam le a telefont az éjjeli szekrényre. A plafont bámultam arról nem is beszélve, hogy felettébb boldog voltam. Tudtam, hogy anyáék eljönnek, és minden jóra fordulhat.

Egyébként sikerült is vissza aludnom. Aludtam legalább kettő vagy három órát. Egy asítást elnyelve ültem fel az ágyon, és vártam, hogy orvosom Judith elvégezze a vizsgálatokat, amiért felkeltett.
— Na? — néztem érdeklődve a felettem álló orvosra.
— Minden rendben. — biccentett elégedetten. — Hamarosan hazamehetsz.
— Mikor? — érdeklődtem.
— Még kell néhány vizsgálat, hogy biztosan nem sérültél-e meg, a csuklód viszont lassan meggyógyul. Jövő hét után már talán. — gondolkodott hangosan.
— Értem — bólintottam egy aprót. Judith még egy ideig szöszmötölt a szobában, majd átment egy másik kórterembe, egy másik beteghez. Sóhajtva dőltem hátra a kórházi ágyon és vártam. Vártam a szüleimre, tudtam, hogy elfognak jönni. Csak még nem tudtam, hogy mikor.

Dél múlt pár perccel, amikor is kinyílt a kórterem ajtaja, én pedig azonnal odakaptam a fejem.
— Hiányoztam? — vigyorodott el Matthew.
— Nem. — feleltem egyszerűen. Matt nem válaszolt, csak leült az ágy mellett lévő székre én pedig felé fordítottam a fejem.
— A szüleid...? — érdeklődött.
— Még nem jöttek be. — húztam el a számat. — Biztos dolguk van, vagy valami...
— Nem akarlak elszomorítani, de... Az is lehet, hogy nem jönnek — nézett mélyen a szemembe.
— Mi? Nem, biztos vagyok abban, hogy jönni fognak! — feleltem azonnal.
— És hogy vagy? Mit mondanak az orvosok? — bombázott kérdésekkel.
— Jövő hét után már lehet, hogy otthon leszek. — vontam meg a vállamat.
— Akkor nincs sok hátra — mosolygott.
— De nem akarok suliba menni... Mindenki rólam pletykál. Én leszek az a lány, aki megpróbált öngyilkos lenni...
— Hé — nyúlt a kezemért. Hagytam, hogy megszorítsa a kezemet. — Kit érdekelnek a többiek? Azt a Layla Roberts-et, akit én ismerek nem érdekli mások véleménye.
— Jó, ez igaz. — láttam be. Ekkor realizáltam, hogy amúgy a kezemet fogja, így elhúztam onnan.
— Khm... Sikerült vissza aludnod? — dőlt hátra a széken Matthew.
— Ahamm. — biccentettem. — Neked?
— Is-is — vonta meg a vállát. Bólintottam egy aprót, jelezve, hogy értem. A kínos csend pedig beállt köztünk. Huhu.

A szemem sarkából a széken ülő, sötétbarna hajú fiú figyeltem. Szemei alatt táskák húzódtak, ami azt jelentette, hogy egyáltalán nem aludt vissza. Nyugtalannak tűnt, láttam rajta, hogy valami nem oké.
— Sam szakított velem. — szólalt meg hirtelen.
— Mi? — fordítottam felé a fejem. A szám is tátva maradt.
— Sam szakított velem. — ismételte el előző mondatát. — Üzenetben. — tette hozzá.
— Az a legundorítóbb dolog. — bólintottam.
— Ugye? — nevetett fel kínosan Matthew. — Elmondta, hogy kapott egy ösztöndíjat külföldre. Elmondta, hogy elfogadta, és, hogy egy héten belül repül Angliába.
— Azta... — motyogtam az orrom alatt. — Sajnálom. — mondtam ki halkan.
— Ez van. — vonta meg a vállát Matthew. — Tudtam, hogy előbb vagy utóbb ez lesz.
— Utállak, de ezt te sem érdemled meg. — húztam el a számat, bár fogalmam sem volt arról, hogy ezt miért mondtam ki hangosan.
— Tudom, hogy nem — nevetett fel halkan.

Magamban emészgettem a hallottakat. Sam szakított vele, méghozzá üzenetben. Laza. Tudjuk, hogy Matthew egy idióta, de attól még megérdemelte volna, hogy Sam a szemébe mondja azt, hogy szakítani akar...
— Minden rendben? — kérdezte Matt hirtelen.
— Csak elgondolkodtam — ködösítettem.
— Min? — kíváncsiskodott.
— Mindenen. — vontam meg a vállamat. — Jonas hogyhogy nem jött? — váltottam témát egy másodpercen belül.
— A hétvége a családé. — válaszolt.
— Oh, és neked nem? — érdeklődtem.
— Apa dolgozik, anya pedig az öcsémnek segít tanulni. Szerintem jobban jártam azzal, hogy eljöttem hozzád. — hadarta.
— Sok mindenről lemaradtam? — utaltam a tanulni valókra.
— Nem — mosolyodott el halványan. — Tényleg nem. — kuncugott fel miután meglátta, hogy hogyan nézek rá. — Előbb gyógyulj meg, aztán majd foglalkozhatsz az érettségivel.
— Nagyon nagylelkű, hogy megengeded. — forgattam meg a szemeimet.
— Ugye? Szerintem is igazán nagylelkű voltam ma veled. — bólogatott Matthew. — Illetve előbb meg kell tenned nekem valamit.
— Mégis mit? — sóhajtottam fel unottan.
— Szeress, etess... — kezdte sorolni, de közbe szóltam.
— Nem, nem, nem és nem! — nevettem el magam. — Először is pfuj, másodszor pedig vegyél mirelitet és edd meg!
— Hát jó. — sóhajtotta. — De nem csak a konyhában vagyok észbontó. — kacsintott.
— Jézus úristen — takartam el szememet a tenyeremmel, miközben igyekeztem nem elnevetni magam.
— Mire gondoltál, Roberts? — vigyorgott. — Én arra gondoltam, hogy lejátszási listákát is remekül elkészítek. — magyarázta.
— Na persze — forgattam meg a szemeimet.
— De most komolyan. Jonas szerint jó a zenei ízlésem.
— De csak Jonas szerint?
— Hát... Ahamm. — bólintott. — De csak azért, mert más még nem hallotta a lejátszási listáimat! — mondta azonnal, mielőtt még leolthattam volna valamivel.
— Szerintem az enyémek jobbak a tiédnél. — vontam meg a vállamat.
— Vitatkoznék. — mosolyodott el halványan.
— Nem vagyok kíváncsi a zenéidre, amiben csak annyi van, hogy „tucc-tucc, dum-dum“. — forgattam meg a szemeimet.
— Hé! — szólt rám Matthew azonnal.
— Ez az igazság — vontam meg a vállamat.
— Csak olyanokkal találkoztál, akiknek ilyen a zenéjük? — vonta fel a szemöldökét kérdőn.
— Pontosan. — biccentettem.
— De az enyémek nem olyanok! — vitatkozott, mire én vetettem rá egy „ezt most nem gondolod komolyan“ pillantást.
— Nem teljesen olyanok. — javította ki magát, mire én halványan elmosolyodtam.
— Egyszer lehet, hogy meghallgatjuk.
— Jó. — egyezett bele Matthew.
— Az enyém két óra harmincnyolc perc. — néztem egyenesen a szemébe.
— Aztaku... — kezdte, de inkább nem fejezte be. — Hány dal? — érdeklődött.
— Asszem' negyvennyolc. — feleltem.
— Wow — tátotta el a száját.
— De van olyan, amin több dal is van. — vonogattam a vállamat, amolyan „nem olyan érdekes“ alapon.
— Nekem csak egy van. — húzta el a száját.
— Tucc-tucc, dum-dum? — nevettem el magam.
— Tucc-tucc, dum-dum. — bólintott nevetve.

Matthew több órán keresztül velem volt, és viszonylag tűrhető volt a társasága. Jó, ez az én naplóm, vagy mim, így nem kell hazudnom. Szörnyen jól éreztem magam vele. Hihetetlenül sokat beszélgettünk és egyben nevettünk is. Matt a látogatási idő végéig maradt, velem volt akkor is, amikor rájöttem, hogy a szüleim bizony nem fognak meglátogatni, bármennyire is szeretném. Nem mondta azt, hogy „én megmondtam“, aminek szörnyen örültem. Örültem annak, hogy velem volt, így nem kellett egyedül megküzdenem a kínzó gondolataimmal. Kivéve eggyel. De ezt a gondolatot, ha lehetne kidobnám a kukába. A francba is. Kezdek beleszeretni.