Layla Roberts

Egy hét telt el azóta mióta Seaford-i tanulónak mondhatom magam, és egy hét alatt rengeteg minden történt velem. Jobban megismertem az osztálytársaimat, akik sokkal, de sokkal szimpatikusabbak, mint az előző. Sammel rengeteg közös van bennünk, a hét folyamán pedig vele is megszámlalhatatlanul sok időt töltöttem. Összeségében jó hetem volt.

Ma viszont az ébresztőm előtt keltem fel. Jóval előtte, ami tőlem eléggé szokatlan. A fürdőbe vonultam felöltözni. A gyomrom valamiért akkora volt, mint egy golflabda. Vettem egy mély levegőt, hátamra kaptam a fekete táskámat, majd kiléptem a házból.
- Akkor kezdődjön a nap - suttogtam magam elé. Elindultam az iskola felé, remélve, hogy nem futok bele senkibe. Nos, ez ma is sikerült. Hála az égnek nem találkoztam senkivel sem.

A suliba érve átsétáltam az aulán, majd elindultam a szekrényem felé. Samet ott találtam.
- Szia - intettem neki.
- Nem vagyok itt - motyogta vörös arccal.
- Nem értem - tártam szét a karom.
- Ne nézz oldalra - suttogta maga elé. Naná, hogy oldalra néztem. A diákok éppen valakit körbe ugráltak. A tömeg kissé szétoszlott, és megláttam, hogy kit istenítenek annyira, de nagyon. Ott volt ő, a srác, akivel nagyjából egy hete beszélgetek. A fiú, akit folyamatosan oltok azzal, amivel csak tudok. Ott állt előttem, teljes életnagyságban. A kép, amelyet nem is olyan régen küldött nekem nem fedte a valóságot. Teljesen ugyanúgy nézett ki élőben, mint az általa küldött képen. A haja selymesebbnek tűnt, a nevetése és az arca pedig még édesebbnek. Valószínűleg észrevett egy tekintet magán. Felfedezte azt, hogy éppen őt figyelem. Persze, hogy felismert, de bárcsak ne tette volna! Szélesen elmosolyodott, majd elindult felém, az érte rajongó sereg pedig csak érdeklődve nézett utána. Megállt előttem. Lélegzet visszafojtva néztem fel rá. Miért kellett egyáltalán ide jönnie?
- Szia - köszönt.
- Szia - bólintottam egy aprót.
- Szia Sam - nézett át a vállam felett, hiszen a szőke hajú lány továbbra is a hátam mögött bujkált. Végül zavartan intett neki egyet.
- Milyen óránk is lesz? - kérdezte mosolyogva. A mosolya kezdett idegesítővé válni. Basszus... Tökéletes volt a mosolya.
- Angol - feleltem, miközben tekintetemet az övébe fúrtam. Ő is így tett. Asszem', hogy elnyeltek a mogyoróbarna szemei...
- Kösz - mondta, majd hátat fordított és visszament az őt majmoló tömeghez.
- Matt Fisher - mondta Sam halkan, miközben elindultunk a termünk felé.
- Aham - bólintottam egy aprót.
- Mennyire voltam ciki? - kérdezte hirtelen.
- Miért érdekel? - kérdeztem vissza.
- Már kábé három éve bele vagyok esve - vallotta be a mellettem álló Sam.
- Akkor részvétem - veregettem vállba, majd a terembe érve a helyemre sétáltam, és lehuppantam a székemre.

Nem sokkal később Matthew is megtisztelt minket azzal, hogy elhagyja az őt istenítő embereket, vagyis befáradt a terembe. A tekintete azonban megállapodott rajtam, és felém kezdett el sétálni. Pontosan a padom előtt állt meg. Érdeklődve néztem fel rá.
- A helyem ülsz - közölte egyszerűen. Persze, hogy mindenki minket figyelt.
- Jó, és? - néztem fel rá unottan.
- Ülj máshová - felelte egyszerűen.
- Ennyire fontos neked? - röhögtem fel. - Úgy látszik, hogy most már nem a te helyed - vontam meg a vállamat. Matthew kínosan elnevette magát, majd lehuppant a mellettem levő padba. Szigorúan magam elé bámultam. Nem akartam rá nézni. Még egy pillanat erejéig sem. Egyszerűen nem... Még csak most kezdődött a nap, de már azt kívánom, hogy vége legyen...

Az első óra csiga lassúsággal telt el. Alig vártam már, hogy kicsengessenek. Éveknek tűnő percek után ez meg is történt. Elsőként hagytam el a termet. Sam viszont leragadt Matthewnál. Hogy a fenébe eshetett bele egy ekkora hülyébe?

A szekrényemhez érve lelasítottam a lépteimet. Elpakoltam a kezemben lévő angol cuccomat, majd rápillantottam az órarendünkre. Elhúztam a számat, hiszen kémia következett. A tanárnővel semmi bajom nincs, de a tantárgy... Az borzalmas.
Becsuktam a szekrényemet, majd megpillantott azt a személyt, akit most nagyon, de nagyon nem szerettem volna látni.
- Szóval... Osztálytársak lettünk. - lépett elém Matthew.
- Ja - bólintottam.
- Nem ér, hogy a helyemen ülsz!
- Nem mindegy? - néztem rá egy pillanatra.
- Nem cserélünk helyet? - kérdezte.
- Nem. - feleltem egyszerűen, majd kikerültem őt és elindultam az osztályterem felé. Matthew azonban utánam sietett.
- Naa, légyszi - nézett rám boci szemekkel.
- Szeretnél vak lenni? - érdeklődtem.
- Öhm... Nem, miért? - kérdezett vissza bizonytalanul.
- Akkor meg ne nézz így rám! Elkap a hányinger, blah - húztam el a számat.
- Szívesen hátra fogom a hajad - vigyorgott.
- Azt hiszem, hogy nem fogalmaztam elég érthetően... - sóhajtottam fel fáradtan.
- Nem értem - tárta szét a karját tanácstalanul.
- Nincs kedvem hozzád, Matthew. - feleltem. - Se most, sem pedig máskor.
- De miért? Engem mindenki szeret!
- Anyád se szeret! - vágtam rá kapásból.
- De, ő igazából szeret - gondolkozott. - Állítása szerint viszont néha hülye vagyok. - magyarázta, mire felnevettem.
- Nem csak néha, hanem mindig - forgattam meg a szemeimet. - Egyébként maximum egy emberről tudok, aki szeret téged.
- Mennyire ismerem azt az embert? - kíváncsiskodott Matthew.
- Szerintem elég jól - vontam vállat.
- Oh, tényleg? - mosolyodott el halványan, miközben felém fordította a tekintetét.
- És ki az? - kérdezte kíváncsian.
- Érdekelne, mi? - kérdeztem vissza.
- Hát... Igen. - bólintott egy aprót. - Legalább a vezetéknevét mond meg!
-Nem tudom a vezetéknevét - vontam meg a vállamat.
- Akkor mégis ki lehet az? - gondolkodott hangosan.
- Jó találgatást - mosolyogtam rá erőltetetten, majd beléptem a terembe és lehuppantam a helyemre. A sötétbarna hajú fiú leült a mellettem lévő padba és elővette a telefonját. Egészen addig nem érdekelt, hogy mit csinál, amíg meg nem rezzent a pulcsim zsebében lévő telefonom. Vettem egy szúróst pillantást Matthewra, majd elő vettem a telefonomat.

@mattfisher
Mond már el, hogy ki az! Légyszikeee!

@laylaroberts
Találgass Matthew, találgass.

@mattfisher
Miért hívsz Matthewnak? Annyira idegesítő!

@laylaroberts
Mert utálod. Én meg téged utállak.

@mattfisher
Kétlem, hogy utálsz. Engem nem lehet utálni.

@laylaroberts
Utállak.

@mattfisher
Én szeretlek.

@laylaroberts
Hülye vagy.

@mattfisher
De komolyan. Imádom a személyiséged.

@laylaroberts
És? Szeresd, ha annyira akarod.

@mattfisher
Mivel lehetne megolvasztani a szívedet, Jégkirálynő?

@laylaroberts
Semmivel. És nem vagyok Jégkirálynő!

@mattfisher
Kár, pedig szívesen lettem volna a a Jégkirályod ;)

@laylaroberts
Ez az még viccnek is rossz, blah.

@mattfisher
Szerintem ez a legjobb ötletem :)

@laylaroberts
Nincsenek jó ötleteid, Fisher.

@mattfisher
Aztaaa, nem Matthewnak hívtál. Csoda.

@laylaroberts
Ami késik nem múlik, Matthew.

@mattfisher
Elkiabáltam.

@laylaroberts
: ))))

@mattfisher
Mi az? Megtört a jég?

@laylaroberts
Hagyjál békén a hülye jegeddel!

@mattfisher
Jövő hét pénteken lesz egy buli Robbie-nál. Kellene egy partner. Eljössz velem?

@laylaroberts
Nem.

@mattfisher
Akkor kit hívjak el? : ((

@laylaroberts
Hívd el mondjuk Samet.

@mattfisher
Mégis miért?

@laylaroberts
Mi a bajod vele?

@mattfisher
Eh... Hát... Jártunk egy ideig, de aztán közös megegyezéssel külön váltak az útjaink. Elmúlt az a nagy szerelem, vagy mi.

@laylaroberts
Szóval az exed?

@mattfisher
Hát...ja. Az.

@laylaroberts
Akkor bazdmeg.

@mattfisher
Miért? Most mit csináltam?

@laylaroberts
Azt csináltad, hogy kb. 18 éve megszülettél.

@mattfisher
Na ne már Layla. Ez hülyeség!

@laylaroberts
Te is hülye vagy🤷‍♀️.

@mattfisher
Oké... Magyarázd el szépen, hogy mit csináltam. Kérlek.

@laylaroberts
Nem vetted észre, hogy az exed még mindig szeret, hm?

@mattfisher
Nem, az lehetetlen! Nem, hazudsz! Ugye?

@laylaroberts
Nem szoktam hazudni, nem is szeretek.

@mattfisher
Oh, basszus...

@mattfisher
Mit csináljak most? Hiszen én csak barátként szeretem!

@laylaroberts
Old meg, ahogy akarod! Nem az én problémám, hogy még mindig szeret.

@mattfisher
De igen! A tiéd is! Sam a legjobb barátnőd!

@laylaroberts
Sam nem a legjobb barátom. Csak szimpatikus. Egy hét után senkit sem nevezek legjobb barátnak, maximum ismerősnek.

@mattfisher
Akkor mégis mihez kezdjek?!

@laylaroberts
Elhiszed, hogy nem érdekel? Álmosító vagy.

@mattfisher
Nem üldözöl el ilyen könnyen, ugye tudod?

@laylaroberts
Ja, sajnos tudom. Tapadós vagy, mint egy orvosi pióca.

@mattfisher
Kösz, ez hízelgő.

@laylaroberts
Nem bóknak szántam🤷‍♀️.

@mattfisher
Oh. Akkor is hízelgő volt.

@laylaroberts
Nem győzöm hangsúlyózni az „utállak" szócskát...

@mattfisher
Tetszik ez a lekoptatós stílus. Megtanítasz rá? Jól jönne a sok plázacica ellen.

@laylaroberts
Tanuld meg magadtól!

Láttam a mellettem ülő fiún, hogy válaszolna, de ezt nem tudta megtenni ugyanis Mrs. Jenkins lépett be az osztályba. Ezzel pedig vége lett a szünetnek is.

Alig tudtam figyelni a kémia órán, és őszintén szólva lehet, hogy nem is akartam. Samen és Matthewn járt az eszem. Na meg persze azon, hogy Sam miért nem mondta el azt, hogy jártak? Ja, tudom. Azért, mert rohadtul nem az én dolgom. És rohadtul nem kéne bele ütnöm az orromat a dolgaikba. Csak kár, hogy nem erről vagyok híres...

A kémia óra végeztével Sam elsőként hagyta el a termet, én viszont utána siettem.
- Hé - kiáltottam utána. A szőke hajú lány érdeklődve fordult felém.
- Van valami baj? - kérdezte egyből.
- Nem, nem igazán - vontam vállat, miközben mellé léptem. - Miért nem mondtad, hogy jártál Matthewval? - mondtam ki hirtelen.
- H-Honnan tudod? - kérdezett vissza dadogva, miközben lesütötte a szemét.
- Nem az a lényeg - legyintettem.
- Ezt most hagyjuk, jó? - nézett fel rám.
- Mégis miért? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet.
- Mert csak. - felelte egyszerűen. - Nem akarok emlékezni arra az időszakra, oké? - motyogta a könnyeivel küzködve, de mielőtt bárhogyan is reagálhattam volna elrohant. Fejrázva néztem utána. Ha még mindig szerelmes belé akkor mi a fenéért akarja kitörölni azt az időszakot amikor jártak? Fura vagy nekem Sam. Nagyon fura.

Elsétáltam a szekrényemig, majd elővettem a földrajz cuccomat, és vissza sétáltam a terembe. Lehuppantam a helyemre, majd körbe néztem a teremben. Sehol sem láttam Samet. Fogalmam sem volt arról, hogy hol lehet, és jelen pillantban azt sem tudtam, hogy miért aggódom érte...

Matthew Fisher

Mivel tudtam, hogy a föci tanárunk úgy is késik legalább tíz percet, ezért nyugodtan sétáltam az osztályterem felé. Már rég becsengettek, de engem nem nagyon érdekelt. Ráérősen sétáltam tovább a terem felé. Közben elgondolkodtam. Méghozzá Laylan. Annyira megfogott, mint még soha senki... Annyira megfogott, ahogyan Sam sose tudott volna...

Teljesen elmerültem a gondolataimban, így észre sem vettem azt, hogy valaki más is van még a folyosón rajtam kívül. Erre akkor jöttem rá, amikor is belém botlott.
- B-Bocs - dadogta Sam, miközben ellépett tőlem. A sportcipője orrát tanulmányozta.
- Semmi - vontam vállat. - Hová igyekeztél? - kérdeztem kíváncsian. Ismerem már annyira a szőke hajú lányt, hogy tudjam hogy ok nélkül nem rohangálna a folyosón. Főleg nem becsengetés után.
- Te mondtad el Laylanak, hogy jártunk? - kérdezett vissza egyből.
- Hogy mi van!? - esett le az állam.
- Ugyan ki más mondta volna el? - nevette el magát kínosan.
- És ha elmondtam? - kérdeztem vissza. - Mit számít? Te nem mondtad el neki, pedig a legjobb barátnőd. - vontam meg a vállamat.
- Attól még, hogy én barátomnak tartom nem biztos, hogy ő is annak tart engem. Nem biztos, hogy megbízhatok benne - hadarta idegesen.
- Egyáltalán miért érdekel? - érdeklődtem. - Már nincs köztünk semmi, igaz? - kérdeztem. Kíváncsi voltam Sam válaszára, hiszen Layla nem is olyan régen azt mondta, hogy még szeret. Csak kétlem, hogy Samantha ezt be is vallaná...
- Nem, nincsen. - felelte, miközben rám emelte a tekintetét, majd el is kapta rólam. - Már régóta nincs köztünk semmi... - motyogta az orra alatt. - Mindegy, hazamegyek. - jelentette ki.
- Menj. - vontam vállat. - Ha lógni akarsz emiatt, akkor hajrá - mondtam, majd kikerültem őt és elindultam a terem felé.

Néha... Elegem van belőle. Miért nem bír feldolgozni egyes dolgokat? Arról nem is beszélve, hogy közös megegyezéssel történő szakítás volt. Ah, elegem van...

A terembe belépve megakadt a tekintetem Laylan, aki a telefonját nyomkodta mit sem törődve a körülötte zajongó többiekkel.
- Kivel beszélgetsz? - léptem elé.
- Ha beszélgetnék valakivel, mert nem beszélek, akkor sem tartozna rád - vont vállat.
- Tudsz valamit Samről? - kérdeztem, miközben lehuppantam a mellette lévő padba.
- Miért? Mi van vele? - kérdezett vissza kíváncsian, ugyanakkor továbbra is a telefonját nyomkodta.
- Elmondtad neki, hogy tudsz arról, hogy jártunk? - kérdeztem ismét.
- Ja - vonta meg a vállat.
- De miért? - húztam el a számat. Layla (végre) lerakta a telefonját, majd felém fordította a tekintetét.
- Mert tudni akartam, hogy miért esett bele egy ekkora hülyébe - válaszolt egyszerűen. - Mondjuk azt mondta, hogy kiakarja törölni azt az időszakot - magyarázta. - Biztos tudod, hogy miért érez így.
- Nem, egyáltalán nem tudom... - suttogtam magam elé. - Életem legszebb két éve volt. - gondolkodtam hangosan.
- Akkor meg minek lett vége? - kérdezte kíváncsian, miközben belekortyolt a padon lévő kólájába.
- Kezdtünk eltávolodni, Samnek megtetszett valaki más, kevesebbet voltunk együtt, satöbbi - vontam vállat. Ugyanakkor nem tudtam, hogy miért ilyen könnyű beszélnem erről neki. Mással még sohasem volt ilyen...

Layla nem válaszolt. Megérkezett a tanárnő. De biztos vagyok abban, hogy a lánynak meg van a dologról a véleménye. Abban is biztos vagyok, hogy meg is mondta volna, ha nem érkezik meg szeretet földrajz tanárnőnk... Késhetett volna még egy-két percet...

Az órán egyáltalán nem tudtam figyelni. Egyszerre járt Samen és Laylan az agyam. Bár az óra vége felé egyre többet gondoltam Laylara. Annyira elmerültem a gondalataimban, hogy észre sem vettem azt, hogy kicsengettek.
- Mi van? Hozzá ragadtál a székhez? - nevetett fel halkan Layla, miközben kifelé indult.
- Hahaha - forgattam meg a szemeimet, majd utána indultam. Illetve így terveztem. Csak mire kiértem a teremből már sehol sem láttam őt. Layla Roberts az őrületbe kerget... A stílusával, a gyönyörű szemeivel, meg úgy az egész lényével. És ez remélem, hogy nem azért van, mert tetszik nekem...