Jisung erotikusan sóhajtott bele Minho fülébe majd nyakára hajolva kezdte kényesztetni ajkaival miközben keze egyre lentebb siklott mellkasán míg nem tagjára csúszott. Huncut módon nyúlt bele az idősebb nadrágjába aki egy hangos nyögéssel fogadta a kisebb ujjait tagja körül.

-Szeretnél eljutni velem a csúcsra?- kérdezte halkan majd a választ meg sem várva nyomta Minho fejét nyakához.

Az idősebb nem habozott szinte azonnal belemart Jisung bőrébe. Ujjaira nyomott az átlátszó síkos folyadékból. Ujjaival Jisung boxerébe furakodott és egyesével helyezte fel ujjait. Jisung is mozgatta a kezeit Minho merevedésén így mindketten mocskos hangokat kiadva élvezték a munkálatokat.

-Minho..Minho!- szólítgatta párját Jisung mivel nem tudott felállni a kanapéról, de az idősebb teljesen az eszét vesztette.

A vér és a szexuális kontaktus hiánya eléggé megzavarta őt így sokszor ahelyett, hogy figyelne elbambul és jó néhány piszkos gondolat kerül szemei elé amik nem kis gondot okoznak neki.

-Akkor felállok egyedül! Te csak menj és verd ki.- morogta majd megkapaszkodott és úgy próbált felülni csak, hogy nagy hasa eléggé megakadályozta őt ebben.

-Sajnálom baby!- jelent meg Minho azzonal majd segített felülni majd végül felállni Jisungnak.

-Megértelek életem, de azért aggódok érted. Túl sokszor nyúlsz magadhoz, a végén még gondjaid lesznek az erekcióval!- pillantott le majd hasára tette a kezét és Minhot segítségül hívva indult el a fürdő felé.

-Tudsz segíteni vagy esetleg fürödjek egyedül megint?- kérdezte felé fordulva.

Nem értette, hogy most miért viseli ennyire rosszul, de a terhesség miatt nem izgatta fel magát ezen.

-Segítek csak előtte lenyugszom!- mondta majd eltűnt egy pár percre.

Eközben Jisung ráérősen leült a kád szélére és lábai segítségével levette a zokniát. Mivel a nadrágok kényelmetlenné váltak számára így csak egy hosszú pulóverben van és persze zokniban, mert Minho nem akarja, hogy több esélye legyen a felfázásra. Van elég akkor legalább csökkentsék a számokat.

Minho nem sokkal később megjelent és segített levenni Jisungról a pulóvert illetve a pólót. A boxert már csukott szemmel tette hiszen így legalább türtőztetni tudta magát. Mindvégig a babára gondolt így csak néha váltottak át ezek piszkos gondoltokká.

Amikor Jisung már a kádban feküdt a habok között Minho vigyorogva nézte őt, pontosabban a hasát. Tudta, hogy úgy simogassa a pocakot ahogyan csak akarja hiszen vámpír, semmi gondot nem okoz neki.

-Tedd oda a kezed!- mosolyodott el Jisung amikor érezte, hogy a baba rugdos.

Minho tette amire kérte és megérezte a baba pici lábát tenyere alatt. Vigyorogva nézett fel párja szemeibe aki szintén mosolygott.

-Csak pár nap és ismét babázhatnak a többiek!- kuncogott fel Sung majd ő is hasára tette a kezét.

Számára csak az első rugás volt különleges a többit már csak egy "áu"-val intézte, de Minho...Minhonak számított minden egyes rúgás vagy mozgolódás. Amikor először érezte szinte sírva fakadt pont úgy mint Hanminnál. Számára az összes mozdulat és már a szívverésének a hangja is könnyeket csalt a szemébe. Jisung csak mosolygott és beszélt a babához. Nyilván ő is elérzékenyült, de kettőjük közül Minho hamarabb lett érzékeny mint ő.

{2 nap múlva}

Jisung otthon ült egyedül amikor elindultak nála a fájások. Nem voltak vészesek viszont egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy ez most joslófájás vagy az igazi. 30 másodperc, számolta ennyi volt az egész aztán mintha elvágtak volna valamit. Nem mozdult a helyéről hiszen kényelmes volt számára ülni mintsem állni. A tévét bekapcsolva próbált megfeledkezni arról, hogy talán jönni fog a következő is hamarosan.

-Picsába!- kapott derekához amikor bő 10 perc múlva megjelent a következő.

Így ment ez egy párszor míg nem elkezdett szivárogni a magzatvíz. Ebben a pillanatban biztosra ment, hogy bizony szülni fog.

-Baba!-szólt bele a telefonba hiszen muszáj volt felhívnia Minhot.

-Mondd szívem!- állt fel a kanapéról hiszen tudta, hogy haza kell mennie most már.

-Jön...a...baba!-mondta lassan mivel a fájdalom belehasított derekába.

Minho kinyomta a telefont majd gyorsaságát bevetve öltözött fel és ült be az autóba. Amikor hazaért sietve ment be majd odament Jisunghoz aki nagy nehezen levette a nadrágját mivel egyáltalán nem volt kényelmes számára.

-Mindjárt megyünk kincsem!- csókolt homlokára majd felment a táskáért.

Jisung másodpercek alatt került az autóba ahol szenvedett az 5 percenként jelentkező fájásoktól.

-Nagy levegő Picim!-nézett párjára majd megállt a kórház előtt.

-Minho!- kiáltott fel miközben belemarkolt az idősebb vállába aki felszisszent.

A kórházban azonnal a szülőszobába vitték ahová Minho is bement. Párja mellé ülve megfogta a kezét és fejét simogatta.

-Mi legyen a neve hogy ha fiú lesz?- kérdezte Minho amikor Jisungnál elkezdték a császármetszést.

-Lee Hajoon vagy Lee Hyungmin!- válaszolt Jisung miközben Minho felé fordította a fejét.

-És ha kislány?- kérdezett újra.

-NamSun!- vágta rá hiszen ebben biztos volt amikor a baba nemén gondolkodott.

Minho és ő is jobban szerettek volna egy kisöcsit, de sose tudhatták, hogy mit hoz a jövő. Nem sokkal később meghallották a gyermek sírását és amíg megvizsgálták addig Jisung sebe könnyűszerrel betudott gyógyulni.

-Gratulálok, kisfiú!- mosolyodott el az orvos miközben Jisung mellkasára fektette a babát.

-Szia Hyungmin!- nézett a picire könnyes szemekkel Jisung majd Minhora aki mosolyogva és szerelmesen nézte a második közös gyereküket.

Minho egy hosszú csókot nyomott Jisung szájára majd boldogan vette a karjaiba ő is a kisfiát.

-Reméltem, hogy fiú leszel!- mosolyodott el ismét majd a fáradt Sungra emelte a tekintetét.

-Szeretlek!- mondta teli szerelemmel a hangjában.

-Én is szeretlek!- mondta vissza majd lehunyta a szemeit.

VÉGE!