⟨𝙳𝚎𝚖𝚘𝚗⟩

-Költözés fog történni pár napon belül!- mondta Chan miután leült a kanapéra a többiek közé.

-Igen, ezt tudjuk viszont azt már nem, hogy ki fog beköltözni. - sóhajtott fel Changbin miközben hajába túrt.

-Ezt már csak akkor tudjuk meg ha beköltözött az adott személy. Nekünk csak az a feladatunk, hogy kilakoltassuk innen a picsába! Neki is ilyenkor kellett elmennie hetekre! -lett hirtelen mérges a legidősebb. 

-Hyung, megérdemli a pihenést amióta csak démoni életet él, őrzi ezt a házat és mind tudjuk, hogy mennyire fontos neki az, hogy ép maradjon a lakás és ne történjen lakásfelújítás.- magyarázkodott Jeongin.

-Igaza van a picúrnak! Hyung megbízik bennünk annyira, hogy ezt a lakást ránk hagyta, hogy óvjuk a betolakodóktól. Ahelyett, hogy idegeskednél megérthetnéd, hogy nagyon szüksége volt már arra, hogy pihenjen. 10 éve egy percet se aludt csak, mert félt attól, hogy valaki beront a házba és történik valami. Nem egyszer mentette meg a házat így!- nézte Bangchant a hosszú hajú Hyunjin.

-Igazatok van csak tudjátok nélküle még nem üldöztünk innen el senkit és bár nem vagyunk rászorulva, tudom, hogy egy csapatként minden megy, de ha már nincs valaki akkor semmi! -mondta a legidősebb elfolyva a kanapén.

-Ne aggódj, hyung! Minden a legnagyobb rendben fog történni ahogy vele is, úgy nélküle is.- mosolyodott el Felix majd egy puszit nyomott arcára amit Bin nem nézett jó szemmel.

-Chill, haver!- kuncogott Chan majd Seungminra nézett akinek szintén nem tettszett az a baráti puszi. 

-Mindenkinek nyugi van és menjünk aludni végre!- szólalt meg végre Seungmin is majd már indult is. 

Pár nap múlva egy bizonyos személy elkezdett bepakolni  házba. A démonok a hangzavarra keltek fel és már azonnal indultak is lefelé ahol egy tünemény pakolászott. Szőke haja és pufi arca egyből elvarázsolt mindenkit, gyönyörű orráról és szemeiről nem is beszélve. 

-Gondoljátok, hogy ő az?- kérdezte Chan miközben a fiút nézte.

-Ezt csak hyung tudná megmondani nekünk, de ő éppen nyaralni van!- motyogta Hyunjin miközben a fiút és a kezében lévő képet nézte. 

-Hasonlítanak egyértelműen, de valamiért nem látom benne az angyal fiút akit mesélt hyung!- ráncolta szemöldökeit Changbin. 

-Valóban...én sem látom!- szólalt meg Seungmin.

A fiú körbenézett a házban miután az ingatlanos elment illetve miután bepakolt mindent a lakásba. Szemöldökeit összeráncolta majd elkezdett beszélni mintha társasága lenne.

-Ez bolond!- suttogta Felix.

-Egyértelműen kattant!- nézett el oldalra kínjában Chan.

-Noob, látsz valamit?- kérdezte a szőke fiú. -Kötve hiszem, hogy üres a ház! Érzem, hogy valami nem stimmel! - indult meg a nappali közepére majd elkezdett dúdolni valami olyan dallamot ami a démon fiúkat is egyszerűen vonzotta.

Másodpercek alatt kerültek egy fekete burok alá ami a szőke fiút és milliónyi árnyat  vett körbe. A démonok nem értették, hogy mi történik hiszen ez a hely túl nagy volt ahhoz, hogy a lakásban legyen.

-Mi ez a hely és ki ez a fiú?- kérdezte értetlenül Chan.

-Jobb kérdés! Ezek az árnyak mind a házból kerültek elő? Ha igen akkor a fiú egy árnyember lenne?- tette fel kérdéseit Seungmin miközben a dúdolászó fiút nézte aki csak állt középen.

Az árnyak nem sokáig váratták magukat, elég hamar neki rontottak a szőke fiúnak aki nevetve hagyta, hogy a benne lakozó árnyai a zene ütemére amit a szőkeség dúdolt, kilépjenek testéből majd a árnykötelék miatt visszahúzodjanak. Egyedül egy árnyék lépett ki Jisung testéből aki kötelék nélkül harcolt. Nem tartotta őt a szőke fiú, nem volt semmiféle erő ami húzta volna visszafelé a fiúhoz.

A szőke fiú megindult a démonok felé akik nem mertek mozdulni sem hiszen ijesztő volt számukra az, hogy testéből árnyak nyúlnak ki fegyverrel a kezükben és megölik a veszélyes árnyszörnyeket. A fiú egy ijesztő mosollyal az arcán nyitotta ki szemeit amik feketék lettek teljes mértékben. Megérintette Chan vállát és szinte másodpercek múlva már a házban találták magukat ahol nem volt burok és nem volt szőke fiú sem.

-Ez beteg! A fiúból mindenhonnan árnyak jöttek elő! Keresztbe, a mellkasából, a hátából..ez durva! -ült le sokkos állapotban Felix.

-Miért hagyott minket életben? Azt hittem megöl, de csak kijutatott minket a burokból!- értetlenkedett Chan akit megérintett a fiú.

-Hívnunk kell hyungot! Hiába érdemli meg a pihenést ő más mint a többi ember..-mondta Changbin.

A szőke fiú megjelent ugyanott ahol eltűnt a burok előtt majd kiroppantotta a nyakát.

-Mindenki nagyon ügyes volt! Noob..-mondta a fiú mire az említett árny kilépett Jisung testéből és elé állt.

-Igen?- szólalt meg az árny jó mély hangon.

-Láttad a démonokat, ugye?- kérdezte a szőke mire Noob bólintott. -Kerítsd elő őket, muszáj lesz beszélnem velük!- ült le a kanapéra.

Noob körbenézett a nappaliban és meg is pillantotta a démonokat. Az árny csak fejével a szőke felé bökött majd a 6 démon elindult.

Láthatóvá tették magukat és várták, hogy a szőke fiú megszólaljon.

-Mit kerestek ebben a lakásban?- kérdezte mogorván.

-Itt lakunk már 10 éve, a feladatunk, hogy védjük a lakást az emberektől!- szólalt meg Chan szintén olyan mogorván mint a szőkeség.

-Ezt a lakást nem csak az emberektől kell védeni hanem az árnyaktól is! Mint láthattátok minimum 1 millió árnyat kellett elpusztítanom akik már évek óta itt élhetnek!- nézett Noobra aki hűségesen állt mellette.- Mellesleg Han Jisung vagyok és akármennyire is elakartok innen pusztítani, nem fog menni! Évek óta vissza akarok ide jönni és most sikerült!- nézett körbe a falakon ahol még mindig megtalálhatóak a képek.

-Mióta vagy árnyember?- kérdezett rá Changbin hiszen biztos volt abban, hogy ő az a Jisung akiről hyungja beszélt.

-10 éve váltam árnyemberré amikor nem volt értelme tovább élnem, de egyébként ennek születtem. Tudtam, hogy ha úgy döntök akkor bármikor az lehetek, de nem akartam míg nem elveszítettem magam körül mindenkit. Meghaltam és azóta árnyemberként élek tovább!- válaszolt a feltett kérdésre.

-Úgy tudtam, hogy az árnyember és az árnyai között egyfajta látható kötelék van, de a férfi nem kapcsolódik hozzád!- ráncolta szemöldökeit Jeongin az árnyat figyelve aki  szótlanul állt egyhelyben.

-Noob az első árnyam! Megmentettem őt azzal, hogy megöltem így örök hűséget fogadott nekem. A 10 év alatt bizonyított nekem annyira, hogy kötelék nélkül hagyjam. Ő az egyetlen aki bármikor kötelék nélkül lehet és oda megy ahová akar. Amíg visszatér a hívásomra addig nincs semmi gond és őt ismerve nem is lesz!- nézett hűséges társára majd kezét kinyújtva várta, hogy Noob megfogja és visszatérjen Jisung testébe.

-Mégis hány árnyad van?- ült le mellé Felix kíváncsi szemekkel.

-Millióknál is több, de csak 20 árnyam van akiket rendeszeresen használok. Ők azok akik kiérdemelték azt, hogy harcoljanak velem együtt. A többiek még tanulnak és próbálom őket szelidíteni. Nem mindenki működhet együtt!- húzta el száját mondandója végére.

-Úgy tűnik együtt fogunk élni!- mondta Seungmin majd megrázta Jisung kezét és távozott.

-Hát akkor üdv lakótársak!- mosolyodott el a fiú majd felállt és elindult a lépcsőhöz.

Percek múlva régi szobájához ért aminek kilincsét megfogva benyitott a szobába. Minden ugyanúgy volt, szinte semmi sem változott. Látszott viszont, hogy rendszeresen takarítva van. Jisung mosolyogva ült le a francia ágyra majd megfogta az ágyon lévő macit.

-Oh istenem! Annyira hiányzol hyung!- nézte a fehér kis macit miközben könnyei elkezdtek hullani szemeiből.

Noob azonnal kilépett testéből és mellé állva vállára tette kezét.

-Biztos jó ötlet volt ide jönni? Mindenhol csak rá emlékeztető dolgok vannak!- szólalt meg Noob az ijesztő mély hangjával.

-Nem akarom elfelejteni őt Bi-Han!- szipogta miközben magához ölelte a mackót.

°°°

-Azonnal haza kell jönnöd! Nem érdekel, hogy és mint, de haza kell jönnöd!- telefonált Chan idegesen.

-Nem igaz, hogy az ember pihenni se tud!- mormogott a telefonba majd kinyomta a hívást.

°°°

-Annyira hiányzik! Miért neki kellett meghalnia Noob?- kérdezte szinte már zokogva.

Az árny azt se tudta, hogy vígasztalja az árnyembert, de minden tőle telhetőt megtett.

-Egy másik életben még együtt lehettek!- mondta miközben magához ölelte Jisungot.

-Látni akarom! Látni akarom ahogyan mosolyog és hallani ahogyan nevet. Őt akarom! Érezni akarom ahogyan ölel ahogyan csókol és törődik velem.- szipogta miközben eldőlt az ágyon aminek még mindig olyan illata volt mint neki.

°°°

Teltek a napok és Jisung ki se mozdult abból a szobából. Néha megölt 1-2 árnyat és igazából ennyi volt az egész. Egésznap sírt és Noob már az idegösszeomlás szélén volt hiszen évekkel ezelőtt látta ilyennek mesterét. Ilyen sebezhetőnek és gyengének.

-Érzel valamit te is?- fejezte be a sírást hirtelen.

-Ez nem csak 1-2 árny!- indult meg le a nappaliba Noob hiszen ott érezte leginkább az árnyakat.

Jisung utána szaladt miközben visszahívta Noobot.

-Menjetek innen és fogjátok be a fületeket különben ti is jöttök a burokba!- állt meg Jisung a nappali közepén majd szemeit lehunyva dúdolni kezdte a csábító dallamot majd kezeivel létrehozta a burkot.

Különös mód most külső szemekkel is látták azt ahogyan Jisung a burok közepén áll és több milliárd árny veszi őt körül. A saját árnyaiból ítélve most semmi ütemet nem követtek szimplán csak Jisung akaratát. A démonok tudták, hogy Jisung nem bír velük amikor már ő maga is fegyvert ragadott amit szíve helyéről húzott ki.

-Leesik az állam!- suttogta Hyunjin amikor az árnyfegyver Jisung kezébe került.

-Az gerincből van?- hunyorított kissé Chan amire csak bólogatások voltak a válaszok.

És valaki pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy idegesen berúgja az ajtót. Szerencsére már nem kellett füleket befogni hiszen nem volt semmiféle csábító dallam.

-Itt meg mi a fasz van?- kiáltotta el magát idegesen a burkot látva és a benne harcoló fiút akiből árnyak nyúlnak ki.

-Hát...- simított a tarkójára a legidősebb.

A férfi vöröslött a dühtől és szemei is felvették a fekete színt. Felix bátorkodva fogta meg és egyenesen Jisung felé fordította őt.

-Sungie..- suttogta teljesen megnyugodva miközben összeesett.

-Hyung.. jól vagy?- guggolt le hozzá Seungmin és Jeongin azonnal.

A narancssárga hajú fiú csak Jisungot nézte és le se tudta venni a szemeit róla.

-Oké...ez az első és utolsó alkalom! Aki nem jön vissza az meghal! Értve vagyok?- szúrta le az egyik árnyat míg sajátjaihoz beszélt.

Egy sohajtás következtében mind a 20 árnya Jisung mellé illetve mögé teleportált mindenféle látható kötelék nélkül. Mindenki saját fegyverével azt ölt meg akit csak tudott. Teljesen kiélték, hogy szabadok, de tudták, hogy saját életükkel nem érdemes játszani.

Talán kissé hosszabb csata volt, de végül Jisung és az árnyai nyerték meg. Az összes halott árny Jisung kezein keresztül testébe szívódtak majd eltűnt a búra. A 20 árny még szabadon volt, de nem sokáig hiszen amint meglátta a földön ülő férfit visszakerültek testébe ők is.

-Hyung..-suttogta halkan és egyszerűen nem hitt a szemének.

-Han-ah!- pattant fel a földről és könnyei elindultak.

-Képzelődöm?- törölte meg könnyes szemeit majd elindult a férfi felé és karjaiba ugrott.

-Istenem...Jisung!- szorította magához a szőkét miközben fejét simogatta.

-Minho hyung...annyira hiányoztál!- fúrta fejét az idősebb nyakába miközben úgy sírt mint egy kis óvodás.-Ha tudom, hogy itt vársz rám már mióta hamarabb visszaköltözök. Az se érdekelt volna, hogy lakják vagy sem! Minden veled töltött perc hiányzott Hyung!- húzódott el tőle Jisung majd kezei közé vette Minho arcát.

-Semmit sem változtál édesem! Ugyanolyan gyönyörű vagy mint voltál!- mosolyodott el a magasabb miközben könnyei folyamatosan folytak le arcán.

-Te sem változtál hyung! Ugyanolyan vagy mint azelőtt csak sokkal, de sokkal egészségesebb és nem vagy sápadt. Nem vagy beteg és nem vagy vékony. Pont úgy nézel ki mint a halálod előtt 1  évvel!- suttogta miközben a sírás mégjobban folytogatta őt.

Élete legnehezebb pillanata volt amikor Minho annyira megbetegedett 6 év kapcsolat után, hogy 25 éves korában eltávozott az élők sorából. Senki se tudta megmondani mi okozta a halálát egyszerűen olyan tünetei voltak mint egy rákos embernek viszont nem találtak benne daganatot sehol. A mai napig nem jöttek rá miben halt meg, de már annyira nem is érdekli a válasz hiszen itt van. Nem ember, de az a fő, hogy él és újra vele lehet 10 év után.

-Szeretlek Hyung! Annyira, de annyira nagyon szeretlek!- mondta miközben hagyta, hogy az idősebb letegye őt.

-Én is nagyon nagyon szeretlek kis mókusom. 10 év hosszú várakozás után.. újra a régi lakásunkban együtt! Újra átélhetjük azt amit akkor és örökre egymáséi lehetünk ahogyan azt megígértem.- fogta meg Jisung bal kezét és gyűrűsujját nézve látta azt a jegygyűrűt amit a halála előtt 1 évvel kapott.

Azt tervezték, hogy megesküdnek, de Minho az esküvő előtt 1 héttel elhunyt. Jisung szívét ez is összetörte még pluszba és amikor eljött az esküvő napja Jisung úgy döntött, hogy árnyemberként éli tovább napjait. Meghalt.. nem ember többé, de ez a döntés tette lehetővé, hogy 10 év után itt álljon élete szerelme előtt, hogy ott folytassák ahol abbahagyták.

Bár már nem 20 és 25 évesek viszont  nem számít hány évesek. Jisung és Minho ugyanúgy 20 és 25 évesnek néznek ki hiszen meghaltak..már nem öregednek tovább. Telik az idő és nő a szám, de ők maguk továbbra is 20 és 25 évesek maradnak.

-Te vagy az életem értelme továbbra is!- mosolygott Minho a gyűrűt nézve. -Szeretlek!- fogta kezei közé Jisung arcát majd egy hosszú csókba hívta a fiút aki erre vágyott már 10 éve.

Hyunjin, Changbin, Chan, Felix, Seungmin és Jeongin boldogan és kissé talán megkönnyezve nézték ahogy barátjuk, sőt családtagjuk végre újra boldogságra lelt. Nem kell nézniük ahogy újra és újra összeomlik. Ahogyan betegesen őrzi a házat és nem kell hallaniuk ahogy esténként keservesen sír.

Ezek után mindent elmeséltek egymásnak az elmúlt 10 évről. Kiderült bővebben, hogy Jisung miért vállalta az árnyember szerepet illetve Felix sőt Minho is csillogó tekintettel azt gondolta, hogy mennyire menő már ez a srác. Minhoról kiderült, hogy démoni mivolta miatt kellett meghalnia és nehéz volt feldolgoznia, hogy egyedül kellett hagynia Jisungot. Jisung sírt egy sort amikor Minho mesélte, hogy mennyire vigyázott az egykori közös lakásukra illetve, hogy nélküle azóta se tud aludni.

-Hiányzik a főztöd!- suttogta Minho az a közös ágyukban fekve jó szorosan összebújva.

-Ígérem főzök neked!- nevetett fel Jisung boldogan. -Szeretlek Min!- puszilt az idősebb ajkaira aki mosolyogva viszonozta azt.

-Én is szeretlek!

VÉGE!