Hát a pofám leszakad igazából, hogy szó nélkül eltűntem egy kis időre, de kellett egy kis szünet hiszen az élet nem könnyű és szeret szarral dobálózni.

De most már itt vagyok és itt is leszek! Igyekszek aktívabb lenni és írni amikor csak van időm.
Mostanában nem vagyok megelégedve az irományaimmal ezért félúton abbahagyom őket és belekezdek egy másikba ami szintén erre a sorsa jut.

Persze igyekszek nem magamra hallgatni hiszen tudom, hogy nektek biztosan tetszenének a sztorik amikre én nemet mondok(szinte az összesre hehe).

Ne haragudjatok ha helyesírási hibát vagy valami gebaszt véltek felfedezni. Szóljatok és javítom is azonnal csak kicsit késő van!😅

Köszönöm azoknak akik vártak az új részre türelmesen és nem hagytak el!❤️

Puszi nektek!

•••

Teljesen megszokott volt Han Jisung a 11.-es tanuló és a végzős Lee Minho között a rivalizálás. Évek óta folyamatosan piszkálták és szívatták a másikat. Nem volt ritka az sem, hogy  verekedésbe keveredtek. Jisung volt az első aki szembe mert szállni a nagy és menő Lee Minhoval.

Azóta persze a kisebb banda teljesen rászállt és esélye se volt elkerülni a szekálást. Visszavágott folyamatosan hiszen nem hagyhatta magát. Alacsony és vékony termete ellenére nagy erő lakozik benne és a szája is elég nagy.

Minden teljesen rendben volt addig ameddig Jisungban nem tudatosult az, hogy már nem gyűlölettel a szemeiben tekint Lee Minhora. Nem akart elfogadni azt, hogy vonzódni kezdett az esküdt ellenségéhez aki csak undorral az arcán bírt ránézni. Tudta nagyon jól, hogy bajban lesz és, hogy el fog gyengülni a szerelemtől.

Eleinte csak a szivatásokra nem reagált semmit sem. Nem érdekelte ha csurom vizesen kellett haza mennie vagy éppen elszaladtak a táskájával. Nem vágott vissza hiszen nem tudta volna megtenni ezt azzal akit szeret. Természetesen milliószor eszébe jutott, hogy ugyan miért ne tehetné meg, de Jisung több volt ennél. Akit szeretett azt igazán szerette és képtelen volt őt bántani.

Később Minho megelégelte, hogy nem reagál semmit sem a csínytevéseire így szóban kezdte el őt támadni. Jisung csak hallgatta ahogyan szidja őt hiszen képtelen volt bármi bántót mondani neki. Mindezek után pedig jött a jól bevált módszer. Ököllel próbálta megoldani a helyzetet, de Jisung nem ütött vissza csak hagyta, hogy Minho bántsa őt. Talán kicsit gyengébbnek érezte az idősebbet, de úgy gondolta, hogy csak beképzeli.

Másnap reggel már bő ruhákban ballagott a szekrénye felé amit nagyot sóhajtva nyitott ki hiszen sejtette, hogy lesz valami meglepetés benne. Kissé meglepődött amikor nem talált semmit a szekrényében ami nem oda illő volna és nem ömlött a nyakába egy liter hideg víz sem. Jisung vállát megvonva csukta be a fémajtót majd egy erős lökést érzett.

Pillanatok alatt ütközött homloka a fémszekrény kiálló részeibe. Amint elemelte a fejét a fejéhez kapott és megfordult. Látta Changbint aki jót röhögött rajta és a többieket akik szintén ezt tették. Kezét elvéve homlokától azonnal megpillantotta a vért rajta és érezte is ahogyan arcán folyik le. Szinte azonnal remegni kezdett és a fájdalom sem érdekelte. Minhora nézett aki a vért megpillantva már nem mosolygott olyan jót Changbin tettén.

Jisung ajkai remegni kezdtek majd kitört belőle a sírás és azonnal elsietett. Az iskola területét is elhagyta és úgy szedte a lábait mintha valaki követné őt. Minél előbb haza akart menni ahol édesanyja ölelő karjaiba zuhanhat.

-Ebből ügyet fogok csinálni Jisung! Ez nem állapot! Nem érdekel mit mondasz fiam, mert ez több a soknál.- mondta az aggódó anyuka amikor fia homlokát kezelte le.

-Ne anya! Ha megteszed akkor még rosszabb lesz. Én voltam a hülye, hogy nem hunyászkodtam meg és szembe szálltam vele. Ha nem tettem volna akkor most nem lenne ez.- potyogtak könnyei amiket anyja azonnal letörölt.

-Tudom, hogy jóképű és csodálatos férfi, de velejéig romlott. Hogy szerethettél bele olyan emberbe aki bántott téged?- értetlenkedett miközben elpakolta az elsősegélydoboz tartalmát a helyére.

-Mert egészen eddig csak szórakozás volt legalábbis azt hittem. Sosem volt velem agresszív inkább játékos, de amióta nem reagálok rá sehogy sem bánt engem.- válaszolt a fiú szomorúan.

-Megértelek Jisung, de még egy ilyen és nem érdekel mit mondasz! Ha kell átiratkozol másik iskolába egy másik városba, de szólok a szüleinek és ügyet csinálok belőle.- mondta dühösen.

Jisung sóhajtva bólintott egy aprót hiszen tudta jól, hogy édesanyja csak jót akar neki és óvni akarja őt.
Az elkövetkezendő 1 hétben nem ment be az iskolába hiszen félt, hogy ismét beleverik a fejét a szekrényébe vagy újra megverik. A fején lévő sérülés nehezen akar gyógyulni és folyamatosan felszakad így még mindig egy nagyobb sebtapasz borítja azt.

-Menned kell most már Han! Túl sokat hiányoztál és egy jó pár dolgozatot kihagytál.- simogatta meg Jisung fejét az anyja.

-Tudom!- válaszolt lehangoltan miközben jó alaposan betakarózott.

Nem akart iskolába menni, de nem akart túl sokat hiányozni hiszen bajok is lehetnek belőle. Hiába befolyásos személyek a szülei akkor sem fogja megúszni.

Másnap reggel a kapucnit a fejére húzva ment az iskolába ahol a folyosón összehúzva magát battyogott. A szekrényéhez érve alaposan, de feltűnésmentesen körbenézett majd kinyitotta azt. Könyveit kivette majd becsukta az ajtót és azonnal el is iszkolt hiszen nem akart még egy sebet a homlokára.

-Jisung!- kiáltott utána egy nagyon ismerős személy.

Testében megállt a vérkeringés is úgy megijedt. Azonnal megállt majd lassan megfordult és megpillantotta Minhot és a barátait. Nagyot nyelve tudatosult benne, hogy kár volt bejönnie az iskolába hiszen egy újabb verésben lesz része. Minhora pillantott aki elé állt és kivette a kezeiből a könyveket. Hyunjin kezébe nyomta majd a megszeppent Jisungra nézett.

-Meg fogsz verni?- kérdezte nagyon halkan a fiatalabb.

-Nem!- vágta rá azonnal Minho.

-Bántani fogtok engem?

-Nem!

-Viccet csináltok belőlem?- kérdezett újra a fiatal fiú egyre halkabban.

-Nem! Jisung, nézd..nem bántani akarlak téged és eddig sem akartalak! Azt gondoltam, hogy ez mind szórakozás és erőfitogtatás. Amikor nem foglalkoztál velem azt hittem, hogy tettem valamit és dühbe gurultam. Próbáltam felhívni a figyelmedet bár a legrosszabb formában. Azt hittem, hogy majd te is benne leszel, de nem így történt.- kezdett el magyarázkodni. - Amikor sírva szaladtál el rájöttem, hogy elrontottam és nem kellett volna ezt tennem. Igaz, nem az én kezem volt benne a dologban, mert sose bántanálak téged úgy, hogy az fájjon.- folytatta miközben közelebb lépett Hanhoz.

Jisung nagyokat pislogva hallgatta Minhot és visszagondolt az összes verekedésükre. Sosem ütötte meg őt igazán míg ő ott okozott fájdalmat az idősebbnek ahol tudott. Mindig azt hitte, hogy neki jobban fáj mint Minhonak, de most ráébresztette, hogy sose kapott igazán nagy ütéseket.

Valójában mindig is furcsállta hiszen tudta, hogy ha Minho belead mindent akkor nem élte volna túl egyik verést sem és sose állt volna nyerésre. Persze mindezek ellenére haragudott Minhora amiért ellökte őt és kapott pár ütést.

-Bántottál engem amikor védtelen voltam és ez már nem csak szórakozás Minho! Nem érdekel, hogy évekig mennyit verekedtünk, de az elmúlt hetekben bántottál engem holott tudtad, hogy nem vagyok benne a játékban.- válaszolt kissé dühösen.

-Mert csak így lehet felkelteni a figyelmedet! Évekig csak a csínyekkel és a beszólásokkal tudtam felhívni a figyelmedet aztán sajnos verekedésekbe torkolltak. Azt hittem, hogy sikerül és tudom, hogy ostoba vagyok és, hogy nem így kellett volna, de szükségem van a figyelmedre. Érted Jisung? Nem bírom ha nem figyelsz rám és nem velem foglalkozol. Nem érdekel, ha beszólsz vagy megütsz csak figyelj rám és hadd lássam a gyönyörű szemeidet. A homlokod pedig nem az én hibám hanem Changbiné akit agyonvertem és térden csúszva fog bocsánatot kérni tőled.

-Ez mégis mi akart lenni hyung? Valami vallomás? Máshogy is fel lehetett volna kelteni az érdeklődésem ahelyett, hogy kitettél volna ennek.

-Jisung! 1 éven keresztül minden hónapban kaptál egy szerelmes levelet amiben csak bókoltak neked és nem is érdekelt téged, hogy ki az. Én voltam! A virágokat is én küldtem még a monogrammom is ott volt a cédulákon. Ha kedves voltam hozzád átnéztél rajtam. Ha egy embert megkérdezel afelől, hogy ki írhatta azt a levelet megtudtad volna, hogy én vagyok, de téged nem is érdekelt, hogy valaki érdeklődik irántad.

-Ezért inkább bántottál engem nem is törődve azzal, hogy nekem ez fáj! Engem nem érdekelt a szerelem Minho amíg egy hónappal ezelőtt rá nem jöttem, hogy milyen helyes és csodálatos ember vagy az álarc mögött, de nem vagyok biztos abban, hogy ez igaz.- emelte fel hangját Jisung.

Minho csak nagy levegőt vett majd magához rántotta a fiút és ajkaira hajolt. Nem tartott sokáig a csók sőt mire Jisung észbekapott Minho elhajolt tőle és letérdelt elé. Hosszas bocsánatkérést szavalt el neki mindenki előtt és nem érdekelte mennyire megy tönkre a hírneve az iskolában. Csak az számított neki, hogy Jisung megbocsásson és vele lehessen.

Hogy Jisung elfogadta -e a bocsánatkérését?

  A következő részben kiderül!