Sziasztoook!

Ma Hana_B0424 részére hoztam egy részt! Nagyon remélem hogy elnyeri a tetszésed🥺👉👈

Remélem tetszik nektek a fantasy téma, mert en kifejezetten szeretm, szóval valszeg lesz jó par ilyen rész

A masik dolog pedig, hogy E/1-ben lesznek irva a reszek, ha ez nem gond nektek.

❗RÉSZT TOVÁBBRA IS LEHET KÉRNI, DE MOSTANTÓL CSAK PRIVÁTBAN❗

Jó olvasást! 😙

A földön élő minden létformában megvan falka szellem, csupán csak a fajok között teszünk különbséget. Szinte mindenki vágyik arra, hogy tartozhasson valahova. Hogy elmondhassa, ő ide tartozik, itt van otthon. De sajnos ez nem mindig ilyen egyszerű.
Mindig is voltak, vannak, és lesznek kivételek. Olyanok, akik egyedül veszik nyakukba a világot. Egy maguk harcolnak meg ezzel a világgal, vagy önszántukból, vagy mert rákényszerültek. Őket hívjuk úgynevezett „magányos farkasoknak”. Ez csak egyfajta jelző. De mivan, ha ez valakinek nem csak egy jelző, hanem egy teljesen pontosan leírt státuszt.

Ugyanis nálunk, vérfarkasoknál, ez egy igencsak sok nehézséget rejtő szerep.
Omegának hívjuk azokat a farkasokat, akik egy falkába sem tartoznak bele. Legtöbb esetben egyikünk sem omegának születik, általában kell lennie egy indoknak, ami miatt azzá válik valaki. A falka árulása, vagy más egyéb indok miatt dobják ki őket, ezek után már nagyon nehéz olyanokat találni, akik befogadják őket.
Én szerencsés helyzetben voltam, ugyanis egy nagy és összetartó falka tagja voltam, amiért hálás is voltam. De ez élet elém sodort egy olyan magamfajtát, akik sajnos egy omega volt….

Az esti séták a kedvenceim. Ilyenkor olyan nyugodt és csendes minden. Ma különösen szép. Az égbolt sokkal tisztább, ennek köszönhetően az égen ragyogó csillagok sokkal tisztábban kivehetőek. Az erdő is kifejezetten nyugodt. Legtöbb erdei állat ilyenkor már nyugovóra tért, csak a kisebb emlősök és madarak motoszkálásának tompja hangja hallható. A szél halk susogása pedig még idillibbé teszi az egész szituációt.

Az erdő egyik kijjebb eső részén sétálgattam. Általában mindig egyedül jövök. Nagy a család, szóval szinte sosem vagyok egyedül. Itt kicsit eltudok merülni a gondolataimban, kikapcsolhatok egy kicsit, és ha úgy tartja kedvem kiengedem azt a rengeteg felgyülemlett energiát, ami a nap folyamán gyűlik fel bennem.

A megszokott útvonalamból ma sem maradhat ki az a híd, ahová nagyon gyakran járok ki. Pont útba esik, szóval semmi képpen sem hagytam volna ki. A kanyarból már hallom a kis folyót, ami az öreg híd alatt húzódik.

Csakhogy, amint kicsit közelebb kerültem éreztem, hogy nem én vagyok ma este az egyetlen, aki kijött ide. Általában nem zavar, ha van itt más is, ilyenkor nem állok meg csak tovább megyek. De ez most más volt. Nyugtalanul éreztem magam. Csak álltam egyhelyben és a fa építmény irányába szegeztem a tekintetem. Kis város a miénk. Csupán egy falka van a miénken kívül. De ha az, aki most itt van, egy lenne közülük, azt érezném. Ő teljesen más. Más a kisugárzása, és mintha töménytelen magányt éreznék.

Magány…ezek szerint egy omega tévedt a területünkre. Jómagamnak sosem volt bajom a hozzá hasonlókkal. Ha nem keresték a bajt, akkor nyugodtan megéltünk egymást mellett. De, ha csatlakozni akartak egy a városban levő falkához, az is megoldható volt. Persze nem csak így, egy csettintésre. Mind a két alfának meg volt a maga módszere. A szövetséges falka vezetője Peter jámbor, de határozott ember. Nagyon jól kiismeri a fajtánkat, és ha azt mondja, hogy az adott egyén alkalmas, akkor az úgy is van. És ott van az apám. Na igen, Ő szöges ellentéte Peternek. Apának elég sajátos módszerei vannak. Egy idegtépő bizalom próba mellett, még egy „vadászatot” is ki kell állnia annak, aki hozzánk akar tartozni. Kissé nehéz, de nem lehetetlen.

- Van itt valaki? – a mély orgánumú hang szinte belém hasít. A szívem őrületes dobogásba kezdett. Hogy ha eddig nem volt biztos abban, hogy egyedül van, akkor most már fixen tudja, hogy rajta kívül más is van itt.
Vettem egy mély levegőt, ezzel lassítva heves szívverésem. Határozott léptekkel indultam meg a hang irányába. Ahogy közelítettem, hallottam, hogy nem csak az én szívem kezdett el gyorsabban verni. Csak remélni tudtam, hogy egy békés omegával kerültem szembe.
A híd másik végében, egy magas, ázsiai fiú állt. Korban közel állhatott hozzám. Szépen ívelt, sötét íriszei kissé szúrósan méregettek. Éreztem, hogy tartózkodik, hogy nem akarja, hogy ennél közelebb kerüljünk egymáshoz. Puszta kíváncsiságból tettem egy lépést előre, mire a fiú összes izma megfeszült és ugrásra készen állt. Cselekedete láttan visszaléptem. Ennek következtében teljes zavarodottság ült ki az arcára, viszont érezhetően sokkal nyugodtabb lett.

- Tudod sokkal könnyebb lenne a dolog, ha szavakat használnánk. – szakítottam meg a csendet.

- Honnan tudjam, hogy nem akarsz megölni? – beleborzongtam a fiú kellemes mély hangjába. Kérdése teljesen komoly volt, és egy ember nem vette volna észre azt a halvány félmosolyt, ami az arcán bujkált.

- Ha az lenne a célom, akkor már nem élnél. – válaszolok a kérdésre.

- A területedre hatoltam omegaként, és nem akarsz megölni? Fura egy béta vagy te. – mosolyodik el visszafogottan. Édes mosolyától szívem nagyot dobbant, amit valószínűleg Ő is hallott, ugyanis utána mosolya nagyobb lett.

- Ez nem az én dolgom, és amúgy sem tettél semmi olyat, amivel megsértenéd a szabályokat.

Válaszomra bólintott, aztán félre nézett. Tisztán látszódott rajta, hogy valamin nagyon őrlődik. Újra csend telepedett közénk. Megindultam a híd közepéhez. Lépteim hangjára a fiú felém kapta fejét, és addig rajtam tartotta míg helyemet el nem foglaltam. Kezeimet a korlátra helyeztem, majd azokra támaszkodva kezdtem el pásztázni az alattunk csendesen csordogáló folyót.

- A nevem Yoongi. – mondta a fiú, miközben mellém támaszkodott a korlátra.

- Örvendek Yoongi, én T/N vagyok. – fordulok oldalra, hogy láthassam a fiút. – Hogyha nem veszed tolakodásnak, akkor megkérdezhetem, hogy mi járatban vagy itt?

- Szerinted egy omega miért jár városról városra? – válaszol egy kérdéssel.

- Az omegák nem minden esetben keresnek falkát. De ezek szerint te igen. Miért kellett ehhez folyamodnod? – nézek Yoongira érdeklődve. Kicsit féltem, hogy a kérdés kissé túl személyes, de kíváncsi voltam az okára. Na meg már nem éreztem azt a távolságtartást, mint eleinte.

Fejét lehorgasztotta. A folyót vizslatta, és hosszú perceken keresztül nem szólt egy árva szót sem. Féltem, hogy ez a kérdés nagyon hirtelen jött neki. Nem akartam érzékeny pontra nyúlni, csupán csak kíváncsi voltam. Már éppen megszólaltam volna, mikor elkezdett beszélni.

- Jó pár évvel ez előtt, Koreában folyamatos harcban álltunk egy vadászcsapattal. Folyamatosan találtak valamit, amit a nyakunkba varhattak. Olyan dolgokat, amiket nem is mi tettünk, sőt, még közünk sem volt hozzá. Egyik este, mikor már azt hittük, hogy minden békés, ránk támadtak. Az összes olyan házat felgyújtották, amiben a mi falkánk tagjai voltak. És akinek netán sikerült élve kijutnia, az sem jutott messze. Mindenhol ott voltak, és amint megláttak valakit menekülni azt addig lőtték míg mozog. Rengeteg gyerek volt köztünk, és azok közül egy sem élte túl. Nekem és az egyik barátomnak sikerült megmenekülnünk. De egy ponton ketté kellett válnunk, azóta nem hallottam hírét. Azóta járom egyedül a városokat, falkát keresve. – meséli maga elé meredve. Éreztem a fiút átjáró szomorúságot, ami miatt a szívem majd megszakadt.

- Ez borzasztó, sajnálom, hogy ezt át kellett élned. – nézek együttérzően a fiúra. Felém fordítja fejét, majd egy hamiskás félmosolyt küld felém. 

- Azt nézve, hogy be kell illeszkednünk az emberek közé, munkát kell vállalnunk. Te mivel foglalkozol? – tereli a témát Yoongi olyan gyorsan, ahogyan csak tudja. Érdeklődve fürkészi arcomat, és várja a válaszomat.

- Apólónő vagyok a helyi kórházban.

- Azta, egy olyan helyen dolgozol, ahol naponta körül vesz rengeteg sebesült ember. -  mosolyog Yoongi.

- Ezt úgy mondod mintha valami ember evő szörny lennék.

- Kitudja. – rántja meg vállát és tekintetét visszavezeti a folyóra. – Lehet csak ártatlannak mutatod magad, közben pedig abból élsz, hogy elcsábítod a férfiakat, hogy utána felfalhasd őket. – incselkedik a sötét hajú fiú.

- Most lebuktam. – nevetek fel halkan. Yoongi is elnevette magát. Nevetése zene volt füleimnek. Már most megtudom azt mondani, hogy a zord, tartózkodó külső alatt egy nagyon édes fiú lakozik.

Yoonginak sikerült megalapoznia egy jó hangulatot, aminek köszönhetően még órákig a hídnál beszélgettünk. Tudtam, hogy másnap dolgoznom kell menni, de most ez érdekelt a legkevésbé. Jó volt vele beszélgetni. A sejtésem, hogy miszerint Ő egy nagyon jó szívű fiú, a hosszas beszélgetésünk alatt beigazolódott. Nagyon gyorsan szimpatikus lett, és reméltem hogy valamelyik falka befogadja őt, mert nagyon szomorú lennék ha tovább kellene állnia.

Egy idő után már kénytelen voltam rávenni magam a haza indulásra. Elbúcsúztam Yoongitól, majd szépen komótosan megindultam hazafelé.

Másnap reggel

Az ébresztőm hirtelen felvisító éles hangjára ébredtem. Kómás fejjel kezdtem el kutakodni a telefonom után, hogy végre megszüntethessem a zaj forrását. Az ébresztő sikeres kiiktatása után utam a konyhába vezetett, hogy egy jó teával elindítsam a reggelt. A meleg ital mellé még elfogyasztottam valami könnyű, de laktató reggelit aztán mentem egy gyors zuhanyt venni. A meleg víz kellően felébresztett és feltöltött energiával, hogy kellő lendülettel és éberséggel tudjam végig vinni a napot. A zuhany alól kiszállva egy törülközőért nyúltam, azt magamköré csavarva álltam neki szárítani a hajamat. A szárítást követően gyorsan magamra vettem a munkaruhám, ezt követte egy laza természetes hatású smink. A hajamat még gyorsan felkötöttem egy lófarokba, majd kocsi kulcsomat felkapva indultam el dolgozni.A legtöbb reggel a kórházban is nyugodtan indul, már ha egy-két beteg meg nem hal az éjszaka folyamán.

- Megérkezett a váltás. – mosolygok munkatársamra mikor beérek. A lány felpillant rám és megkönnyebbülten hátra dől a székben.

- Végre, már azt hittem sosem lesz vége a műszakomnak. – idő közben helyét át adta nekem, ő pedig kicsit kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait.

- Húzós este volt? – nézek rá kíváncsian.

- Mi az hogy. Régen volt már ennyire mozgalmas esténk. Valamiért „mindenki” este akart meghalni. – tette idézőjelbe a mindenkit.  – Na de én megyek, mert a végén még állva elalszom. Szia. – gyorsan összeszedte a holmijajit, majd már itt sem volt. Vettem egy mély levegőt, majd körbepillantottam a teremben. Minden nyugodt volt, csak az itt dolgozó emberek jártak szobáról szobára, hogy tegyék a kötelességüket. Lassan én is nekiláttam a feladataim elvégzésének.

Teltek az órák, folyt az élet. Egy újabb hosszú, és nehéz műszakon vagyok túl. Helyemet átadva kezdtem el készülődni. Összeszedtem a dolgaimat, majd elköszönve kiindultam az épületből. Általában a parkoló egy beljebb eső részén szoktam leparkolni. Még a parkoló közelében sem voltam, de már éreztem valami furát. Van itt valaki, aki eléggé zaklatott, és van egy olyan érzésem, hogy rám vár. A parkolóba befordulva, már távolról kiszúrtam a kocsimnak támaszkodó sötét alakot. Egy pillanatra megtorpantam, és csak hunyorítva néztem tűegyenesen előre. Az alak megindult feléd, mire minden izmom egyszerre feszült be, ugrásra készen álltam. De amint megláttam, hogy ki is ez a bizonyos fura alak, vettem egy mély levegőt.

- Woh, T/N nyugi! Nem úgy volt, hogy nem akarsz megölni? – csöng fel a mély hang egy pimasz mosoly kíséretében.

- Megijesztettél. – teszem kezem szívemre, szemléltetve, hogy egy pillanatra bizony tényleg a szívroham kerülgetett.

- Egy béta ilyen könnyen megijed? – incselkedik velem, mire én mosolyogva megforgatom a szemem.

- Tudod nem vagyok hozzászokva a késő esti látogatókhoz. – lépek hozzá közelebb, közben folyamatosan tartom a szemkontaktust. Azok a szemek. Már tegnap este a hídnál is elbűvöltek. – Amúgy is, mit csinálsz te itt ilyenkor? - nézek rá értetlenül. Persze, engem keresett, de akkor annak oka is van. Még nem ismerjük egymást annyira, hogy csak úgy a semmiből meglátogasson.

- Akadt egy kis gondom – néz rám gondterhelten. Itt egy pillanatra megállt bennem az ütő, és felmerült bennem a kérdés, hogy mi lesz, ha valami olyanba keveredett, ami miatt el kell mennie?

- Mi történt?  – nézek rá aggodalmasan. Alsó ajkát harapdálva pásztázta a szürke aszfaltot folyamatosan. Látszott rajta, hogy teljesen tanácstalan, és nem tudja hogyan kezdjen bele. Végül vett egy nagy levegőt, majd belevágott.

- A híd környékén sétálgattam, ahol tegnap találkoztunk. Találkoztam egy fiúval, nálam pár évvel fiatalabb lehetett. Gondoltam, csak szépen elmegyünk egymás mellett minden gond nélkül, de Ő nem így gondolta. Azt éreztem, hogy farkas, de gondoltam hasonlósan barátságos mint te…hát nem volt az……Én próbáltam felnőttek módjára megbeszélni a dolgot, de ő nekem esett….

- Te pedig nem hagytad magad, igaz?  - a fiú csak bólintott. – Ezek után mi történt?

- Próbáltam ész érvekkel hatni rá, de mint ha meg sem hallotta volna, jött nekem mint a veszett kutya..és egy óvatlan pillanatban úgy ugrott, hogy elég mély sebet ejtettem a hasfalán. Összeesett a fájdalomtól, aztán felüvöltött, és a semmiből két béta ugrott elém, mint egy varázsütésre.
- Bántottak? – nézek aggódva a fiúra. Bár látszólag nem esett bántódása, de biztosra akartam menni.

- Ne aggódj, csak egy két karcolás, de azok már beforrtak. – válaszol kérdésemre, aminek köszönhetően fellélegeztem. – Viszont.. – ekkor pedig a szívem újra kihagyott egy ütemet. – csak annyit mondott az egyik, hogy: „Majd William gondoskodik róla”. Aztán minden további nélkül leléceltek, én pedig egyből jöttem hozzád.

Egy percre azt hittem rosszul hallok. Bárcsak így lett volna, de nem. Yoongi nagyon rossz napot választott a felfedezésre, ugyanis ennek a kis sétának köszönhetően az élete került kockára. Ugyan is ha a bétanak nagy baja esett, akkor apám nem hagyja életben.

- T/N minden rendben van? – néz most a fiú rám aggódva. Gondolataimból visszatérve, Yoongi makulátlan fehér arcára néztem és gyönyörű ében szemeire. Biztos voltam benne hogy nem akarom elengedni, és az is biztos, hogy nem hagyom hogy apám egy ujjal is hozzáérjen.

- Ha a bétának nagy baja esett, akkor biztos, hogy nem hagy életben. – a fejemben cikáztak a dolgok, és csak az járt a fejemben, hogy ha nem találok valami megoldást minél előbb akkor Yoonginak nagyon gyorsan le kell lépnie, különben meghal.

- Miért ki ez a William? – kérdezi egyben félve és érdeklődve. Szerintem Ő is sejti, hogy ki is Ő, csak biztos akar benne lenni.

- Az alfa, aki mellékesen az apám. – nem mertem a fiúra nézni. Féltem, most, hogy tudja ki az apám csapot-papot itt hagy és menekül ahogyan, és amilyen gyorsan csak tud. De nem így történt. Óvatosan állam alá nyúlt, ezzel megemelvén fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. Hatalmas kezét arcomra simította, majd minden előjel nélkül hajolt ajkaimra. Kezeimet nyaka köré fontam, ezzel közelebb vonva magamhoz.

- Még halálom előtt ezt megakartam tenni. – mondja egy aranyos mosoly mellet, miközben megállás nélkül fürkészi arcomat.

- Yoongi nem engedem, hogy bántson.

- T/N ő az apád, nem kérhetem azt, hogy szállj vele szembe értem.

- Nem is te kérted, én akarom ezt tenni. – nézek mélyen abba a gyönyörű szempárba.  Lehet, hogy ezt még később nagyon megbánom, de az biztos, hogy most mást sem akarok jobban, mint hogy Yoongi velem maradjon. Tudom még csak egy napja, hogy ismerjük egymást, de úgy érzem mintha egy év lenne.

- Nem akarom, hogy bajod essen. – simít egy kósza tincset a fülem mögé.
Ekkor támadt egy ötletem. Egy igen kockázatos ötletem. De meg kell ezt lépnem, hogy vele maradhassak. Lehet, hogy az ami most kettőnk között elkezdődött nem lesz örökéletű, de úgy érzem nagyon megfogom bánni ha ezt most nem teszem meg.

- Nem fog, ugyan is mind a ketten lelépünk, még ma este. – mondom határozottan a fiúra nézve. Yoongi egy ideig nem szól semmit. Szabályosan hallom, ahogy kattognak a fogaskerekei.

- Biztos ezt akarod? – kérdezi, mintha attól félne, hogy hirtelen meggondolom magam.

- Igen Yoongi, ezt akarom. – mosolygok rá, ezzel biztosítva Őt arról, hogy biztos vagyok a dolgomban.

- Rendben. – homlokát az enyémnek dönti, majd vesz egy mély levegőt amit lassan kifúj. – Vágjunk bele! – villant egy hatalmas mosolyt, minek köszönhetően nekem is sokkal jobb kedvem támad.
Mind a ketten beültünk a kocsimba, hogy aztán magunk mögött hagyjuk a várost, ezzel együtt a régi életem, és a családomat is. Nem tudom, hogy mit tartogat nekünk a jövő. Biztos vagyok benne, hogy tele lesz nehézségekkel, és megpróbáltatásokkal, de szentül hiszem hogy mindent megtudunk majd oldani, és minden nehézségen túljutunk majd. Bízom, egy szép jövő reményében. Mert érzem, hogy mindez Yoongival lesz teljes.