⋆ ˚｡⋆ ✧────────────✧⋆｡˚ ⋆

( chapter zero. )

❛ phineas nigellus black ❜

⋆ ˚｡⋆ ✧────────────✧⋆｡˚ ⋆

azelőtt.

 roxfort boszorkány-
és varázslóképző szakiskola

– AZT GONDOLTAD, HOGY VALAHA IS ENGEDNÉM, hogy egy Salmander fiúval elszökj? – az apám ordít, ahogyan felemelkedik az asztala mögül. Egy öreg bácsinak kéne tűnnie, egy törékeny, de szerető apának. De csak a fenyegető igazgatót látom benne a Roxfortban. Az ajkamba harapva szegezem a szemem a földre, mintha el tudnék bújni a kiabálása elől. Fölém emelkedik, minden elhomályosít és semmi mást nem látok, csak az árnyékát. – Soha! Black vagy!

Nyelek egyet. Összerezzenek és remegve hátrébb ugrok, amikor az apám az asztalra csap. A fa megremeg, pergamenek hullanak le a földre, a lábam elé. Inkább a cikornyás tintasorokra koncentrálok, mint az apám szavaira.

Talán el fogok tűnni a betűk között, ha eléggé koncentrálok.

De hiába. Elég időm volt megtanulni, hogy Phineas Nigellus Black haragja elől nincs menekvés.

– Máris felcsinált, igaz?

– Persze, hogy nem! – kiáltok fel tiltakozva, még mielőtt a nyelvemre haraphatnék.

– Anyád és én azzal töltöttük az utóbbi éveket, hogy megfelelő férjet keressünk neked!

Könnyek csorognak végig az arcomon, ahogyan lassan felnézek. Tudom, hogy még jobban felidegesíti, hogyha látja a gyengeséget rajtam. Az érzékenységet, a feldúltságot. A sírás, az érzelmek kifejezése a leggyengébb dolog, amit egy Black el tud képzelni.

Ahogyan ezek végigfutnak bennem, és látom a megvetést a szemében... egy akaratlan nonverbális átok tör ki belőlem, amitől az apám csak megtántorodik. Gyakorlott vagyok a nonverbális bűbájokban, de gyerekkorom óta nem fordult elő, hogy akaratomon és tudatomon kívül varázsoltam volna. A kezei fehérre színeződnek, ahogyan erőlködve az asztallapot szorítja, a fa belevág a bőrébe. Szinte vérben forog a szeme, ahogyan felém emeli a kezét.

– Hogy merészeled? A saját hűsöm és vérem! – ordítja tovább. Majd különböző tárgyak emelkednek fel az asztalról és a szekrényről. A következő pillanatban minden felém repül. Mintha lelassulna az idő, ahogyan egy trófea, több tucat papír, papírnehezék és két könyv is a levegőben van, közeledik felém. Mindegyik ütését egy örökkévalóságig érzem. Nem is nézek oda és csak egy másodpercig tart, de érzem, ahogyan megsebzik a testem különböző pontjait.

Nincs időm felemelni a karomat, hogy védjem az arcomat, szóval csak elkapom a fejem. Az egyik könyv az arcomnak csapódik. Szőke hajam pajzsként repül elém, de egy pillanatra vörösbe borul minden az ütés utóhatásaként. Szőke haj... amit apám évekig úgy jellemzett, mint egy fatális hiba. A szőke Black kislány a Hollóhát házból. A család fekete báránya. Aki sosem illett bele az aranyvérű elképzelésekbe. A családi elvárosokba és sztereotípiákba. De léteztem, és ezt apám sem tagadhatta el.

– A bátyád egy Gamp lányt vett el! A nővéred egy Burke-kel jár, Cygnus pedig a Bulstrode lánnyal! Hogy képzelsz szégyent hozni így a nevünkre? Kinek képzeled magad? – fröcsögi az apám tovább, olyan hevességgel, hogy nyálcseppek repülnek ki a szájából. Meglendíti a pálcáját, mire felkiáltok. Csupasz karomon sebek nyílnak fel és tovább, és vér folyik le a csuklómon át le a padlóra.

Aranyvér pettyezi az igazgatóúr irodáját a Roxfortban. Milyen ironikus!

A saját vérét ontja, ami oly becses, hogy félvér kapcsolatokkal ne is jusson eszünkbe hígítani.

– Nincs hatalmad fölöttem... – csak suttogást tudok kipréselni magamból, az utolsó levegőmmel préselem ki magamból a szavakat. Nem nézek az apám szemébe, mielőtt hátat fordítok és kirohanok az irodájából. Gyorsan, hogy ne legyen ideje... reagálni az arcátlanságomra.

Lefutok a lépcsőn, le az igazgatói toronyból, szédelegve a vérveszteségtől. Napoknak érzem az időt, míg leérek a pincébe, elhaladok a konyha mellett, majd be a Hugrabug klubhelységébe. Tudom a jelszót, a festmény utat is enged, de egy pillanatra neki kell támaszkodnom a festmény mellett a falnak, hogy el ne terüljek a poros földön. Alig látok már a vértől és a fájdalomtól, ami egyre csak növekszik.

Amikor becsapódik utánam az ajtó, Theseus Salmander felkapja rám a fejét. Az egyik kanapén ül, görnyedve olvas egy könyvből, egyre közelebb húzódva a gyertyalánghoz. Először egy léha félmosoly ül a szája szélében, aztán... végigszalad rajtam a tekintete. Meglátja a vértől átázott pulóveremet, a zavart arcomat, a verejtéktől vizes hajtincseimet.

– Mi történt? – Theseus egy másodperc alatt felpattan, habozva a hajamra teszi a kezét, keresi a pillantásomat. De az én szemem csak ugrál össze-vissza, pihenés nélkül. A karjára teszem a kezem, érzem, hogy egyre gyengébb vagyok, valamibe bele kell kapaszkodnom, hogy stabilan maradhassak a talpamon.

– Az apám... – dadogom.

– Az apád tette ezt veled? – bólintok a kérdésre, és újra könnyek gyűlnek a szemembe. Az arca megfeszül, és látom, hogy már gondolkodik azon, hogy mit tegyen velem. A pánik és a cselekvésvágy keveredik a szemében. – Gyere, hadd nézzem!

Leültet a kanapéra. Fel sem tudom fogni, hogy mit csinál, annyira kevéssé vagyok magamnál. Szédelgek, laposakat pislogok, és kis híján Theseus vállára dőlök. Aludni akarok.

Ebből tudom, hogy nagyon rossz az állapotom.

De egyre jobb lesz. Hála Merlinnek, Theseus figyelt gyógynövénytan és bűbájtanon, könnyedén összehúzza a sebeimet, majd felszívja a bőrömről a vért.

– Tessék, csoki... kicsit visszahozza az erődet – nem tudom, hogy honnan vette a szelet csokit, de nem is érdekelt abban a percben. Megettem, mintha évek óta éheztem volna.

A fekete pöttyök lassan tűnnek el a szemem sarkából, és kitör belőlem a zokogás, ami érlelődött egy ideje. Theseus vállára dőlök, ő pedig védelmezően közelebb húz.

Mindig így volt. Theseus az első pillanattól kezdve engem véd.

Mármint... konkrétan attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztunk.

– Sokkal jobbat érdemelsz. Sokkal jobbat, Lulu – suttogja a fülembe, amitől csak még jobban sírni tudnék. – Már vége van. Pár hónap és elhúzunk innen. Aurorok leszünk, együtt leszünk. Együtt mindenre képesek vagyunk.

– Ígéred? – emeltem fel a fejem a válláról, hogy láthassam az arcát. Az egyik kezét az arcomra simítja, a hüvelykujjával megsimogat. Biztonságban vagyok. Theseus mellett biztonságban vagyok, semmi nem bánthat. Már csak el kéne ezt hinnem.

– Ígérem. 

nagyon nagyon izgatott voltam
és nem akartalak titeket sokat
váratni a prológussal, szóval
már fel is rakom mert nem
BÍRNI VELEM 😂😂😂

(a gif az nagyon ergya,
nézzétek el nekem,
de valamit nagyon be akartam
ide nyomni és csak az ezgifet
tudom használni - még 😂😂😂)

szóval hivatalosan is itt
a legújabb fanfictionöm a harry potter vagy inkább a
legendás állatok univerzumból.
pár hete, amikor újranéztem
a grindelwald bűntetteit,
nagyon beleszerettem theseus-ba,
mint minden alkalommal, amikor
meglátom valahol callum turner-t.

így, bár akaratlanul is elkezdtem
gondolkodni hogy mit lehetne, hogyan lehetne. és most itt tartunk.
először mindenképpen meg akartam
írni  több részt előre, legalább hármat,
és mivel a hétvégén ez sikerült,
nem akartam sokáig a piszkozatok
közt tartani ezt a történetet.

aki arra tippelt hogy tom denem
ficet fogok írni, attól elnézést kérek,
de kukkantsatok rá city_of_angels98 profiljára, nála van egy zseniális tom denem fanfic.

remélem hogy mindenkinek tetszett
valamennyire ez a kis prológus,
az alaphangulat megvan a folytatáshoz,
remélem hogy sokan velem fogtok
tartani ebben a kis kalandban, mert
én rettentően izgatott vagyok miatta ❤❤❤❤❤❤