Minho pov:

Négy órakor léptem le az őrsről, de mielőtt mehettem volna Daegu-ba beugrottam Haneul-hoz. Látni akartam, hogy hogyan tartják fogva, mennyien vigyáznak rá. Nem szeretném előről kezdeni a hajszát utána, meg a testvére után. Ez a fél év elég volt.

A kórterem előtt Changbin állt őrt. Vigyázban állt, kezeit teste előtt összekulcsolta, izmait kifeszítette. Arcát fekete maszk fedte, de gyilkos pillantásokat mért a terem előtt elhaladó emberekre. Mikor megpillantott enyhült tekintete.

- többiek?- álltam meg mellette.

- bent vannak. - biccentett az ajtóra. - mi van a leprással?- húzta le maszkját, hogy értsem mit mond. Halkan beszélt.

- kivel?- ráncoltam össze homlokomat. Mielőtt válaszolt volna rájöttem kire gondolt. - ja, hogy San-nal! Semmi, a fiúk visszadugták a fogdába. Teljesen szét van csúszva. - tettem zsebre kezeimet.

- örülök, hogy ennek vége. Viszont, ezután mehetünk lecsapni a drogdílereket. Sang-ék nem tudták őket elkapni, és mivel alapból a mi ügyünk lett volna visszakapjuk. - vázolta fel. Sang Hyena negyvenes éveit taposó hölgy, aki túl jó szívű ahhoz, hogy zsaru legyen.

- inkább drogozok, mint ezeket hajkurásszam. - biccentettem az ajtó felé.

- Cui Sangook-ról van szó, Minho. Aki előtt lelőtted Felix-szet. - állított meg mellkasamnál fogva.

- vagyis Felix nem jöhet velünk. - bambultam magam elé.

- ahogy mondod, és nekünk is be kell épülnünk. Az lesz a csoda, ha még nem jöttek rá, hogy nyomozók vagyunk. - tekintete komolyságot tükrözött, viszont gondolataim szerte voltak ezzel az üggyel kapcsolatban. Egy értelmes mondat sem jutott eszembe.

- később megvitatjuk. - engedtem felé egy mosolyt. Bólintott, s visszatolta maszkját, én pedig benyitottam a kórterembe. Amint beléptem fegyvert fogtak rám.

- basszus...- tette szívére kezét Jeongin.

- azt hittük, elintézték Bin-t. - engedte le a fegyvert Jisung. - valami gond van? - jött közelebb.

- csak beszélgetni szeretnék vele. - mutattam a kórházi ágyon fekvőre.

- kettesben hagyjunk?

- nem kell. A végén lekapna. - böktem meg játékosan oldalát.

- akkor én is őt. - forgatta szemeit. Kikerülve a fiút álltam Haneul ágya elé. Válla be volt kötözve, két kezénél ki volt bilincselve. Nem nézett rám elfordította a fejét.

- remélem boldog vagy. - támaszkodtam meg az ágytámláján. - nem érdemelnéd meg, de...- nem folytattam addig, amíg rám nem nézett. - bocsánatot kérek, amiért kihasználtam az érzéseidet. - nem erre számított, ugyanis reménykedő tekintete bús komorrá vált, amint kimondtam. - tudhattad volna, hogy én az a fajta vagyok, aki egy nővel megelégszik.

- majd meglátjuk, Lee. - sziszegte fogai közt. Szemeit fenyegetően emelte rám, arca izmai megfeszültek, ahogy rám nézett. - ne hidd, hogy elkaptál!- köpött felém.

- nem hiszem, tudom. - egyenesedtem ki. - mindent meg fogok tenni, hogy te és a testvéred is súlyos büntetést kapjatok.

- már alig várom. De ugye tudod, hogy ennyivel nem szabadulsz meg tőlem?- vigyorgott rám.

- a gyerek gyilkosokat nem szeretik a börtönben, ahogy a pedofilokat sem. - húztam ravasz mosolyra ajkaimat. Az ő mosolya lefagyott, amire az enyém csak nagyobbodott.

- ezt hogy érted?- válasz nélkül hagytam magára. - Lee! Válaszoj!- ordított végig a teremben, mégsem méltattam válaszra.

- szóljatok egy orvosnak, hogy adjon neki egy kis altatót. - fordultam Jisung-hoz.

- hát nekem nem kéne adni, az biztos. - ásított Jeongin. Bíztatásképpen megpaskoltam vállukat, majd kiléptem onnan.

- na? Rád hajtott? - pillantott rám Changbin.

- azt meghagyta Jia-nak. - igazgattam meg kabátomat. - kitartást. - csak legyintett, miszerint már megszokta.

A kórházból kifelé menet elővettem a telefonomat, s tárcsáztam Chan számát. Egy kis segítséghez nyúlva seggre tudnám ültetni a két Choi-t.

- igen?- szólt bele a fiú.

- bent vagy még? - ültem be a kocsiba.

- aha, még sokáig bent leszek. Miért? Jössz vissza?

- nem. - kuncogtam el magam. - Choi San-t pedofíliával vádolják, Choi Haneul-t gyerekrablás, és gyilkolással. - néztem ki a szélvédőn. Már sötét van, a csillagokat valószínűleg eltakarják a felhők, mert egyet sem látok.

- Minho, ezeket nem tudtuk rájuk bizonyítani, legalábbis San-ra nem. Hanuel megoldható, ha Jia együtt működik. - tudom, hogy nincs rá bizonyítékunk, de attól tudunk csinálni. Ha ez kiderül, akkor én is sittre kerülök.

- koncepciós perek, Chan. Tudod, hogy megy ez. - indítottam be a motort.

- te véletlenül nem vagy maffia tag? - kérdésén elnevettem magam. - szerezz hamis tanúkat, és megoldom. - tette le. Hamis tanúk? Félemlítéssel tudnék szerezni, nem is egyet, viszont azért annyira nem megyek le. Elbeszélgetek alaposan Jia-val.

Az úton egész végig az járt a fejemben, hogy mennyi évet fognak kiszabni San-nak, és Haneul-nak. Életfogytiglan lenne az elfogadott, de hát a törvény sem igazságos mindig.

Hajt a bosszú. Ezért fordult meg a fejemben az, hogy ha nem kapnak életfogytiglant, megkérem Jimin-t, hogy tegyen valamit.

A költözés is megfordult a fejemben. El akarok menni Szöul-ból, a hátam mögött akarom hagyni. Viszont a fiúk ide kötnek. A város, amit kinéztem harminchét kilométerre van Szöul-tól, vagyis olyan fél óra, sebességtől függ. Ezt alaposan végig kell gondolnunk

A gyerek gyilkosságokról eszembe jutottak a saját gyerekeim. Ha azt vesszük, egyszer sem láthattam őket, mindvégig egy vadidegen pár gyermekei voltak kezeimben. Még őket sem tudtam megvédeni.

Szemeim könnyesedni kezdtek, kezem egyre szorosabban szorította a kormánykereket.

Már értem, Jia miért nem szeretne gyereket vállalni. Nem bírnánk a súlyát, ha történne vele bármi is. Remélem, ahogy telik az idő, a sebek begyógyulnak, és készen fogunk rá állni, hogy mi is beléphessünk a szülők világába.

Azért is hálás vagyok, hogy Jia kitartott mellettem, pedig egy csomó zűr volt köztünk. Külön töltött éjszakák, bizonytalanság a másik felé, elveszve a világban, családtagok elvesztése, gyilkosságok. Örülök, hogy velem van még.

Jonghyun házához a GPS vezetett el. Amint távolról megláttam a hatalmas házat kétszer néztem vissza a GPS-re, hogy jó helyre jöttem-e. Esküszöm felmondok.

Hatalmas, gyönyörű ház fogadott. Olyan ház, ami felért egy kisebb kastéllyal is. Egy olyan, amilyet az én kis fizetésemből sosem fogok tudni finanszírozni, pedig nem kapok túl keveset.

A kocsiból kiszálltam, s fellépcsőztem a bejárati ajtóhoz. A csengőt nyomtam meg, addig nyomtam, amíg valaki ajtót nem nyitott.

Az ajtó lassan nyílt ki, kicsit nyikorogva. Fokozta a hatást, mivel az állt az ajtó mögött, akit már nagyon rég karjaim közé szeretnék zárni.

A lány látványa melegséget hozott szívembe, mosolyt arcomra, és azt az idegességet, amit a fiúk éreznek az első randijukon.

- Minho!- ugrott nyakamba. Átölelve törékeny testét kacagtam fel. Szorosan fonta karjait nyakam köré, s bújt nyakhajlatomba. Hogy nekem mennyire hiányzott ő, és az érzés, amit nyújt.

- hékás! Ajtót becsukni! Nem az utcát fűtöm!- kiáltott ránk Jonghyun, de nem akartam elengedni ezt a pillanatot. - kiteszlek, mint Hófehérke a pitét hűlni, ha nem jöttök el az ajtóból!- nevetve vált el tőlem a lány.

- értjük, hogy nincs kihez így bújnod, de ne legyél féltékeny. - nevetve ütötte meg bátyja vállát.

- még ha lenne bárkim is, nem az ajtóban enyelegnénk. Főleg nem a testvérem házában. - csukta be az ajtót. - üdv, Minho. - mosolygott rám.

- szevasz tökfej. - paskoltam meg a vállát. - beszélhetnénk?- pillantottam Jia-ra.

- persze. - kulcsolta össze kezeinket, s maga után húzott.

- hé! Tudod ki a tökfej!- kiáltott utánunk Jonghyun.