Minho pov:

A pisztoly dörrenése ismétlődött a fejemben. Könnyeket indított meg, amiket vissza kellett tartanom. Nem volt könnyű, de a legnehezebben még ígyis az volt, hogy nem fordulhattam vissza. Nem nézhettem vissza a szobába, hogy él-e még, vagy fejbe lőtték-e. Nem kiálthattam nevét, amire válaszolt volna, vagy nem. Fapofával kellett mennem Haneul irodájába. Megszegtem az ígéretemet, ami az volt, hogy az életem árán is vigyáznék rá.

Az iroda ajtaját belöktem, majd hangosan vágtam be magam után, akárcsak egy tinédzser, akit nem engedtek el a szülei egy buliba. A székbe levágódtam, és vártam Haneul érkezését. Számon sem kérhetem, hogy mit tett vele. Gyanakodni kezdene, miszerint még mindig érzek Jia iránt valamit. Meg tudakolom mikor nem lesz itt, és magunkra gyújtom ezt a kócerájt. Vagyis csak rájuk, a lányokat kiviszem. Haneul-lal egyedül is elbánok.
Az ajtó kinyílt, mivel háttal voltam neki picit fordítottam oda, de amint megláttam a magassarkút vissza is néztem.

- nem érek rá, szóval gyors leszek. - ült le velem szembe. - ma te fogsz vigyázni Lia-ra Park helyett. Ma lesz egy találkozóm San-nal, ha minden jól megy holnap már kint lesz. - miközben magyarázott unottan forgott a székével.

- kihozzátok San-t a börtönből?- nagyokat néztem. Kemény munkával dugtam oda azt a patkányt, ez meg egy ilyen könnyű mozdulattal kihozza?

- nem tudtad? A ti megöléseteken kívül ez volt a terv. Ti meghaltok, San szabad lesz. Hidd el, én sem örülök neki. Ez azt jelenti, hogy meg kell, hogy öljelek, mint azt a cafkát. - hát megölte, Jia meghalt. Nem, nem lehet, hogy halott. Így büntet az ég? Most fordul a kocka, és Jia játsza el, hogy halott? Igen, ez lesz a megoldás. Ő nem halhat meg, neki élnie kell. Szükségem van rá.

- megölted?- fájt, de vigyorogni kezdtem rá. Úgy tudja utálom Jia-t, és a halála nekem öröm. Hát hadd lássa így.

- meg. San-nek kellett volna odaadnom, de úgyis meg fog ölni téged, ami nekem veszteség, szóval ő is veszít valamit. - vont vállat. Veszteség neki a halálom, huh? Szerinte tényleg lennék vele, ha nem lenne ez az egész? Nem is néz ki olyan jól. Mondtam, hogy Jia rondán is szebb nála.

- ölj meg valakit helyettem, mondd azt, hogy az én vagyok, és elmegyünk innen. - ajánlottam fel neki mosolyogva. Ha belemegy aláírtam a poklomat.

- gondoltam rá. - húzta el a száját. - de nem válna be. San is nyomozó egy perc alatt kiderítené ki a hulla. - nyomozó...megszegte az esküt, olyan nagy nyomozó.

- akkor meg fogsz ölni? - dőltem hátra a székben. Egyetlen veszíteni valóm a fiúk, ha Jia már nélkülem van odafent.

- én nem, majd San. - állt fel a székből, s felém sétált. - megpróbálom lebeszélni róla, de nem hiszem, hogy engedné. Pedig én tényleg szeretlek. - az ölembe ült, szoknyája kicsit nagyon felcsúszott. A nyakamba fúrta fejét. - jobban, mint Jia.

- mikor kell menned? - kezem hátára tettem, érezze a "törődést".

- nem soká. - nézett szemembe. Nem szoktam lányokat bántani, de nézve arcát lehet megtöröm ezt a szokásomat. - megcsókolsz?- örülök, hogy az arcomra nem ül ki minden érzelem.

- azt szeretnéd?- mosolyogva bólintott. Már kezdtem odahajolni, de szerencsémre pont kopogott valaki. - mászna vissza az anyjába..- morogta, s kiszállt az ölemből. Rendesen elzsibbadtak a lábaim.

- Ms. Choi, mennünk kell. - ennyi volt, amit hallottam. A következő pillanatban Haneul sóhajtott, majd visszajött hozzám.

- mennem kell. Légy jó fiú. - fogta meg arcomat, és homlokon puszilt. Mosolyogva bólintottam.

- meddig kell kibírnom nélküled?- mennyire félre lehet érteni ezt a kérdést. Ő szeretetet vett ki belőle, én pedig információt.

- csak egy-két óra lesz, nem maradok soká. - kezét elvette arcomról, aztán kisétált. Még vártam pár percet, nehogy visszaforduljon, és rajtakapjon, hogy kutatok a fiókjában. Mikor már nem bírtam tovább ülni a seggemen felálltam, és keresgélni kezdtem.

Azt mondta Jojo, hogy itt tartja azt a kulcsot. A fiókokban sehol nem találom. Remélem nem tartja magánál. Valahova elrejtette? Jobban átnézem a fiókokat. A legfelsőt húztam ki, abból kivettem egy mappát, azon kívül semmi nem volt benne. A gumis mappát kinyitottam, és átlapoztam. Befektetési számlák, késedelmek, kamatok, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgok voltak papírra vetve, amikhez kicsit sem értek. Egyre gyorsabban lapoztam át a piros mappát. A vége felé egy kártya akadt a kezembe. Északnak a zászlója volt rajta, viszont úgy nézett ki, mint egy penthouse kulcsa, amik kártyák szoktak lenni. Ez lenne az? Egy próbát megér, nem?

A kártyát magamhoz vettem. Próbáltam minél pontosabban visszarendezni mindent, amit elmozdítottam. A laptop mellett volt egy öngyújtó, arra még szükségem lehet. Zsebre téve a kártyát, és a gyújtót szaladtam a lányokért. A vasajtó, ami mögött voltak kívülről volt zárható. A fát leemeltem az ajtóról, s beléptem a sötét lyukba.

- Aechong? - ezt a nevet már elég jól ismertem, csak a személyt nem.

- meghalt. - a válasz lesokkolt. Ez nem lehet. Ő is? Megígértem, hogy kiviszem, de még ennyit sem tudok megtenni.

- mikor?- hangom megtörten hangzott, mintha hozzámtartozó lett volna. Pedig csak az bántott, hogy Jia hamarabb találkozik Aechong-gal.

- nem tudom, nem tudom az időt, nem tudom megmondani. - sírt a hang. Ő lesz Lia? Remélem.

- Lia, te vagy az?- zseblámpámat elővettem, és körbe világítottam. Az egyik sarokban kuporodott össze.

- igen. - oda sétáltam hozzá. A lámpát eltettem, a lány karját megfogtam, és karjaimba vettem. Vak, csak hátráltatna. - mit csinálsz? Hova viszel?- fáradt, gyenge hangja volt. - nem csináltam semmit.

- nyugodj meg, kiszabadítalak. - Haneul irodájába kell vinnem, az van a legtávolabb attól a raktártól. Igyekeztem, nehogy valaki meglásson. Nem volt gyerekjáték, mert voltak a folyosón emberek, nekik azt mondtam, hogy Haneul mondta, hogy készítsem elő neki a lányt, utána a pihenőbe küldtem őket. Mint pásztor a nyáját, úgy tereltem őket. Mindvégig hevesen dobogott a szívem. Haneul irodájában letettem az egyik székre a lányt. - sietek vissza, ne menj el. - hülyeség azt mondani egy vaknak, hogy ne menj el, vagy nem? Most ezt így hirtelen nem tudom, de nem is ez a lényeg.

Sprintelve igyekeztem ahhoz a raktárhoz. Tényleg van egy panel, amire a kártyát kell ráérinteni. Amint megtettem az ajtó nem olyan nagy robajjal húzodott el, mint ahogy azt vártam, hanem egészen halkan. Odabent sötétség honolt. Lámpámat vettem elő, s körbevilágítottam. Ahogy Jojo mondta benzines hordók voltak itt. Haneul felkészült a világválságra.

Az egyik hordót elborítottam, a nyílászárót kinyitottam. A benzin folyni kezdett belőle. Megvártam, míg messzebb folyik a hordótól, utána dobtam bele az öngyújtót. Sietve mentem el onnan. A benzin gyorsan ég, öt másodperc volt, míg robbant egy nagyot. Földre küldött, de a többiek rosszabbul jártak. Kezdett beomladozni a kóceráj. Mégis mit gondoltam? Föld alatt vagyunk, jóhogy omladozik.

A földről felálltam, és futottam vissza Lia-hoz. Egy ürge került az utamba, még a legjobb versenyző sem nyomott volna olyan satu féket, mint amilyet én. A feje vérzett, valószínűleg megérzte a robbanást. Azonban nem volt időm tökölni, a lángok terjedtek, egyben közeledtek felénk.

- mit művelsz, Lee?- kérdezte a nagydarab fickó.

- mentem az életem? - kérdeztem vissza. Nem nagyon tetszett neki.

- tudtam, hogy egy patkány vagy. - gyűrte fel pulcsija ujját. Komolyan ilyenkor akar verekedni? Nem azért, nem félek tőle, de ha elhúzódna itt égünk meg mindannyian. Legalább találkoznék Jia-val.

- a patkányok túlélnek. - ugye túlélnek? Bioszból szar voltam, szóval nem sok mindent tudok a patkányokról. Amúgyis utálom őket. Megindult felém, viszont a hátam mögé pillantva valószínűleg rájött, hogy vészesen közeledik a tűz, és rohanni kéne.

- majd később elintézlek!- hátrált, majd elfutott. Most győzzem le a fizikát. Minden erőmmel azon voltam, hogy a tűz előtt érjek az irodába. Soha nem izzadtam meg ennyire, mint most. Az ajtón beestem, fulladtam egy sort, utána Lia-t kerestem szememmel.

- sietnünk kell, eléd állok, te pedig mássz fel a hátamra!- álltam elé, kezét vállamra tettem. Itt-ott megrúgott, de véletlen volt. Miután sikerült neki megeredtek lábaim. A kijárat innen olyan két méter, nem olyan sok. Azon az ajtón túl lesz még egy, és utána egy csapóajtón át már szabadok vagyunk. Jia, remélem segítesz. Hozzá imádkozva futottam, hátamon egy vak lánnyal, aki úgy kapaszkodott, hogy azt hittem megfojt.

Az ajtót kirúgtam, kinyitni nem bírtam. Száz méter a következő ajtóig. Milyen jó, hogy azok a barmok körbevezettek. Kezdtem kifulladni. Nem fog sikerülni, túl messze van. Erre nem képeztek ki az akadémián. Én csak egy nyomozó vagyok, nem kommandós. Ez már nem az én hivatáskörömbe tartozik.

A szakmám határai feszegetése közben nem figyeltem arra, hogy elvontam a figyelmem a menekülésről. Sikerült eljutni az utolsó ajtóig. A lányt letettem a hátamról, és kívülről zártam be a vasajtót.

- gyere. - fogtam meg a lány kezét, húzni kezdtem magam után. Mindjárt kint vagyunk.