Minho pov:

A folyosókon sétálgattam. Azon gondolkodtam, mi legyen, ha vége ennek. A fiúk biztos nem fognak itt hagyni minket, viszont három hónap telt el, amióta eltűntem, és még semmi jel felőlük. Jia állapota rosszabbodik, megfázott, és fel is fázott. Hangja alig van, és nem hagyják, hogy gyógyszerhez jusson. Az én kezem is meg van kötve ez ügyben. Velem nem bánnak olyan szigorúan, de engem is szemmel tartanak.
Ez a Jojo mindig a nyakamban lohol. Csoda, hogy most nem futkorászik utánam. Észrevettem, hogy Jia körül is sokat ólálkodik. Nem tudom mit tett vele, de ha bántani fogja az nem fog jót tenni se neki, se nekem.

Kicsit elkiabáltam magam, amikor azt mondtam, hogy Jojo nem forog körülöttem jelen pillanatban. Ugyanis egy lökés miatt estem be az egyik ajtón, ami egy raktárt zárt el tőlünk. Addig a pillanatig, amíg ez a barom be nem lökött rajta.

- mi bajod van?- kérdeztem a nem túl nyugodt hangomon. Az ajtót ránk zárta. Most meg akar hőmérőzni? - figyelj, nem tudom mit tervezel, de nem vagyok meleg. - motyogtam ledöbbenve. Maszkját levette, s felém fordult.

- te bolond vagy, igaz?- firtatta unott hangon. - beszélni akartam veled, te nagyon okos. - hangneme teljesen meglepett, de volt valami fura. Olyan ismerős nekem ez a srác. Biztos nem idősebb nálam. Mintha ismerném, de nem tudom ki ez.

- miről? - nagy sóhajt vett, ami kíváncsivá tett.

- Jia haldoklik. Ha nem viszed ki innen minél hamarabb pár nap, max egy hét, és meghal. - ajkaimba haraptam. Igaza volt, tennem kell valamit, de fogalmam sincs, hogy mit.

- a te főnököd tartja fogva. Neki panaszkodj. - léptem az ajtóhoz közelebb, de utamat állta.

- a déli részen van egy raktár, közvetlenül a fekvőhelyünk mellett. Le van zárva, Haneul az irodájában tartja a kulcsot. Tele van benzines, olajos hordókkal. Ha azt felrobbantod, a legtöbben meghalnak, több esélyed van kivinni innen Jia-t, és a lányokat. - odaadással magyarázta nekem, mit kéne tennem.

- ha annyira aggódsz Jia-ért, akkor tedd meg. Engem már nem érdekel. Mennem kell, Haneul már vár. - nyúltam a kilincsért, de ő a torkomért nyúlt. Nagyokat pislogva néztem rá.

- ha szereted, megteszed érte!- tolt neki a falnak, s egyre szorosabban fogta torkomat. Ennek most mi baja?

- életem megkeserítője az a lány. Miért tenném meg érte?- nem válaszolt. Hátrébb lépett, de nem vette el kezét torkomtól. Akkora ökölpacsit kaptam az arcomba, mint még soha életemben. A földre rogytam össze, s köptem ki a vért a számból.

- ne beszélj így róla!- fél szemmel néztem rá. Nagy nehezen tápászkodtam fel.

- csak nem szerelmes vagy belé, hogy így véded?- vigyorogtam, bár biztos voltam benne, hogy fogaimat átszínezte a vér.

- azt sem tudod, mit beszélsz!- markába vette az arcomat, majd újra neki lökött a falnak. - vidd ki innen, mert én nem tudom. Ha meghal, megöllek. - elengedett, felvette maszkját, kinyitotta az ajtót, aztán eltűnt a szobából.

Mi a franc volt ez? Ha nem szereti miért védi, és miért olyan ismerős nekem ez a talpnyaló?? Történt valami köztük, amiről én nem tudok? Ha történt, akkor én miért nem tudok róla?? Hagyja békén Jia-t, majd én vigyázok rá, nem kell a papolása.

Kezemmel letöröltem arcomról a vért, de nem nagyon jött le. A szobából kiléptem, s mentem Jia-hoz. Mielőtt beléptem volna alaposan körül néztem, nincs-e senki a folyosón. Nem láttam egy árva lelket sem. Az ajtót óvatosan nyitottam ki.

A hideg földön feküdt, fejét egyik karjával támasztotta, köntösömmel takarta be magát. Próbált aludni, de a hideg miatt, és a betegség miatt nem nagyon ment neki. Ajkai remegtek, a szívem szakad meg, hogy így kell látnom őt. Az ajtót halkan csuktam be, hiába próbáltam csendes lenni, felkelt.

- mit csinálsz itt? Menj ki, mielőtt valaki meglát. Akkor lőttek neked is, a lányoknak is, és nekem is. - ült fel, de látszott arcán az a fájdalom, ami ellen küzdött.

Csak tarts ki még egy kicsit.

- kitalálok valamit, amivel megléphetünk. - ültem le mellé a földre, s magamhoz húztam. Abban reménykedtem, hogy testem melege felmelegíti őt is, de nem sok esélyt láttam rá.

- felállni alíg bírok, szerinted képes lennék megszökni? A lányokat vidd ki, meg persze magadat.- hideg orra a nyakamhoz ért. Ki fog hűlni, nem fogja sokáig bírni.

- téged is kiviszlek, ne aggódj. - szorosabban fogtam gyenge testét. - Jojo mondott valamit, ami bogarat ültett a fülembe. - pusziltam meg homlokát.

- mit mondott?

- egy nem rossz ötletet. - végig gondolva azt, amit mondott lenne esélyem kivinni őket. Viszont akkor kell cselekednem, amikor mindenki ott van a pihenőben, Haneul pedig távol van. Azt meg, hogy Haneul mikor lesz távol, azt tőle kell megtudnom.

- vigyázz magadra.

- miattam ne aggódj, inkább önmagadra összpontosíts, a többit elintézem én. Most mennem kell. - engedtem el. Sápadt arcát kezeim közé vettem, s egy csókot leheltem ajkaira. Nem érdekel, hogy beteg, úgy néz ki, mint a mosott szar, rossz a szájíze, büdös. Nekem ugyanaz a lány marad, akibe két évvel ezelőtt beleszerettem. Meg fogom csókolni bárhogy nézzen is ki. Amúgysem ő tehet arról, amilyen állapotban van. - szeretlek.- éreztem, hogy a szemeimbe könnyek gyűlnek. Nem akartam, hogy lássa, nem akartam előtte sírni, pedig a legnagyobb fájdalom volt így látni.

- én is szeretlek. - apró mosollyal az arcomon álltam fel. Segítettem neki visszafeküdni, s betakartam. Végig néztem, ahogy kényelembe helyezi magát, utána mentem az ajtóhoz. A hideg kilincset megfogtam, lenyomtam, és magamfelé kezdtem húzni az ajtót. Sajnos valaki kívülről nyitotta ki az ajtót, mert azt tolták befele. Fogaimat szorítottam össze Haneul látványán. Hoszasan engem nézett, aztán a hátam mögött fekvő lányt.

- Minho, mit csinálsz itt?- pillantott újra rám.

- Jojo küldött, hogy nézzem meg él-e még. Hát, nem sok választja el a haláltól.- vontam vállat.

- innen átvesszük. - közelebb lépett, pipiskedve suttogott bele a fülembe.- találkozzunk az irodámban. - csábos mosollyal az arcán került ki, és ment be a csicskájával. Rendesen kilökött a csávó az ajtón. Az orrom előtt csukták be. Elindultam az irodájába. Kíváncsi vagyok mit akar.

Alíg tettem pár lépést, pisztoly hangja ütötte meg fülemet. A lábam földbe gyökerezett, könnyek lepték el szemeimet. Vissza akarok menni, megnézni mi volt ez a hang, de nem tehetem. Ajkaimat összepréselve vettem rá lábaimat a mozgásra. Hagytam, hogy szemeimből a könnyek kicsorduljanak. Érte megéri sírni...