Seungmin pov:

Amit nem tudtam, hogy kapcsoljak szirénát, vagy ne? Ha kapcsolok lehet még gyorsabban fog hajtani, de az is lehet, hogy megállna. Nem kapcsolok, mert nem tudom hogyan reagálna rá. Inkább nagyobb sebességgel megyek, ha rajta kapnak kidumálom magunkat. Mint egy őrült, úgy hajtottam a száguldozó Mercedes után. 

- Seungmin!- Hyejin csapkodni kezdte a karomat, de nem értettem miért. Viszont rögvest rájöttem, mikor egy őzet világítottak meg a fényszórók. - Seungmin!!- satu féket nyomtam, a kormányt elcsaptam, kezem reflexből nyúlt a kézifékért. -anyám...nem vagyok brit tudós, de szerintem, te nem vagy Halálos Iramban szereplő. Szóval ilyet még egyszer ne csinálj! 

- ilyen a munkám.- vontam vállat. Utána akartam menni, de mire egyenesbe hoztam a kocsit, Kim Neora meglépett. - elveszítettem...pedig olyan közel volt!- idegesen csaptam a kormányra. Alig választott el pár méter az ügy lezárásához, és ez annyira dühítő érzés. Mintha egy pont kellene a kettes dogához, de nincs meg az a bizonyos egy pont. 

- nem csak egy gyorshajtó volt, igaz?- kérdezte csendesen.

-az ügyünknek az első számú gyanúsítottja. - bámultam a sötétségbe, amibe a kocsi lámpája világított. 

- nem értek a ilynekhez, de tanácsot tudok adni. Az, hogy most nem kaptad el, az nem azt jelenti, hogy kudarcot vallottál a munkádban, a társaiddal, a világgal szemben. A kudarc is része a sikernek, leckeként kel felfogni őket, nem bukás gyanánt. Ez egy olyan megoldás volt, ami nem volt helyes. Akkor buknál el igazán, ha feladnád. - szavai eloszlatták az idegességemet, a kétségeimet. Megnyugtatott, rávilágított arra, hogy van még esélyem elkapni attól, hogy ma nem sikerült. Én miért nem tudok ilyen bölcs lenni?

- visszamenjünk a ligetbe?- simítottam kezeimet a kormányra, s egy mosollyal ajándékoztam meg a vígasztalásért cserébe.

- igen, valamit még be kell fejeznünk. - pironkodva nézett le. A csókra gondol, ami majdnem elcsattant. Egy kilóméterre voltunk a ligettől. 

A parkolóban leállítottam  a motort, mély levegőt vettem, utána kiszálltam a kocsiból. A hideg rázta végig a testemet. Vacogni kezdtem, a meleg kocsiból kiszállva a hideg esti levegő nem esett túl jól. Az autó másik oldalára sétáltam, és kinyitottm Hyejin ajtaját. 

- köszönöm.- mosolygot rám. Mosolya volt a fény az éjszakában. 

- ugyan, ez alap.- kezénél fogva segítettem neki kiszállni a kocsiból. Az autót lezárva hagytuk ott a parkolóban. Elsőnek tétováztam megfogni a kezét. Mi van, ha neki ez túl gyors tempó? Vagy ha ellök? Ő az utat nézte, olykor felpillantott az égre, ha a fák lombkoronái nem takarták el szemei elől. Mosolygott, ha csillagokra nézett. - miért mosolyogsz, ha a csillagokat nézed? - kérdésemre az égről rám nézett.

- mert az egyik a nagymamám. - válasza elsőnek ködös volt, de pár másodperc leforgása alatt rájöttem, hogy értette. - a szüleim kiskorom óta mondják, hogy ha egy emer meghal, csillaggá válik. Tíz éve halt meg, azóta minden este nézem a csillagokat, és próbálom kitalálni, melyik lehet ő. - ez a lány a bizonyíték arra, hogy a mai lányok között vannak még normálisak. Kérhette volna, hogy vigyem el egy drága étterembe, vagy elvárta volna, de nem. Neki megfelel az esti séta is. 

- érezted már azt, hogy megtaláltad?- egy hídon álltunk meg. A korlátnak támaszkodva néztük a lágyan hullámzó vizet. 

- nem. - engem elszomorított, de ő mosolyogva nézett fel a csillagos égre. - de mindig megállapodik a tekintetem egy csillagon, ami azt sugallja, hogy ő az, de nem érzem azt, hogy ő lenne az. - szemem sarkából láttam, hogy reszket. Fázik. 

"Gyerünk, Seungmin! Használd, amit anyád beléd nevelt!" - a belsőhang ereje. Úriember módjára vettem le a kabátomat, s terítettem rá. 

- köszönöm. - karommal közelebb húztam magamhoz. Honnan jött ez a bátorság? Az előbb még a kezét sem mertem megfogni, most meg? Itt tartom magam mellett szorosan. 

- hiányzik?- csendesen bólogatott. Nyálas K-dramaba illő jelenet volt, ahogy ott álltunk a hídon egymást ölelve. Meg akarom csókolni, de mi van, ha ő nem szeretné? Egyikünket sem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni. 

- szeretnek a szüleim, éreztetik is, mégis azt hiszem, hogy a nagyi volt az egyetlen, aki szeretett, illetve megértet. Pedig még a hangjára sem emlékszem. - hangja magában hordozta a fájdalmát. Megtört volt, bele tudtam élni magam, be is könnyesedett a szemem. Vállamra hajtotta fejét, ami olyan melegséget küldött szét a testemben, hogy azt hittem megsülök. Mintha nyár lett volna. Lenéztem rá, engem nézett. Most meg fogom csókolni. Lassan hajoltam közelebb, fejét teljesen felemelte, szabad utat adott, vagyis ő is vágyik rá. Mindjárt egybe forrnak ajkaink, csak egy kicsit közelebb kell hajolnom. 

- Seungmim? Te vagy az? - az idegen hangra szemeim gyilkosn emelkedtek fel a lányról. Csalódottan, mérgesen, és egy kicsit idegesen néztem hátunk mögé, ahol egy srác állt. Ez meg ki?

- ismerlek?- néztem rajta végig. Esküszöm nem tudom ki ő. 

- Ha Youngsoo vagyok. Tudod, egy akadémiára jártunk. - a név hallatán valami beugrott, de nem vagyok benne biztos, hogy ő szerepel az emlékeim közt. Az akadémián ő volt az a srác, aki elől menekültek a lányok az arca miatt, de most jól néz ki. Túl jól. 

- biztos vagy ebben?- mind a ketten megfordultunk. Karommal közelebb húztam Hyejint. 

- igen. Oda ragasztottátok a cipőmet a tesi öltöző plafonjára.- igen ő az. Régi szép idők. Pár éve volt. 

- oh már emlékszem. Jó vicc volt. - az emlék hatására nevetni kezdtem. 

- szar vicc volt. - ő nem mosolygott. 

- igen, nagyon szar vicc volt.- hajtottam le fejemet. 

- randi?- biccentett Hyejin felé. 

- igen.- válaszomra mosolyogni kezdett, majd egy intés után távozott. 

- komolyan felragasztottátok a cipőjét a plafonra?- kérdezett rá Hyejin, amint Youngsoo hallótávolságon kívülre került. 

- jó vicc volt. - vontam vállat lazán. A végén nekünk kellett leszedni onnan. Vakolattal együtt jött. 

- az előbb nem ezt mondtad!- nevetett fel. Kacaja jó ízű volt, aranyosan hangzott. 

- neki nem jött be. - húztam el a számat. Most végre meg fogom csókolni, kerüljön, amibe kerül. A híd korlátjának toltam, s két kezemmel elzártam menekülő útjait. Az esti fények megvilágították arcát, döbbent volt. Biztos voltam benne, hogy tudja mit szeretnék. A szívem eszeveszett tempóban dübögött a mellkasomban, s minél közelebb kerültem hozzá, annál jobban. Meglepetésemre átkarolta tarkómat, s hevesen kapott ajkaimra. Puha párnácskái a mennyet hozták el számomra. Remélem az ő számára is hasonló érzés volt. Ennyi elég is volt, hogy ne érezzem a lábaimat. 

- nem bírtam tovább várni. - sütötte le szemeit. Ujjaimmal emeltem fel fejét, így könnyebben értem el, hogy szemembe nézzen. Egy apró puszit nyomtam arcára. 

- menni kéne, ha nem akarsz késni otthonról.- szomorkásan bólintott. 

Hyejint sikeresen hazavittem. Az apja szúrós szemekkel vizslatott, ami konkrétan már fájt. Mind ezek ellenére boldog voltam. Ilyen a szerelem? Mert ha igen, akkor szerelmes lettem.

Haza felé tartottam, de Chan telefonhívása az őrsre irányított. Kezdek álmos lenni, szóval remélem valami életbe vágóan fontos dologról van szó. A négyes kihallgató teremhez hívott. A többiek is ott voltak, Hyunjin, Jeongin, Changbin már pizsamában volt. Biztos fontos, ha Changbin itt van pizsamában. 

- mi az?- semmi köszönést nem ejtettem, a lényegre törtem. 

- elkapták Kim Neora-t.