Seungmin pov:

Miután Minho kidobott, mint egy zsák szemetet, sőt sokkal megszégyenítőbb módon, a sötét utcán egyedül kullogtam haza. Harminc perc, mire innen beérek a városba, addig aggódhatok azon, nem ugrik-e ki valamilyen démon elém, és ragad magával. Zsebre tettem a kezeimet, hátha visszanyerik azt a forróságot, ami elárasztotta ereimet, amikor Minho-nál voltam. Október van, este már nagyon hideg a levegő, de néha nap közben meg lehet sülni. Az éjszakát járva gondolataim a bánya felé terelődtek. Amit nem mondtam Minho-nak az az, hogy nem csak földet és ahhoz hasonlót láttam, hanem egy cipőt is. Tornacipő volt, talán harminchatos méret, fekete színű, fehér fűzővel, egy egyszerű, átlagos cipő. Talán Jia cipője, talán nem. Nem vettem magamhoz, nincs nálam kesztyű, az nélkül pedig rajta lenne az ujjlenyomatom.

- ya! Te! - a hangra felkaptam a fejem az aszfaltról. Azok a srácok álltak előttem, akikkel volt a kis balhém. Azonban most volt náluk két vastagabb faág. Szed össze magad Seungmin! Nyomozó vagy, verekedni is tudsz! - még nem fejeztük be a beszélgetést!- mutatott felém a fával. Ő lehet a bandavezér.

- a részemről de. - leheletem látszott a levegőben. Elnevette magát, de szánalmasnak hangzott az a nevetés.

- azt hiszed csak mert az a seggarc  rendőrként dolgozik, megúszod, hogy móresre tanítsunk? - támaszkodott meg a faágon, mintha az egy bot lenne, amivel az öregek járna.

- rágalmazás, és fenyegetés...sokba fog nektek kerülni. - kerültem volna ki őket, de nem engedtek.

- nem végeztünk. - tette ki elém az ágat. Fel fog mérgelni, már ha pedig mérges leszek nem fogok tudni megálljt parancsolni magamnak. - tönkre tetted a partinkat, szerinted annyiban is fogjuk hagyni?- lassan néztem rá.

- aish..ahelyett, hogy nekem játszod a nagyfiút, inkább haza kéne menned tanulni! Mégis hány éves vagy?- a faágat kifordítottam a kezéből, rávágtam vele egyet a térdére, ennek köszönhetően összerogyott. - ti is, nem csak neki szól! - mutattam a fával a többi háromra. Hátrafelé tettek egy lépést. - a csajozást meg még gyakorolnotok kell! - vágtam fejbe a térdelő srácot, de nem erősen. Újra megpróbáltam kikerülni őket, és lám, sikerült. A fát viszont nem dobtam el, talán utánam jönnek, hátulról támadnak le. A városhoz közeledve végül elengedtem a fát. Már vannak lámpák, kamerák, szemtanúk, amik bizonyítékot tudnak adni, ha azok a barmok csak nem adják fel.

A gondolataim újra visszaterelődtek az ügyhöz, azon belül Aechong-ra. Miért Minho kell neki, amikor tudja, hogy neki családja van? A lányoknál ez ilyen verseny, hogy el kell venni a másik barátját? Nem értem én őket, de nem is akarom. Teljesen kiábrándított a tény, hogy Minho-ra hajt, bármi áron. Olyan kis ártatlannak tűnt mikor elsőnek megpillantottam. Mindegy, el kell felejtenem. Nem úgy teljesen, mert holnap ugyanúgy ott lesz a munkahelyünkön, de az érzéseimet eltörölni.

A ház kapuján átvergődtem magam, onnan pedig sétáltam a bejárati ajtóhoz. Nem nagy lakás, egy kis albérlet, közvetlenül alattam lakik a főbérlő. Egy lépcsőt kell megmásznom ahhoz, hogy felérjek az ajtómhoz. A kulcsokat elővettem zsebemből, aztán átléptem birodalmamat.

Másnap reggel a kapitányság aulájában álltam. Vártam Jisung hyungot. Elvileg hozni fog valami dobozt, ami nehéz, és megkért, hogy segítsek neki felcipelni a második emeletre. Nem értem miért nem Changbin-t kérte meg. Ő erősebb, mint én. Ez Jisung logikája, eltérő a női logikától, de sok hasonlóság van benne. Például az, hogy nem mindig lehet érteni. Az ajtón bámultam ki, vártam azt a megváltó pillanatot, amikor végre Jisung beteszi a lábát azon az ajtón, és mehetek a dolgomra. Jisung helyett mások jöttek be. Egy anya, és apa, akik közt a lányuk sétált. A lány nagyon ismerős volt, de nem jutott eszembe honnan ismerhetem. Az idő elütését azzal töltöttem, hogy feltűnően bámultam meg az embereket, akik éppen arra jártak. Nem tudom mikor vált ez szokásommá, de új dolog ez nálam. Az ajtó kinyílt, ez pedig új reményt adott, miszerint Jisung az, és ő is volt az. Jisung-ról a szemeim újra arra a lányra tévedtek, aki a szüleivel jött be. Tudom, hogy már láttam valahol, de nem tudom hol.

- Seungmin!- zavart meg Jisung arca a bámulásomban. Teljesen belemászott az arcomba. - mit nézel ennyire?- pislogott nagyokat.

- azt a lányt a recepción. Láttam már valahol, de nem tudom hol. Olyan..déjá vu érzés. - próbáltam minél érthetőbben leírni neki az érzéseimet, de nagyon én magam sem vagyok velük tisztába mit érzek most.

- csinos...- motyogta miután végig mérte. Csinos...hát persze! Már tudom ki ő!

- jövök mindjárt!- csapkodtam barátom vállát, s nagy léptek után álltam meg a várakozó családmag előtt. - jó reggelt! - hajoltam meg illedelmesen. - a tegnapi üggyel kapcsolatban jöttek?- elsőnek az apukára néztem, aztán az anyára, végül a lányra. Szemei nagyok voltak, látszott rajta, hogy sokat sírt. Arca kerek, piros pozsgás, ajkai lefelé görbültek. Haja leengedve ölelte körbe őt derekáig. Kék farmert viselt, amihez egy sárga pulóvert társított.

- igen. - hajolt meg az apja. - ön honnan tud róla?- firtatta, jogosan is tette.

- szemtanúja voltam, segítettem is a hölgynek. Ha tanúvallomásokat kérnek, nyugodtan szóljanak. Általában a huszonnégyes irodában szoktam lenni, de megtalálnak a harmincötösben is. - mosolyogtam bátorítóan a szülőkre.

- elnézést, ezt alá kellene írniuk!- szólt közbe Choo, a recepciós lány. Valami fura motoszkált az agyamban. Mégpedig az, hogy nekem kell ez a lány. Olyan megtörtnek látszik, gondoskodni róla, vigyázni rá, szeretnék. Nem tudom miért, ez így hirtelen becsapódott az agyamba. A szülők a papírokkal vannak elfoglalva, talán itt lenne a legjobb alkalom bemutatkozni. Meg is tettem az első lépést.

- Kim Seungmin vagyok. - egy lépést tettem, amivel ki tudtam kerülni a szüleit. Tekintete zavart volt. Miért tetszik, hogy ennyire esetlen?

- Paeng Hyejin. - hajolt meg egy picit. Nem tűnik annak a beszédesnek. Nekem kell szóra bírnom.

- hogy érzed magad?- valóban érdekel. Iskolai zaklatás lehet, azért jöttek be? Vagy teljesen idegenek voltak neki a fiúk?

- nagyon sehogy...nem akarok itt lenni. - fonta össze karjait mellei előtt. Ez nem annak a jele, hogy szorong? Vagy valami ilyesmit olvastam.

- félsz? - elgondolkodóan vizslatta a távolt.

- csak attól, hogy kihallgatnak. Nem érzem úgy magam, hogy tudjak róla beszélni...- nem mondtam semmit. Az arcát szemléltem. Biztos ki fogják hallgatni, személyleírást kérnek a négy alakról, stb.

- talán...az eljárást nem is, de azt el tudom intézni, hogy én hallgassalak ki. Ott is voltam, láttam is..szóval szerintem a kezembe tudom venni. - vontam vállat lazán, mintha nem érdekelne a dolog, pedig nagyon is érdekelt. - persze ha csak szeretnéd. - azok a nagy szemek, amikkel rám bambult, megolvasztották a szívemet. Aechong nem tudott ilyet kiváltani belőlem.

- re-rendben..- bólintott rám. Egy mosollyal ajándékoztam meg. Choo-t támadtam be.

- kihez kerül az ügy? - hajoltam át a pulton, hogy a fülébe tudjam súgni.

- Mrs. Joo Sora. Miért? - Joo Sora...ő kedves nő, vagyis szerintem meg fogja engedni.

- kérd már meg, hogy én hallgassam ki a lányt. Ismerem, ő is ismer engem, könnyebben fog mesélni, plusz én is ott voltam, amikor történt az ügy. Ha megengedi, szóljatok róla, légyszi!- vetettem be a kiskutya szemeket.

- hmm nekem olyan sejtésem van, hogy bejön neked ez a lány. - húzta mosolyra ajkait. Ledöbbenve pislogtam rá. De honnan tudja?

- maradjon köztünk!- mutattam rá. Kuncogva bólintott. Ő az a lány, aki mindenkivel jó kapcsolatot ápol, még a legmogorvább kollégánkkal is. A lányhoz fordultam. - találkozunk még. - mosolyogtam rá lágyan. Zavartan bólintott. Boldogan ugráltam vissza Jisung társaságába.

- na? Felszedted?- biccentett a lány felé.

- dehogyis! Csak felajánlottam a segítségemet. - vakartam tarkómat. Miért jöttem zavarba?

- aha...gyere, a kocsiban van a doboz. - paskolta meg a vállamat. Még egy utolsó pillantást vetettem a lányra. A lépcsőn mentek fel. Lágy mosoly keletkezett arcomon. - Seungmin, előre figyelj!- ütötte meg a karomat Jisung, ezáltal előre fordítottam fejemet. Majdnem neki mentem az ajtónak.

- kösz...- motyogtam orrom alatt. A kocsiból kihalásztuk a dobozt. Nem mondom, hogy könnyű volt. - nem vihetnénk a lifttel? - nyögtem ki, ahogy cipeltük be az épület aulájába.

- de. Okos vagy. - bólintott nehezen. A forgó ajtón becipelni kínszenvedés volt. Nem egyszer estünk majdnem orra.

- mi van benne? Changbin-t kellett volna megkérned.

- Changbin leszedné a fejem, ha megtudná mi van benne! - kiáltotta el magát. A liftekhez érve kevesen múlott, hogy le ne dobjuk.

- ennyire rossz, ami benne van? - fújtam ki magam, közben megnyomtam a lift gombját.

- majd meglátod. - nyugtázta ennyivel. A lift ajtajai kinyíltak, Jisung lábával betolta a dobozt, megvárta, míg én is beszállok, utána nyomta meg a második emelet gombját. - az idősebbek tuti le fognak érte szidni..Felix az nem, ő benne lesz, de a többiek igen. Habár szerintem Hyunjin még úgy, ahogy. - vont vállat.

- mit csináltál már megint?- kérdeztem unottan, de a kíváncsiság őszinte volt.

- mondtam, majd meglátod. - ráhagytam. Ha hamarabb nem mondja el, akkor nem kérdezősködöm. A lift megállt, az ajtók kinyíltak, mi pedig felkaptuk a dobozt. Az túlzás, hogy kaptuk, de felemeltük.

- melyikbe vigyük?- remélem a legközelebbi iroda számot mondja.

- az enyémbe. - az pont a folyosó végén található. Mély levegőt vettem, s folytattam lábaim egymás után pakolását. Az irodájának ajtaját berúgta, alig tettünk pár lépést letettük a földre a dobozt. Leguggolt elé, aztán végre valahára megtudhattam mi rejtőzik a kartonban.

- tökök?? Ez most komoly?? Minek hoztál tököket?- sápadt le az arcom. Nagy szemekkel bámultam rá.

- Halloweeni dekoráció!- pattant fel egyből. Igaza volt, mikor azt mondta, hogy az idősek le fogják szedni a fejét. De nem is kis darabú tököket hozott, hanem azokat a bazi nagyokat.

- de még csak október van!- csaptam homlokomra.

- sosem késő!! Segíts díszíteni!- hajolt le. Kivett egy tököt, a kezembe nyomta. - tedd az ablakba. - tettem ahogy kértem. Az ablak párkányra helyeztem a zöldséget.

- Jisung, megjöttek a többiek. - fordultam hátra.

- te rakd a tököket, én teszem a girlandokat! - szedte elő a zsebéből a pókos díszt. Inkább nem kérdeztem semmit. Tíz perc alatt a tökök már az irodát díszítették, a girlandok pedig fent lógtak. - ezért meghívlak ebédre. - állt mellém Jisung. - oh! Még valami!- kapott észbe, s el is tűnt mellőlem. Fejemet kapva utána próbáltam nyomon követni mit tervez még. Az egyik fiókból vett elő műgyertyákat. Bekapcsolta őket, s tett mindenhová, ahol jónak találta. Pont az utolsót tette le, amikor nyílt az ajtó, s Hyunjin lépett be rajta.

- azt a...- maradt tátva a szája. - tököm lököm csütörtökön...- nézett körbe. - nincs még korai ehhez? - sétált beljebb.

- szerinte sose késő. - mutattam rá Jisung-ra. - többiek? - néztem háta mögé.

- Chan és Changbin kávét vesznek az automatáknál, Felix még Minji-vel van, Jeongin pedig mosdóban. - ült le a barna bőr kanapéra.

- Minho? - kérdeztük egyszerre.

- nincs itt? - kérdezett vissza meglepetten.

- nincs. - rázta fejét Jisung.

- azt hittem már itt van. Mondjuk nem láttam a kocsiját a parkolóban. - vont vállat. - biztos elaludt. - legyintett. Az ajtó kinyílt, Chan, és Changbin beszélgetve jöttek be.

- azt a f..om..- ejtette ki a kávéját Changbin a kezéből. - ez meg mi a jó édes tököm?- hesszelte a feldíszített irodát.

- pont az. Tök. - nyihorászott előszeretettel Jisung. - azt pedig töröld fel. - mutatott a földre kiborult kávéra.

- ha ezt Minho meglátja...földbe döngöl. - susogta Chan. Szerintem Jisung jobban tartott Changbin-től. - egyébként ő hol van? - ült le az egyik székbe.

- szerintem elaludt. - válaszolt Hyunjin. Az ajtón kopogtak, majd Aechong dugta be a fejét rajta. Tekintetem azonnal elködösült amint megláttam hamisan mosolygós arcát.

- sziasztok! - jött be egész valójával. - az Interpol válaszolt a kiadásunkra Neora ellen. - emelt fel egy nagy borítékot.

- ahh! Na végre! - pattant fel Chan. - kilenc hónap után ideje volt. - vette át a sárga papírt.

- Seungmin, Choo mondta, hogy mondjam meg néked, hogy tíz órakor lesz a kihallgatás. - pillantott felém. Szemeim azonnal átváltottak vidám hangulattá, amint ezt meghallottam. Bólintással jeleztem, hogy értettem.

- mi van??- Chan rikácsoló hangjára mind rá néztünk.

- mi a baj?- sétált mellé Changbin.

- sziasztok! - lépett be Jeongin. Nem köszöntünk neki, Chan hangja aggodalmat eresztett belénk, így mindannyian köré gyűltünk. Ő is érzékelte, hogy valami nincs rendben, gyorsan be is csukta az ajtót, s csatlakozott hozzánk. - mi az? - dulakodott Chan mellé.

- meghalt Csehországban két éve. - vizslatta értetlenül a papírt. - de hát láttuk a kocsiját!- nézett ránk erősítésre várva, ami alátámasztja, hogy nem bolondult meg.

- ezt nem értem. - vette át tőle a papírt Jisung. - halálos autóbalesetben életét vesztette. - olvasta fel a szöveget.

- akkor valaki más ment a kocsival. - feltételezte Jeongin. - majd Minho kitalálja mit tegyünk. Felhívom, hogy ideje lenne felkelnie. - vette elő telefonját, s elvonult az iroda végébe.

- izé..- kezdtem bele, de elfelejtettem amit mondani akartam. A kíváncsi szempárok rám szegeződtek. - azt a hogy hívjákot. Na! - értetlenül néztek rám. - mi a neve? Aish!- csapkodtam homlokomat.

- oké, mihez kezdjünk most, hogy ez meghalt? - mutatott a papírra Changbin.

- Minho nem veszi fel. - tért vissza Jeongin.

- így tovább kell maradnia. - vont vállat Hyunjin.

- sziasztok!- lépett be Felix. - mi ez a kupak tanács?

- te, és én, elmegyünk felkelteni Minho-t. - mutatott rá Chan.

- oké. - fordult ki az irodából Felix, ahogy benyitott.

- hány óra?- néztem meg az időt a telefonom.

- fél kilenc. - válaszolt Jisung.

- akkor megyek veletek. Tízig van idő. - vontam vállat. Chan-nal kifordultunk az irodából.

- most azonnal szeded le ezeket a szarokat, mert ha nem seggedbe nyomom az összeset egyszerre! - hallatszott Changbin szigorú hangja hátunk mögül. A lépcsőn mentünk le, az első emeleten ott ült Hyejin a szüleivel a műanyag széken. Maga elé bámult, halvány mosoly szökött arcomra, ahogy őt néztem.
A parkolóban beültünk Chan autójába. Nem vagyok benne biztos, de szerintem új autója van. Eddig Renault-ja volt, de ez egy fehér Subaru. Mivel én vagyok itt a legfiatalabb engem ültettek be a hátsó ülésre.

- ez új? - kérdezte meg Felix.

- aha. Hannah és Lucas vette szülinapomra. - ajkaimat beharapva néztem el. Teljesen elfelejtettem a szülinapját. Úristen.

- szép. - bólintott Lix. Tök kínosan érzem magam, amiért megfeledkeztem a szülinapjáról. Minho-nál leparkolt, de nem állította le a motort. - majd én felkeltem. - csatolta ki a biztonsági övét.

- Chan...- hajoltam előre.

- igen? - fordult felém.

- bocsánat. - dörmögtem.

- miért? - ráncolta homlokát. Istenem...remeg a gyomrom.

- amiért elfelejtettem a szülinapodat. - préseltem össze ajkaimat. Kuncogásba kezdett.

- semmi baj. - paskolta meg a fejem. Megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon, a házból pedig Felix szaladt ki rémült tekintettel. Azonnal kiszálltunk. - mi a baj?

- véres minden, Minho nincs itt. - lélegzett nagyokat, mintha most látna először vért. - gyertek. - indult be. Az előtérben minden rendben volt, azonban a konyha már vérben úszott. A fal is olyan volt, és a folyosó is, ami a szobákhoz vezetett.

- elvitték?- kérdeztem halkan a többiektől.

- igen, és ez nagyon nem jó. - rázta fejét Chan.

- most mi lesz? Ő a feje a nyomozásnak, ha ő nincs...- Felix teljesen kiborult. - a nagyfőnök el fogja tőlünk venni az ügyet, és a másik bűnügyi osztálynak adja! Azok meg olyan lassan dolgoznak, hogy Minho, Jia, és kicsik addigra meg fognak halni! - tépett bele hajába.

- elsőnek nyugodj le! - szólt rá erőteljesen Chan. - azonosítsuk be a hullákat. A kocsiban van a helyszínelő táska, hozd be. - irányította ki Felix-szet.

- nem fogunk végezni tízre, igaz?

- nem. Ha menni szeretnél menjél, majd kihívom a helyszínelőket. - legyintett. - egy azért biztos. Minho tuti túlélte. - nézte a hullákat.

- rendben. - indultam ki. Kifelé menet azon gondolkodtam, ki vihette el Lee-t. A kocsija is itt van, szóval száz százalék, hogy az üggyel kapcsolatos. Ha rabolni akarnának, a kocsit is elvitték volna. Szép autó, valakinek biztos szemet szúrt volna. Az autó mellett elhaladva valami felkeltette az érdeklődésemet. Valami kéken világított a visszapillantó tükörnél. Hát persze! Az ajtót konkrétan kitéptem a helyéről.

- mit csinálsz?- jött oda hozzám Felix. Nem válaszoltam. A kamerához nyúltam, és kivettem belőle az SD kártyát.

- ezen rajta lehet ki tört be ide!- mutattam Felix felé a kis kártyát. Kikapta a kezemből, s berohant a házba. Utána szaladtam én is. Chan-hoz sietett. Telefonjába beletette az SD kártyát, utána visszanézte a felvételeket.

- hanyadika volt tegnap? - kérdezte miközben a videókat lapozgatta.

- hét. - válaszoltunk egyszerre. A felvételt megtalálta, s elindította. Egy lány csengetett be az ajtaján, nem látszódott az arca, nem abban a szögben állt. Valamit beszéltek, úgy tűnt Minho-nak nem sok kedve volt hozzá. Hamar rácsapta az ajtót, a lány megfordult, így már láthattuk az arcát. Amint megpillantottuk egymásra néztünk döbbenten. Mit keresett ez nála? Elment, a felvétel ment tovább, de nem történt semmi, ezért Felix belepörgetett. Harminc perc múlva újra visszatért, de volt vele két fickó. Öt perc után Minho-t két alak fogta közre, eszméletlennek tűnt.

- Aechong. - rebegtük egyszerre meghökkenve.