Minho pov:

Arra keltem fel, hogy mozog a karjaim közt. Kezeit mellkasomra teszi, lök rajtam egyet, aminek hála hanyat feküdtem a padlón. Nem nyitottam ki a szemem, ha megtettem volna abbahagyná a mozgást, lemászna rólam, és heves bocsánatokat kérne. Felém mászott, befészkelte magát lábaim közé, s fejét mellkasomra hajtotta. Picit emelhette fel kobakját, mert eltűnt mellkasomról. Hideg valami húzódott végig ajkaimon, valószínűleg az ujja. Zavarba hozzam? Zavarba hozom.

- meg is fogsz csókolni?- nyitottam ki szemeimet. Arca leheletnyire volt az enyémtől. Nagy boci szemekkel bámult rám, ajkai elnyíltak egymástól. Arca fokozatosan váltott át a piros árnyalataira. Éreztem, ahogy szíve dobban egy nagyot, ami az én szívemet is megdobogtatta. Karjaimmal körbe fontam derekát, így szorítottam az enyémhez. - kérdeztelek. - emlékeztettem az előbbi kérdésemre. Fejét kezdte rázni.

- ne-nem..- próbált feltápászkodni rólam, de nem engedtem. Egy könnyed mozdulattal fordítottam magam alá. Bal kezem ugyanúgy kapaszkodott derekába, míg a jobb felette támaszkodott. Vajon most mit gondolhat? Szaporábban vette a levegőt, pedig még nem is csináltam semmit.

- ezt szomroúan hallom..- hajoltam közelebb arcához, de nem csókoltam meg. Mint vámpír az áldozata nyakára, én is úgy vetettem rá magam Jia nyakára. A leggyengébb pontja. Elsőnek csak puszikkal, utána csókokkal hintettem be bőrét. - sajnálom.- súgtam fülébe. Füle mögötti bőrt puszikkal borítottam el, aztán szép lassan haladtam vissza nyakára. Sóhajai sűrűbbek lettek, ujjai tincseimbe túrtak.

- ez így nem ér!- emelte el fejemet nyakától. Ujjaim bejutottak pólója alá, gyengéden simogattam oldalát, hasát, amire a hideg rázta végig testét.

- pedig nagyon is tetszik. - mosolyogtam ravaszul. - tényleg sajnálom. Szeretlek, felkaptam a vizet, meg kellett volna beszélni. - hagytam abba minden tevékenységemet. Őszintén mondtam, és akartam, hogy ezt ő is érzékelje. Édes mosoly kúszott arcára. Karjaival belekapaszkodott a nyakamba, kezemmel háta mögé nyúltam, s felemeltem az ölembe.

- soha többet ne csinálj ilyet! - keze olyan hirtelen találkozott arcom bőrével maga mögött hagyva a hangos csattanást, és a bizonyos piros foltot, teljesen meglepett. Döbbenten pislogtam rá. - most mi az? Tudod milyen pánik kapott el?? Úgy utállak!- csapott egyet a vállamra, de mondandóját még nem fejezte be. - ha még egyszer ilyet mersz csinálni, Lee..! Esküszöm, hogy megfojtalak, de előtte letépem a karodat, és feldugom oda, ahová a nap sosem süt be, de annyira, hogy az öklöd fogja kiverni a fogaidat!- könnyei előbukkantak. Kerek arcát körbe ölelve folytak le. Én magam is dühös vagyok a tettem miatt, de abban a pillanatban a szakítás tűnt a legjobb megoldásnak. Mosolyogva sétáltam vele ahhoz a fehér asztalhoz, amit itt-ott beszínezett pár piros folt. Az asztalra letettem őt, s két kezem közé vettem arcát.

- ígérem, nem fogok. Csak magával kapott a hév, felindulás volt az egész. - simítottam hátra haját az arcából. - még mindig érzem azt a tüzet, amit te gyújtottál bennem. - simogattam arcát. Minden egyes szót, amit kimondtam komolyan gondoltam. Ugyan az a láng gyúl bennem, ami az első csókunknál lobbant fel, azonban ez a láng fejlődött. Sokkal szenvedélyesebb lett, tartósabb, erősebb. Ragaszkodom ehhez a lányhoz. Az a pár óra, amit azzal töltöttünk, hogy nem szóltunk egymáshoz, egyenlő volt a kínzás szóval. Pedig azt magamnak köszönhetem, de sikerült rájönnöm, hogy őt csak magamnak akarom. Azt akarom, hogy velem élje le az életét, velem legyen életem végéig. Haneul megbaszhatja magát azzal a papírral. Nem fogom elengedni Jia-t, töltöttem már elég napot nélküle. Több nem kell. Nagy lendülettel hajoltam ajkaira. Ki van neki száradva, majd én benedvesítem, az ajkait. Két kezével közre fogta arcomat, s jobban húzott magához. Közben kezem derekán végig siklott, egyenesen combjaira. Nem engedem őt át senkinek, főleg egy olyan embernek, mint Choi San. Kezem belemarkolt combjába. Hirtelen vált el tőlem, kezét az enyémhez kapta. Fájdalmasan szorította össze szemeit. - túl erősen szorítottam meg?- kérdeztem aggódva. Nem erőből markoltam rá, csak lazán.

- nem az.- rázta fejét. Rossz érzésem támadt. Ha nem az, akkor mi? Eszembe jutott, ahogy abból a másik teremből is bicegve ment ki. Derekánál fogva állítottam fel magam elé. Kezem nadrágja gombjához indult, amit a lehető leggyorsabban gomboltam ki. - Minho mit csinálsz?- próbált megállítani, de ellöktem a kezét. A nadrágot térdéig húztam le róla. Mind a két combja fáslival volt betekerve, ami itt-ott véres volt.

- ez mi?- az előbbi romantika és szenvedély páros eltűnt belőlem. Számonkérő tekintettel, illetve hangnemmel illettem meg.

- Neora műve. - hajtotta le a fejét. Neora..az a izé csaj. - de már kezdenek begyógyulni, és Jojo mindig jön leápolni. - kapta vissza tekintetét. Jojo? Ezt majd később megkérdezem, kicsoda a srác vagy csaj. Valamelyik biztos. Vállát átkarolva húztam magamhoz.

- meg fognak fizetni érte. - bújtam hozzá. És már van is egy tervem, hogyan. - addig is, akármit teszek, vagy mondok neked, kérlek ne vedd magadra. Oké? - toltam el magamtól egy picit.

- megijesztesz, de legyen. - bólintott.

- mikor szoktak bejönni ide?- húztam fel nadrágját, amit ő begombolt.

- változó időpontban, bármikor beállítanak. - vont vállat. A padlót néztem, egyenletes bólogatásba kezdtem, ami azt jelentette nálam, tudom mi lesz a következő lépés.

- odaviszlek a sarokba, és ha belépnek ne szólj hozzám, ne nézz rám. Csinálj úgy, mintha tényleg haragudnál rám. - kaptam karjaim közé.

- mit találtál ki?- mosolyogva vittem oda a sarokhoz, ahol nemrég még aludt.

- majd meglátod. - pusziltam meg a homlokát. Dühösen nézett rám. - ne aggódj, de tartsd meg ezt az arcot, ha bejön ide valaki.

- utálom, amikor nem mondasz el mindent. - csak mosolyogni tudtam rajta, komolyan venni már nem.

- ha vége ennek az őrületnek, esküszöm, hogy elköltözünk valahova máshova. - meglepettség suhant végig arcán.

- hova?

- mondjuk...Daegot-myeon? Veszünk egy kisebb családi házat, és újra kezdünk mindent a gyerekekkel. - fogtam meg kezeit. Könnyesedtek szemei.

- van amit el kell mondanom. - harapta be ajkát. Rossz jel. Nagyon, de nagyon rossz jel. - ők..ők már nincsenek. Még az első napon megölte őket, a szemem láttára. Biztos vagyok benne, hogy több, mint húsz golyót kaptak. - sosem hallottam még ennél keservesebben sírni, és még hangosan sem nagyon láttam sírni. Viszont most, ordított fájdalmában. Nem az én gyerekeim voltak, de kialakult a kötődés bennem irántuk. Kezeim ökölbe szorultak. - soha többé nem akarok gyereket! Egyszerűen nem vagyok képes vigyázni rájuk. - azt hiszem erre a nézőpontra fog irányulni nála a posztraumás stressz. A gyerekekre. A harag, ami felgyülemlett bennem, Jia széttört látványa eltüntette.

Hogy fajulhattak el idáig a dolgok? Egyáltalán hogy keveredtünk bele? Mi miért nem tudunk olyan nyugodt életet élni, mint bárki más? Nekünk miért kell szívni az élet miatt? Bosszút fogok állni.