Minho pov:

Az egyetlen megnyugtató tény az, hogy hamarosan láthatom őt. Nem így terveztem, én akartam fölényben lenni, de mint az óriáskígyó körém tekerte magát, és addig szorított, amíg el nem érte a célját.

Nem félek a sötétben, mégis most rettegtem, ahogy a csapás elért. Fojtogat, nem tudok mit tenni, a végtagjaim nem reagálnak semmire, hiába parancsoltam meg nekik a mozgást. Le vagyok bénulva, érzékelek mindent, hallok, és látok, a motivációm is elég nagy ahhoz, hogy szabaduljak, de meg vagyok dermedve. Az ütés nem ütött ki teljesen. Tudtam, hogy megkötöznek, betesznek egy kocsiba, a fejemre húznak egy zsákot.

- Aechong...- most az egyszer hallani akartam hangját. Feleslegesen forgattam fejemet, nem láttam merre ül. Az biztos, hogy nem mellettem. Nincs akkora izma, mint ennek a kettőnek a két oldalamon.

- igen, édes?- fintorogtam a zsák alatt a becenév hallatán. Ha Seungmin megtudja, hogy Aechong benne van, még jobban össze fog törni. Így sem van túl jó állapotban.

- a kurva anyád!- déjá vu érzésem lett. Park Woojin-nak is ezt mondtam annak idején. Csak ő nem rabolt el engem is. Fájdalmas csapás érte bal oldali arcomat, aztán a jobbot is.

- vigyázz a szádra, nem kéne ilyen mocskosan beszélned. - kioktató hangja a bennem rejlő dühöt éleszti fel egyre jobban. Valószínűleg kiértünk a városból, mert gyorsabb sebességre váltottak.

Izgultam, magamról meg is feledkeztem, csak Jia járt a fejemben. A mosolya, ami az én mosolyomat is előcsalogatta az arcomra. A haja puhasága, ahogy az ujjaim közé vettem tincseit, simogatta bőrömet selymesége. A hangja a fülemben csengett, azt súgta minden rendben lesz, kicsit nyugtatott meg. Teste melege, ami felmelegíti a kihűlt lelkemet, amikor megölel.

A beton eltűnt a kocsi alól, köves út váltotta fel. Összevissza döcögött az autó. A körmöm melletti bőrt kapartam, bal hüvelykujjamon. Csak hosszú percek után állt meg az autó. Karomnál fogva rángattak ki a kocsiból. Nem beton volt talpam alatt. Nem beszéltek, csak ajtó nyitódásokat hallottam. A nap természetes fénye hátunk mögött maradt, helyét mesterséges fény foglalta el.

- remélem örülni fogtok egymásnak. Nem hiába szenvedtem ennyit a begyűjtéseddel. - azt hiszem kinyílt az utolsó ajtó is. Kezd egyre melegebb lenni a zsák alatt. Valami keményre ültettek le, s leláncolták végtagjaimat. Végül levették rólam a vászon anyagot is. - együtt a Lee família!- kezeit összecsapta, ami éles volt füleimnek. Szemeimet nem nagyon tudtam kinyitni. Valamiért csak egy kis csíkra tudom. - hogy ti milyen édesek vagytok együtt! - gúnyos volt a hangja, tele megjátszással. Jia itt van mellettem, ki kell nyitnom a szemem. Azt mondta família, akkor a gyerekek is itt vannak. - hmm Minho még nincs egészen ébren. Ilyen nagyot ütöttem volna? Hozzatok neki egy vödör vizet!- az ajtó megint kinyílt.

- mit...- szólalt meg mellőlem egy rekedtes női hang. Az ő hangja volt az. Hálás mosolyt kúszott arcomra, abból is a halványabb fajta. - mit akarsz tenni velünk?- több napja nem ihatott rendesen. Nagyon dörmögős a hangja.

- jaj édesem!- ellenben Aechong hangja-Jia hangjával, élénk, és üde volt.- hiszen mondtam. Hát nem emlékszel?- rólam teljesen meg is feledkeztek, egymással vívódtak.

- de igen. Őt ne bántsd kérlek. Kínozz, verj meg, akár ölj meg, de őt ne bántsd. Hagyd életben, kérlek!- suttogott. Suttogott, de hallottam rajta, kevés kell neki ahhoz, hogy elsírja magát. Próbált erős maradni.

- ne bántsam? Ilyen az igaz szerelem? Feláldozod magad a másikért? Ennyire a szívedben van? Shh! Ne sírj!- a hallottak alapján nem sikerült szerelmemnek a próbálkozása. Azonban én sikeresnek tartom, még ha ő nem is. Ha ezek után nem kap semmilyen pszichés betegséget, akkor nagyon erős lelkileg.

- kérlek ne bántsd!- Aechong nem mondott semmit. Az ajtó újra kinyílt, aztán becsukódott.

- oh! Pompás! Boríthatod!- a hideg folyadék betelítette arcomat, és felsőtestemet egyaránt. Még a lábamra is jutott valamennyi. Szemeim rögvest kipattantak. Hálás vagyok ezért a löketért, amit tőlük kaptam. Végre láthatom őt. - hmmm nem rossz...gyorsan zavarjuk le ezt a bájcsevejt, mert van, ami csak Minho-ra, és rám tartozik. - elsőnek fel pillantottam. Retinámnak nem tett jót a lámpa fénye, ami a fejünk fölött lógott. Aechong rajtam legeltette tekintetét. Fejemet oldalra fordítottam, s a várva várt pillanat végre utolért.

Tekintetünk találkozott, a szívem meg is állt egy pillanatra. Haja csapzottan, zsírosan hullott arcába, arca bőre koszos volt, ajkai elnyíltak egymástól, cserepesek voltak.

Még így is meg tudja dobogtatni a szívemet. Mintha a szerelem újra, és újra elöntene, mikor meglátom. Csak most jöttem rá mennyire szeretem ezt a lányt, és mennyire fontos. A halállal is szembe mennék érte.

- ohh igen.. érzem a románcot köztetek. Szinte tapintani lehet. - hiába hablatyolt itt a némber, egyikünk sem figyelt rá. Ő volt a lobogó szenvedélyes tűz, én pedig a kialudt fáklya. Ő a nyár, én a tél. - ha nem haragszol meg, Jia kedves, elsőnek én beszélnék a barátoddal. - sétált Jia mellé, s átkarolta a vállát.

- csak ne bántsd. - Aechong mosolyogva bólintott. Eloldozták őt, aztán kivitték. Bicegve ment, valamit csináltak neki. Bizakodtam, hogy semmi komoly dolog van a háttérben.

Nem akartam, hogy így lásson. Összeverve, vizes pizsamában, megkötve, kitéve a tüdőgyulladás veszélyének. Azonban éreztem kitöltődni az ürességet, ami már hetek óta kínoz. De elvitték, az üresség pedig újra nagyobb lett. Vigasztalt az a tudat, ami azt súgta, a közelben van.

A legközelebbi ember mégsem ő volt. Hanem az, aki megkeserítette az elmúlt hónapjaimat. Akit -nem érdekel, hogy nő- addig ütnék, amíg a levegő tüdejébe jut. Kettesben voltam azzal a nővel, akit a legjobban utáltam.

- most, hogy csak magunk vagyunk, enged meg, hogy bemutatkozzak. - kérdőn pillantottam rá. Hiszen már tudom a nevét. - Choi Haneul vagyok. - nem futotta többre tőlem. Bámultam rá, mint borjú az új kapura.

Már minden összeállt a fejemben. A megoldás az orrom előtt volt egész végig, Jisung mondta meg az elején.

Choi Haneul

Mikor telefonáltunk, mondta, hogy jön egy új tag a csapatba. Akkor mondta, Choi Haneul.

- San testvére vagy...- néztem szemeibe. Hogy nem vettem észre? A vonásai, miért nem árulkodtak? Miért nem vert arcon az igazság? Győzelemittas mosoly húzódott ajakin.

- ahogy mondod. - bólintott. Úgy éreztem hosszú mese veszi kezdetét. Megérzésem beigazolódott, mély levegőt vett, s belekezdett. Félig érdekelt, de csak azt mondta, amit én is tudtam. A bosszú, az vezérelte. Vártam a végét, ugyanis hittem benne, hogy Jia-hoz visznek, vagy őt hozzák hozzám.

Viszont olyat mondott, amit nem tudtam hova tenni.

- ez nem ismerős?- emelt fel egy gyűrűt. Ez az a gyűrű, amit Changbin ajándékozott nekünk, ez Jia jeggyűrűje. - látom de. Kíváncsi vagy, hogyan került hozzám? Ne aggódj, a barátnőd fájdalommentesen esett át rajta...ha a bátyám nem bántotta. - vont vállat. Markába fogta a gyűrűt, sóhajtott, aztán felém fordult. - a bátyám őrülten szerelmes volt a szukádba. Tudod mit akart tőle? - hangja hisztérikusan csengett. - bevenni őt a családunkba. - tekintetem egyre jobban ködösült el.

- a bátyád mindig is nagyravágyó volt. Most pedig pofára esett. - helyeslően bólogatott.

- tudod, a gyűrűt a fészerben találtam meg. Nálatok viszont ezt is megtaláltam. - emelt fel egy másik gyűrűt, ami sokkal szebb volt annál, amivel én kértem meg Jia kezét. Benne két monogram, "L.J.&C.S.".

Az arany gyűrűt néztem. Attól vártam a kérdéseimre választ. Milyen gyűrű ez? Miről beszél a Choi lány? Miért adta ezt San az én menyasszonyomnak? Jia miért nem említette?

- várj, ha nem értenéd...- sétált el mellettem. Fejemmel próbáltam követni hova megy, de nem akartam kitörni a nyakam, így csak félig fordítottam el fejemet. Papírral zörgött. Kopogós cipője hangosan szerepelt a beton padlón. Elém guggolt. Elsőnek ő futotta át szemével a lapot, aztán felém mutatta.

Házasságkötés

Hely: Szöul
Ideje: 2022. év/Année/Year   01. hó Mois/Month   22. nap Jour/Day

A férj

Egyedi elektronikus anyakönyvi azonosítója: SZ09435631
Születési családi és utónev(i): Choi San
Házassági neve: Choi San
Születési helye: Namhaeup
Születési ideje: 1999. Július 10

A feleség

Egyedi elektronikus anyakönyvi azonosítója: SZ09435632
Születési családi és utónev(i): Lee Jia
Házassági neve: Mrs. Lee Jia
Születési helye: Szöul
Születési ideje: 2004. 03. 03.

      Szöul
2022. év/Année/Year   01. hó Mois/Month   22. nap Jour/Day

Chon Misun
Anyakönyvvezető

- ez mi..?- néztem rá. Tudom mi ez, nem vagyok hülye. Csak nem akartam elhinni. Lehet ez egy hamisítvány is. Azon a napon Jia még San-nal volt.

- egy házassági anyakönyvi kivonat. - fordította maga felé a lapot, utána, újra felém fordította. - ha nem értenéd, a te menyasszonyod a bátyám felesége. Nem történt semmilyen fellebbezés, házasság megszakítása. Szóval a mai napig együtt vannak. - préselte össze ajkait.

Fájt. Jobban fájt, mint az arcom, pedig elég nagyot húztak be a kocsiban. Miért nem mondta Jia? Ha mondja nem lennék csalódott, és mérges, de most az vagyok. Nem látszik, de legszívesebben ordítanék, és csapkodnék. Kezeim ökölbe szorultak, körmeim a bőrömbe mélyedtek. Nem akarok sírni, pedig mindjárt elsírom magam. Ez a papír jobban bánt, mint bármilyen kínzás.

- adok időt nektek átbeszélni mi is történt amíg távol voltatok egymástól. - állt fel. A papírt visszatette ahonnan elvette. Kezeimet eloldozta, de utána meg is kötözte őket. Lábaimmal is ez volt a helyzet. Kezembe karolva állított fel a székből. Csendben kísért a folyosón végig egy fehér ajtóig. Azt kinyitotta, előre engedett, utánam lépett be.

A szoba fehér színű volt, viszont a falon néhol piros maszatok voltak, de a padlón is. Jia ott ült a sarokban maga elé bámulva. Érkezésünkre nézett csak fel.

- sok mindent kell szerintem átbeszélnetek. - sóhajtott Haneul. - most magatokra hagylak. - levette a bilincset a kezemről, és lábamról. - később érted jövök. - állt elém. Egyik kezével megfogta arcomat, és ajkaira rántotta az enyémet. Csoki íze volt a szájának.

Nem csináltam semmit, nem löktem el, nem viszonoztam. Álltam, és hagytam, hogy csókoljon. Hiszen Jia nekem senkim. Nem a menyasszonyom, már másnak a felesége, házas nők pedig nekem nem kellenek.

- vér íze van a szádnak. Ha vámpír lennék, nem bírnék betelni vele. - nyomott egy puszit a számra, aztán kiment.

Ott álltam az ajtóban, néztem őt, akiről azt hittem szeret. Akiben megbíztam az életem árán is, akiért tűzbe mentem volna.
Ő is engem nézett, sírt. Fájt neki, amit az előbb tettem? Lehet.