Minho pov:

Fémes ízt éreztem a számban. Hüvelykujjammal odanyúltam ellenőrizni, nem a vérem folyt-e ki. A piros folyadék ott virított az ujjamon. Ez a némber kiharapta a számat.

- Seungmin várj!- kis fázis késéssel utána rohantam. A lépcsőn ment le. Határt nem ismerve kiabáltam rá. - ya! Kim Seungmin! - mindenki figyelmét megkaptam, még azokét is, akik az irodájukban voltak. Ajtók nyíltak ki, hogy megnézzék mi újság van itt kint, mi ez az ordibálás. Ám Seungmin ment tovább, mintha meg se hallotta volna. Lábaimat egymás után szedtem. A lépcsőn majdnem fejre álltam. Az épületből tartott ki. Hova megy? Bukdácsolva ugyan, de végül nyomába értem. - Seungmin! Állj már meg!- kaptam keze után.

- oda kint beszéljük meg, Minho. - mondta erős, kemény hangon, mégis éreztem hangjában, hogy nem sok kell neki, és kitörik belőle a sírás. Körbenéztem az aulában. Aki ott volt, annak szeme rajtunk pihent. Minji is jelen volt.

- rendben. - engedtem el. Kiviharoztunk onnan, egyenesen a parkoló végébe. - Seungmin, higgy nekem! Nem én akartam megcsókolni, ő mászott rám! Én csak figyelmeztettem, hogy nem jó ötlet kikezdeni velem, de nem hallgatott rám. - egy szuszra hadartam el. A szívem zakatol, a kezem remeg. Így vártam mondandóját. Arca rezzenéstelen volt, innen tudtam, hogy nem hisz nekem.

- nem az bánt, hogy megcsókoltad, jó persze az is..de leginkább az, hogy  pont azután, miután kiöntöttem neked a lelkemet. Ezek után hogy bízzak meg benned, Minho? Most menjek, és én is másszak rá arra a lányra, akit te szeretsz? Nem akartad? Nem úgy néztetek ki, mintha küzdenétek egymás ellen. Teljesen neked volt simulva, és te is neki. - nem mondtam semmit. Egyszerűen nem tudtam mit kéne mondanom. Ártatlan vagyok, mégsem védem magam
Ez mérgel nagyon. Fogalmam sincs miért nem állok ki magamért. - erről van szó. Azért Jia-nak is számolj be róla. Ne tőlem kelljen megtudnia. - hagyott ott a parkolóban.

Jia...

A nap kezdett lemenni. Vihar lesz a felhőket elnézve. Túl sok a szürke, fekete. Sóhajtottam egyet, aztán megfordultam. Még le kell csesznem Aechong fejét. A mozgásérzékelő ajtó kinyílt előttem, odabent mindenki rám szegezte figyelmét. Minji közeledett felém. 

- mi történt? Összekaptatok?- nézett a lépcső felé, majd újra rám. Valószínűleg Seungmin arra ment.

- igen. Félreértett valamit, és nem akar hinni nekem. - vakartam tarkómat.

- bizonyítsd az igazadat. Ne hagyd, hogy más befolyásolja. - mosolygott rám kedvesen. Bólintottam, aztán otthagytam. Éreztem a tekinteteket, amik hátulról égettek. Az irodámban nem volt ott Aechong. Hangosan vágtam be az ajtót. Az asztalhoz leültem, visszahívom Jia-t. Háromszor próbáltam, de nem vette fel. A gondolataim azon kavarogtak, hogyan mondjam el neki. Hogy fogja lereagálni? Az ajtón Aechong lépett be, engedély nélkül. Mint egy láng úgy lobbant fel bennem a düh. Mikor megpillantott egy mosolyt eresztett felém.

- nem érdekel mit akarsz, takarodj az irodámból!- nem akartam ránézni, ezért kapcsoltam be a gépet, s tettem úgy mintha dolgoznék.

- ez az én irodám is, Minho. - kuncogott. Az asztalom elé ült le. Direkt akar hergelni? - úgy rohantál Seungmin után, mintha szerelmesek lennétek. Csak nem biszex vagy? - nem válaszoltam. A keresőbe írtam be, hogy 'online játékok fiúknak'. - hallgatás beleegyezés. - vont vállat. - de szerintem inkább...Jisung illik hozzád, nem Seungmin. - ahelyett, hogy válaszoltam volna kiválasztottam egy játékot. Megpróbáltam elengedni a fülem mellett azt, amit mondott, de Jisung? Miért pont Jisung? Valaki megmondaná? Nem szeretném megkérdezni ettől a banyától...- a világért sem szeretnék neked kellemetlenséget okozni, ezért bocsánatot kérek tőled. - egy katonás játékot választottam ki, amibe be kellett írnom a nevem. Azért kezdtem el gépelni. - figyelsz te rám?- kérdezte, mikor nem mondtam semmit. A játék elindult, én hülye meg átugrottam a tutorialt. Azt sem tudom mi micsoda.

- most nem érek rá!- rá sem néztem, elkezdtek rám tüzelni. Ha most elfelejtettem volna levenni a hangot a gépről..lebuktam volna. A pisztoly kiürült, de ezek a kis...izék lőttek rám ugyanúgy. Már félig halott lennék. - gyere vissza később!- a székből felállt, de nem kifelé indult, hanem felém. A tálcán ott volt a Word. Az egérrel gyorsan megnyitottam, így mire ideért elé tárult egy dokumentum.

- oké...akkor hagylak dolgozni. - sóhajtott, s kiment. Mikor becsukta az ajtót a nyelvemet öltöttem ki rá.

Este tíz fele mentem haza. A hatvanhetes, illetve a negyvenkettes út sebességmérőit néztem. Egyszerűen eltűnt az a kocsi. Sehol nem vette fel egy kamera sem. Talán rájöttek, hogy közel járunk a megoldáshoz. Lehet, ha megfigyelnénk a kórház szülészetét, hamarabb rájönnénk az igazságra. Elvégre, csecsemőket is visznek el. A sok agyalás teljesen lemerített. Otthon a házban sötétség honolt. Az előtérben felkapcsoltam a villanyt. A kocsi kulcsot felakasztottam, aztán levettem a cipőmet. Nagyon meglepődtem, amikor megláttam a falon lévő tükröt összetörve.

Mit csinált ez a lány? Halk léptekkel mentem a konyhába. Ott is felkapcsoltam a villanyt, a késtartó fel volt borítva, plusz hiányzik is belőle egy kés. Az ösztöneim villámcsapásként kapcsoltak be. Azt mondták menjek a szobákba, megnézni a kicsiket, és Jia-t. A nappalin keresztül gyorsabban odaértem volna, de amikor felkapcsoltam a villanyt szemem elé terült a rendetlen térség. A kanapé felborítva, ahogy a dohányzó asztal is. A tv a földön, a növények elborultak, a cserépből kiszóródott a föld. Tempómat megnöveltem, elsőnek abba a szobába nyitottam be, ahol mi alszunk. Jia nem volt ott. A gyerekek szobájában sem volt senki. Valaki elvitte őket. Reménykedve rohantam a verandára, hátha ott vannak, pedig tudtam, hogy nincsenek.

- a francba! - mérgembe az ajtóba rúgtam bele. Most mit csináljak? Fogalmam sincs ki vitte el őket. Tanácstalanul hívtam fel Chan-t.

- mi az?- kérdezte álmos hanggal. Na az én hangom nem lesz ilyen.

- valaki elvitte Jia-t, és a két babát! - konkrétan kiabáltam a telefonba. Mondtam, hogy nem lesz álmos a hangom.

- hogy mi?- szökött fel a hangja magasabb oktára. - öt perc, és ott vagyok. - tette le. A fiúknak a közös csoportunkban üzentem, hogy SOS van. A kocsihoz rohantam ki. Nagy zűr van most a fejemben, nyomokat fogok most keresni, de ahhoz kell kesztyű is. Nem akarom, hogy ott legyen bármi olyanon az ujjlenyomatom, ami akár bizonyíték, nyom is lehet. De basszus ez az én házam, mindenhol ott van az ujjlenyomatom! Sziréna hangja ütötte meg a fülemet. Ez Chan lesz. A nappaliban kezdtem a keresést, ott a legnagyobb a kupi. Mindent átnéztem, mégsem találtam semmit.

- mi történt?- az ajtón esett be Chan.

- nem tudom. - ráztam fejemet, majd felálltam, mert eddig guggoltam. Ledöbbenve állt egyhelyben, fejét forgatva nézett körbe.

- találtál valamit? - sétált beljebb.

- az eltűnt távirányítón kívül nem találtam semmit. - a kanapé alatt volt.

- hozok kesztyűt, és segítek. - ment ki. A sarokban egy papír darab hevert, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Össze volt gyűrve. A remény éledt fel bennem, hátha egy nyom. A sarokba leguggoltam, felvettem a cetlit, és szét hajtottam. - megjöttek a fiúk. - jött vissza Chan. - az mi?- guggolt le mellém.

- az első nyom. - megvártam, míg bejönnek a többiek.

- mi a baj?- kérdezte Hyunjin. Pizsamában vannak mindannyian, álmosak is. Még Seungmin is eljött, pedig rá nem számítottam a mai események után.

- valaki elvitte Jia-t, és a kicsiket. - Changbin csapott a homlokára. Jeongin aggódó tekintetet vett fel, ahogy Felix is. Hyunjin tenyerébe temette arcát, Jisung meg csak állt. Szerintem azt sem tudja, hol van.

- akkor most minden kezdődik elölről?- tette fel a kérdést Changbin, de erre mind tudtuk a választ magunktól.

- vagy csak lelépett keresni magának egy hűséges pasit. Visszament Choi-hoz, már nincsenek az országban. - mindenki döbbenten pislogott Seungmin szavaira. Nincs kedvem veszekedni vele, de kezd felmérgelni.

- Jia nem tenne ilyet. - szemeink szikráztak, amikor találkoztak, de persze nem szó szerint. Megérezték a köztünk tomboló feszültséget.

- igaz. Jia-nak vastagabb a gerince. - kezeim ökölbe szorultak. Ha Felix nem lép közbe, talán egymásnak mentünk volna.

- nem tudom, mi bajotok van egymással, de nincs időnk a vitátokra jelen pillanatban! - állt közénk. - a szerelmedet elvitték, és talán nagy veszélyben van a gyerekeitekkel együtt. Szóval fejezzétek be, és essünk neki a helyszínelésnek! - Felix válla fölött átpillantottam Seungmin-re. Igaza van Lix-nek, nincs idő.

- az mi a kezedben?- sétált mellém Jeongin, és ki akarta venni a kezemből a papírt, viszont nem engedtem neki.

- ne nyúlj hozzá kesztyű nélkül! - toltam el a kezét. - az van ráírva, hogy nem jársz olyan közel, mint amennyire hiszed. - adtam át a papírt Chan-nak, rajta van kesztyű.

- a kamerák fent vannak még?- értetlenül pillantottam Hyunjin-re.

- milyen kamerák?- kérdeztem vissza.

- amiket akkor tettél fel, mikor eljátszottad a halálodat. - forgatta szemeit. Azokról teljesen megfeledkeztem.

- fent kell lenniük, mert elfelejtettem levenni őket. - a nappaliban a villanyra tettem fel. A konyhából hoztam egy széket, arra felálltam. - Hyunjin...- néztem le rá.

- igen?- állt mellém, s felnézett a villanyra.

- állj fel te. - szálltam le a székről. - én nem érem el. - vakartam tarkómat. Mindannyian felnevettek. Kivéve Seungmin-t.

- szar, ha az ember alacsony. Ha nem éred el, hogy tetted fel oda?- kérdezte szemrehányóan.

- létrával. - fordítottam neki hátat.

- leszedni azzal már nem lehet?- mielőtt válaszohattam volna Hyunjin szólalt meg.

- itt van. Levegyem?- nézett le ránk.

- vegyed. Ha rácsatlakoztatom a gépemre visszatudjuk nézni mi történt. - Felix szavára Hyunjin babrálni kezdett a villanynál.

- Seungmin, Minho, gyertek velem. - szólt nekünk Chan. Most jön az, hogy megpróbál minket kibékíteni. Őszintén én nem haragszom rá. Ha hinne nekem, az ő lelke sem háborogna. A konyhába indultunk.

- ahh! Azt a...! Kiég a retinám!- hallatszott Hyunjin vinyákoló hangja.