Minho pov:

Visszaérve Felix rohant a gépéhez, és csatlakozott a kamerához, ami a táskában lapult. Én a kihallgató termekhez mentem megkeresni Chan-t. Egyesével nyitottam be mindegyikbe, amelyik nyitva volt. A négyes teremben voltak. Az ablak mögött Aechong állt, kezében egy füzettel, és Seungmin. Mindketten rám pillantottak. Az ajtót becsuktam, azután az ablakhoz sétáltam.

- mit mondott eddig?- Aechong a füzetbe pillantott. Pár napja van itt, de ugrik akárhányszor kérek valamit, még ha nem is tőle.

- a kocsi nem lopott. A lánya vitte el évekkel ezelőtt. Azt hitte bontóba viszi, mivel elég sok gond volt a kocsival. - a lánya nevét, és tartózkodási helyét kell megtudnom, és le van zárva az ügy.

- hogy hívják a lányát?- a nő életkorát elnézve max 30 lehet a lánya.

- Kim Neora. Jeongin már keresi. - a teremből kimentem, majd az ablak túloldalára mentem át. Az ajtón beléptem, így felhívtam magamra a figyelmüket a bent lévőknek. Chan mellé álltam.

- jó napot, asszonyom! Lee Minho vagyok, én vezetem a nyomozást. Tudna mesélni a lányáról?- a gondolat, hogy egy hajszálnyira vagyok a megoldástól felcsigázott.

- tíz éve nem tudok róla semmit.- kezdett bele az idős nő. Mintha egy régi sebet szakítottam volna fel benne, úgy mesélt. - összevesztek az apjával, beült a kocsiba, és elhajtott. Nem jött vissza, bejelentettem az eltűnését, de nem találták meg. - rázta fejét.

- hány éves a lánya?

- most...harminc. Megtalálták, arról lenne szó?- tette fel a kérdést reménykedve. Nem értem tíz év alatt, hogy nem tudták megtalálni a nőt.

- sajnos nem. - sóhajtott Chan. - de amint megtudunk valamit, azonnal értesítjük önt. - csukta le a laptop tetejét. Felállt a székből, a hölgy is felállt, előre engedve őt léptünk ki a szobából. - köszönjük, hogy segíti a nyomozást.- hajolt meg Chan. A nő is meghajolt, aztán távozott a maga kis tempójában. A lassan távolodó alakját néztem. Megsajnáltam a nőt. Csalódni fog, mikor megtudja, miben van a lánya.

- járjunk utána, ki az a Kim Neora. - fordultam a lépcsők felé. Seungmin, és Aechong is jöttek utánunk.

- hogy ment az átadás? - érdeklődött Seungmin.

- nem buktatok le? Ugye semmi se lángolt? Mindenki él?- anyám nem aggódik annyit, mint Chan...

- mindenki él. Sangook valószínűleg meleg. Meg akarta tartani Felix-szet. - ez volt a legfontosabb információ, amit el kellett nekik mondanom.

- hogy mi? Kérlek, mondd, hogy nem hagytad ott! - kapta el a vállamat Chan. Egy fáradt, komor pillantással jutalmaztam felém irányuló bizalmát.- megnyugodtam...- fújta ki a levegőt. - de akkor hogy hoztad ki?

- később megbeszéljük. - nyitottam be Jeongin-hoz. Fánkot zabálva ült a monitor előtt. - informatika órán nem mondta a tanár, hogy nem szabad gép közelében enni?- ültem le az egyik székre.

- szia hyung. Az info órákat mindig ellógtam. - vont vállat.

- hogy állsz a nővel?- biccentett Seungmin.

- magasságra megfelel, a fantom képen kicsit idősnek ábrázoltuk, ezért Changbin javít rajta, de egyébként nagyjából megegyezik. A képen nyolcvannak néz ki. - sorolta fel. - de ami nektek kellhet, az az, hogy három nappal ezelőtt a hatvanhetes út sebességmérő kamerái felvették. Dél-nyugat felé tartott.- nyomkodta a billentyűzetet.

- mi van arra?- nézett ránk Seungmin.

- egy bánya, tó, és kijárat a negyvenkettes útra. - felelt Chan. - a bányába vinnék a gyerekeket?- gondolkodott el.

- nem tudom, de oda megyünk. Szép volt, Jeongin. - álltam fel, s megveregettem Jeongin vállát.

- én inkább maradok itt, és megírom a jelentéseket. - rázta fejét Chan, ami lelombozott.

- mehetek akkor én?- nézett rám Seungmin.

- te is megteszed...- motyogtam kicsit hangosabban. Ajkai elnyíltak egymástól. - gyere. - indultam útnak. - Aechong, te segíts be Chan-nak, vagy a többieknek!- kiáltottam vissza, mielőtt Seungmin becsukta volna az ajtót. A folyosón sétálva olyan érzésem van, mintha a mellettem haladó mondani szeretne valamit, viszont nem tudja, hogyan kezdjen bele. Babrál az ujjaival, összevissza pillant minden hova. Ha kiérünk a kocsihoz rákérdezek. Talán úgy könnyebben fog beszélni, ha csak mi vagyunk, vagy nem fog mondani semmit. A zárt térből átléptünk a szabadba. Hüvös van, az égen felhők sorakoznak várnak arra, mikor ereszthetik ki magukból a felesleges vizet. A kocsiban lehúztam az egyik ablakot, fülledt a levegő, kell a friss. A rádiót bekapcsoltam, nem adtam rá hangot, csak azért kapcsoltam be, hogy oldjam a feszélyezett levegőt. A motorra gyújtást adtam, a kuplungot lassan felengedve indultunk el.

- baj van, Seungmin? - kérdeztem, közben kitettem a jobb oldali indexet.

- igazából, csak beszélni szeretnék veled valamiről, négyszemközt..- hangja bűnbánóan hangzott. Nem tudtam elképzelni, hogy valami rosszat tett, amihez nekem is közöm lenne.

- miről? Rosszat csináltál? Olyan sajnálkozó a hangod. - tarkóját kezdte vakarni.

- egy kicsit rosszul érzem magam, amiért a többieknek nem mesélek erről, amiről majd neked. Bűntudatot érzek, ezért ilyen a hangom, de nem csináltam semmi rosszat... szerintem. - az utolsó szó arcon vágott. Szerinte...?

- kezdesz megijeszteni. - pillantottam rá.

- tetszik egy lány, Aechong az. Lehet észrevetted, lehet nem...- nem szívem csücske a lány, valamiért a lelkem nem akar megbékélni vele.

- azon kívül, hogy elpirulsz, amikor a közelben van, nem mutatsz túl sok jelet. Mióta tetszik?- vagy lehet mutatott, csak nem figyeltem eléggé.

- akkor felkeltette az érdeklődésemet, amikor elsőnek megláttam. Egyre többször érzem azt, hogy hiányzik, amikor nincs velem. Ha meg velem van, nehéz kibírnom, hogy ne öleljem meg. A szívem gyorsabban ver, ha hozzám szól. - ahogy mesélt róla egy mosoly szökött az arcára. Hangja már sokkal nyugodtabb volt.

- miért nem hívod el valahova?- a város határait elhagytuk, így gyorsabb sebességre váltottam.

- nem jönne el. - kérdőn pislogtam. - amikor Jia bent volt nálad, Aechong teljesen féltékeny volt. Jia is észrevette, ahogy Hyunjin is. Aznap Jin hyunggal együtt mentünk haza. Szóvá tette Aechong viselkedését. Szerintem bejössz neki. - halk kacaj hagyta el a szám.

- az meglehet. Viszont nekem ott van Jia, és mostmár a két kicsi is...azon vagyok, hogy visszaállítsam a nyugodt életünket, ha egyáltalán volt olyanunk. Engem messziről nem érdekel Aechong. Tiéd a pálya. - mosolyogtam rá.

- de nem foglalkozik velem.- döntötte hátra fejét.

- többször adok neki olyan feladatot, amiben veled lehet. - vontam vállat. - bekapcsolod a vonzerődet, aztán minden jó lesz. Az meg, hogy a fiúknak nem akarsz erről beszélni, ne bántson téged. Nem fognak megharagudni. Mindannyiunknak van olyan dolga, amit nem szívesen oszt meg mindenkivel egy baráti körben. Örülök, hogy velem beszélted meg. - tényleg örülök, hiszen elvileg bejövök Aechong-nak. A tó volt hozzánk közelebb. Leparkoltam egy kicsit távolabb a víztől, fegyvereinket kezünkbe vettük azon az alapon, hogy jobb félni, mint megijedni.

- szerinted itt lesz valahol?- kérdezte Seungmin, s megállt a tóparton.

- nem hiszem. Itt sehol nem tud elrejtőzni. - álltam mellé.

- menjünk tovább?- nézett rám. Fejemet ráztam.

- elsőnek nézzünk itt körbe. - a tónál nem találtunk semmit, ahogy a bányánál sem. Valószínűleg áthajtott a negyvenkettes útra. Visszatértünk az irodába.

- megyek, megnézem Felix-szet, és a többieket. - mutatott Felix ajtajára.

- rendben. - bólintottam. Az irodámba belépve senki nem volt bent. A növényeket szúrtam ki, amiket Jisung hozott, mert az anyja kitette őket a házból. Számat elhúztam, kicsit kiszáradtak. Talán itt lenne azaz idő meglocsolni őket egy év után...oké, tudom, ez már esélytelen, de azért na..hátha csoda történik. A kis öntözőbe engedtem vizet, majd a virágokhoz léptem. Az ajtó kopogás nélkül nyílt ki.

- kertész is vagy?- Aechong hangjára picit hátra fordultam. Ravasz mosollyal állt az ajtóban. Unottan fordultam vissza.

- ha az lennék, akkor is a rossz fajta. - utaltam a kiszáradt virágokra, amiket éppen most locsolok.

- ugyan, mi az, amiben te rossz vagy?- hangja egyre közelebb került.

- nyugodt életet élni. - néztem rá. Az asztalomnak támaszkodott. Halkan nevetett fel. Pedig nem is poén volt. - bejövök neked?- csúszott ki a számon. A kérdésemre mindketten nagyot néztünk.

- honnan tudod...?- nyögte ki végül. Sóhajtottam, s visszafordultam a virágokhoz.

- nem titkolod túl jól. A csapatomban szerintem már mindenki tud róla. - vontam vállat. - gondoltam erről beszélnünk kellene. Nekem már van családom, ne vesztegesd rám az idődet. - az egyik virág elszáradt levelén volt egy pók. Le akartam szedni, de a kezemben maradt a levél is. Számat újra elhúztam sűrűn pislogva.

- a tiltott gyümölcs a legfinomabb, nem?- az ablakhoz mentem. Kinyitottam, s a levéllel együtt tettem ki a pókot.

- lehet neked igen, de nekem a gyümölcsöm otthon van, és vigyázik a gyerekeinkre. - fordultam meg. Megijesztett, amilyen gyorsasággal elém került.

- én is szeretem a gyerekeket. - általában úgy van, hogy a nő hátrál, de most én hátráltam. Egészen az ablakig. - na?- teljesen nekem simult a testével. Kezével tarkómat kulcsolta körbe.

- szállj le rólam!- kérésemet figyelmen kívül hagyta.

- ne kéresd magad, Minho! Nem szereted az izgalmakat?- hajolt közel az arcomhoz.

- Aechong, jobb, ha befejezed!- nem foglalkozott azzal, amit mondtam. Nem akartam bántani, de erősködött velem a vágy, hogy felpofozzam. Kezemmel vállánál fogva próbáltam ellökni. Erősen fogtam meg őt, és fordítottam a helyzetünkön. Dühösen néztem rá, de ő csak vigyorgott. - annyi szerencséd van, hogy lány vagy! Ha nem az lennél, nagy szarban lennél. Habár így is, úgy is abban vagy. Egy szavamba kerül, és repülsz innen!- hajoltam hozzá közelebb, hogy jól értse szavaimat. Az a féloldalas mosolya még mindig ott volt. Hirtelen hajolt közelebb, ezzel a tettével ajkaink értek össze. Szemeim kikerekedett, kezeim el akarták lökni, az ő karjai marasztalni akartak. Az alsó ajkamra harapott rá, de erősen, amire szemeimet szorítottam össze.

- hallod, Minho- Seungmin hangjára azonban rögtön kipattantak. Aechong lábára léptem rá, ennek köszönhetően elengedett. Seungmin felé fordultam. A telefonom volt a kezében. - majd visszahív. - mondta a mikrofonba, majd letette.

- nem az, aminek látszik!- szólaltam meg egyből.

- mindig ezt szokták mondani. - ködösült el tekintete. - Jia keresett. Hívd vissza. - dobta felém a telefont, aztán kiment.