Minho pov :

Este mikor haza értem, a házban már sötétség volt. Cipőmet levettem, kabátomat felakasztottam, halk léptekkel mentem be a gyerekek szobájába.

Az éjjeli lámpát feloltottam, aztán az ágyuk felé hajoltam. Ott aludtak mind a ketten. Megtámaszkodtam az ágyon, majd ujjammal Yoonah pocakját kezdtem simogatni. Gagyogva fordult át másik oldalára, amit megmosolyogtam.

Daehyun teljesen kinyúlt, nyála csorgott ki szájából. Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjam el magam.

Törlőkendőjét megfogtam, és megtöröltem száját. Felkelt rá, szemeit nyitogatta, közben kezeivel markolta a levegőt. A kendőt letettem, ujjammal pedig pici kezéhez nyúltam, ő pedig rámarkolt ujjamra. Mosolyogva rángattam ujjamat, amit ő kuncogva húzta magához.

- már most ilyen erős vagy? - mosolyogtam rá, amire még nagyobb lett mosolya. Hirtelen kezdett el sírni. Kérdőn néztem rá, de ő csak sírt tovább. Kivettem őt az ágyból, majd ringatni kezdtem a karjaimban. - anyád így sincs jó passzban, nem kéne felkeltened. - csuktam be a szoba ajtaját.

Körülbelül tíz percig rázhattam őt. Mikor elaludt óvatosan tettem vissza a helyére. Lekapcsoltam a lámpát, aztán mentem a fürdőbe. Zuhanyzás közben azon gondolkodtam, amit Jisung mondott. Holnap felvetem az ötletet Jiának.

Zuhany után a szobánkba mentem, s befeküdtem Jia mellé. Kezemmel átkaroltam derekát, majd közelebb húztam magamhoz. Nyakába fúrtam fejem. Sok szenvedés után, végre a karjaim közt tarthatom. Nagyot szippantottam illatából, amit lassan fújtam ki.

- még mindig érzékeny ott a bőröm...- nyöszörögte, aztán átfordult a másik oldalára.

- sajnálom, hogy kiabáltam ma veled. - simítottam arcára.

- semmi baj. Kicsit túl lőttem a célon...miért kellett bemenned?

- egy új ügy. Majd holnap elmondom, aludjunk. - adtam puszit homlokára.

Reggel hangos sírásra ébredtünk. Mind a ketten zombiként másztunk ki az ágyból.

- most te jössz. Este én altattam vissza Daehyunt. - ásítottam.

- oké...- ő ment a gyerekekhez, én pedig a konyhába.

A konyhában azon keztdem gondolkodni, hogy vajon milyen lennék lila hajjal.

Biztos helyes.

Pár perc múlva Jia is bejött a konyhában a babakocsival.

- ma bemész? - nézett rám, miközben leült az asztalhoz.

- ha hívnak. - vontam vállat. - figyelj csak..tegnap, amit mondtál, gondolkodtam, és arra jutottam, csináltassunk egy tesztet, egy DNS tesztet, azért, hogy te is megnyugodj, és én is.

- és ha nem fog egyezni? Akkor mi lesz?

- megkeresem a gyerekeinket. - guggoltam le hozzá.

- és velük? - pillantott a babákra.

- nem tudom. Elsőnek csináljuk meg a tesztet, aztán kitaláljuk mi lesz, ha nem fog egyezni. Elmegyünk egy ismerősömhöz. Sok nyomozást segített már, biztos, hogy most is segíteni fog.

- rendben. - míg Jia készülődött, felhívtam a labort. Hyonmin vette fel.

- miben segíthetek ezúttal? - kérdezte kuncogva. Rengetegszer hívtam segítségül a labort. Kávéval várnak ott.

- egy DNS tesztet szeretnék csinálni. Van egy olyan érzésünk, nem a mi gyerekeinket kaptuk ki a kórházban.

- várj, milyen gyerek? Mióta van neked gyereked?

- kilenc hónapja..szóval, tudnál segíteni? Megint..?

- persze. Gyertek, amikor tudtok.

- köszönöm. Körülbelül egy óra, és ott leszünk. - bontottam a hívást, majd megkerestem Jiát. - kész vagy? - néztem be a szoba ajtón.

- baj van...- nézett fel rám, miközben nadrágját próbálta felhúzni. - nem jön fel. - rángatta a nadrágját. - híztam!

- az azt jelenti, vastagabb lett a combod? - nyaltam meg ajkaimat.

- hogy te milyen perverz vagy! - vágta hozzám az egyik párnát, de sikerült elkapnom. - nem segítenél? - pislantott szomorúan.

- az előbb még párnával dobáltál, most pedig azt szeretnéd, hogy segítsek? - sétáltam be, s letettem a párnát az ágyra.

- bocsánat. Mostmár segítesz? - húzta feljebb a nadrágot, de nem ment neki.

- én csak levenni szeretem rólad. - néztem combjait.

- Minho...- motyogta lányos zavarában.

- adok egy mackó nadrágot. - mentem nevetve a szekrényhez. - ahhoz képest, hogy két gyereket szültél, nem híztál sokat. - vettem ki egy szürke nadrágot, majd átnyújtottam neki.

- most nem tudom, hogy ez bók lenne, vagy nem. - vette le a farmert, majd a másik nadrágért nyúlt.

- természetesen bók. - adtam egy puszit a szájára. - amíg te felöltözöl, addig berakom a gyerekeket a kocsiba. - sétáltam ki a szobából.

- azt hittem mást, máshová. - szólt utánam. Sejtelmes mosollyal néztem vissza rá, amire pirulva fordult hátra.

A két gyerkőcöt bepakoltam az autóba, aztán már csak Jiára vártam. Beültem a volán mögé, Jia pont akkor lépett ki a lakásból. Bezárta az ajtót, aztán beült mellém.

A város másik felébe mentünk, házhoz. Hyonmin gyorsabban dolgozik otthon. Leparkoltam a ház elé, Jia Yoonaht hozta, én pedig Daehyunt. A kapu elé álltunk, és megnyomtam a csengőt. Pár perc múlva nyílt is a kapu.

- sziasztok...- döbbent arcot vágott, mikor meglátta a két gyereket, és Jiát. - Hyonmin vagyok. - hajolt meg Jiának.

- Jia. - döntötte meg magát előre egy picit.

- gyertek be. - a házba bevezetett, azon belül a személyes laborába. Vett tőlünk vérmintát, a gyerekektől is. Az, az ordítás, amit Daehyun, és Yoonah leművelt...isten engem úgy segéljen.

Jiára bíztam a kicsik lenyugtatását. Nekem beszakadt a dobhártyám. A teszt körülbelül egy óra múlva mutatja ki az eredményt. Addig itt maradtunk Hyonminnál.

- Minho, ránéznél a kocsimra? Nem akar beindulni, te pedig értesz hozzá. - fordult felém Hyonmin.

- azt nem mondanám, de igen. Jövök mindjárt. - fordultam Jia felé.

- ne menj már el l! - suttogta.

- csak pár perc lesz az egész, ne aggódj. - simítottam karjára.

- jó..- egy puszit adtam homlokára, majd Hyonmin után mentem.

- mióta vagytok együtt? - nyitotta fel a motorháztetőt.

- őszintén szólva, nem tudom...olyan...nyolc vagy kilenc hónapja. Azt tudom, hogy akkor jöttünk össze, mikor egy hónapos terhes volt.

- íme a következő ügy, amit ki kell derítened. - nevette.

- bárcsak ilyen lenne minden ügy. Megpróbálod beindítani? - néztem rá.

- aha. - szállt be az autóba. - baj van megint?

- gyerekek tűnnek el, a lopások, rablások, gyerek gyilkosságok száma növekedik. - magyaráztam miközben a kocsi motorját néztem. A vizet néztem meg, aztán a hűtőt. - nincs benne víz.

- azért nem indulna?

- valószínű. Vagy azért, mert, a kocsid olyan fajta, hogy, ha valami baja van, letiltja a beindulást. És, ha jól látom a hűtő lyukas. - mutattam a hűtőre.

- ne bassz! - tolt arrébb. - ez nem jó..nagyon nem..- rázta fejét.

- csak egy hűtő csere. Nem kell túl reagálni. Milyen típusú autó ez?

- Renault.

- azon belül? - néztem fel az égre.

- nem tudom. - vont vállat.

- pabo...- húztam el a számat.

- van nyom, amin el tudtok indulni? - pillantott fel, majd a hűtőt nézegette.

- nincs. A gyerekek adatait néztük át. Mind utca kölyök. Mi legyen, kiszedjük, és megnézzük, hogy lyukas-e, vagy ne? - biccentettem a kocsira.

- szedjük ki, megnézzük, ha az, nem rakjuk vissza, ha nem az visszatesszük. Hogy merült fel bennetek a gondolat, hogy nem a tiétek a két baba?

- Jia mondogatta, hogy nem érzi azt a kötődést, amit egy anyának kéne.

- reméljük, csak téved.

A kocsi hűtőjét kiszedtük. Bizony, az lyukas volt. Hyonmin mérgelődött egy sort, aztán visszamentünk a házba.

- pár perc, mi? Két óra telt el! - állt elénk Jia.

- akkor a teszt már ki is mutatta az eredményt. - vette le a cipőjét Hyonmin, s berohant a laborba.

- pár perc? - nézett csúnya szemekkel Jia.

- majd kiengesztellek. - adtam neki egy puszit.

- um...- jött ki Hyonmin a laborjából egy papírt nézve.

- mi az? - fordultam felé.

- sajnálom, srácok, de...a két kisbaba, nem a tiétek..nem egyeznek a DNS minták. A két kicsi mintája egyikőtökével sem egyezik. - nézte a lapot, majd minket.

- mi van? - tépte ki a kezéből Jia a lapot. Szemei gyorsan futották át a sorokat. Rám nézett, szemei könnyesek voltak. A papírt ledobta a földre, majd kirohant.