-Jimin, ezt még ott felejtetted. -jött utánam a nappaliba egyetlen barátom, Yoongi, majd átnyújtott nekem egy képet, amin én és ő voltunk rajta.

-Oh, igaz is... Köszönöm. -öleltem át őt mosolyogva.

-Csak, hogy ne felejtsél el engem akkor sem, amikor már az ország másik felében fogsz lakni vígan az eltûnt, majd elõkerült pároddal. -nevetett fel.

-Yoongi... igaz, hogy most fogok költözni, de attól még rendszeresen vissza fogok jönni ide látogatóba. -tettem el a képet a nappaliban heverő rengeteg cuccom közé.

-Hát végül eljött ez a nap is... -törölgette a könnyeit anya az ajtófélfának dőlve.

-Ne sírj már anya, mert én is bőgni fogok. -kuncogtam, miközben magamhoz öleltem őt.

Szeptember vége van.
A rossz időszakom vége.

Tudom, hogy ez a sötét fejezet a mai napon fog lezárulni végleg az életemben.
Már látom az alagút végén a fényt, amihez a Jungkookkal való szerelmem vezetett el.

Gyakorlatilag a köztünk lévő kapcsolat faragott belőlem egy igazi férfit.
Az elmúlt években már rengeteg pozitív és negatív élményt megtapasztalhattam, ami rendesen kiképzett engem minden értelemben.
Már készen állok egy önálló életre Jungkookkal.

A napokban megkaptam az első fizetésemet is.
Annyira büszke vagyok magamra.
Persze a pénzem megy a közösbe, mert Kookieval megbeszéltük, hogy mi egy kasszát fogunk vezetni, ami igazából nekem tök oké. Mármint, nekem nincs semmi problémám ezzel, hiszen úgyis körülbelül ugyanannyit keresünk.

Izgulok... nagyon, nagyon izgulok.

Jungkook azt mondta, hogy még a szüleinél vannak az új házunk kulcsai, ami csak egyet jelenthetett... Elõször a szüleihez kell mennünk, ami meg azt jelentette, hogy most elõször végre találkozni fogok velük.

Természetesen nem csak én voltam izgatott, hanem Jungkook is eléggé remegett.

Végre most már megtudhatom, hogy mi miatt is félt ennyire attól, hogy én találkozzak a szüleivel. Bár... ahogyan megismertem Kook öccsét, abból kifolyólag szerintem a szüleik sem lehetnek különbök. Junghae eléggé sok beszólással illette a bátyját, mialatt ott voltunk.

Furcsa, hogy Kook nem szokott beszólogatni feleslegesen. Szerintem õ a kis fekete bárány a családjában, aki tudja, mi az a jó modor. Habár a kapcsolatunk elején õ sem volt ám egy kis szent, mert néha nagyon idegesítõen erõszakos tudott lenni, de szerencsére errõl a viselkedés módjáról leszokott mostanra.

Na, mindegy...

Apropó... most itt van nálunk anya új pasija is, aki felajánlotta a segítségét a pakolás miatt. Iszonyat kedves a férfi, és titkon még rohadtul örülök is, hogy egymásra találtak. Végre egy normális ember, aki meglátta anyában a jót. Nem értem, hogy a többi ember miért járkált becsukott szemekkel.

Amúgy most, hogy belegondolok... gyakorlatilag anya hozott össze minket Kookkal.

-Anya! -kiáltottam fel nevetve.

-Igen? -hangzott a válasz.

-Neked leesett már, hogy egyébként te hoztál össze engem Jungkookkal? -lépdeltem be hozzá a konyhába.

-Nem gondolkoztam eddig ilyeneken, de most, hogy mondod... igen. Én hoztalak téged össze vele. És nem bántam meg. Sokszor mondogatom azt, hogy én bármit megtennék a boldogságod érdekében. Így hát lemondtam az unokákról is. Nekem úgyis az a fontos, hogy te jól legyél. Sok mindenen mentél keresztül. Most már igazán élhetnéd a boldog életedet egy olyan emberrel, akirõl tudom, hogy õ is mindent megtenne érted. Éppen ezért nem szeretnék beleszólni abba, hogy mit csinálj és mit ne, vagy hogy legyen-e gyereked vagy ne legyen. Ez a te döntésed, és bármi döntést is fogsz hozni ezentúl, én mindig, mindenkor 100%-ig támogatni foglak benne, érted? És... ha esetleg valami nem fog menni, vagy csak tanácsot szeretnél kérni valaki tapasztaltabbtól, akkor jusson eszedbe, hogy én bármikor tudok segíteni neked. -fejezte be anya a hosszúra nyúlt válasz adását.

-Tudod... Szerintem egy élet nem lenne elég arra, hogy amiket tettél értem eddig, azt mind meg tudjam hálálni. Köszönöm! -öleltem meg õt szorosan.

-Tudod, hogy miért nem szoktam gyakran mondogatni a "Szívesen!"-t? -motyogta a karjaimba zárva.

Na erre kíváncsi vagyok.

-Miért?

-Mert... szerintem ezek olyan dolgok, amik alapvetõek az életben. Egy családban ezek természetesek. Számomra természetes az, ha egy anyuka támogatja a kisfiát. Számomra tök alapvetõ az is, hogy a saját gyerekemnek megadom a feltétel nélküli szeretetet. Hát nem így kéne mûködnie egy normális családnak? Ilyenekért felesleges köszönömöt mondanod, Jimin, mert ez alap dolog. Miért vállaltam volna anno gyereket, ha utána úgy viselkednék vele, mint egy idegen..? Szóval most megint csak azt tudom mondani, hogy semmiség. -vált el tõlem anya.

-Ha ilyen anyukája lenne mindenkinek, akkor a világ meg lenne mentve. -kuncogtam.

-Junghyun, köszönöm a segítséget. És neked is Yoongi. -hallottuk meg párom hangját.

-Igazán nincs mit. Sok sikert és boldogságot kívánok a továbbiakban. -válaszolta Junghyun.

-Köszönöm, ez nagyon kedves tõled.

-Én csak annyit szeretnék még mondani, hogy úgy vigyázz Jiminre, mint a szemed fényére. -mondta Yoongi is fenyegetõ hangnemben, mire anyával nevetve kiléptünk hozzájuk a nappaliba, ahol most már egy doboz vagy bõrönd sem volt.

-Biztosíthatlak, hogy nem fog baja esni, oké? -vágta vissza neki Kook mosolyogva.

-Ajánlom is. Na sziasztok, várlak vissza titeket. -fogott kezet sóhajtva Jungkookkal egyetlen barátom, majd engem is egy csontropogtató ölelésben részesített.

-Szia Jimin, szia Jungkook. -fogott velünk kezet anya barátja is.

-Drágáim, vigyázzatok egymásra, jó? Bármi van, hívjatok engem. Sziasztok. -vont ölelésbe engem és Kookot is anya.

-Persze, minden rendben lesz. Sziasztok! Majd hívunk titeket. -intettünk a házban tartózkodóknak, majd elhagytuk a házat és a jól teli pakolt autóba ültünk.

-Hah, az isten bassza meg, de kurvára izgulok... -sóhajtott egy rohadt nagyot Jungkook.

-Nem tudlak megnyugtatni, mert én is fosok, mint az állat. A gyógyszereid megvannak? -kaptam észbe.

-Aha, elraktam őket. -bólogatott.

-És bevetted ma reggel?

-Igen, be. Na menjünk... -indította el az autót.

...

Az út eléggé hosszúnak tűnt, bár mondjuk hosszú is volt, ez tény.

A lényeg, hogy most már itt vagyunk Kook szüleinek a háza előtt, és mindkettőnk már bűzölög az izzadságtól, amit az izgulás váltott ki belőlünk.

Jungkook gyorsan bekopogott az emeletes családi házba, ami egész otthonosan nézett ki, de semmi extra. Szép volt.

Az ajtó szinte azonnal nyílódott is, és feltehetőleg Kook anyukája állt előttünk, akinek a szemei kísértetiesen hasonlítottak Jungkookéra.

-Édes kis fiam, de régen láttalak. Miért van ilyen disznóól szagod? -ölelte meg egy pillanatra a páromat.

-Jaj, szóval te vagy Jimin. Én Hyuri vagyok. De kis cuki fiú vagy. Oh, te is a disznó telepről jöttél? -ölelt meg engem is az anyuka.

-Nem, anya. Csak egy kicsit megizzadtunk. Tudod... eléggé izgultunk. -vont vállat Jungkook, majd beterelt engem a házba.

Jó benyomás... pipa...
Persze ez csak szarkazmus volt.

-Junghoo, gyere, megjöttek! -kiáltotta el magát Hyurin.

-Itt minden férfinek Jung-gal kezdődik a neve? -suttogtam Kooknak.

-Ezek szerint igen.

Egy pillanat múlva már meg is láttam egy melegítő szettbe bújtatott férfit felénk jönni.
És igen... félelmetesen jól nézett ki. Jungkooknak volt kitől örökölnie a jóképűséget.

-Azta kurva. Hát ti horrort néztetek? Vagy miért miért vágtok ilyen ijedt képet? -hőkölt meg Junghoo.

-Nem tudom... De amúgy szia apa. -motyogta a párom.

-Áh, a kedvenc kazánom. -ölelte ő is meg Kookot. -Tudod miért hívom őt kazánnak? -fordult felém az apukája, mire én csak megráztam a fejemet.

-Apa, ne... légyszi. -nyöszörgött a mellettem álló.

-Mert olyan meleg, mint télen az 500 fokos kazán. -nevetett fel, mire én csak egy kínos mosolyt ejtettem felé. -De nyugi, te lettél a második kedvenc kazánom. -rántott vállat, mire én nem tudtam, hogy erre mit kéne reagálni.

-Öhm... ez igazán... megtisztelő. -motyogtam.

-Hát... mi csak a kulcsokért jöttünk. -mondta Kook.

-Nem kértek valami ennit vagy innit? -kérdezte Hyuri.

-Nem tényleg nem. Sietnünk kellene, mert még ki kell pakolnunk a házban is. -hárított a mellettem álló.

-Segítsünk benne? -kérdezte Junghoo is.

-Nem szükséges. Megoldjuk. -utasította el a segítséget.

-Hát jó. Azért majd, ha már lesz időtök, akkor eljöhettek ide egy délután erejéig. -ajánlotta fel Kook anyukája.

-Persze. Uhm... mindenképpen.

-Itt van a kulcs. Vigyázzatok a házra. A lepedőket rendszeresen mossátok. -villantott felénk egy perverz mosolyt az apja, majd odaadta Kooknak a kulcsot.

-Hogyne... -forgatott szemet a mellettem álló. -Mi most mentünk. Örülök, hogy láthattalak titeket, majd még jövünk. Sziasztok.

-Viszlát. -köszöntem el én is, majd Kook egyből kihúzott a házból, egyenesen az autóba.

-Kibaszott kínos volt. Ennyi pont elég is volt belőlük. Őszintén... rosszabbra számítottam. -fejelte le egy pillanatra a kormányt a párom, mire felszólalt egy kicsit a duda.

-Te annyira más vagy, mint a szüleid.

-Hát igen. Nem akartam ilyen lenni.

-Eléggé gáz volt ez a pár perc, de legalább már a kulcsok is megvannak. -mosolyodtam el.

-Felfoghatjuk ezt így is. Akkor irány, a házunk. -mutatott előre Jungkook, aztán már ott sem voltunk.

Körülbelül 20 percet autókáztunk, mire kiértünk a város szélére,a tengerparthoz, ahol leálltunk egy fehér, gyönyörű egyszintes ház előtt.

-Ez a miénk? -ámultam el.

-Igen. Ugye milyen szép? -kérdezte, miközben kiszálltunk az autóból.

-Nagyon.

-A cuccokat, majd bevisszük később. Most egyenlőre csak azt hozzuk, ami fontos erre a napra. -magyarázza Jungkook.

Mindketten megfogtuk a táskáinkat, amiben a szükséges holmijaink voltak, majd egy hosszabb keskeny lépcsőn felmentünk a bejárati ajtóhoz.

Kook egyből ki is nyitotta az ajtót, és az első szoba, ahova beléptünk, az a nappali volt, aminek a végében csak ablakok voltak, így az majdnem az egész tengerpartot be lehetett látni.

-Te szent, jó isten... Ez iszonyat menő. -sétáltam az ablakokhoz és csodálni kezdtem a kilátást.

Ezután még körbenéztem. Tőlem jobbra még volt egy konyha, étkezővel együtt. A másik oldalamon pedig a hálószoba volt, mellette pedig a fürdőszoba.

-Olyan aranyos ez a kis ház. -nézelődtem körbe és körbe.

-Örülök, hogy tetszik. Mindjárt kezd sötétedni és előttünk fog lemenni a nap. Mit szólnál hozzá, ha lemennénk a parta és... -hozott elő egy üveg bort valamelyik konyhai szekrényből. -Iszogatnánk egy kicsit. Még nem járt le.

-Sosem voltam még ilyen boldog. Benne vagyok. -ugrottam a nyakába, majd szenvedélyesen csókolni kezdtük egymást.

-Üdv, a közös otthonunkban. Apa már átíratta a nevemre a házat. Már csak az új munkahelyünkre kell elmennünk, ahol azt a papírt kell aláírni, ami azt bizonyítja, hogy ugyanannál a cégnél maradtunk, csak átjöttünk a Busani épületébe. -rakott le engem a földre.

-Azt majd holnap el is intézhetjük. -bólogattam.

-Ja, ráér az holnapra is. Most pedig ünneplünk. -vett elő 2 boros poharat.

-Már kezd sötétedni. Siess, Kookie. -sürgettem meg.

-Oké, oké.

...

-Tudod... gondolkodtam még valamin. -szólalt meg Kook a pléden ülve, borral a kezében, miközben már 1 órája csak néztük a narancssárgán csillogó tengert.

-Min? -pillantottam rá.

-Az esküvőnkön. -nézett rám, mire én csak felvontam a szemöldökömet. -Koreában nem engedélyezik a meleg házasságot, ezért arra gondoltam, hogy ne templomban tartsuk meg, hanem itt a tengerparton. Mit szólsz hozzá?

-Őszintén szólva... nekem nagyon bejön ez az ötlet. Sokkal jobb lenne, ha nem egy templomban tartanánk meg, hanem ezen a gyönyörű helyen. -helyeseltem.

-Apának az egyik ismerőse szokott ilyen esküvőket szervezni, ami nem templomi, hanem azon kívüli, szóval esetleg majd meg kérhetem őt, hogy segítsen a szervezésben. Igaz, hogy nem lehetünk együtt papíron, de nem is egy szaros papír a lényeg...

-Hanem a mi őszinte szerelmünk. -fejeztem be a mondatot, majd mosolyogva hajtottam Kook vállára a fejemet. -Szeretném, ha az esküvőnk a most következő nyáron lenne. Addig elég pénz is összegyűlne rá, plusz az nincs is már olyan messze. -kulcsoltam össze az ujjainkat.

-Ahogy szeretnéd. Amúgy én is a következő nyárra gondoltam. -pillantott rám csillogó szemekkel.

-Ezennel most koccintsunk az új házunkra. -emeltem fel a poharamat.

-És a közelgő esküvőnkre. -folytatta Kook.

-Meg a soha el nem múló szerelmünkre.

-A te formás testedre.

-Meg a te izmos testedre is.

-A közös életünkre.

-Meg mindenre és mindenkire, akik és amik miatt most itt lehetünk. -fejeztem be a képzeletbeli listát, majd koccintottunk és egyszerre húztuk le az összes italt a poharunkból.

Ezzel lett megpecsételve a közös jövőnk.

UTOLSÓ RÉSZ KÖVETKEZIK!!
Köszönöm, hogy velem voltatok!

__________

Köszönöm, hogy elolvastad!

Ha tetszett nyomd meg a ★-ot!

instagram: keyjkeyminxx