Napok, hetek teltek el a nyárból.
Jungkookkal rengeteget kirándultunk és beszélgettünk.
Most már nem fárad ki olyan könnyen és a gyógyszereit is rendesen szedi, ezért olyan, mintha teljesen egészséges lenne.

Holnap lesz szeptember első napja, ami azt jelenti, hogy Kook szülinapja lesz.
Jungkook megtiltotta, hogy adjak neki bármit is és azt sem engedte meg hogy egyáltalán készüljek neki valamivel, ami számomra egy kicsit furcsa volt, de azt mondta, hogy neki már vannak tervei arra a napra.

Egyébként a viselkedése is megváltozott egy kicsit. Folyton elkalandozik a figyelme és néha ideges is, amit nem tud leplezni, mert én látom ám, hogy estenként remegni szokott a keze, és mivel én tudom, hogy a gyógyszereit szedni szokta, ezért kizárásos alapon, csakis az idegesség meg a stressz miatt megy a keze.

Iszonyat kíváncsi vagyok már, hogy mi az a dolog, ami miatt ennyire izgul. Legutoljára akkor láttam őt ilyennek, amikor megkért, hogy legyek a párja, de most ez már nem történhet meg, ugyanis már a párja vagyok.

Elképzelésem sincs, hogy mit tervezhet, de majd holnap meg fogom tudni.

Jungkookkal a jövőhéten fogunk elkezdeni dolgozni, de a papírokkal már szerencsére készen vagyunk. Mind a ketten nagyon várjuk már azt, hogy közösen pénzt szerezzünk egy saját élet elkezdéséhez.

Még mindig felfoghatatlan számomra ez, hogy lassan teljesen önálló leszek azzal az emberrel, akit szeretek.

Emlékszem, hogy amikor gimis voltam vagy az egyetem elején jártam, akkor még bele sem tudtam gondolni abba, hogy egy nap már én is felnőtt férfiként fogom intézni a dolgaimat és nem lesz majd olyan, hogy 'Ah, majd anya úgyis elintézi..'
Ez a váló világ.
Pár hónap múlva már nem fog velem élni anya, és háztartás egy részét is magamra kell vállalnom. A másik fele Kookra hárul terveim szerint.

Most még úgy néz ki, hogy a tengerpartra fogunk költözni, mert anyának egész jól összejött a dolog azzal a pasassal.

Egyszer már találkoztam is vele, de csak futólagosan, mivel sietnie kellett és csak pár percre ugrott be hozzánk.

Én áldásomat adtam rájuk, mert tényleg egy kedves férfiról van szó. Átlagos kinézetű, magas és fekete hajú. Mosolygós arca van és olyan kis vidám természetűnek láttam őt. Pont illik anyához.
A neve Lee Junghyun. Szerintem vele megtalálnám a közös hangot, szóval majd megkérem anyát, hogy egyszer hívja át őt hozzánk egy délutánra.
Meg szeretném őt ismerni, ha az anyukám élettársa lesz.
Meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy tényleg jó kezekben fogom-e őt hagyni majd, de szerintem igen.

Szóval ez a napom úgy telt most el, hogy egyedül sorozatoztam otthon, mert anya dolgozott, Jungkook meg elment nem tudom, hogy hova, mert nem mondta el.

Egész nap csak azon gondolkoztam, hogy vajon mit titkolhat ennyire előlem Kook, de valahogyan nem tudtam rájönni.
Még az is eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha épp megcsal, de ezt a gondolatot egyből száműztem és átkoztam magamat egy darabig, hogy egyáltalán miért jutott eszembe ilyen.

Unalmamban kitakarítottam nagyjából a házat és rendet rajtam Jungkook összevissza ledobált cuccai közt is.
Esküszöm, hogy amikor megismertem őt, akkor még nagyon rendszerető ember volt, de most, hogy újra megismertem őt... azta de hülyén hangzik, na mindegy.... sokkal rendetlenebb lett.

Persze ez engem nem zavar most még, de majd lehet, hogy lesz egy kisebb vitánk erről.

Anya már délután 5-kor otthon volt, de Jungkook csak késő este érkezett haza.

Én és anya már rég megvacsoráztunk és már az ágyban is voltunk, természetesen mindketten a sajátunkban, amikor a párom hazaért.

Hallottam, hogy a fürdőben lezuhanyozott és a konyhában evett valamit, majd utána már pizsamában bejött a szobánkba és szó szerint ledőlt mellém az ágyra.

-Hol voltál ilyen sokáig? -fordultam felé.

-Jiminie, már mondtam, hogy ez még titok. De majd holnap úgyis megtudod, ne aggódj. -simított az arcomra.

-Ugye semmi komoly dolog..?

-Hát... komolynak komoly lesz, de majd meglátod, hogy milyen értelemben. -ölelt át fáradtan.

-Rendben. Amúgy... miért te lepsz meg engem, amikor nekem kéne téged? -kérdeztem értetlenül.

-Mert én akkor vagyok a legboldogabb, ha látom, hogy te is az vagy. Engem az tesz boldoggá, ha én lephetlek meg téged. Meg különben is, majd megtudod holnap, hogy mit terveztem, és akkor már érteni fogod, hogy miért ezt a napot választottam ki. -magyarázta aranyosan.

-Ez... eddig még... nagyon, misztikus. -kuncogtam. -Már tényleg nagyon kíváncsi vagyok. -bújtam hozzá.

-Én is. -sóhajtott fel.

-Korán kell kelni hozzá, mármint ahhoz amit tervezel..? -kérdeztem bizonytalanul.

-Nem, dehogyis. Délután lesz. Ennyit még talán elárulhatok. -mosolyodott el sejtelmesen.

-Ah, oké. Nem biztos, hogy addig tudok várni.

-Pedig muszáj lesz. De mostmár aludjunk, tiszta hulla fáradt vagyok, mint a lőtéri kutya. -hunyta le a szemeit.

-Atya ég, milyen kifejezés ez? -kuncogtam, majd én is lehunytam a szemeimet és egy pillanat alatt elvitt engem az álom, miközben Kook illata folyamatosak az orromba áramlott.

...

Másnap reggel már én is feszültem álltam ehhez a naphoz, mert valahogy rám ragadt Jungkook idegessége.

Tudtam, hogy már anya is tudja, hogy mit tervez Kook, mert a folyamatos mosolygásra és a sejtelmes pillantásai mindent elárultak, de akárhogy is próbáltam, nem tudtam kiszedni belőle semmit.

Az idő nagyon lassan telt, már szinte olyan volt, mintha évek teltek volna el a késő délutánig.

Nem csináltam semmit sem egész nap, csak mindenkinek az idegeire mentem a folytonos kíváncsiskodásommal.

De végül elérkezett az a pillanat, amire egész nap vártam.

Jungkookkal szépen felöltözve szálltunk be a kocsimba és elindultunk valamerre... nem tudom, hogy hova, mert ő vezetett.

Már eléggé sötétedett, ezért a hangulat is sokkal másabb volt, mint ha reggel mentünk volna el otthonról.
Este sokkal... érzelmesebb minden. Mindig ilyenkor történnek a fontosabb dolgok. Ilyenkor nyílik ki az elemém és általában az esti hűvösebb levegő hozza meg nekem a felszabadulás érzését.

Az autóban halkan szólt a zene, de most már nem éreztem azt a feszült légkört kötünk, mint pár napja.

-Már nem is izgulsz? Semmi idegesség? Egész eddig feszült voltál, de most... olyan mintha nem is te ülnél itt. -szólaltam meg halkan.

-Tudod... most már nincs mitől tartanom. Már belevágtam abba, amibe szerettem volna. Innen már nincs visszaút, Jiminie... -mosolyodott el.

-Ezek szerint még mindig ideges vagy. Akkor szoktál ilyen ijesztően viselkedni. -motyogtam a kivilágított utat nézve.

-Ijesztően? -kuncogott.

-Igen. Emlékszem, hogy amikor még pár éve Busanban mentünk fel arra a dombra, hogy megkérjél arra, hogy legyek a párod... emlékszel rá, ugye? -pillantottam rá.

-Hogyan is felejthetném el?

-Na szóval, akkor is ilyen... furcsán viselkedtél és én nagyon megijedtem. -magyaráztam neki.

-Aggodalomra semmi ok. Nem fog történni semmi olyan, amit te nem akarnál. -vont vállat.

-Bízom benned, szóval jól van. -sóhajtottam fel.

Eléggé sokáig autókáztunk és én véletlen el is aludtam egy kis időre, de aztán még időben felébredtem.

Elhűlve vettem észre, hogy elhagytuk már a 'Busan' táblát, és őszintén meg is lepődtem.

-Egészen idáig eljöttünk? -döbbentem le.

-Ahogy láthattad, igen.

-És... mit keresünk egy nevenincs bolt előtt? -ráncoltam össze a szemöldökömet, miután leparkolt valahova.

-Jimin, ne kérdezz ennyit. -szólt rám mosolyogva.

Kiszálltunk az autóból, majd akkor vettem észre, hogy ez egy viszonylag elhanyagolt része Busannak.

Az a bolt is már nagyon a romokhoz közel állt és szerintem már be is csődölt.

Kook megfogta a kezemet, majd a nem túl gusztusos épület felé kezdett vezetni, ahol volt egy lépcső felfelé, ezért felmentünk rajta.

Sokat kellett lépcsőzni, de aztán elértünk egy nagy vas ajtóhoz, amit a fekete hajú nagy erővel belökött, így a szemünk elé tárult a ház teteje, és onnan a gyönyörű kilátás.

Kézenfogva sétáltunk a ház pereméhez és hosszú ideig csak élveztük egymás közelséget, plusz a látványt.
Hihetetlen jó volt érezni azt, ahogy az esti langyos levegő néha a a hajunkba kapott.

Annyira elérzékenyültem a semmitől már most.

Itt jöttem rá először, hogy az életem innentől kezdve már rendben lesz. És ez annyira csodálatos érzés volt.

-Miért pont idehoztál? Az isten háta mögé. -döntöttem fejemet a vállának.

-Hah... ez... nem tudom. Vagyis... csak a múltam miatt. -nyögte ki nagy nehezen.

-Mesélj csak. Mi történt veled a múltban? -kérdeztem lágyan.

-Igazából... én már teljesen elengedtem Seojunt. De ez a hely, ahol most vagyunk és ez a dátum, ami most van, nem hagyott nyugodni és egyre gyakrabban voltak rossz álmaim ezzel kapcsolatban. Seojun és én a gimiben jöttünk össze, de akkoriban még nem nagyon fogadták el a melegeket, mint mostanában. Ezért kitaláltuk, hogy mindig itt fogunk találkozni sulin kívül, amikor épp nem egymáshoz mentünk át. Szerintem a fél gyermekkoromat ezen a helyen töltöttem el. Már akkoriban is ilyen kihalt volt itt minden, ezért nem kellett félnünk, hogy valaki meglát minket. Volt, amikor itt aludtunk együtt, egy nyári meleg napon, este. Minden szép volt és jó... de Seojun halála az összes itt szerzett emlékemet pokollá tette. Mikor kórházba került, én szinte minden nap eljöttem ide és próbáltam feldolgozni a mindennapos stresszt és, hogy az akkori szerelmem rákos lett. Szülinapom volt, Jimin... -csuklott el a hangja, de éreztem, hogy nem fog megtörni újra. Ő már erősebb lett lelkileg, mint volt. -A szülinapom volt, és nem otthon ünnepeltem a szeretteimmel, mint ahogy az szokás lett volna, hanem itt ültem az épület tetején, egyedül, éjszaka, és bámultam a csillagokat. Aznap éjjel kaptam a hívást a szüleimtől... akik sírva közölték velem, hogy Seojun meghalt a kórházban. Szeptember elseje... Eddig utáltam ezt a dátumot. -vett egy nagy levegőt,

-Kook... sírni fogok. -készítettem fel őt remegő hangon.

-Hé, várj. Még ne. Még nem fejeztem be. -szakított félbe. -Szóval, eddig szívből gyűlöltem ezt a helyet és ezt a dátumot. De a mai nap, egy új értelmet fog nyerni. Tudod... ismét sokat gondolkoztam mindenen, nagyrészt rólunk. Jövőhéten kezdünk el dolgozni és megkezdjük a közös életünket, és én arra gondoltam, hogy milyen jó lenne úgy belevágni ebbe az egészbe, hogy már hivatalosan is létezne olyan, hogy 'mi'. Tökéletesre akaratam tervezni ezt a napot és szerettem volna, hogy tisztában legyél az életem azon részével is, amikor még nem ismertük egymást. Ezért mondtam el neked ezt is és ezért hoztalak el ide. Elmehettünk volna egy puccos étterembe is, vagy a világ másik felébe, ahol otthagytam volna egy rakat pénzt, hogy valami tökéletes helynek álcázott kuplerájban tegyem meg azt, amire most készülök. Viszont te is tudod, hogy én nem ilyen vagyok. És én is tudom, hogy te sem vagy ilyen. Számunkra ez a hely kétség kívül a legmegfelelőbb. Szóval az éltünk elérkezett egy újabb mérföldkőhöz, ami sokkal nagyobb lesz az eddigieknél. Én... -térdelt le elém, mire én azt hittem, hogy el fogok ájulni. -össze szeretném kötni veled végleg az életemet. Ezért is hoztam ezt a... hova is tettem? -kezdett el kutakodni a zsebeiben. -Áh, megvan... Jimin... -nyitotta ki a kis dobozkát. -Megkérhetem a kezedet? Lennél a, férjem? -nyújtotta felém a dobozt, amiben 2 szép diszkrét, de mégis olyan egyedi gyűrű volt.

-Jungkookie, el sem tudod hinni, hogy mióta vártam erre. A válaszomat már úgyis tudod. Egyértelmű, hogy igen. -fogtam meg a kezét, majd kivettem az egyik gyűrűt a dobozból és akkor láttam, hogy a belsejébe bele volt írva a nevem.

-Az én nevemet mostantól te fogod hordani. -húztam az ujjára az ékszert.

-Az enyémet pedig te. -ismételte meg a cselekedetemet, majd elrakta a gyönyörű gyűrűs dobozt.

A derekánál fogva húztam őt magamhoz, majd egy szoros, meleg, érzelmes ölelésbe kötöttünk ki és hosszú ideig nem engedtük el egymást.

Végül én toltam el őt magamtól, hogy kapjak egy kis levegőt is.

-Tetszik a gyűrű? -nézegette a kezünket Kook.

-Sohasem tetszett még semmi sem ennyire, mint most ez. Csodálatos. Olyan letisztult és egyedi. -simogattam a kézfejét.

-Én terveztem. -kuncogott.

-T..tényleg? -lepődtem meg.

-Igen. Ezért nem voltam otthon olyan sokat. Egy magán vállalkozáshoz mentem, ahol egy srác segített elkészíteni a tökéletes gyűrűt számodra. Remélem tényleg tetszik.

-Istenem, Kookie... -öleltem meg őt újra. -Hogy lehetsz te ennyire aranyos..?

-'Hogy' nélkül, Édesem. -csókolt meg szerelmesen azon a helyen és azon a napon, ami most ezzel az új eseménnyel egy újabb értelmet nyert.

Jungkook és én házastársak lettünk. Nem papíron, ez igaz. De az életünk összekötésének a szimbóluma már rajtunk van és halálunkig viselni fogjuk.

❀•°•═════ஓ๑♡๑ஓ═════•°•❀

Ha tetszett ➡ vote

Köszönöm, hogy elolvastad! <33