-Jungkook! Hallottad ezt? -ugrottam ki az ágyból.

-Már nem is vagyok fáradt, gyerünk Jimin! -húzott fel magára valami ruhát, majd megragadta a kezemet a párom, és a bejárati ajtó felé kezdett rohanni velem.

Az ajtót be is csaptuk magunk után, majd a kaput is majdnem kitörtük a helyéről.
Gyorsan körbenéztünk az utcán és láttuk ám, hogy bal oldalon a sarkon ott állt már kettő mentő.

Azonnal feléjük vettük az irányt, hogy megnézzük, mégis mi történhetett itt ilyen későn.

A torkomban gombóc keletkezett, mert már a látványtól és a tudattól, hogy itt bizony valaki megsérült, sírhatnékom volt...
Sosem szerettem a baleseteket, bár... ki az aki szereti..?

Amikor odaértünk... hát én azt hittem, hogy rosszul leszek.

Térdre rogytam és a kezemet a szám elé rakva tört ki belőlem a hisztérikus zokogás.
Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek.

A földön egy eléggé fura pózban fekvő fiatal nő volt, akit épp akkor takartak le egy fekete lepedővel.
De ez még semmi, mert... pár méterrel mellette ott volt egy felborult babakocsi, és talán ez volt az, ami a legjobban megijesztett engem.

Egy babakocsi, amiben egy kis csecsemő feküdt ártatlanul.
Csak így az egyik pillanatról a másikra elhunyt az anyja egy sofőr miatt.
És ki tudja.. lehet, hogy az a kis baba sem élte túl.

-J..Jungkook... az egy fiatal anyuka volt... -dadogtam sokkos állapotban a földön.

-És a.. a kisbaba... Jungkook... -tört ki belőlem újra a zokogás, amire a párom sem tudott reagálni, mert ő is csak a baleset helyszínét vizslatta elhűlten.

-Majdnem a szemünk előtt haltak meg. -bőgtem, mire Kook is észbe kapott.

-Jimin, hé... -guggolt le elém. -Nyugodj meg, oké? Így csak megint pánikrohamod lesz. Nem történt semmi, jó? -szorított magához szorosan. -Nem láttál te semmi, rendben? Nem volt ott az ég világon semmi. -kapott az ölébe, majd az összes erejét összeszedve cipelt vissza a házba.

A nappaliba beérve felkapcsolt egy kis lámpát, majd leült a kanapéra és az ölébe húzott, mire én sírva bújtam a mellkasába.

-Nem akartam volna ezt látni.. -mondtam hisztérikusan.

-Tudom... Én sem. Nekem is szörnyű volt látni ezt.. De most figyelj rám... -fordította szembe magával a fejemet. -Jimin, vegyél mély levegőket. -törölgette a könnyeimet.

-Nem megy, Kook... Nem... megy. Pánik rohamom lesz. -zokogtam keservesen.

-Tudom, ezt akarom elkerülni. Nézz rám. -kért meg rá, de én nem tudtam ezt teljesíteni. -Jimin, nézz rám! -szólt rám hangosabban, miközben rázogatni kezdett.

-Ez annyira... -bőgtem tovább.

-Nem is ismertük a nőt! Jimin, kérlek vegyél nagy levegőket! -kiabálta aggódva.

-Jungkook! -kapkodtam a levegőt.

-A francba veled! -mérgelődött, majd a fürdőszobába cipelt, ahol a zuhany alá állított és hidegvizzel kezdett mosni engem ruhástul.

A másodperc egy töredéke alatt tisztult ki az elmém és szó szerint kiütöttem Kook kezéből a zuhanyrózsát, amivel csak azt értem el, hogy az én szemembe kezdte el folyatni a jéghideg vizet.

Ordítva zártam el a csapot, majd Jungkookot félrelökve siettem ki a fürdőből, onnan meg a szobámba, ahol villám gyorsan átvettem a ruháimat és befészkeltem magamat az ágyba.

Semmivel és senkivel sem törődve erőszakoltam magamra az alvást, ami pár percen belül, könnyes szemekkel sikerült is.

...

Reggel a kínzó fejfájásra keltem.
Egy fokkal már jobb volt a helyzet, mint tegnap este, de még mindig szar volt visszagondolni a baleset helyszínére és a látványra.

A konyhából beszélgetés hangja ütötte meg a fülemet, ezért lassan keltem ki az ágyból és arra felé vettem az irányt.

A konyhában anya és Kook beszélgettek, miközben valami kaját készítettek együtt.

-Jó reggelt. -köszöntem nekik egy halvány mosollyal.

-Szia, Kincsem. Jungkook mesélte, hogy mi történt tegnap. Ugye most már jól vagy? Nem fáj semmid? -kezdett el vizsgálgatni engem.

-Öhm... a fejem egy kicsit fáj.

-Adok gyógyszert, hogy ne szenvedjél, jó? -lépett el tőlem, majd a hűtő feletti szekrényben kezdett el kutakodni.

Amíg anya nem figyelt ránk, én gyorsan odaléptem Kookhoz és nyomtam egy reggeli csókot az ajkaira, ami után mind a ketten elmosolyodtunk.

-Itt is van. Ezt nyeld le vízzel. -adta a kezembe a pirulát, majd egy pohár vizet is.

Gyorsan leküldtem a torkokon a bogyót, majd egy kis idő múlva megreggeliztünk.

Evés után segítettem anyának a mosogatásban, aztán bevonultam a Jungkookkal közös szobámba, ahol a párom is már ott volt.

-Mit fogunk ma csinálni? -vetődtem le az ágyra, miközben azt néztem, hogy Jungkook öltözködik.

-Még nem tudom, de tarthatnánk ma egy pihenős napot. Egyébként meg... tényleg jobban vagy? -lépdelt hozzám közelebb.

-Persze. Csak tegnap volt olyan rossz, mert azért arra a látványra nem számítottam. Most már sokkal jobban érzem magamat. -mosolyodtam el.

-Ennek örülök. Szóval ma egy ilyen összebújós, beszélgetős napot terveztem. Úgyis most már esőre áll az idő, így nem igazán tudunk semmi kinti programot szervezni. -feküdt be mellém, mire én mosolyogva ráfeküdtem és mohón csókolni kezdtem őt.

Egy kis ideig viszonozta is, de hamar eltolt magától.

-Hát... nem pont ezt értettem az összebújás szó alatt. -mosolyodott el.

-Gondoltam. -gördültem le róla kuncogva. -És miről szeretnél beszélgetni? -öleltem át a testét.

-Mondjuk... a jövőnkről. -nézett rám komoly tekintettel, miközben az arcomat kezdte el simogatni.

-Jól van. És mit beszélgessünk róla? -vontam őt közelebb magamhoz.

-Például, hogy... hova szeretnél majd költözni?

-Mármint, hogy hova szeretnék majd költözni veled? -nyomtam meg az utolsó szót.

-Igen. Hogy hova szeretnél költözni velem. -nevetett fel.

-Őszintén... nem igazán tudom még. Attól függ, hogy anyának összejön-e ez a lelkitársas dolog. Ha nem fog egyedül maradni, akkor a tenger parta szeretnék költözni, ha pedig mégis egyedül fog maradni, akkor viszont Szöulban maradok, hogy ne érezze magát egyedül. Ha ez így megfelel neked is... -vázoltam fel a tervemet.

-Persze, hogy megfelel. Én még a világ végére is elköltöznék csakis azért, hogy veled lehessek. -puszilt az arcomra.

-Ez aranyos volt. -vigyorogtam.

-Igazából... gondolkoztam mégegy eléggé komoly dolgon is. -kezdett bele bizonytalanul.

-Igen?

-Azon, hogy te... majd, uhm... szeretnél... szeretnél örökbe fogadni egy kis... babát? Régebben azt mondtad, hogy a családnál szebb dolog nincsen... csak ezért kérdeztem. -kérdezte zavartan.

-Kookie... tudom, hogy te nem szeretnél, mert rohadt nagy felelősséggel járna ez, plusz félsz is tőle, de... most már én sem szeretnék. Tudod... egy örökbefogadott kisgyerek akkor sem lenne a miénk, mert nem én vagy te szülted. Csak akkor szerettem volna gyereket, ha azt tényleg mi csináltuk volna. És igazából én eléggé jól megvagyok veled is, szóval nem... nem szeretnék. -mosolyodtam el kedvesen.

-Akkor jó. -sóhajtott fel megkönnyebbülten.

-Ilyenek miatt nem kell aggódnod. Na és te? Milyen házat szeretnél majd?

-Valami jó nagyot. Szeretném ha sok és hatalmas ablakai lennének, egy tágas konyhával meg egy nagy nappalival. Örülnék, ha 2 szintes lenne és a mi szobánk az emeleten lenne, de igazából az sem baj, ha csak egy szintes. A lényeg, hogy ne legyen minden egymás hegyén hátán... A ház kívülről vajszínű vagy valami ehhez hasonló árnyalatú lenne, és belül sem lennének fehérek a falak. A fehér színt már megutáltam a kórházban. Egy szép, nagy zöld füvű kerttel rendelkezne az otthonunk, ahol egy sütögetős rész lenne kialakítva, meg esetleg egy jakuzzi, de az nem is annyira fontos. -magyarázta aranyosan.

-Nekem is pont ilyen elképzeléseim vannak a házunkkal kapcsolatban. -simogattam az arcát.

-Erkélyt is szeretnék, ahonnan majd nézhetjük együtt a naplementét. -halkult el.

-Jó ötlet. -pusziltam meg az arcát.

-Hát igen, Jimin... Ötletnek jó, de most még gyakorlatilag semmi pénzünk sincs erre. -sóhajtott egy nagyot.

-De lesz. Szeptembertől már mind a ketten dolgozni fogunk és pikk pakk össze fog gyűlni a pénz. Mellesleg meg anya is szeretne minket támogatni ebben. -biztattam őt.

-Szerintem az én szüleim is be fognak szállni a ház kifizetésébe. Tudod... még valamit nem mondtam el neked... -pillantott rám.

-Oh, mit? -lepődtem meg.

-A kezelésem alatt elmondtam anyának és apának mindent. Tudnak már rólad.

-Az... tök jó. És... hogyan reagáltak? -kérdeztem meg tőle félve.

-Sehogy. Tudják, hogy bi vagyok, szóval nem lepődtek meg. Képet sajnos nem tudtam mutatni nekik, mert a telefonom még Szöulban elveszett, de... szerintem az elmondásom alapján megkedveltek téged. -mosolyodott el.

-Hah, ennek örülök. Akkor már csak találkoznom kéne velük. -könnyebbültem meg.

-Elég, ha majd csak az esküvőnkön találkozol velük. -vigyorodott el sejtelmesen.

-Hm... csábító ajánlat. -vonogattam a szemöldökömet.

-Viccet félretéve, tényleg nem kell tőlük tartanod. Furcsa személyisége van apámnak, de ugyanakkor nagyon rendes ember. Az anyukám meg tisztára olyan belsőre, mint a tiéd. Kedves emberek.

-Most már megnyugodtam, de majd az első találkozáskor akkor is izgulni fogok, ha tudom, hogy a szüleid kedves emberek, szóval igazából mindegy. -vontam vállat.

-De nincs mitől tartanod. Egyébként meg... anyukád reggel azt mondta, hogy nagyon jól sikerült neki az az estéje is a férfijával, szóval... megvan az eléggé nagy esély arra, hogy a tengerpartra költözzünk.

-Hát bízom benne. Ritkán jártam le oda életem során, ezért nem is igazán tudom, hogy milyen az, amikor például a naplementében csillog a tenger vize. Meg szeretném tapasztalni. -álmodoztam.

-Meg fogod, ne aggódj. Most már csak az enyém vagy és én a tiéd.

-Ásó, kapa és nagyharang sem választhat el minket, ugye? -kuncogtam.

-Hát persze. Mindent meg fogok tenni a boldogságod érdekében és hidd el... ezentúl az összes érzésemet ki fogom fejezni nyíltan. Nem leszek többé magamba zárkózva. -mondta elszántan.

-Szeretlek, Jungkook. Mindenhogyan szeretlek, ugye tudod?

-Igen, de mostantól a minta pasid szeretnék lenni. -mosolygott rám.

-Úgy beszélsz, mintha most nem lennél az. -nevettem fel.

Az egész napot végig beszélgettük Kookkal, miközben kint már tombolt a vihar.

Megállás nélkül dumáltunk arról, hogy hogyan fogjuk alakítani a jövőnket.

Őszintén szólva, nagyon örülök annak, hogy Jungkook felhozta ezt a témát és rászántunk egy napot arra, hogy ezt ki is vesézzük, mert így már nekem is lettek mélyre nyúló elképzeléseim és megtudtam azt is, hogy Kooknak mik a tervei.

Esküszöm, hogy még az is megbeszéltük, hogy milyen legyen a vécé színe.
Én fehéret akartam, de Kook meg nem... mindegy is, nem ez a lényeg.

Egész nap egymáson lógtunk és a nagyratörő elképzeléseinket vázoltuk fel egymás előtt.

Anya boldogan szállt be néhány vitába, a dizájnnal kapcsolatban, de nagyrészt csak hallgatta a beszélgetéseinket.

Az agyam ezerrel pörgött, ezért nem is nagyon tudtam az este elaludni Kook mellett.

Ah, még milyen távolinak tűnik most ez a közös jövő a párommal...
Távolinak tűnik, de gyakorlatilag meg már itt van az orrunk előtt.

__________

soft rész

Ha tetszett ➡ vote

Köszönöm, hogy elolvastad! <33