Fáradtan léptem be az otthonomba, mikor már én is eljöttem Kooktól.

Anya már tudja, hogy mi van köztünk Jungkookkal, de valahogy most már nem félek tőle.
Már elmondtuk neki, ez van.
Inkább most megkönnyebbültem, mert már nem kell többet titkolóznunk anya előtt. Elvileg...

Gyorsan ledobáltam magamról a felesleges cuccaimat, majd anya keresésére indultam, akit egyből meg is találtam a nappaliban a kanapén ülve.

Érkezésemre felkapta a fejét, majd egy hamis, szomorú mosollyal az arcán maga mellé invitált.

Lassan lépkedtem felé, majd óvatosan helyet foglaltam mellette.

Hosszas percekig csak nézett engem, és nem szólt semmit.
Egy ideig még bírtam, de aztán kezdett nagyon kínossá válni számomra ez a szituáció, ezért elkaptam róla a tekintetemet.

-Én csak azt nem értem, hogy miért pont Jungkook? -kérdezte tőlem halkan. -Miért pont ő, Jimin? Lehet, hogy már régimódi vagyok egy kicsit, de nekem egyedül csak a korkülönbség nem tetszik. Elfogadom, hogy neked egy fiú lett a párod, nem is akartam belekötni ebbe, hiszen te is tudod, hogy nekem csak a te boldogságod a fontos, és ha te ezt a boldogságot egy veled azonos nemű emberben találod meg, akkor ez van. Nem tudok ellene mit tenni és nem is szeretnék, hiszen ez a te életed, nem az enyém. De azért 10 év az egy kicsit sok, nem gondolod? És én is ismerem Kookot... és, hát ő nem épp egy kiegyensúlyozott ember az indulatait nézve. Kedves, megértő és udvarias, de... ezt biztosan jól meggondoltat? Hiszen ott van több milló veled egykorú srác is, aki olyan mint Kook. Ráadásul mi lesz majd akkor, ha Jungkooknak az állapota még romlani fog. Én csak féltelek téged, Jimin... Nem akarom, hogy miatta törjél össze teljesen lelkileg. Nekem is nehéz ez, hidd el, és nem bírnám elviselni, ha te is a padlón lennél... -simogatott engem bánatosan anya.

-Értem, amit mondasz, anya, de... Bárki bármit mondd, én akkor is ott leszek Kook mellett. Mindig ott leszek vele. Hiszen szeretem őt. Úgy szeretem őt, mint ahogyan te apát. Tudom, hogy még szereted őt, és várod vissza... Én is így érzek Kookkal kapcsolatban. Rettenetesen kedvelem őt, és minden nap azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne ez a betegsége neki... Ezen felül pedig ígéretet is tettem neki, miszerint sosem fogom őt elhagyni. -tettem a szívemre a kezemet. -És ne aggódj anya, a szerelemben nem a kor számít. Ezt sokszor mondogatják az emberek. -mosolyodtam el.

-Tudom, csak... ah, tudom. Mindegy, mindenesetre nem haragszom rátok, nem kell félnetek tőlem. Csak azt szeretném, hogy te boldog legyél és természetesen azt is, hogy Kook egészséges legyen. Viszont nekem még kell egy kis idő, mire megszokom ezt. -sóhajtott fel.

-Persze, megértem. Nem kell sietni sehova, és... köszönöm anya. Tudtam, hogy rád bármikor számíthatok. Nagyon hálás vagyok neked. -öleltem át.

-Szívesen, Jimin. Szeretlek téged, kicsim. -suttogta erőtlenül.

-Én is téged, anya. -váltam el tőle.

-És... volt már csók is meg ilyesmi? -kérdezte már egy kicsit felengedve.

-Ami azt illeti... igen, és... nem csak az... -motyogtam kínosan.

-Szóval már meg volt az is... Az uborka betévedt az alagútba? -vonogatta a szemöldökét a mellettem ülő.

-Jézusom anya... hogyan tudsz te ilyen helyzetben is viccet csinálni ebből az egészből? -nevettem el magamat.

-Csak jobb kedvre akartalak deríteni. Meg oldani a feszültséget. -vont vállat.

-Hah... amúgy igen. Eléggé betévedt az alagútba. -hajtottam le a fejemet.

-De azért jó volt, nem? Vigyázott rád, ugye?

-Persze, persze... Vigyázott rám. -bár az elején még nem annyira, de azt hagyjuk..

-Akkor jó. -veregetett vállon.

-Amúgy lenne itt még valami, amiről már rég akartam veled beszélni, csak sosem mertem felhozni a témát. De most így, hogy kiderült minden számodra, már én is könnyebben feltudom hozni ezt. -fordultam felé.

-Mondjad nyugodtan, már nem tudok meglepődni semmin. -vont vállat.

-Oké, szóval... ugye voltunk abban a Busani hotelban Kookkal. És ott volt egy férfi, aki nagyon hasonlított rám. És arra gondoltam, hogy ő talán lehet, hogy az én... -kezdtem bele.

-Nem! -vágott közbe anya. -Biztosan nem ő volt. -vágta rá.

-De a nevét is elmondta nekünk és amikor én elmondtam az én nevemet neki, akkor nagyon úgy tűnt, mintha köze lett volna hozzám. -értetlenkedtem.

-Jó... mi volt a neve? -dőlt hátra anya a kanapén.

-Park Siwon. Azt hiszem.

-Hát drága Jimin... Te rohadtul találkoztál az apáddal... -fújtatott.

-Szóval, akkor ő tényleg az apám volt... Hát jó... Pedig lett volna nekem számára pár kedves szavam. -sóhajtottam egy nagyot.

-Az elhiszem, de... hogyan nézett ki? -puhatolózott.

-Nem tudom, már nem igazán emlékszem rá. Csak annyi maradt meg, hogy kiköpött olyan volt, mint én és hogy folyton bámult engem. Meg, hogy volt ott egy fiatalabb nő is mellette.

-Ezek szerint ő már túltette magát rajtunk és új életet kezdett... Mindegy, nem is érdekes ez. Szerintem én megyek aludni, már késő van. -kelt fel mellőlem anya bánatosan.

-Hé... Ne is foglalkozz vele, jó? Egy ilyen ember ne befolyásoljon téged még a mai napig is. Ő nem érdemelt meg téged, jó is, hogy lelépett. Te túl értékes voltál hozzá. -álltam fel én is a kanapéról.

-Aranyos vagy, hogy ilyeneket mondasz. De ő akkor is a férjem volt... Viszont ezt ne is firtassuk tovább. Jó éjt, Jiminie. -mosolyodott el.

-Jó éjt, anya. Álmodj szépeket. -kuncogtam.

-Te is, Jimin.

És akkor még én azt hittem, hogy ezzel minden meg is oldódott...
Anyának elárultunk mindent, és nem is szidott le. Jungkook kezeléseket kap, amitől majd megfog gyógyulni.
De ez talán még sem így lesz..?
Talán még sem lehetek boldog soha?
Vagy még mennyit kéne várnom egy boldog életre?

[2 héttel később]

Az életünk ugyanúgy ment tovább, mint eddig.
Mondhatni, hogy már kezdtünk beleszokni ebbe az új felállásba.
Kook a kórházban fekszik, anya dolgozik, én tanulok, barátok sehol.
De legalább már egy kicsit jobban érzem magamat, mivel már nincs rajtam az a folytonos feszültség, hogy mi lesz akkor ha anya előtt kiderülne a kapcsolatom Kookkal, mert már megtörtént és anya a vártnál jobban fogadta ezt, aminek én nagyon örültem.

Miután anyát beavattuk a kis titkunkba, azután másnap be is számoltam erről Jungkooknak, hogy minden simán ment, amire csak annyit mondott, hogy ő tudta, hogy nem lesz ebből semmiféle bonyodalom.

Aztán azóta eltelt ugye két hét unalmasan.
Kookhoz most is minden nap bementem a kórházba és eltöltöttem ott jó pár beszélgetős órát. Bár akkor még nem tudtam, hogy mi fog ránk várni...

Mindjárt beköszönt a tavasz, és most egy szép, aránylag napos csütörtök délután van, amikor is hazaértem az egyetemről.

Kicsit furcsa érzésem volt egész nap. Egy különös érzés volt bennem már reggel óta. Nem is tudom leírni. De betudtam annak, hogy csak az esti rémálmom miatt volt mindez.
Nem akartam többet belelátni abba, mint ami amúgy volt, mert azzal csak magamat idegesítettem volna fel.

Anya már otthon volt, ezért én egy köszönés után már be is vonultam a szobámba.

Levetettem magamat az ágyra, majd tanulni kezdtem már előre az év végi vizsgákra, hogy biztosan ne fussak ki majd az időből.

Előszedtem az elméleti anyagokat, majd olvasgatni kezdtem őket.

Így el is telt 3 óra azzal, hogy átnéztem a lehető legtöbb témát.

Eléggé el is fáradtan közben, ezért úgy gondoltam, hogy kikapcsolódásképpen hallgatok valami jó zenét, mivel úgy sem szoktam ilyet csinálni sokszor.

Bedugtam a fülesemet a fülembe, aztán a másik végét pedig csatlakoztattam a telefonomhoz és kerestem rajta valami könnyed számot.

Hanyatt feküdtem az ágyamon és miközben szólt a dal a fülem, aközben én a plafont kezdtem bámulni és a zene ritmusára koncentráltam, ami eléggé le tudott nyugtatni és el tudott lazítani.

Ah, ez kellett már nekem. Egy kis kikapcsolódás.

Halkan kezdtem énekelni az egyik kedvenc számomnak a dalszövegét, miközben azt játszottam el, hogy egy mikrofont tartok a kezemben.
Kicsit hülyén nézhettem ki, de legalább most már félretettem minden búbánatomat.
Hihetetlen, hogy mikre képesek a jó dalok.

Elég sok ideig hallgathattam különféle számokat, mikor meghallottam anya hangos kiabálását. De olyat, amilyet még sohasem hallottam tőle ezelőtt.
Rendesen rám hozta a frászt, de amikor megtudtam, hogy mit is akart mondani nekem.
A szívem szó szerint megsemmisült...
Számítottam rá valahol legbelül, de mégis annyira hirtelen érintett, hogy még az agyamig is alig akart eljutni az infó.

-Jimin! Jimin! -tépte fel az ajtómat anya ordibálva, miközben patakokban folytak a könnyei, amire én egyből kiszedtem a fülest a fülemből és elraktam azt a telómmal együtt.

-Uramisten, mi történt? -kérdeztem ijedten.

-Most telefonáltak a... a kórházból... J..Jungkook rosszul lett, istenem! -rogyott térdre, mire nekem a gyomrom egy nagyot liftezett és a szemeim szinte azonnal megteltek könnyel.

-Anya, a rohadt életbe, siessünk már! Gyere már, bassza meg! -estem kétségbe teljesen és toporzékoltam ott, mint egy három éves.

-Jól van... -fogta meg a kezemet, majd szó szerint kirohant velem egy szál pulcsiban a hideg levegőre, miután bezárta az ajtót és lerohantunk a lépcsőkön.

Ezúttal anya már nem nagyon figyelt a sebességhatárokra, csak nyomta a gázt.
Szerencsére azért nem kaptak el sehol sem a rendőrök.

Útközben kitört belőlem is a keserves zokogás, mert nem tudtam, hogy mit takarhatott az a 'Jungkook rosszul lett' kifejezés, ami miatt halálra aggódtam magamat.

Hamar odaértünk a már jól ismert kórházhoz és egyből be is rohantunk oda a könnyeinkkel küszködve.

Nagy pechünkre pont ott volt Dr. Hwang, aki Kook orvosa volt, ezért rögtön meg is rohamoztuk őt.

-Hol van Jungkook, mi történt vele? -támadtuk le őt köszönés nélkül.

-Jeon Jungkook rosszul lett, amit itt már nem tudtunk kezelni, ezért átszállítottuk őt egy másik kórházba Szöulon kívül. -válaszolta lehajtott fejjel.

-Tehát már nincs is Szöulban? Hova szállították át őt? -kérdeztem sírva.

-Sajnálom, de ezt nem árulhatom el önöknek. Jungkook családját már értesítettük erről, és mivel maguk nem tartoznak a családjába, ezért ezt az információt már tényleg nem árulhatom el. Végtelenül sajnálom. -válaszolta ijedten az orvos.

-Hogy képzeli azt, hogy titkolózik előttünk? Számunkra volt a legfontosabb Jungkook. Mondja el, hogy hova vitték őt! -szólt rá anya ingerülten.

-Sajnálom, de ezt önök nem tudhatják. -erősködött továbbra is az orvos.

-Na idefigyeljen... ő a párom volt és tudni akarom, hogy most hol van, szóval árulja el kérem! -estém neki Dr. Hwangnak, mire anya csak lefogott engem.

-Bocsánat, de erről tényleg nem tájékoztathatom önöket. Még ha ön a párja is volt, akkor sem. -sietett el mellőlünk az orvos.

-Gyere Jimin... menjünk. -ragadta meg a kezemet anya, mire én sokkos állapotban mentem utána.

Mikor kiértünk a hűs időjárásra, akkor tudatosult csak bennem...

-Végleg elvesztettem Kookot... -tört ki belőlem az a melyről jövő, igazi bőgés.

Nem érdekelt, hogy hány ember járkált az utcákon. Én csak megfogtam a mellkasomnál lévő pólót és lerogytam a földre, mire anya rögtön leguggolt mellém és átölelt, úgy sírtunk tovább egymás karjaiba zárva.

Azt hiszem anyának igaza volt... Aggódott értem, mivel ha Jungkooknak valami baja esett volna, akkor az én lelkem végleg összetörik majd.
És most, hogy konkrétan azt sem tudom, hogy Kook milyen állapotban és hol van... végleg összetört mindenem.

A mellkasom annyira fájt, hogy azt hittem még a szívem is le fog állni.
Anya próbált segíteni nekem, de ezen már nem lehet segíteni.

Azt hittem, hogy Jungkook betegségénél már nem lehet rosszabb, ám mégis csak volt még annál is rosszabb.
Elveszítettem Kookot...

És ami még ennél is gyötrelmesebb az az, hogy nem is tudom megkérdezni senkitől, hogy hol lehet az én párom.
Junghaenak nincs meg a száma és nem is tudom már, hogy merre lakik, mert nem ismerem Busant. A szüleit meg még nem is ismerem. A kórházak meg nem adnak ki nekünk infót, mivel nem vagyunk családtagok.

Én ezt nem fogom kibírni... Hogyan lehetséges ez?
Hogy történhetett ez meg?
Egyszerűen nem bírom felfogni ezt.

Nekem ő volt a legfontosabb, az életemet sem tudtam nélküle elképzelni, ő jelentette számomra a világot.

És most az a személy, akibe fülig szerelmes lettem, itthagyott... Talán örökre, talán nem, de... csak úgy kilépett az életemből, mégha ezt nem is önszántából tette.

Az összes szabadidőmet feláldoztam amiatt, hogy jobban legyen. Aztán elhittem, hogy ezután már soha sem fog elhagyni...

Minden annak a hülye betegségének volt köszönhető. Ha az nem lenne...

__________

Hát ez is megtörtént...
Sajnálom, ha nem erre számítottatok.
Ez most eléggé szomorú lett.
De majd jönni fog a kövi rész :)

Ha tetszett ➡ vote

Köszönöm, hogy elolvastad!<33