Hazafelé menet szinte egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mindketten próbáltuk feldolgozni a mai nap eseményeit, ami már igazából a tegnapi nap eseményei voltak, mivel már bőven átléptük az éjfélt is.

Előszöris ma még Szöulban ébredtem, aztán eljöttünk Busanba, ahol találkoztunk azzal a fura alakkal, utána Kookkal majdnem lebuktunk anya előtt, miközben éppen... hát... szeretkeztünk. Majd Jungkook párja lettem és most ez... mikor Kook egy olyan dologba avatott bele, amiről csak nagyon kevés ember tudott.

Egy napra, ennyi minden... egy kicsit azért sok volt, de őszintén szólva amit most érzek az a megkönnyebbülés.
Megkönnyebbültem, mert eddig nem tudtam, hogy Kook miért volt ilyen, de most már nagyjából eltudom képzelni az okát.

Szegényem még mindig szipog egy kissé, de érthető, hogy miért.
Az elmúlt időszakban annyit sírt.
És én a kapcsolatunk elején még azt hittem, hogy ő nem tud sírni...
Hát, kiderült hogy mégiscsak tud.

Mivel vacsorát már ettünk a kis domb tetején, ezért azzal már szerencsénkre nem kellett foglalkoznunk a szálláson.

Mikor a hotelhoz értünk, csendesen a jobb oldalon lévő lifthez mentünk, amivel egész gyorsan fel jutottunk az 5. emeletre.

Szépen elsétáltunk az ajtóhoz, majd gyorsan kinyitottam azt a kártyával és már bent is voltunk a szobánkban.

-Jungkookie... kérsz innit vagy valamit enni? -kérdeztem meg őt halkan, mire csak lehajtotta a fejét és megrázta azt.

-Még lefürödjünk? -tettem fel az újabb kérdést.

-Majd reggel... -válaszolta alig hallhatóan, miközben levette magáról a kabátot, cipőt, nadrágot és a felsőjét is, így egyszál alsóban zuhant be a franciaágy kellős közepére.

Én viszont még gyorsan megittam egy pohár vizet és követtem Jungkook példáját, ezért én is csak egy alsóban másztam be az ágyba.

A hátamat nekitámasztottam az ágy végének, majd elkezdtem bámulni ki a fejemből.
Tudtam, hogy nem fogod tudni most még elaludni. Ez a nap túl tömör volt, de ugyanakkor a legboldogabb napjaim közé fogom majd sorolni, hiszen Kook ezen a napon kérte meg, hogy legyek a párja, ami számomra nem jelentéktelen.

Kis idő múlva megéreztem, hogy Jungkook mozgolódni kezdett, aminek nem kerítettem nagy jelentőséget.
Viszont amikor lejebb húzott engem az ágyon, hogy hanyatt feküdjek és a fejét a mellkasomra tette, akkor már én is felfigyeltem.

-Mi az Kookie? -kérdeztem tőle suttogva.

-Semmi. Így most jobb... Legalább te még itt vagy velem... -remegett meg a hangja.

-Ne mondj már ilyeneket. Jungkook, Seojun már nincs, meghalt. De nem a te hibadból, érted? Megértem, hogy az egy borzalmas időszak volt számodra, de ez már nem most volt. Nem akarok nagyon beleszólni a te kis dolgaiba. Csak annyit tudok mondani, hogy hogyha te egy boldogabb jövőt szeretnél, mondjuk esetleg velem, akkor ahhoz ezt a Seojunos dolgot el kell fogadnod, jó? Emlékezz arra, amit mondtam neked még a temetőben. Lehet, hogy Seojun már fizikailag nincs itt, de a te szívedben még él. Viszont engem se hagyjál figyelmen kívül, hiszen én élek. És azt szeretném, hogy neked minnél jobb legyen és hogy kihasználjunk minden együt töltött kis időt. -magyaráztam neki halkan, miközben a haját simogattam.

-Tudom, Jimin. Értem, csak ez így most egy kicsit szokatlan volt számomra. Sok éven keresztül egy szót nem ejtettem ki ezzel a témával kapcsolatban és most ez... hogy mindent hirtelen elmondtam neked... egy kicsit felkavaró volt. De valamiért most már nem szomorúságot érzek, ami szintén fura. Eddig ha Seojunra gondoltam, akkor folyton elkapott az a tipikus sötét érzés, de most... valahogy most már nem érzem azt a mérhetetlen súlyt a mellkasomon, hanem inkább felszabadult vagyok. Ez... miért van? -nézett fel rám a mellkasomról kíváncsi tekintettel.

-Ez azért van, mert most engedted ki magadból azt, amit éveken keresztül magadban tartottál. Fogadok, hogy annak a pszichológusnak sem mondtál sok mindent, ezért nem is nagyon tudott ő segíteni, de Jungkook... azt jól jegyezd meg, hogy az ilyen helyzetekben soha sem szabad magadban tartanod az érzelmeidet, érted? Ilyenkor meg kell keresned a számodra legfontosabb embert, és folyamatosan beszélned kell neki erről, mert hidd el, az segít a legjobban. És most, hogy ezt érzed az amiatt van, mert nekem elmondtad, hogy mi bántott téged és tudod, hogy van egy biztos pontod, akire támaszkodhatsz, mert én itt vagyok neked... -magyaráztam neki csendesen.

-Jimin... ha te nem lennél... -mosolyodott el.

-Tudom, Kookie. -simítottam arcára, majd lehunytam a szemeimet.

Igazából... nem csak Jungkook változott meg, hanem én is. Érzem, hogy már nem olyan vagyok, mint régebben.
Sokkal inkább érettebb lettem és a gondolkodásmódom is változott. Az elmúlt hónapokban rengeteg féle dolgot tapasztalhattam meg. Pédául azt, hogy milyen teljes szívből szeretni valakit, vagy hogy milyen csalódni valakiben, milyen aggódni, milyen a megbocsátás és milyen az, amikor valakinek mentálisan kell segíteni.
A Jungkookkal való kapcsolatom sok mindenre megtanított és arra késztetett, hogy felnőjek végre.
Eddig az a csendes, magányos, depis, jó tanuló gyerek voltam, de most valahogy kinyílt számomra a világ. Eddig nem érdekelt semmi, de most meg már minden érdekel. Vannak céljaim, vannak tapasztalataim, vannak szép emlékeim, van egy párom, akit szeretek, van jövőm. És ezeket legfőképpen Kooknak köszönhetem, mivel ha ő nem lenne, akkor valószínűleg én is ugyanolyan beszűkült lennék, még most is.
Úgy érzem, hogy felnőttem és komoly terveim vannak Kookkal együtt.

...

Reggel egy szokatlan boldogsággal ébredtem fel.
Ilyet nem éreztem mostanában.
Kinyitottam a szemeimet, Kook még a mellkasomon aludt és nem éreztem magamat fáradtnak.
Egyből mosolyra húzódtak az ajkaim és arra gondoltam, hogy ezután már nem állíthat meg minket semmi és senki.
Nagyjából letudtuk a kapcsolatunk nehezebbik részét, habár még anya hátra van, de az most mellékes.

Van egy saját életem, és azt én irányítom úgy, ahogyan szeretném.
Azt hiszem ez még csak most tudatosult bennem.
Most, hogy hivatalosan is Kook párja lettem, valami bekattant nálam.
Esküszöm, hogy egész éjjel a jövőnket tervezgettem, és nem is tudom, hogy honnan jött az a hirtelen energia löket, hogy órákon át ilyeneken agyaljak.
Még a házunkat is elképzeltem, hogy hogyan is fog majd kinézni. Tiszta hülye vagyok.

Mosolyogva megráztam a fejemet, majd Kookot lelöktem magamról, és már álltam is volna fel, de ekkor egy nagy puffanást hallottam meg magam mellől.
Gyorsan oda kaptam a tekintetemet és láttam ám, hogy véletlen lelöktem őt az ágyról is.

-Uh, basszus. -siettem oda mellé. -Jól vagy? -húztam fel őt a földről.

-Hm... persze... -fogta meg a fenekét, amit beütött.

-Bocsi, nem szándékos volt, de nézd csak... -húztam őt a teraszhoz, amire szépen ki is tessékeltem a kómás valóját. -Kisütött a nap. -vigyorodtam el.

-Ő... igen. És, mit kezdjek vele? -nézett rám zavartan, mire csak vállat vontam.

-Hát... nem gyönyörű?

-Jimin, minden rendben? -fordult teljes testével felém.

-Persze.

-Hát nekem nem úgy tűnik. Nem szoktál ilyen lenni. -vonta fel a szemöldökét.

-Csak boldogan ébredtem, ez minden. -vigyorogtam.

-És miért vagy ennyire boldog? -mosolyodott el.

-Pontos okot nem tudnék mondani. Csak most így minden összejött. Ugye te is már jobban vagy? -simítottam karjára.

-Sokkal jobban vagyok. Mintha kicseréltek volna, de tényleg. Jót tett ez a tegnapi kis beszélgetés este. Remélem, hogy ezután már gördülékenyebben fognak menni a dolgok. -sóhajtott egy nagyot a város felé nézve.

-Hát igen... én is reménykedek benne, újdonsült párom. -kuncogtam, mire ő is elnevetve kapta felém a tekintetét, majd egy mozdulattal közelebb húzott magához és egy hosszú csókot nyomott az ajkaimra.

-A reggeli csók ezentúl sosem maradhat el. -bólogatott mondandója mellé.

-Ezzel egyetértek. Amúgy... ma mit fogunk csinálni?

-Arra gondoltam, hogy délelőtt megnézhetnénk pár dolgot Busanban, aztán valahol kajálunk és délután már a drága testvérem is ráér szóval találkozhatunk vele, ha még mindig szeretnél. -terelgetett vissza szobánkba.

-Persze, hogy szeretnék. Akkor induljunk is, mert már 9 múlt. -csaptam össze a tenyereimet izgatottan.

-Szeretem ezt az oldaladat is. Sőt, ezt szeretem a legjobban. -jelentette ki.

...

A reggeli teendőinket gyorsan elintéztük.
Egy rövid zuhanyozás után egy kicsit melegebb ruhákat vettünk, majd a fejünket is rendbe szedtük, főleg Kook.
Hát az az ember hihetetlen amúgy... nem tudom hány felé ápoló krémet hozott el ide, de szerintem többet, mint amennyi anyumnak van összesen. Pedig aztán anyának is kellett vennünk egy külön polcot csak a krémjeinek...

Aztán itt vagyok én, aki elintézi a fejét egy kis szappannal és vízzel. Lehet, hogy ez nem a legegészségesebb megoldás, de nekem ez is megteszi.
Értem én, hogy Kookie modell, de istenem... ha nem kenné magát ennyi szarral, ő akkor is selymes, porcelán bőrű lenne. Na mindegy...

Szóval, miután végeztünk a mosakodással is, lementünk az étterembe egyet zabálni.

Sajnos mindenki ezt az időpontot választotta arra, hogy egyen valamit, ezért elég nagy néptömörülés volt a svédasztalos reggelinél, és az a fura alak is ott volt, akinek már igazából el is felejtettem a nevét, de nem is érdekel.

Nem volt belőle probléma, hogy ő ott volt, csak az volt az idegesítő, hogy elég sokszor minket bámult. Viszont én próbáltam őt figyelmen kívül hagyni és csakis Kookra koncentráltam, ami egy idő után sikerült is.

Miután rendesen tele ettük magunkat az ínycsiklandó kajákból, Kook felkapta a táskáját, amibe még a szobában összepakoltunk minden fontos cuccunkat és útra keltünk.

Ilyenkor is szép ez a város, csak most azért egy kissé hideg az idő, de nem fagytam meg.
Én nem ismerem itt a környékét, sőt itt nagyjából semmit sem ismerek, ezért Jungkookra bíztam magamat, mivel ő legalább itt nőtt fel, szóval gondolom tudja, hogy mi hol van.

Az első hely, ahová mentünk az egy hatalmas épület volt, ami mint kiderül, egy általános iskola volt, ahova Kook járt a testvérével.

-Szóval... ez az az általános iskola, amibe jártunk és ahol felfedeztük Junghaejel, hogy a tanárok nem bírtak megkülönböztetni. -kuncogta el magát.

-Az szép. És miket csináltatok? -kérdezte.

-Igazából ő semmit. Mivel 2 év van köztünk ezért ő akkor még 2 osztállyal alattam járt, így én sokkal előrébb voltam, mint ő. Rengetegszer volt olyan, hogy amikor mi éppen nem írtunk dogát és az ő osztálya meg pont akkor írt valamiből, akkor bementem az órájára és megírtam helyette a dolgozatot, míg ő az én órámon leírta helyettem az aznapi vázlatot. -mesélte nevetve.

-Milyen szerencsés öcséd van. És nem is kértél cserébe semmit?

-Hát... de, biztos kértem tőle valamit, de nem igazán emlékszem már rá. Nagyon régen volt már ez. Talán egyszer azt kértem tőle, hogy tegye rendbe a szobámat, mivel én kiskoromban ne tudd meg milyen voltam. A tiszta ruháimon lépkedtem, a könyveim helye a padlón volt, a virágok elszáradtak a szobámban és szinte még a legyek is csak megdögleni jártak oda. Egyszóval iszonyatosan rendetlen voltam. Éppen ezért kértem meg Junghaet hogy pakoljon el mindent onnan, mert már ráfért a szobámra egy kis tisztaság. -kuncogott.

-Ezt nem néztem volna kis belőled. Hiszen most olyan rendszerető vagy. -lepődtem meg.

-Ja, hát igen. Ebben legalább változtam. -mosolygott rám.

Ezután tovább sétáltunk Busan gyönyörű utcáin, majd a következő hely egy olyasmi park volt, mint amilyen Szöulban a házunkhoz közel van, ahol múltkor sétáltunk hárman. Azt mondta ide is járkált sokszor, bár konkrét történetet azt nem fűzött hozzá. Egyébként maga a park azzal a kis tóval, nagyon barátságos helynek nézett ki. Már majdnem szebb is volt, mint amilyen Szöulban van.

Aztán még megálltunk pár boltnál meg körbejárkáltuk a belváros nagy részét, miközben szépen elbeszélgettünk egymással kisebb dolgokról, aminek most kifejezetten örültem, mert mostanában csakis mély témáink voltak.

Eléggé elment az idő, és már jóval az ebédidő után jártunk, amikot végre megéheztünk ezért bementünk egy kis étterembe, ahol természetesen Kook állt mindent, pedig én erősködtem, hogy legalább az én részemet had fizessem ki, ő túl magabiztos volt, így hagytam a dolgot.

Az étel újfent nagyon finom volt és a hangulat is iszonyat jó volt köztünk, egészen addig, amíg Kook egyszercsak egy telefonhívást kapott.

-Igen? Oh, helló... aha... nem, már nem vagyunk a hotelban. Akkor menjünk? Egyáltalán otthon vagy már? Ja... igen, értem. Akkor egy fél óra és ott vagyunk. Igen, ő is jön. Na csá. -bontotta a vonalat.

-Ki volt az? -kérdeztem tőle kíváncsian.

-Junghae. Azt mondta mehetünk hozzá. Már nagyon várja a találkozást. -mosolyodott el.

-Akkor most 2 Jungkook lesz körülöttem? -kérdeztem izgatottan.

-Hát... egy kis különbség biztos van köztünk, de lényegében... igen. -kelt fel a helyéről, majd szedelőzködni kezdett.

-Az szuper lesz. Úristen... izgulok... Menjünk Kook. -pattantam fel.

-Ez hihetetlen.... még nekem sem örül ennyire. -rázta meg a fejét nevetve, majd mosolyogva intett maga után. -Na gyere Jiminie.

Megfogtam a kezét, majd egy köszönés után már ki is leptünk az ajtón és elindultunk Jungkook2 felé, aki igazból Junghae és már várom a vele való találkozást és kíváncsi vagyok Kook és Junghae közti kapcsolatra. Mit takar az, hogy szeretik beégetni egymást mások előtt?

__________

Mi történik Junghaenál?

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33