-Jimin, ott a fürdőköpenyünk a fogason, gyorsan vegyük fel. -hadarta Kook, miközben már másodszor kopogtattak az ajtón.

Roham tempóban aggattuk magunkra a köpenyt, mintha épp fürödni indultunk volna.

Kook ment előre az ajtóhoz, míg én csak a háta mögül leselkedtem, mivel azért kíváncsi vagyok, hogy ki keres minket ilyenkor.
Bár biztosan csak a személyzet az. Gondolom ki akarják takarítani a szobát.
Basszus, még jó hogy nem lett olyan az ágy.
Jól van Jungkook, büszke vagyok rád, hogy még erre is gondoltál.

A fekete hajú lassan nyitotta ki az ajtót, majd mikor megláttuk, hogy ki is van ott, szerintem mind a ketten elfelejtettünk még lélegezni is.

-Uhm... Jó napot! -hajolt meg egy kicsit a fekete hajú azelőtt a férfi előtt, akivel a medencében találkoztunk nem is olyan rég.

Nekem csak egy félénk meghajolásra futotta.
Mit keres ez itt?

-Szép jó estét! Megkérhetnélek titeket, hogy máskor halkabban... végezzétek a dolgaitokat? Ugyanis itt vagyunk a szomszédban és eléggé áthallatszódott.. -vonta fel szigorúan a szemöldökét.

Baszki, de ijesztő ez az ember..
És miért néz ki úgy, mint én?

-Persze. Elnézést. Nem tudtuk, hogy ennyire... hangos... vagy... Jimin. -nézett rám Kook, a mondata végén.

Mármint, hogy én vagyok a hangos? Persze, még kenje is rám.
Jó, mondjuk nincs benne hazugság, de azért..

-Sajnálom... -motyogtam zavartan.

Ennél zavarbaejtőbb beszélgetésbe sem keveredtem még életemben.

Ezután nem szólaltunk már meg. Gondolom kifogytunk a mondanivalómból, és csak néztük egymást.

Én azt a férfit, a hasonmásomat bámultam, a férfi engem méregetett, Jungkook pedig kettőnk közt járatta az aggódó tekintetét.

Szóval ez az ijesztően fura alak itt van a szomszédunkban?
Hát ez kurva jó lesz...

De ő biztos nem az, akire mi Kookkal gondoltunk.
Ilyen véletlen egybeesés nem létezhet.
Vagy csak a sors akar engem eltüntetni a földről..

-A... nevét esetleg megmondaná, kérem? -szólaltam meg végül bizonytalanul.

-Park Siwon. A tiéd? -fonta keresztbe a karjait maga előtt.

Park Siwon?
Jó, a Park az sajnos egyezik, de ez a név nagyon népszerű itt Koreában.
Több millió ilyen nevű ember mászkálhat az országunkban úgy, hogy nem is családunk tagja, szóval lehet, hogy ő sem a családunk része. Vagyis én bízom benne, hogy nem az.

-Park Jimin. Ő pedig itt mellettem...

-Jeon Jungkook. -fejezte be a mondatomat a fekete hajú.

Vagyis JungGuk, de mindegy.

-P..Park J..Jimin? -kezdett el dadogni a férfi, és az arca ijedté vált, ami miatt én is megijedtem és kétségek merültek fel bennem.

Ez nem lehet igaz...

A férfi, vagyis most már név szerint Siwon, lefehéredett és hátrálni kezdett.

-Uram vagy mi... nem értem, hogy mi folyik itt, kérem magyarázza el. -léptem közelebb hozzá.

-É..én nem tehetem m..meg. Sajnálom. -ütközött a szemközti falhoz.

-Elnézést, de maga kibaszottul átlátszó. Ha ön az az ember, akire mi gondoltunk, akkor egy részletes beszámolóval tartozik Jiminnek. De ha önnek nincs köze hozzánk, akkor kérem, ne szóljon bele az életünkbe. Mi ide kikapcsolódni jöttünk. -magyarázta idegesen Kook, amivel én egyet is értettem.

A férfi erre nem válaszolt semmit, csak nyelt egyet, majd minden szó nélkül beviharzott a mellettünk lévő hotel szobába.

-Francba.. -sziszegte Jungkook.

-Semmi baj, Kookie. Lehet, hogy ő ártatlan, csak beszart, amiért letámadtuk és így gyanúsnak tűnt számunkra. Gyere.. -húztam a kezénél fogva a mi szobánkba, majd bezártam magunk után az ajtót.

-Ez így annyira szar... -ült le az ágy szélére, majd a tenyereibe temette a fejét.

-Mármint, mi? -ültem le mellé, és a hátát kezdtem el lágyan simogatni.

-Én tényleg csak 5 nyugodt napot akartam veled itt eltölteni. Csak ennyit akartam. Kiszakadni egy kicsit a rohanó hétköznapokból, kettesben. De ezt is el kell rontania valaminek, vagyis most inkább valakinek. Ha mégegyszer meglátom azt az alakot, én esküszöm, hogy kidobom a 10.-ről. -remegett meg Kook hangja a mondandója végére, ami miatt tudtam, hogy ha most nem teszek semmit, akkor Jungkook bizony megint sírni fog.

-Jungkook, hé! -öleltem át őt oldalasan. -Tudom, hogy ez rossz érzés, mert nekem is az. De figyelj... ez az ember csak egy utolsó rohadék. Neki nincs is joga elrontani a mi együttöltött kis időnket. Ne is törődjünk vele, jó? Nem mondta el azt, amit hallani akartunk volna, akkor hagyjuk is a fenébe. Élvezzük ki ezt a pár napot. -simogattam folyamatosan a hátát, de ő még mindig csak a tenyerébe volt temetkezve, majd nem sokkal később a vállai egy picit rázkódni kezdtek.

-Jungkook, ne kezd! Légyszíves ne sírj. Hallod? Te nem rontottál el semmit. Felejtsük is el az egészet, oké? Te tényleg nem tehetsz semmiről. De most komolyan. -csitítgattam.

-Olyan elcseszett vagyok... -csuklott el a hangja. -Sajnálom...

-Kook, ne mondj ilyeneket, kérlek. Nekem akkor is te leszel az első és én akkor is szeretni foglak, ha kitör még a világvége is. Én nem hagylak el soha, de ezt szerintem már párszor elmondtam. Csak bízz bennem, jó? -simogattam a haját, mire abba hagyta a pityergést nagy nehezen és rám emelte könnyáztatta szemeit.

-Én bízom benned, Jimin. Én csak magamban nem bízom. -mosolyodott el szomorúan.

-Inkább menjünk sétálni. Legalább úgy kiszellőzik az agyunk is. Meg már sötétedik is. -vetettem fel az ötletet, majd már fel is keltem az ágyról.

-Várj, Jimin... -húzott vissza maga elé.

-Hm? -ültem az ölébe kíváncsian.

-Csókolj meg. -kért meg engem.

Mondtam már, hogy azért egy kicsit ijesztő Jungkook feje, miután sír..?
Az arca hófehér, a szemei vörösek, az ajkai kiszáradtak.
Egyszóval elég... rémisztő.
De tetszik.

-Mi? De eddig sosem kértél ilyet. Mindig csak cselekedtél. -lepődtem meg.

-De most azt szeretném, ha te csókolnál meg. Érezni akarom a dominanciádat. Az lenyugtatna. -fonta derekam köré a karjait.

-Jungkook, te is tudod, hogy ha ezt most elkezdenénk, akkor abból mi lenne. Majd késő este talán benne lennék, de most úgy beszéltük meg, hogy sétálunk, nem? Majd a hideg levegő le fog nyugtatni, hidd el. -simogattam tarkóját.

Pedig én is rohadtul vágyok azokra a vörös ajkaira.

-De ígérem, hogy nem fogunk tovább menni. Kontrollálom majd magam. Úgy jó? Aztán utána mehetünk sétálni. -simított be a pólóm alá.

-Biztos?

-Biztos. -válaszolta határozottan. -Csókolj meg. -kért meg engem újra.

Lassan hajoltam az ajkaira, majd az arcára fogva kezdtem el lágyan csókolni őt. De mivel én sem bírtam ezt a lassú tempót, így egy idő után gyorsítani kezdtem rajta, majd befurakodtam a szájába a nyelvemmel és egy vad csókcsatába kezdtünk.

A gyomrom liftezett egyet, és újra éreztem azt a földöntúli érzést, amit csak is Jungkook válthat ki belőlem.

Bizseregni és remegni kezdett az összes porcikám, amikor Kook halkan belenyögött a számba.

És ennél a pontnál éreztem azt, hogy most kell megállnunk, mert ha nem... akkor abból nem az lesz, mint amit elterveztünk.

Kook tarkójára fogva toltam el őt magamtól, miközben mindketten kapkodtuk a levegőt.

-Köszönöm... -suttogta a fekete hajú a sötétben.

-Nem kell megköszönnöd. Ezt önszántamból tettem. -simítottam az arcára.

-Elszeretnélek vinni most valahova. De ezt már mondtam ma. -puszilt az arcomra.

-Ja, igen. Már nagyon várom. Mivel megyünk? -kérdeztem halkan, még mindig az ő ölében ülve.

-Autóval.

-Hogy hogy?

-Egyrészt mert messzebb van az a hely, másrészt meg hideg van kint. -simogatta a derekamat a köpenyen keresztül.

-Oké. És mit vegyek fel? -tettem fel az újabb kérdést.

-Azt, amit szeretnél. Öltözz úgy, hogy tetszél nekem. -suttogta a fülembe, majd kirakott az öléből és ő is ruhák után kezdett kutatni.

Nagyjából 15 perc alát készen lettünk mindennel.

Azt mondta, hogy bármibe öltözhetek, ezért egy melegítő alsót és egy hosszú ujjút kaptam magamra. Semmi extra, csak egy átlagos öltözék.
Remélem, hogy azért még így is tetszeni fogok neki.

De Kook sem vitte túlzásba. Ő is egy melegítőt vett fel hosszú ujjúval, csak annyi volt a különbség köztünk, hogy rajta márkás cuccok voltak, rajtam meg nem annyira.
De engem pont nem a márkák érdekeltek.
Egy táskába bedobáltunk italt, a megmaradt sütit, pénzt, telefont meg a még szükséges dolgainkat, majd a kabátjainkat felvéve leptünk ki a kis szobánkból.

-Jimin... sapka? -kérdezte szórakozottan Jungkook.

-Direkt csinálod. -forgattam szemet.

-Pontosan. Na gyere. -fogta meg a kezemet, majd a liftbe húzott, ahol egyből megnyomta a földszint gombját.

-Tényleg, még nem is küldted át a liftes képeket. -kaptam észbe.

-Mindjárt, még valamit megnézek. -válaszolta a tükör elé állva, majd nagy nehezen lejebb húzta a kabátja cipzárját, majd a pólója nyakát is, így szembe találta magát a pirosas lilás nyakával, amit mosolyogja méregetett.

-Na, milyen? Tetszik? -álltam mellé.

-Büszke vagyok rád, Jiminie. -mosolygott a szemeimbe.

Nem sokkal később már Kook kocsijába pakoltuk be a cuccainkat és a kabátunkat is levettük.

-Jungkook... a kezed. -ijedtem meg, mikor a csomagtartó előtt álltunk.

-Tudom Jiminie. Most kezdett el megint remegni. De most van is rá okom. -mosolygott rám zavartan, amit nem tudtam hova tenni.

-Mi az okod? -vontam fel a szemöldökömet.

-Majd megtudod. De most gyere. Így sosem érünk oda. -csukta le a csomagtartót, majd beültünk az autóba, ahol rögtön felcsavarta a fűtést.

Miután végre elindultunk, beindított valami zenét, amiben nem énekeltek, de nekem iszonyat tetszett a dallama is.

Szóval Kook keze már megint remeg, de most van is oka rá, amit nem értek.
Ideges lenne vagy félne? De miért?
Hiszen nincs is mitől.
Nem tudom, basszus, viszont azt mondta, hogy majd megtudom.
Hát kíváncsian várom azt is.

-Most tudod, hogy mi jutott eszembe? -törtem meg a beállt csendet.

-Hm?

-Tudod, még a szülinapomon ott volt az a lány, Minji.

-Igen, emlékszem rá.

-Totálisan beléd zúgott. -simítottam a combjára.

-Mi van? -nevetett fel. -És ezt így el is mondta neked? -nézett rám egy pillanatra.

-Aha. Amikor abban a kibérelt teremben voltunk, akkor kimentem vele az erkélyre beszélgetni és akkor mondta el nekem. -vontam vállat.

-Oh, és mit mondott? -kérdezte kuncogva.

-Hát, hogy ő már az első pillanatban érezte, hogy te kellesz neki, és hogy amint beléptél azon az ajtón, ő bumm... első látásra szerelmes lett beléd, meg ilyenek. -magyaráztam neki.

-Szegény kislány. Hát úgyse fogunk gyakran találkozni vele. -vont ő is vállat.

-Ja, még én sem találkozok vele sokszor. Max ünnepekkor, aztán ennyi. Úgyis talál magának valaki mást. Ez neki csak egy kis fellángolás volt irántad.

-Hát ez az. Még kiskorú. Ilyenkor a legveszélyesebbek az emberek érzelmileg. -válaszolta, ami miatt nekem muszáj volt felnevetnem.

Nem sokkal később, Jungkook lekanyarodott az útról, egyenesen be az erdőbe, ahol már korom sötétség uralkodott.

-Öhm... Kook? Mi ez a hely? -kérdeztem egy kissé félve.

Mint valami szellem laktanya, esküszöm...

-Jungkook? -kérdeztem megint tőle, de ő nem válaszolt, hanem csak szigorúan az utat nézte, ami miatt kezdett egy kicsit kellemetlen érzésem lenni.
Hova megyünk..?

-Jungkook válaszolj már az istenért. A frászt hozod rám! -kiabáltam le a fejét.

-Nyugi Jimin. Ez csak egy kis erdős rész. -válaszolta rám sem nézve.

-Fura vagy. -állapítottam meg.

-Csak én is félek. -vont vállat, miután sóhajtott egy nagyot.

-Te? Ugyan mitől? -kérdeztem zavartan.

-Majd mindent megtudsz Jiminie. Csak várd ki, oké? A francba.. -szitkozódott, mikor bele ment véletlen egy nagy gödörbe a korom sötét erdőben.

-Para ez a hely. -nyeltem egy nagyot.

-Mindjárt jobb lesz, hidd el. Már sokat jártam itt.

Körülöttük csak csupasz fák voltak, mindent beborított az esti köd, az út egyenetlen és sáros volt, a levegő hideg és nyirkos volt.

Mintha egy igazi horror filmben lettünk volna.
Bízok Jungkookba. Tudom, hogy ő nem tenne velem semmi rossza.
De ez a hely mégsem hozzá illik.

Ha tudtam volna előre, hogy mi vár minket az erdőn túl és hogy miért hozott engem ilyen helyre.

Talán itt volt egy olyan jelentős pont a kapcsolatunkban, amikor minden megváltozott...

__________

Mi történhetett az erdőn túl?
(Amúgy nem kell nagy dologra számítani... azt hiszem...)

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33