1 hét telt el a hétvége óta.
Azóta párszor megfordult nálunk a fekete hajú, és beszélgettünk is.

Taehyung alig bírta elhinni, hogy Jungkook mind a két nemhez vonzódik. Természetesen bízok benne, és tudom, hogy ő nem adja tovább senkinek, mivel Jungkook a lelkemre kötötte, hogy ez szigorúan titkos. Persze én jó gyerek módjára lenyugtattam, hogy nem kell mitől félnie, mert én tudok titkot tartani.

Jungkook elég sokszor tett nekem félre érthető megjegyzéseket, amikor anya nem hallotta, és a folytonos bámulását sem felejtette otthon.

De már kezdek beletörődni. Én márcsak ilyen vagyok.

Egyébként ezeken kívül nincs semmi bajom vele. Tényleg értelmes.

Csak néha a frászt hozza rám a hirtelen közeledéseivel..

Ha egy lány lenne akkor semmi bajom nem lenne ezzel, de basszus... ő egy felnőtt férfi...
Még ha a kinézete jóval fiatalabbnak mutatja, akkor is.

A hét szokásosan telt. Újabb ötösök, újabb dogák, de már megszokhattam volna.

Most szombat délelőtt van.

Már elvégeztem a szokásos reggeli rutinomat és már a fekete hajú is megjött hozzánk, mint mostanában mindig.

Már a nagyszobában voltam, mert köszönni akartam Jungkooknak, amikor megszólalt a farzsebemben levő telóm.

Gyorsan fel is vettem, mert Tae nevét jelezte ki.

-Szia drága. -köszönt bele bolondosan, mire elnevettem magam.

-Szia egyetlenem. -mentem bele a játékba.

-Hogy van az én pici imádnivaló babám? -utaltam a kutyájára, Yontanra.

-Köszöni jól van. De rám nem is vagy kíváncsi szivi? -hülyéskedett.

-Dehogynem. Hogy van életem szerelme, aki a vonal túloldalán van? -kérdeztem nyálasan, miközben alig bírtam már visszatartani a kitörni készülő röhögésemet.

-Ne mondj ilyeneket, mert elpirulok... -motyogta zavartan.

-Oh, ilyen könnyen zavarba hoztalak. Na ne aggódj életem, majd idővel megszokod. -hülyültem továbbra is.

-Jimin! -szólt rám.

-Jól van na. Tulajdonképpen miért is hívtál? -kérdeztem.

-Csak megakartam kérdezni, hogy hogy vagy. -morogta.

-Jaj de cukorfalat vagy. Köszönöm jól vagyok szívem. -éltem bele magam továbbra is a szerepembe.

-Jól van mentem. -jelentette ki Tae.

-Na ne már, még had köszönjek el tőled. -kérleltem.

-Szia Jimin! Majd még hívlak.

-Szia Tae baba. -röhögtem el magam, és kinyomtam.

Nincs annál jobb dolog, mint Taet szívatni. Szegény, most totál ki van készülve..

-Nem is mondtad, hogy van barátnőd. -mondta anya, amint beléptem a konyhába.

-Szia Jungkook. Egyébként nincs, mert csak Taehyung volt az. -vontam meg a vállam, és enni kezdem az anya által elkészített reggelit.

-Mi? Te és Taehyung jártok? -kérdezte anyum elhűlve.

Elég jól színészkedhettem, ha anya elhitte.

-Nem. Csak hülyéskedtünk. -védekeztem.

-Tényleg?

-Igen tényleg. Anya, én nem vagyok me.... -és ekkor elhallgattam, mert Jungkook is itt volt, és nem akartam megbántani őt.

-El kell mennem a mosdóba. -jelentettem ki, és fel is álltam az asztaltól, és besétáltam a helyiségbe.

Kezet mostam, mert amúgy nem kellett vécére mennem, majd visszamentem anyáékhoz.

-Jimin. -szólított meg a fekete hajú.

-Igen?

-Jövő hétvégén lesz egy házibuli az egyik haveromnál és azt szeretném kérdezni, hogy.... lenne kedved eljönni velem? Hozhatod azt a Taet is. -ajánlotta fel.

Az állam szinte a padlót súrolta az elhangzottak miatt.

Elég hirtelen ért ez. Nem hinném hogy jó ötlet lenne vele elmenni buliba..
Főleg úgy, hogy csak egy hete ismerjük egymást. Mondjuk azóta sok minden történt..

Így csak anyára néztem.

-Én megengedem. Megbízok Jungkookban. Tudom hogy vigyázna rátok. -mondta anya.

Hát ez szuper...
Nem akarok bunkó lenni...
Legalább ott lesz Tae is..

-Persze, miért ne.. -egyeztem bele.

-Oké. Akkor majd még megbeszéljük ezt. -mosolygott.

Biztos élvezni fogjuk...

Dobtam egy üzit a barna hajúnak, miszerint jövő hétvégén bulizni fogunk.
Remélhetőleg..

...

Egész nap nem csináltunk semmit lényegeset.
Én délelőtt tanultam. Anyáék meg valamit nagyban főztek.

Nem igazán tudtam koncentrálni a tananyagra, mert egyfolytában csak az a házibuli járt a fejemben.

Én nem vagyok az a bulizós típus. Inkább Tae az, aki szereti ezeket.

Meg különben is, én nem bírom a piát. Ezért se szoktam inni, maximum ünnepekkor egy kicsit.

Mindegy is... majd csak túlélem valahogy... Elvégre csak egy estéről lenne szó.

Az ebéd valami isteni volt, ezért tele is zabáltam magam.

Igazából már kezdem egész jól megszokni Jungkookot a háznál.
Mondanám, hogy anyum pasijai közül még ő a legjobb, de nem, mert azok a félre érthető pillanatok ezt is lerombolták.

Még mindig nem a saját nememhez vonzódok, így teljesen érthető, hogy így gondolom.

Délután még tanultam egy keveset, utána pedig bementem a nagyszobába és leültem egy kanapéra.

Eléggé elfáradtam. A tanulás leszívta az agyamat.

-Na mizu? -huppant le mellém a fekete hajú.

-Semmi. Teljesen kivagyok. -sóhajtottam egy nagyot.

-Mitől? -fordult felém kíváncsian.

-Ettől a sok tanulástól. -artikuláltam a kezemmel.

-Ja, az nem jó.

-Hát nem.

-Na jó, tereljük a témát. Már megírtad a barna hajú barátodnak a jövő hétvégét? -kérdezte.

-Aha. Azt írta, hogy benne van. -válaszoltam félálomban.

Most úgy el tudnék aludni.

-Szuper. -mosolygott rám. -Hé, jól vagy? -váltott át aggódóvá.

-Persze, csak egy kicsit fáradt vagyok.

-Akkor majd máskor megbeszéljük. -indította el a TV-t.

-Addig is gyere ide. -húzott hirtelen a mellkasára, így a fejem és a felső testem egy része a mellkasán landolt.

-Jungkook, te meg mit csinálsz? -akartam volna leszállni róla.

-Csak azt akarom hogy pihenj. -tartott magánál.

-De azt a szobámba is tudok. -értetlenkedtem.

-Viszont én azt szeretném ha itt pihennél. Most mi ebben a fura?

Minden is.

-Hah... oké. -már nincs energiám ellenkezni.

Kényelmesen elhelyezkedtem és behunytam a szemeimet.

Na ez is egy olyan fura pillanat.

De mindegy is... nem lesz tőle semmi bajom.

A férfias illata újra az orromba kúszott, és az egyenletes szívdobogása hihetetlenül nyugtató hatású.

Tényleg jó rajta pihenni.
Fogjuk fel ezt úgy, mint egy baráti közeledést. Taehyunggal is szoktunk így lenni.

Azt hiszem, ha valaki azt mondta volna nekem egy hónappal ezelőtt, hogy ma anyám pasiján fogok aludni, azt élve elástam volna. Sőt, utána még körbe is röhögtem volna.

De hát... semmi sem lehetetlen...