Egy ismerős dalra ébredtem fel a kocsiban.
Az egyik kedvenc zeném szólt, ami a közép sulis éveimre emlékeztetett.

A kitartásról és a a magunkban eltemetett magabiztosságról és lelkierőről szólt.

Mivel az a 4 év volt számomra a mélypont.
És milyen ironikus, hogy az életen megkeserítőjével, most már mondhatni kibékültem, ami igazából egy megkönnyebbülés volt számomra, mivel így már nen kerít olyan nagy feszültség a hatalmába, ha rá gondolok.

Gondolatmenetemből Jungkook édes hangja rázott vissza a valóságba, ahogy épp dúdolta halkan a dalt. Ő is ismeri...

Istenem... az a hang... egész életemben tudnám hallgatni.

Sosem hallottam őt énekelni, de mégcsak dúdolászni sem.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szép, tiszta, és magával ragadó énekhangja van.

Miért nem mutatta meg előbb?

Úgy éreztem, hogy újra álomba fogok merülni, de végül nem tettem.

-Jungkook... -szólítottam meg halkan, miközben kinyitottam a szemeimet, és meglepődve konstatáltam, hogy már az autópályán száguldtunk.

-Oh, Jiminie. Hát ébren vagy? -hagyta abba azonnal az énekelgetést.

-Igen. Viszont... szép a hangod. -nyögtem ki.

-Ugyan... amúgy, köszönöm. -motyogta zavartan.

-Mikor érünk oda? -nyújtózkodtam az ülésen.

-Úgy két óra múlva. Miért, valami baj van? -aggodalmaskodott, ami nagyon aranyos volt tőle.
Törődik velem a drága..

-Nem, dehogyis. Csak elkéne ugranom mosdóba. -nyugtattam meg.

-Oh, oké. Akkor ezesetben megállunk egy benzinkútnál. Úgyis kéne már tankolni is. Na meg megihatnánk egy kávét is ott. -válaszolta.

-Remek ötlet. -dörzsöltem össze tenyereimet.

Ezután már nem szóltunk egymáshoz, hanem tovább hallgattam Jungkookie halk dúdolását a zenékre.

Már azért eléggé el kellett volna mennem mosdóba, és hálát is adtam az égnek, amikor 15 perc múlva elérkeztünk egy autós pihenőhöz, ahol történetesen benzinkút is volt.

-Kook, tudsz adni egy kis pénzt? A wc tuti fizetős és... szóval mindjárt bemegy... -toporogtam az autó előtt állva.

-Persze, Édes. Aztán be ne menjen. -viccelődött, majd a zsebéből előhalászott egy kis pénzt és a kezembe nyomta.

-Értékelném ha többször illetnél az "Édes" jelzővel, Édes. -kacsintottam rá, majd már siettem is a benzinkúti kis épület végében lévő fizetős mosdóba.

Hamar elintéztem az elintézni való dolgaimat, és kiropogtattam a beállt csontjaimat, majd kissé rendbe szedtem magamat.

Újult erővel indultam vissza a kocsihoz, amit már Kook elvileg megtankolt.

Amint odaértem hozzá, láttam ám, hogy kiállt az autóval a parkolóba, hogy ne foglaljuk más tankolni vágyó emberek elől a helyet, majd a kocsinak dőlt Kook felé vettem az irányt.

-Na, megvagy? -kérdezte aranyosan.

-Persze. Oh, az meg mi, ott a kezedben? -vonogattam idétlenül a szemöldökömet, mikor megláttam mindkét kezében egy-egy kávét.

-Vettem egy kis... kávét. Magamnak...

-Az egyik véletlenül nem az enyém? -incselkedtem.

-Úgy gondoltam most kettő pohárból fogok inni. -vont vállat kuncogva.

-Ahj... Kook. Azt mondtad a kocsiban, hogy kávézunk.. Nem azt hogy kávézol. -sóhajtottam.

-Jól van na. El ne kezdjél sírni. -nevetett, mire én is elmosolyodtam.

-Nem is kezdtem el sírni.. -motyogtam, majd már nyúltam is az egyik kávé felé, amit Kook tartott felém.

Viszont ekkor nem az történt, mint amire számítottam volna.

Mikor már majdnem a kezemben volt a műanyag pohár, Jungkook egyszercsak hirtelen egy görcsös mozdulattal a földre ejtette azt, így az összes kiborult, plusz felfröccsent a nadrágunkra is.

-M..mi volt ez Kook? -kérdeztem meglepetten a lábunkat nézve, majd tekintetemet ráemeltem Kook ijedt és nagy szemeire.

-É..én... ez... nem szándékos volt. Ezt nem én akartam. Csak a kezem... bassza meg... veszek újat, kérlek ne haragudj rám, Jiminie. -sietett el mellőlem, mire én csak utána szaladtam, és megállítottam őt még mielőtt belépett volna az kis épületbe.

-Jungkook... ez így nem mehet tovább. -vettem ki a megmaradt kávét a kezéből.

-Jimin, ne most kérlek... -forgatott ijedten szemet.

-Jungkook! Te életveszélyes vagy! -szóltam rá. -Ezt a te érdekedben mondom, a mi érdekünkben.

-Hogy mondhatsz ilyet? -szörnyülködött.

-Szerintem jogosan mondom. Még két órát fogsz vezetni autópályán, és még egy rohadt kávét sem tudsz átadni nekem. Aggódok érted. Nem értem mi történik veled... -vezettem vissza az autóhoz.

-Én sem értem, hidd el. Én is félek, mert már nem vagyok a régi. -sóhajtott fel szomorúan.

-Menj el egy kivizsgálásra... -motyogtam.

-Nem. -válaszolta határozottan.

-De elmész, rögtön azután, hogy pénteken haza jöttünk. -jelentettem ki.

-Jimin, ez majd... elmúlik. Nem kell semmilyen orvoshoz sem elmennem. -ült be az autóba, majd én is követtem a példáját és gyorsan bepattantam mellé.

-Kook.... mióta is tart ez neked? -fordultam komolyan felé.

-...

-Jungkook, kérlek válaszolj! -szóltam rá.

-Miért érdekel? -vont vállat.

-Istenem Jungkook, válaszolj már bassza meg! -fogyott el a türelmem egy szempillantás alatt.

-Több, mint 2 hete bazdmeg! -emelte fel ő is a hangját.

-Jól van, ne kiabáljál velem! Csak féltelek a kurva életbe! Te is ezt csinálnád, ha én lennék ilyen helyzetbe, nem? -kiabáltam már én is.

-Jimin...

-Te nem viselkednél az én helyemben így? Nem aggódnál értem? Nem féltenél? -kérdeztem hisztérikusan.

-...de. Igazad van. Majd ezt megbeszéljük máskor. Most menjünk.. -motyogta halkan, majd idegesen beindította az autót és egyből a gázra taposott.

Úgy vezetett kifelé a parkolóból, hogy közben majdnem elütöttünk egy nénit és utána majdnem ütköztünk egy autóval is.

-A rohadt életbe Jungkook! Mi a faszomat csinálsz? Az egy fiatal nő volt! -kiabáltam, miközben ő épp fénysébességre akart gyorsítani az autópályán.

-Engem az kurvára nem érdekel!

-Lassíts már! Hallod? Lassíts már bassza meg! Már 160-nal megyünk a 130-as táblánál! -fogtam a combjára, mert azért ez a sebesség kicsit ijesztő volt számomra.

-Engem nem... ér... de... kel. -válaszolta idegesen szótagolva.

-Most mi a franc bajod van? -kérdeztem dühösen.

-Épp ezaz... nincs bajom...

-Ha nem lassítasz le... az első vonattal haza megyek Busanból. -szorongattam a kávét.

-Ha nem fogod be azt az idegesítő szádat... szándékosan fogok balesetezni.

És ez volt az a pont, ahol a szívem kihagyott egy ütemet és szó szerint köpni nyelni nem tudtam.

"Ha nem fogod be azt az idegesítő szádat..."

Ez a mondat visszhangzott több percen keresztül a fejemben.

Szóval szerinte idegesítő vagyok...

Ez volt az első alkalom, hogy ilyen jelzővel illetett engem.
És pont ő... akiből sohasem néztem volna ki, hogy ilyet mondana rám.
Hiszen ő szeret engem..
Nem szabadna így beszélnie velem.

Néma csendben maradtam ezután és csak hallgattam Jungkook ideges szuszogását.

A mellkasomban megéreztem azt a keserű, fájdalmas érzést és a szemeim is égni kezdtek.

Nem hiába... a szavakkal néha ölni is lehet.
Nem mindegy, hogy mit mondasz másoknak.

A levegőt gyorsabban vettem a kelleténél és az összes izmom befeszült a csalódottságtól.

Tudom, hogy Jungkook nem ilyen. Nem mondta volna ki ezt a dolgot, hiszen most is csak ideges volt.
De azért ez fájt. Nagyon fájt a szívemnek.

Észre sem vettem, de a könnyeim utat törtek maguknak. Viszont nem akartam, hogy Kook meglásson vagy halljon engem, ezért igyekeztem egy hang nélkül kiadni magamból a lelkem fájdalmát.

Ez sikerült is egy darabig, viszont amikor már nem bírtam tovább, véletlen szipogtam egyet, és... sajnos az elég hallható is volt.

-Jaj ne sírj már, mint egy óvodás. -szólt oda nekem lekezelően, ami miatt csak mégjobban rázendítettem.

-Jimin ezt most fejezd be! -szólt rám Jungkook.

-Ha ezért majd bocsánatot mersz kérni a szálláson. Hidd el, nem fogom megbocsátani neked, soha. -motyogtam.

-De bazdmeg, te idegeltél fel engem. Neked sem esne jól, ha valaki betegnek tartana téged. -magyarázta.

-De én nem mondtam neki, hogy fogja be az idegesítő szájat! -emeltem fel a hangomat.

-Te nem értesz meg engem Jiminie. -becézett idegesen.

-Te sem engem. Tudod mennyire rosszul esett, amit mondtál? Kibaszottul szarul esett... -zokogtam.

-Nem vagyok beteg, Jimin. Ne kezelj úgy, mintha beteg lennék, mert idegesít, nagyon. Ha az én helyemben lennél, te is így éreznél, sőt még lehet hogy csúnyább szavakkal is dobálóznál. -vett vissza a hangerejéből.

-Lehet... Sajnálom Kook. Ezt most tényleg én csesztem el. -szipogtam. -Kérlek, bocsáss meg... -suttogtam elhaló hangon.

-Nem baj, Jiminie. Ezt már megérdemeltem.

-Nem, Jungkook! Én tényleg idegesítően viselkedtem veled, és jogosan mondtad azt amit, de... attól ez még mindig nem normális, ami veled történik..

-Hagyjuk ezt a témát, jó Jimin? -sóhajtott fel gondterhelten Kook.

-Jó... Sajnálom.

-Bocsánat, hogy idegesítőnek neveztelek.

-Mindegy, felejtsük el.. -töröltem meg a szemeimet.

-Most neheztelsz rám? -szólalt meg Jungkook, pár perces csend után.

-Nem.

-Akkor jó.

Ismét egy kis csend állt be közénk.

-Kapcsoljak zenét? -kérdezte.

-Mhm. Kérsz kávét? Már kihűlt, de mindegy.

-Nem kell, idd csak meg nyugodtan. Az enyémet úgyis leejtettem. -vont vállat.

Milyen kedves lett...
Ez az én Kookom..
A titok csak annyi, hogy nem szabad felidegelnem őt, amit önszántamból sohasem tennék.
Szeretem őt, és ő is engem. Ez a lényeg, nem?
Minden kapcsolatban lehetnek kisebb nagyobb bökkenők. De szerintem ezek az akadályok csak még erősebbé teszik a kapcsolatunkat a jövőben.

Kook nem ilyen... tudom. Csak felhúztam az agyát.
És igaza van... én sem örülnék annak, ha valaki folyton azt hajtogatná, hogy nem vagy rendben és menj el orvoshoz.

És lehet, hogy én rondább szavakkal dobálóztam volna...

__________

Ha tetszett      ➡     vote   (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33