-Jól vagy Jungkookie? -kérdeztem tőle az ágyban ölelgetve őt.

-Persze. Nincs semmi bajom.

Már meg vacsoráztunk és le is fürödtünk, így most már az ágyban próbáltunk elaludni egymásba gabalyodva.

A mellkasomban még mindig éreztem azt a furcsa, keserű érzést, ami Jungkook szokatlan viselkedése, állapota váltott ki belőlem, és emiatt mégjobban aggódni kezdtem miatta.

-Biztos elmenjünk holnap Busanba? -kérdeztem.

-Jimin, tudod ez már kurva idegesítő. Nincs semmi bajom. Jól vagyok. És igen, elmegyünk oda és kész. Nem csak te várod ezt az utazást, hanem én is. Elvégre ez lesz az első közös útunk kettesben. Veheted úgy is, hogy a randizást ezennel elkezdtem kettőnk közt. -válaszolta.

A szívem nagyot dobbant erre.
Randi..
Első közös út... kettesben...
Egy luxus szállodában...
Busanban...

És eddig én ezt fel sem fogtam. Mert elvakított az a mérhetetlen aggodalom, amit Kookie miatt éreztem.

Olyanok leszünk végre, mint egy igazi pár.
Anya sem fog "veszélyeztetni" minket. Nem kell majd félnünk a lebukástól, és természetesen Kookot sem ismerik fel szerintem ott, mivel ő csak a Szöuli újság címlapjain szerepel, ami nyilván Busanig nem jut el.

Szóval... minden szuper lesz.

Végre a szerelmemmel lehetek, kettesben, az ország másik felében, egy wellness hotelban.

Hát nem fantasztikus? Határozottan de.

-Köszönöm, Kookie. Mindent köszönök. És igazad van... Nem izgulnom kéne, hanem örülnöm. -suttogtam mégjobban hozzábújva.

-Semmi baj kicsi Jimin, imádlak ugye tudod? Bocs... ezt muszáj volt kimondanom. Nagyon várom már, hogy egyedül lehessünk végre, távol Szöultól. -szorított magához.

-Én is várom...

-Hihetetlen, ugye? Hihetetlen, hogy pár hónap alatt mennyi minden történt. Nem gondoltad volna, hogy ez az év más lesz, mint a többi, nem? -mosolyodott el a holdfényben.

-Valóban nem számítottam rá. De már úgyis szükségem volt a változásra.

-Emlékszem mikor még azon bőgtél nekem, hogy nem tudod eldönteni, hogy most mi a nemi identitásod. -kuncogott.

-Olyan, mintha most történt volna... De mára már tudom, hogy Jungkookie-szexuális vagyok. És csak én lehetek az, senki más. Az az időszak furcsa volt számomra, mert én azt hittem heteró vagyok. De ezek szerint mégsem vagyok az annyira. -idéztem fel az emlékeket.

-Akkor én meg Jimin-szexuális vagyok. És csak én lehetek az, senki más. -motyogta, mire válaszul csak elkuncogtam magamat.

-Tudod... én már nem is tudnám úgy elképzelni az életemet, hogy te nem vagy benne. Egyszerűen... képtelen lennék rá. Olyan mintha, már a családom része lennél. És elárulom, hogy ezzel anya sincs másképp. -sóhajtottam fel boldogan.

-Tényleg? M..mármint anyukád? Ennyire kedvel? -lepődött meg.

-Igen Jungkook. Nagyon szeret téged. És azt mondta, hogy te vagy neki a lélekbeli támasza, és hogy már megszokott téged a háznál is, ebből kifolyólag pedig fontos vagy neki. -simítottam arcára.

-Hihetetlenül boldoggá tesztek engem. A nem létező családom helyett is a családom vagytok. -kuncogott.

-Mi az hogy a nem létező? -vontam fel a szemöldökömet.

-Mármint úgy értettem, hogy én nem alapítottam családot. Nem a szüleimre gondoltam. Ők még élnek. -nevette el magát a félre érthető helyzeten.

-Azért ám. Apropó... hol élnek a szüleid?

-Busanban. -vont vállat, mire én csak sejtelmesen elmosolyogtam.

-Nem Jimin, ez még csak meg se forduljon a kis fejedben. Nem viszelek el hozzájuk. Nem és kész. -tiltakozott.

-Miért nem? Nem mersz felvállalni? -hülyéskedtem.

-Erről szó sincs. Fel merlek vállalni, csak... nem is tudnák rólad a szüleim. Talán 3 hónapja hívott fel legutóbb az anyukám. És ha elvinnélek hozzájuk... én tuti beégnék előtted, és az eddig felépített tökéletes imigem, romba dőlne. Amit ugyebár én a legkevésbé sem szeretnék. -magyarázta nekem édesen.

-Már miért égnél be előttem? -kuncogtam.

-Apám miatt. A délután ugye meséltem, hogy ő egy ijesztő, jófej, normális ember, csak szeret másokat szivatni és iszonyat szókimondó. Ha elmennénk oda... instant agyhalált kanék ott helyben.

-Szerintem jó buli lenne. Menjünk el a szüleidhez. Légyszi. Kíváncsi vagyok apudra. Életemben nem hallottam még ilyem személyiség típusról. Légyszi, Jungkook. -kérleltem őt, mert én valóban kíváncsi voltam rá.

-Jimin, ezt most leszögezem, hogy biztos, hogy nem fogunk oda elmenni. Tuti, hogy szeretnének, és befogadnának téged maguk köze, mert a szüleim normálisak, de én nem szeretnék oda elmenni veled. Nem akarok besülni előtted. -akadt ki.

-Na jó, erről majd még beszélni fogunk ám. Nem felejtettem el ezt a témát. -"fenyegettem" meg. -Akkor mesélj a gyermekkorodról.

-Nincs mit mesélnem róla. -vont vállat. -Egy jó családban nőttem fel. Anyagilag is jól megvoltunk, meg úgy amúgy is jól kijöttünk egymással. Junghae számára mindig is én voltam a példakép, mivel általánosban, plusz közép suliban is én voltam a stréber, laza mintadiák, aki elég introvertált volt, de mindenki belé volt zúgva. Az elején még különösen nem is érdekelt az, hogy mindig én voltam a középpontban pár másik jó képű sráccal együtt, de aztán elkezdtem élvezni a helyzetet, hogy egy egész lány sereg néz engem mindig nyálcsorgatva, sőt, néha még fiúk is szoktak. Így, körülbelül a közép sulis éveim végén jött az ihlet, hogy én modell szeretnék lenni. Persze mindig is tisztában voltam azzal, hogy én jó képű vagyok, mert most hiába tagadná ezt bárki, ez egy tény. Szóval már csak izmok kellettek nekem, meg a mindig tökéletes megjelenés, ahoz, hogy egy sikéres modell lehessek. Ezért a közép suli után edző terembe kezdtem járni, és az egyetemen, ahol a modell szakmát ki tanultam, ott meg megtanítottak arra, hogy hogyan legyek minden élethelyzetben tökéletes. Így amikor elvégeztem az egyetemét, rögtön jelentkeztem is a Szöuli újsághoz modellként, ahova fel is vettek és azóta ott dolgozom. Majd nem sokkal később ott ismertem meg anyudat is, utána meg téged, akivel boldogan fogok élni, amíg meg nem halok. -fejezte be élete története mesélését.

-Azta... azért ezt... ez egy mesébe illő történet volt. -rázódtam vissza a valóságba. -De te komolyan ennyire egoista vagy, vagy csak most vettem észre? -nevettem el magamat.

-Nem vagyok egoista, csak éltem a természet adta szépségem lehetőségével, és kihasználtam, hogy mindenk odavan értem. Ez nem bűn... -vont vállat.

-Jól van, csak vicceltem. Mindenesetre köszönöm, hogy meséltél magadról. Ezzel mégközelebb tudhatlak magamhoz. -pusziltam arcára.

-Nincs mit, Jiminie. -csókolt ajkaimra.

-És... tudod, egyszer mondtad nekem még régebben, hogy már volt fiú barátod is. Az... milyen volt...? -kérdeztem rá bizonytalanul, mire arcára hirtelen ijedtség ült ki, ami engem is megijesztett.

-Nem akarok erről beszélni. Hagyjuk ezt a témát, jó? Kérlek, Jimin... mindenkinek lehetnek érzékeny témai. -tiltakozott hevesen, mire csak mégjobban felcsigázta ezzel az érdeklődésemet a titokzatos volt barátja iránt, de most nem akarom zaklatni őt ezzel, majd ráér ez később is.

-Rendben... Sajnálom.. -suttogtam.

-Semmi baj. Nem tudhattad, hogy ez kényes téma. Felejtsük is el. Inkább most te mesélj magadról. -terelte a témát.

-Na aztán az én életem tényleg unalmas volt. Nem tudok róla mesélni sokat. Itt nőttem fel Szöulban anyával. Apámat nem ismertem, és azt sem tudom, hogy hogyan néz ki pontosan, de ugye elvileg úgy mint én, na mindegy. Taehyunggal már kiskorom óta barátok voltunk, bár most ezután a szülinapomon rendezett kis akciója után nem tudom, hogy hogyan fog változni a kapcsolatunk, mert mérges vagyok rá, nem is kicsit. Anyukám tényleg megadott mindent a gyermekkoromban, támogatott és ott volt nekem mindig. De mivel egyke vagyok, ezért iszonyat unalmas volt az életem. Eddig az évig. Az általánost simán kijártam, a közép sulit meg hagyjuk Sean miatt, mert az katasztrófa volt, de azt is sikeresen kijártam. Az egyetem meg olyan semleges. Nem szeretem a szakomat, amin vagyok. Csak azért mentem ide, hogy legyen valami kiképesítésem a jövőben. Szóval... nagyjából ennyi. -meséltem el az én életem története verzióját.

-Ez tényleg nem sok. Valóban rád fért már egy kis változás az életedben. Egyébként milyen szakon is vagy? -kérdezte.

-Fotográfia. -vontam vállat, mire csak tátott szájjal nézett rá, hatalmas bambi szemeivel. -Most mi van? -értetlenkedtem.

-Ne.. ne... mondd, hogy ez nem igaz. -mosolyodott el, amivel már tényleg összezavart engem.

-De hát ez az igazság. -motyogtam.

-Ne már, ezt nem hiszem el. -pattant ki mellőlem nevetve Kook, és homlokát fogva kirohant a szobából, mire én azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

Biztos nem egy agybeteg lett a szerelmem...?

Gyorsan utána siettem, és meg is találtam őt a nappaliban állva.

-Neked meg mi bajod van? -álltam meg a nappali szélén.

-De most tényleg fotósnak tanulsz? Ez most komoly? -hitetlenkedett.

-Igen, nem viccelek, de mondd már el, hogy ezzel mi a baj! -türelmetlenkedtem.

Jimin, te tényleg egész eddig nem mondtad el nekem ezt? Modell vagyok Jimin. Egész eddig úgy éltem veled, hogy közben fogalmam sem volt arról, hogy te egy fotós vagy. Egy fotós lett a párom. Lehetnél a munkahelyemen is a fotósom. Dolgozhatnánk együtt. Folyton melletted tudnék akkor lenni. Miért nem mondtad el ezt előbb nekem? Nem is gondoltam volna, hogy te ezt a szakmát tanulod éppen. Elintéztem volna, hogy lehess gyakornok a cégnél. Jimin, miért voltál ilyen buta? Tudod milyen pozitív traumaként ért ez engem. Semmi jelét nem mutattad annak, hogy fotográfia szakon vagy egyetemen. Ha tudtam volna, akkor már eleve úgy terveztem volna életemet, hogy te leszel a saját fotósom. Tudod, hogy milyen buli lenne már az. Bent maradni éjfélig a cégnél és azt csinálhatnánk, amit csak szeretnénk. Együtt. Csak kár, higy bevan kamerázva az összes terem, na mindegy is. Jobb később megtudni ezt, mint soha. -sétált elém szép lassan.

-Csábító ajánlat lenne. -reagáltam le ennyivel az egészet, majd hevesen ajkaira tapadtam.

Csókunk közben Kook vissza cipelt a háló szobájába, majd újra visszafeküdtünk az ágyába, majd elváltam ajkaitól.

-Most így belegondolva ebbe az egészbe. Tetszik az ötlet. De majd még meglátom. -suttogtam.

-Úgyis bele fogsz menni ebbe.

-Lehet.

Ezzel újra megpróbálkoztunk elaludni.

Sokszor mondják, hogy a szerelem szívás. De mégis... rám elsőre rámtalált az igaz szerelem. Iszonyat hálás is vagyok érte, és úgy gondolom, hogy az eddigi unalmas életem után ezt már igazan meg is érdemeltem.

Szeretem ha felettem dominálnak, szeretem azt, ha mellettem van olyan ember, aki határozott, vannak elképzelései a jövővel kapcsolatban, tervez, és magabiztos.
Jungkookban minden megvan, ami nekem kell, és elképesztően boldoggá tett az a tudat, hogy ő is ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. Szeret engem. És velem tervezi az életét.

Holnap fogunk először menni egy közös kiruccanásra, és ez volt az a pont, amikor elfelejtkeztem ennek az időszakinak az aggodalmairól, és úgy éreztem, hogy a kapcsolatukkal megint megleptünk egy újjabb szintet, hogy ismét átléptünk egy mérföld követ.

Felemelő érzés volt, hogy nekem van egy ilyen emberem az életemben.

Minden tini csak álmodozni tud, egy nála idősebb, tökéletes pasiról, aki majd fülig belé lesz zúgva.
De íme, nekem pont lett egy ilyen férfim.
És büszke is vagyok rá, na meg hálás.
Az eddigi üres lelkem jelentős része, most már megtelt érzelmekkel, emlékekkel, színekkel.

Már nem érzem magamat annyira elveszettnek, mint régebben.
Már nem vagyok annyira introvertált, mint pár éve.
Úgy gondolom, hogy most kezdek a virágzó korszakomba lépni.

És ki tudja meddig fog tartani ez az időszak...

__________

Mi történhetett Jungkook és a volt barátja közt..?

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33