-Jungkook én ezt nem engedhetem meg! -hallottam meg anya ideges és aggódó hangját, míg a folyosón közelebb lopakodtam a nappalihoz, ahol a Jungkookkal váló vitázása folyt.

-Jisoo, semmi bajom sincsen már. Ez csak egy.... nem tudom mi volt, de jól vagyok. -bizonygatta Kook, a hangok alapján.

-Jungkook... már nem azért de még mindig elég szarul nézel ki. Holnap indulnátok, és Jimin még össze sem pakolt, neked meg horrorisztikusan fájt a hátad. Már ne is haragudj, de én nem engedlek el titeket Busanba. -magyarázta anya.

-Légyszi, Jisoo. Hiszen annyit gondolkoztam, hogy mi lenne a legjobb születésnapi ajándék Jimin számára. És tegnap annyira örült neki. El szeretném vinni oda. És már a hátam sem fáj, nem kell félteni engem.

-Én csak... -kaptam fel a fejem anya remegő hangjára. -Én csak annyira aggódtam érted. És... annyira szomorú vagyok a hétvége miatt. Nem úgy alakult ahogyan azt elterveztem, és ez annyira rossz érzés. Persze megértem, hogy Jimin rosszul lett, mert sokat ivott, de akkor sem volt ez rendes ünneplés. Ez szinte semmi sem volt... -panaszolta szomorúan anya, mire már muszáj volt belépnem a nappaliba hozzájuk, egy torokköszörülés kíséretében.

-Oh, Jimin.. -szólaltak fel egyszerre.

-Sajnálom anya. Nem kellett volna csak úgy lelépnem Kookkal. De nem tudtam mit tenni. -hajtottam le a fejemet.

-Semmi baj, Kicsim. Majd bepótolunk mindent, ne aggódj. Csak jó lett volna, ha ez a hétvége is jól sikerült volna. -ölelt meg anya.

-Elmehetek holnap Kookkal? -váltam el tőle.

-Hah... Jimin. Nem tudom... -sóhajtott fel gondterhelten.

-Tudom, hogy ma elég instabil állapotban láttatok, de holnapra már kutya bajom sem lesz, higyjétek el. -jött közelebb hozzánk Kook.

-Örülök neki, hogy Jimint végre kirángatod a négy fal közül, de annyira féltelek titeket. -válaszolta anya.

-Aggodalomra semmi ok. Már megjavítottam Kookot. -húztam ki magam büszkén.

-Mert mi vagyok én, autó, hogy te javítgatsz? -vonta fel egyik szemöldökét Jungkook, mire csak elnevettem magamat.

-Jól van. Elmehettek. De ha valamelyikőtöknek bármi baja lesz, én szobafogságot adok mindkettőtöknek. De előtte persze mindenképpen telefonáljatok nekem. -sóhajtott anya.

-Hát te meg milyen középkori módszerekhez folyamodsz? -kérdeztem anyától, miközben megöleltem őt.

-Komolyan mondtam Jimin és Jungkook. Vigyázzatok egymásra! -vált el tőlem anya.

-Jól van, nyugi. Vigyázni fogok rá. Nem kell aggódnod. Csak Busanba megyünk. -nyugtatta őt Kook.

-Csak Busanba... -forgatott szemet anya.

-Akkor ezt megbeszéltük. Köszönök mindent, anya.

-Én is, Jisoo.

-Nincs mit, srácok. -mosolyodott el világrahozóm. -Elég ha Jimin holnap reggel bepakol, nem? Ma úgy is itt alszik, nekem meg indulnom kéne haza. -kezdett el készülődni anya.

-Persze, majd holnap reggel érkezünk hozzátok. -kísértük ki anyát a lakásból.

-Rendben, fiúk. Vigyázzatok magatokra. Jó éjszakát! Bármi van, hívjatok nyugodtan. -szállt be a liftbe.

-Oké. Neked is jó éjszakát! Szia. -köszöntünk el Jungkookkal tőle, majd bezárult a lift ajtaja, így mi vissza is mentünk a lakásba, aminek az ajtaját kulcsra zártuk.

-Jimin... nem fáj a hátam. -emelte rám sötét szemeit a fekete hajú.

-Örülök neki. -sétáltam a konyhába.

-Jimin... tudod mit mondtam a szobámban... -jött utánam.

-Nem...? -tettettem a hülyét.

-Azt, hogy kurva kanos vagyok és ha majd nem fog fájni a hátam, meg foglak fektetni. -sétált vészesen közel hozzám.

-Jungkook, most állj le. Nekem most nincs kedvem hozzá. -toltam el őt egy kissé, mire ő eléggé meglepődött kijelentésemén.

-Hogy hogy? Mi az nincs kedved hozzá? -ragadta meg vállaimat.

-Úgy, hogy én is ember vagyok, nem lehetek én is folyton akkor kanos, amikor te. -söpörtem le vállaimról a kezét.

-Szóval már tényleg kiábrándultál belőlem..?

-Nem! Nem, Kook erről szó sincs. Csak... te nem érzed ezt..? -mutattam kettőnkre.

-Mármint? -vonta fel kérdőn az egyik szemöldökét.

-Hogy az egész kapcsolatunk eddig csak a szexre épült. Mert hiába tagadnád, ez valójában így van. Gondolkoztam ezen és igazából én konkrétan semmit nem tudok rólad. Maximum csak azt, hogy 28 éves vagy meg a lakhelyedet és hogy mit dogozol, ezeket tudom. Semmi személyeset. Nem gondolod, hogy ezen változtatni kéne? -tártam szét a karjaimat.

Jungkookot látszólag nagyon elgondolkodtattam, mert már szinte hallani lehetett az agyában dolgozó fogaskerekek csikorgását.

-De. Igazad van, viszont... hogyan kezdjünk bele ebbe? Az olyan hülyén nézne ki, ha most elkezdeném magyarázni a monológomat magamról. -grimaszolt egy kicsit.

-Az tényleg fura lenne, de... ameddig ki voltam zárva a szobádból, addig volt időm megnézni a képeket a nappaliban. Talán kezdhetnénk azzal. -mosolyodtam el.

-Megnézted azokat? -ejtett felém egy dögös félmosolyt.

-Nem az összeset, de azért a többséget végig néztem. Csak kíváncsi voltam, és valójában akkor döbbentem rá, hogy nem is ismerlek téged. Hülyén hangzik, nem igaz? -húztam el a számat.

-Hát ja. Hülyén hangzik... De ez még nem késő. Bepótoljuk, oké? -fogta meg a kezeimet.

-Remélem is. -mosolyogtam, majd Kook egyből az ajkaimra tapadt.

Nem húztam sokáig a dolgot, így amikor már nyelvét akarta átvezetni a szájamba, elváltam tőle enyhén lihegve.

-Menjünk. -húztam magam után a nappaliba.

Oda beértve rögtön a szobában elhelyezkedő polchoz vettem az irányt, ahol a bekeretezett képek sorakoztak.

-Nézd, ezt néztem meg legelőször. -emeltem le azt a fotót, amin a kiskori Jungkook szerepelt.

-Hm... ez én vagyok. -vette ki a kezemből mosolyogva.

-Arra rájöttem. Most is ugyanígy nézel ki. -rántottam vállat.

-Ch... hát kösz...

-Mármint nem úgy értettem. Csak a vonásaid nem változtak. -magyaráztam.

-Jól van, csak vicceltem. -adta vissza a kezembe a fényképet.

-Nagyon kis arányos voltál. Gondoltam is magamban, hogy nekem kell ebből egy másolat. -raktam vissza a helyére.

-Majd talán... ha jó fiú leszel, kapsz egyet belőle. -mosolygott sejtelmesen, mire én csak megforgattam a szemeimet.

-Jól van, de most már térjünk a tárgyra. -emeltem le azt a képet, amin feltehetőleg ő, a szülei, és a testvére volt.

-Tárgyra?

-Melyik vagy te? -toltam elé a fotót.

-Most komolyan nem tudod eldönteni? -nézett rám fura fejet vágva.

-Hát... tök ugyanúgy nézel ki, mint a testvéred. -vontam vállat.

-Ne már, Jimin. Már te is ezt mondod? -nézett rám szenvedve.

-Mert ez az igazság. Csak annyi különbség van köztetek, hogy valamelyikőtök egy kicsit magasabb a másiknál.

-Egész életemben ezt hallgattam. Bárhol voltam a tesómmal, mindig azt hitték, hogy ikrek vagyunk, és nem bírtak megkülönböztetni. Pedig 2 év van köztünk, basszus. És az öcsém, nem a bátyám. -nevette el magát.

-Oh... szóval a képen te vagy a magasabb?

-Nem, én vagyok az alacsonyabb.

-Mi? -lettem értetlen.

-Kicsit később indultam növekedésnek, szóval gyerekkoromban ő volt a magasabb nálam. De mostanra már ugyanakkorák vagyunk. -nézegette a képet.

-És, mi a neve az öcsédnek?

-Jeon Junghae. -forgatott szemet, mire kitört belőlem a röhögés.

-Most komolyan? Még a nevetek is majdnem ugyanaz. Hát én behalok ezen. -törölgettem a ki nem csordult könnyeimet.

-Jimin, ez most fejezd be. -szólt rám Kook.

-Nem lenne benne egy édes hármasban? Tudod két Jungkookkal élvezetesebb lenne a dolog.. -röhögtem tovább.

-Jimin! Ez eszedbe ne jusson többet. -markolta meg dühösen az alkaromat, jó szorosan. -Te az enyém vagy.

-Milyen féltékeny lettél.. -rántottam ki keze fogsága közül a karomat egy szemforgatás kíséretében.

-Inkább hagyjuk ezt a témát. -simított derekamra.

-Oké... szóval, akkor ez vagy te, ő meg Junghae. Akkor ő az apukád, ő meg az anyukád. -mutogattam a képen szereplő személyekre.

-Igen. Anyutól örököltük a tesómmal a szemünket, apától meg az összes többi részünket.

-Azt észre vettem. -motyogtam az apukáját, azt a félelmetes, jóképű embert nézve a képen.

-Hogy érted ezt?

-Apud ijesztő...

-Szóval ezzel arra akartál célozni, hogy én is az vagyok?

-Inkább csak az voltál. -néztem szemeibe.

-Mi van? -nevette el magát.

-Amikor legelőször megláttalak. Amikor még csak az "ismerkedésünk" legelején jártunk én konkrét féltem tőled. Akkor még más volt a kisugárzásod. Rideg szemekkel néztél rám, és a megjelenésed is annyira tökéletes volt, hogy szégyenemben leginkább elsüllyedtem volna. Na meg a folytonos bámulásod is kikészített. De aztán idővel minden megváltozott.. -simítottam mellkasára.

-Csak azért bámultalak az elején, mert már akkor szemet vetettem rád. -vont közelebb magához. -Amikor beléptél azon az ajtón, a gyomrom egy akkorát liftezett, hogy tudtam, nekem csak te kellesz. -nézett mélyen a szemembe.

-Ezt melyik drámából szedted? -vontam fel a szemöldökömet.

-Ahj, annyira pillanat rontó vagy. Egyébként meg semelyikből. -vont hanyagul vállat.

-Jól van, azért ne durcizz be. Imádom, amikor ilyeneket mondasz nekem, csak még szokatlan, mert nem sokszor csináltad ezt. -bújtam hozzá.

-Szeretnéd ha ezentúl többször mondanék neked ilyesmit? -mosolygott rám.

-Szeretném. -suttogtam.

-Jó, akkor szeretlek. Te vagy leggyönyörűbb ember az életemben. Neked még a piros havat is lehoznám az égről. Ja bocs... a piros hó az esik. Akkor a csillagokat is lehoznám az égről... meg... -folytatta volna de leállítottam.

-Hülye vagy.. De szeretlek. És ezt fejezd be. Ez már túl sok. Úgy gondoltam, hogy majd a napokban elvétve egy ilyen kis édes mondat az jól esne. Vagy is az úgy olyan... sokkal... szerelmesebb lenne. Érted...? Párokhoz illő. -magyaráztam bizonytalanul.

-Persze, értem én. Szóval majd ha minden nap alattam nyögsz, akkor mondogatok neked ilyeneket, ha így jó. -mosolygott rám győztesen.

-Jungkook! Ne most legyél kanos. És még én vagyok a pillanat rontó... -forgattam szemet.

-Akkor semelyikünk sem az. -vont vállat.

-Inkább térjünk vissza a témához. Szóval... apud egy kissé, vagyis inkább eléggé ijesztően néz ki. Legalábbis ezen a képen.

-Tudom. Mert ijesztő is. Igazából jó fej, meg engedékeny. Vagyis inkább olyan nem törődöm stílusú. Vagy nem... igazából fogalmam sincs. Törődik velünk, de néha meg pont leszarja, hogy mi van velem, meg Junghaejal. Iszonyat flegma stílusa van, és szókimondó is. Mindenesetre én bírom a fejét, mert ő egy furcsa stílusú normális ember. -magyarázta.

-Oh, hát felkeltette az érdeklődésemet, az egyszer biztos. Na és anyukád? Ő milyen? -kíváncsiskodtam.

-Ő meg... pont az ellentéte. Kicsit hasonlít az anyukád személyiségéhez. Kedves, törődő, precíz, odafigyel mindenre és mindig mellettünk állt. Szóval biztos jól kijönnének. -vonogatta idétlenül a szemöldökét.

-Most miért mondod ezt? -mosolyodtam el.

-Hát vajon miért? -kérdezett vissza sejtelmesen.

-Kookie... tudod jól, hogy anya még konkrétan nem tud semmiről. Az anyukáink közti esetleges baráti kapcsolat még szerintem elég távol le... -magyaráztam neki nagyban, mikor is hirtelen seggreült a padlón. -Mi a... fasz? Mi történt Jungkook? -guggoltam le egyből hozzá, míg ő csak nevetni kezdett a saját szerencsétlenségén.

-Azt hiszem, elvesztettem egy pillanatra az egyensúlyom. -röhögte a padlón, míg engem ebben a pillanatban öntött el egy rossz fajta érzés, és összeráncoltam a szemöldökömet.

-Sokszor szokort ilyen történni veled? -simítottam kezére.

-Eddig szinte soha nem fordult velem elő ilyesmi. -mosolygott rám.

-Értem.

Hát ez... fura.

Előbb az a mérhetetlen hátfájás plusz a kéz remegése. Most meg ez. Az egyensúly elvesztése.

Mi történik vele..?

Nagyon nem tetszik ez nekem, mivel eddig egészséges volt.

Rossz előérzetem támadt.

__________

Mi történhetett Jungkookkal?

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33