Az este valami fantasztikus volt Jungkookkal.

Elég hosszúra nyúlt az éjszaka, de minden egyes percét élveztem.

Igaz, hogy nem feküdtünk le, mivel Jungkooknak ma este is fájt a dereka, ami miatt nem tudott volna úgy mozogni, de ehelyett ott kényeztetett, csókolt és simogatott, ahol csak tudott.

Látszott rajta, hogy nagyon igyekszik kompenzálni a szex adta élvezetet mással, de én biztosíthatom őt arról, hogy sikerült neki.
Jól végezte a dolgát. Nagyon is jól.

Imádom minden vele töltött percet. Még ha épp nem is tudja megadni azt, amit szeretne, akkor is. De nekem igazából nem is kell semmi, csak ő. Csak az, hogy vele lehessek, hogy szerethessem, és hogy ő is szeressen és törődjön velem.

Már reggel volt, sőt szerintem már 11 óra is elmúlt, de hát mint említettem, hosszú volt az éjszaka.

Épphogy nyitogatni kezdtem a szemeimet Jungkook szorosan ölelő karjai közt, meghallottam, hogy az alattam fekvő felnyögött egy aprót, amire azon nyomban kipattantak a szemeim, és álmos tekintetemmel arcát kezdtem kémlelni, ami most a fájdalomtól el volt torzulva.

-Jungkook... Jézusom Kook, mi a baj? -pánikoltam be, ahogy rászorított fedetlen derekamra.

-Ah... a hátam.. -bökte ki nagy nehezen.

-Mi történt vele? -gördültem ijedten le róla, és egy szempillantás alatt felkaptam magamra egy hozott tiszta boxert, majd visszamásztam mellé.

-Nagyon fáj. Meg a derekam is. -szorította össze szemeit.

-Basszus... Öhm... ő.... megmasszírozzam? -ajánlottam fel zavartan, mert fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne tennem.

Megijedtem. Nagyon Megijedtem, hogy Jungkook már valószínűleg napok óta ilyen állapotban van, mivel tegnap is mondta, hogy már napok óta fáj a dereka, meg nincs étvágya. Plusz ahogy most elnézem a kéz remegése sem múlt el, és ez egyszerűen rémisztő.

Pedig egész eddig semmiféle baja nem volt.

Beteg meg biztosan nem lehet, mert nem ment fel a láza.
Legalábbis éreztem volna, ha megemelkedett volna a testhője, mivel itt voltam közvetlen mellette, na meg egész éjjel rajta aludtam.

Elképzelésem sincs, hogy miért történnek vele ilyesmik.

-Nem kell... nem hiszem, hogy segítene. -nyöszörgött.

-Jó, akkor mit csináljak Jungkook?! -kérdeztem pánikolva, mert rohadt rossz volt azt nézni, ahogy a szerelmem az ágyon szenvedett.

-Hozz... hozz a legerősebb fájdalomcsillapítóból. Ott van a... hűtő fölötti szekrényben. Egy piros dobozú csomagolásban. -magyarázta nehézkesen, mire én bólintottam párat, majd rögtön kirohantam a szobából, egészen a konyhába, ahol a méretemnek köszönhetően egy székre kellett felállnom, hogy elérjem a hűtő fölötti szekrényt, amit ki is nyitottam, majd idegbetegek módjára kezdtem el keresni az a piros dobozt.

Nem is kellett sokat szarakodnom a kereséssel, hamar megtaláltam a kirívó színének köszönhetően.
Ki is vettem belőle egy darabot, majd gyorsan vissza tettem mindent a helyére, és leszálltam a székről, amit szintén visszaparancsoltam a helyére.

Egy pohárba engedtem vizet, majd azzal és a gyógyszerrel együtt siettem vissza Jungkookhoz, aki még sajnos mindig az ágyon szenvedett.

Odasétáltam hozzá, majd az éjjeli szekrényére tettem a kezemben lévő dolgokat.

-Jungkook... muszáj lesz felülnöd. -térdeltem mellé.

-Ah... nem fog menni.

-Utána jobb lesz, hidd el. Hoztam fájdalomcsillapítót. -simítottam arcára.

-Oké...

Ezután óvatosan a háta alá nyúltam, majd lassan segítettem neki feljebb ülni az ágyban.

-Jiminh... tovább... már nem megy. -szuszogott nagyokat, összezárt szemekkel.

-Tudom, Kooksi. Nem erőltetem tovább. Nézd, ettől jobb lesz. -vettem el az éjjeli szekrényről a csodabogyó, amit a szájába helyeztem, majd megitattam a kezemben tartott pohár vízzel, amit nagy kortyokban le is nyelt, a tablettával együtt.

Ezután segítettem vissza feküdni az ágyába és gondosan be is takartam, majd az arcát kezdtem simogatni szomorúan és zaklatottan.

-Mi ez az egész Jungkook? Előbb a Taehyungos dolog, most meg ez? Mi történt veled? -kérdeztem megtörten.

-Ne most... Jimin.

-Jó, bocsánat. Csak annyira megijedtem... -suttogtam.

-Sajnálom.

-Nem kell sajnálnod, hiszen nem tehetsz erről. Vársz egy kicsit, és nem is fog már fájni. Ahogy láttam ez tényleg egy erős gyógyszer. Minden rendben lesz. -hajoltam le hozzá és rápusziltam arcára.

-Múltkor sem hatott. -nyögött fel egy aprót a mondata végén.

-De ez most hatni fog. -könnyeztem be.
-Mindjárt jobb lesz, Jungkookie. Higgy nekem. -keltem ki az agyból.

-Szeretlek, Jimin. -suttogta hasra fordulva.

-Most miért mondod ezt? -kezdtem el pityeregni újra visszamászva mellé.

-Mert jólesett kimondani. -válaszolta halkan.

-Én is szeretlek, Kook. -folytak a könnyeim.

-Nem kell sírni, Jiminie... Te mondtad, hogy... mindjárt jobb lesz. -nyöszörgött.

-Tudom Kookie, csak megijedtem, mert nem tudtam, hogy mi történt már megint. -simogattam lágyan a hátát.

-Majd... elmondok mindent. Ha nyugodt körülmények közt... kettesben leszünk. Most menj ki kérlek a... szobámból.

-Mi? Miért? -lepődtem meg.

-Nem akarom, hogy... ilyen állapotban láss engem. Menj ki. -kért meg erőtlenül.

-De Jungkook, én itt szeretnék maradni veled. Engem nem érdekel ha így látlak. Csak az a fontos, hogy jobban legyél. -magyaráztam.

-Menj ki légyszíves.

-De Jungk... -kezdtem bele.

-Azt mondtam menj... ki.

-Rendben. -suttogtam szomorúan, majd leszálltam az ágyról, és útközben Kook egyik fekete pólóját felkapva magamra mentem ki a szobából, majd behajtottam magam mögött az ajtót is, aztán a fürdőszobába mentem, hogy ott elvégezzem a reggeli tevékenységeimet Jungkook cuccaival, hogy addig is más kösse le a gondolataimat, ne Kook és ez a fura állapota...

...

Mondanom sem kellene, hogy a reggeli zuhanyzást végig bőgtem, férfi létem ellenére is.

De hát hiába az egésszel... végülis is nem a semmiért sírtam.

Rosszul esett az, hogy Jungkook kiküldött a szobájából. Nem értem, hogy miért nem akarta, hogy olyan állapotban lássam. Hiszen tegnap még a hisztis, féltékeny oldalát mutatta meg. Akkor persze nem volt baj, hogy ott voltam.

Most meg amikor a legnagyobb szüksége lenne valakire, azaz rám, kiküldte a szobájából.

Iszonyat aggódom érte, mert már tegnap is feltűnt a nehézkes mozgása, csak nem tettem szóvá, mert... hát történtek akkor ott más dolgok is..

De egyébként szerintem mindenki így érezne, ahogy én, ha a szerelme az egyik napról a másikra "lerobban".

Nagyon hirtelen ért ez az egész, és ami a legjobban a bőgésre késztet, az a tehetetlenség érzése.
Felemészt az a tudat, hogy be kell ismernem, hogy nem is tudnék tenni ellene semmit.

A gyógyszer sem hát, akkor én hogy hatnék rá..? Sehogy...

Mikor könnyes szemekkel végeztem a fürdőszobában, és fel is öltöztem a hozott ruháimba, kiléptem a fürdőből, és a konyhába vettem az irányt, de mielőtt még elindulhattam volna, azt hittem abban a pillanatban ugrok ki bánatomban a csukott ablakon.

Ugyanis meghallottam, ahogy Jungkook hangosan nyöszörgött a szobájában.

Ez már tuti nem normális. Ennyire nem fájhat normál esetben az ember háta.
Ez már sok.

Így hát aggódva odasétáltam a szobájának az ajtaja elé és egy kopogás után be is kukucskáltam azon, ahol meg láttam Jungkookot félig betakarózva, izzadtan, nagyokat szuszogva, és összeszorított szemekkel.

-J...jungkook... ne hozzak valamit? Nem kell segítség? Ne... ne hívjak mentőt? -suttogtam pityeregve.

-Nem kellh... menj ki innen. -parancsolt ki a szobájából újfent, mire már ott sem voltam.

Nem tudtam, hogy mit tehetnék ilyenkor, ezért a telefonomat felkapva rohantam ki Kook lakásából sírva.

Igaza volt, nem bírtam volna őt ilyen állapotban látni.
De muszáj segítenem neki valahogy, nem maradhat ez így.

A legfelső emelet folyosóján sétálgatva próbáltam lenyugtatni magamat, ami pár mély levegő vételével nagyijából sikerült is.

Szóval szipogva ugyan, de feloldottam a telefonomat, és kikerestem annak a személynek a számát, akiben a legjobban megbízok, és tudom, hogy ő talán még tudná is, hogy mit kéne ilyenkor tenni.

Pár kicsengés után, fel is vette...

-Szia Jiminie. -szólt bele.

-Anya... Akadt egy kis... probléma. -zokogtam bele a telefonba.

-Uramisten Jimin! Mi történt? Mi a baj? Jungkook ott van, ugye? -pánikolt be sírásom hallatán.

-J...jungkook lakásában vagyunk, de Jungkook... ő..

-Mi történt Jungkookkal, Jimin?

-Már reggel úgy keltünk, hogy Kook iszonyatosan fájlalta a hátat meg a derekát... Megkért, hogy adjak be neki fájdalomcsillapítót, ami nagyon erős volt, de nem hatott még most sem neki. Ez nem normális ilyen helyzetben, ugye? Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem most. Jungkook kiküldött a szobájából is, és nem enged be oda, így aztán én tényleg tehetetlen vagyok. De istenem... ő meg ott nyöszörög a fájdalomtól. Mit csináljak, anya?! Nagyon rossz őt így látni... -bőgtem el magam.

-Francba... Oké, Kincsem. Öhm... próbálj lenyugodni, jó? Negyed óra és ott leszek. -hadarta el anya.

-Köszönöm. Tudod hol lakik Jungkook?

-Persze, hogy tudom. Mindjárt ott leszek. Kitartást. Szia, Kincsem. -azzal ki is nyomta a hívást.

Ezekután újra elvégeztem a magam lenyugtatásával kapcsolatos hadműveletet, ami kábé egy 5 perc múlva sikerült is, mert beláttam, hogy a sírással és a magam ócsárolásával semmit nem lehet megoldani.

Így hát vissza is mentem a lakásba, majd a telefonomat a zsebembe csúsztattam.

Csendesen szipogva a nappaliba sétáltam, majd mivel nem tudtam mást csinálni, így nézelődni kezdtem ott.
Jungkook fájdalommal teli nyögéseit még innen is hallottam, de próbáltam legalább egy kis időre is, kizárni őket a fejemből.

Szóval nézelődni, és gondolkodni kezdtem.

Milyen furcsa, hogy már több, mint egy hónapja ismerjük egymást, és már sokszor voltam a lakásán, de még egyszer sem néztem úgy rendesen körbe.
Elég ciki...

De most itt az alkalom. Igaz, hogy nem pont ez lenne a legmegfelelőbb időpont erre a tevékenységre, de hát most ezt hozta a sors.

Szóval rögtön a kis polcok felé mentem, mert amire már régóta kíváncsi vagyok Kookkal kapcsolatban, az a családi fotói.

Múltkor említette, hogy van egy testvére is. Hát hogy is felejthettem volna el ezt az információt, mikor a legszebb és legintenzívebb együttlétünk után mondta..

Unforgettable... ahogy a művelt angol mondaná...

Na de mindegy is.

Odasétáltam a polchoz, és nem is kellett csalódnom. Ott sorakozott jó sok bekeretezett fénykép.

Kénytelen voltam elmosolyodni, mert a legelső fotó, ami a kezem ügyébe akadt, az egy kiskori kép volt Kookról.

Simán fel lehetett őt ismerni a kis édes nyuszi mosolyáról és a nagy bambi szeméitől.

Istenem, olyan cukin néz ki ezen a képen. Ha épp nem az előbb bőgtem volna, akkor tuti elolvadtam volna itt egy helyben.

Ebből a képből biztosan kell nekem is egy másolat. Ezt megjegyeztem..

Tovább kezdtem nézegetni a bekeretezett fotókat, majd levettem a polcról egy olyat, amin valószínűleg a családja van rajta.

Alaposan átnéztem az egész képet, mintha ezzel megtudnak Jungkook egész múltját fejteni.
Persze tudom, hogy ezt lehetetlen lenne, hiszen a múltjáról csakis ő tudna beszélni nekem, de még nem kértem meg rá őt.
Viszont nagyon is érdekel a gyerekkora, szóval majd ezen is változtatni fogok.

Az anyukája a kép alapján egy nagyon szép és csinos nő. Az arca is csupa szeretetet és boldogságot tükrözött. A bőre világos színű, a haja viszont fekete, ami tökéletes kontrasztban van egymással.

Az apukáját inkább sorolnám az ijesztő kategóriába. Pontosan úgy nézett ki ezen a képen, mint Jungkook, amikor megismertem. Az a hideg tekintet. Az éjfekete szemek. A már rémisztően tökéletes megjelenés.
Még a gondolatra is végig szántott rajtam a hideg.

Ezek szerint Kookie az apukája ütött.
De ahogy látom az öccse is. Vagy is gondolom nem bátyja van, mert ezen a fotón Kookie magasabb a nem tudom hogyhívjáknál, azaz a testvérénél.

Bár most, hogy így nézem őket, nem is tudom eldönteni, hogy melyik lehet a fiatal Jungkook, mert tökre ugyanúgy néznek ki.
Ez milyen menő már... két Jungkook is létezik Koreában.

Na jó, Jimin... ne gondolj máris rosszakra..!

Nekem az original Jungkook kell, senki más.

Ezeken a fotókon kívül még volt olyan, amin azzal a Bangchannal volt vagy kivel, aztán még egy két olyan emberrel, akiket nem tudtam beazonosítani, de gondolom ők is a haverjai lehettek.

Mindenesetre elhatároztam, hogyha majd Kooksi jobban lesz, akkor majd megkérem, hogy avasson be a múltjába, ugyanis nagyon felcsigáztak ezek a képek.

Tudni akarok róla mindent. Tudni szeretném, hogy mik járnak abban az izmos agyában. Tudni szeretném, hogy mik a hobbijai, mi a kedvenc étele, a kedvenc filmje, zenéje, színe. Mindent tudni akarok róla.
Hiszen egy kapcsolatot nem lehet csak az egytornára felépíteni, mert abból sosem lenne jó vége.

És mi pont ezt kezdtük el, ami egyébként csak így most csapott fejbe.

Nem is tudok Kookról semmit. De úgy konkrét semmit. Csak azt, hogy hol lakik, hol dolgozik, és hogy hány éves. De ezen kívül csak lefeküdtünk egymással és kényeztettük az ágyban a a másikat.

Hát ez szarügy.
Pedig ha nem nézegettem volna meg ezeket a képeket, akkor tuti folytattam volna ezt a kapcsolat így, ahogy most volt, holott ez igazából nem is egészséges.

De mindegy. Ami késik, nem múlik, nem igaz?

Én legalábbis úgy gondolom, hogy még nem késő megismernünk egymást jobban.

Na majd ha Jungkookie jobban lesz, akkor lesz mit csinálnunk.

Nem egy dolgot tervezgettem már most a fejemben, amivel megismerhetnénk egymást lélekben is, nem csak fizikailag.

Szóval csak mielőbbi felépülést kívánhatok Jungkooknak...

__________

Ha tetszett     ➡     vote     (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33