Este 7 óra körül járhatott az idő, mikor sikeresen befejeztük a kép vetítést.

Rengeteget nevettünk és rengeteg olyan történetet hallottam, amikről eddig nem is mesélt senki.

Viszont, ami feltűnt a fotókkal kapcsolatban az az, hogy anya nem rakott be olyan képeket, amin szerepelt volna az apám. Lehet direkt csinálta, hogy senki se érezze magát szarul a kényes téma miatt, mivel szerintem azért készültek olyan képek is, mikor megszülettem, amin rajta volt ő is. De mindegy, végülis jobb így, hogy nem volt a fényképek közt az egykori apám.

Boldog voltam, hogy Kooksi is végig nézte velünk a múltam egy részét, mivel így betekintést nyerhetett a gyermekkoromba, és ezáltal jobban megismerhetett egy kicsit. Ez egy kapcsolatban nagyon fontos, hogy ismerjük a másikat... szerintem.

-Hát gyerekek, ez jó volt. -sóhajtott vidáman Jennie.

-De ez még csak a kezdet volt, a mai estén. -legyintette fel mutató ujját anya.
-Nos, emberek... szedjétek össze magatokat. Még egyetek, igyatok, menjetek mosdóba, mert mindjárt indulunk a következő helyre... kocsival. -tapsikolt izgatottan.

Ilyenkor olyan, mint egy kisgyerek, akit a vidámparkba visznek, olyan izgatott.
Ilyenkor anya annyira aranyos. Persze mindig az, de ez most más. A szemében ott csillogott a boldogság, és az összes mozdulatában érezni lehetett a kedvességet. Már megint a legjobbat akarta nekem.

Azt hiszem, hogy én tényleg nem tudnám meghálálni neki mindazt, amit tett és tenni fog értem. Ő számomra a menedék, a család, a bizalom... minden. Hihetetlen, hogy egy anyának milyen szuperképességei vannak.

Miután mindenki elvonult vagy a konyhába, vagy a mosdóba, én odaballagtam anyához, aki éppen a TV hátuljából szedte ki a pendrive-ot.

Mikor felegyenesedett és megfordult, én rögtön megöleltem őt.

-Oh, Jimin... -lepődött meg egy pillanatra, de hamar körém fonta ő is a karjait.

-Te vagy a világ legjobb anyukája... köszönök mindent. Szeretlek, anya... -motyogtam halkan.

-Ugyan Jimin... én is szeretlek. Nálam ez egy alap dolog, hogy megadjak mindent, amire szükséged lehet az életben. -vált el tőlem annyira, hogy a szemeimbe tudjon nézni.

Válasz helyett csak újra hozzá bújtam, majd pár perc után végleg elváltunk.

-Egyél egy kicsit Jimin. Lesz alkohol is. Nem lenne jó, ha üres gyomorra innál. -javasolta mosolyogva.

-Oké. Amúgy, én kivel megyek a következő... helyre?

-Szerintem Jungkookal és velem.

-Rendben.

Azzal boldogan besétáltam a konyhába, ahol már ott volt a népség Lisa és Geumji kivételével.

-Úristen Jimin, jó hogy jöttél. Ezt kóstold meg! Minji sütötte. -támadott le egyből Tae.

-Ez mi? -vettem a kezembe egy kis barna sütit.

-A belsejében olvadt csoki van, és ...hmm... annyira finom. -dicsérte folyamatosan legjobb barátom az édességet.

-Szeretem a csokit. -azzal bekaptam a számba a barna sütit.

Meg kell, hogy jegyezzem. Rohadt finom lett. És ahogy megéreztem a tömény olvasztott csokit a számban, ahj istenem... annyira finom..

-Azta Minji... te aztán jól tudsz sütni. Elképesztően jó lett. -sasszéztam mellé, és átkaroltam az egyik kezemmel az alacsony lányt.

-Örülök, hogy ízlik. Neked csináltam. -mondta halkan, és bizonytalanul átkarolt ő is, csak ő a derekamat.

Uramisten... csak nem elpirult... Mi történt vele?

Sosem csinálta még ezt a közelembe. Vagy csak azért nem csinálta még ezt, mert kicsi volt?
Hah... ezek a lányok... kiszámíthatatlanok.

-Csak nem... zavarba jöttél? -suttogtam a fülébe mosolyogva.

Kétség kívül szeretem az embereket szívatni.

-Jimin..! -csapott gyengéden a mellkasomra, majd duzzogva összefonta maga előtt a karjait.

-Na, ne már. Csak vicceltem. A süti viszont isteni lett.

-Köszi. -mosolyodott el.

Legalább most már nem az én Jungkookommal foglalkozik.

Apropó Jungkook...
Körbe is néztem a konyhában és meg is találtam az említett személyt. A konyha szekrénynek dőlve állt és felvont szemöldökkel figyelt engem.

Oh, basszus. Remélem nem gondolta túl az előbbi Minjis esetet. Bár lehet, hogy kívülről másnak látszódott ez a szituáció, és ahogy őt ismerem, tuti más jött le neki.

Észrevétlenül odasomfordáltam mellé, mire ő csak meredt maga elé.

-Remélem nem történt semmi félre értés köztünk az előbbi miatt. -kezdeményeztem beszélgetést, miután beláttam, hogy ő nem akart megszólalni.

-Nem. -válaszolta szűkszavúan rám sem nézve.

-Ahj, Kook. Akkor gyere és beszéld ezt meg velem. -ragadtam karon és kihúztam a konyhából egyenesen a szobámba, aminek az ajtaját be is csuktam magunk után.

-Nem értem, hogy lehetsz ilyen makacs..? -sóhajtottam és leültem az ágyamra, míg ő csak állt egy helyben a szobám középén.

-Csak rosszul esett, hogy figyelmen kívül hagytál. -vont hanyagul vállat.

-Mármint én? -háborodtam fel. -Már megbocsáss, de amióta ismerlek csak veled foglalkoztam. Viszont most, hogy eljöttek olyan emberek ünnepelni, akiket szeretek, és szeretek velük hülyéskedni, és egy pillanatra nem figyeltem oda rád, te már is azt hiszed, hogy direkt ignorállak? -képedtem el.

Nem hiszem el, hogy lehet ennyire gyerekes..?

-Nem, csak... fura volt. -ült le lassan mellém.
-Nem sokszor láttalak emberek között. Általában mindig csak kettesben voltunk. De amúgy... szeretlek ilyen felszabadultnak látni. -rakta combomra egyik kezét.

-Tudod, hogy szeretlek Kook. -simítottam kézfejére.

-Tudod, hogy én is téged. -mosolygott rám.
-Remeg a mutató ujjam. -nevetett fel halkan, és felém nyújtotta másik kezét, hogy megmutathassa.

-Tényleg. -nevettem fel én is. -De csak ez az egy ujjad? -kíváncsiskodtam.

-Aha, már reggel óta.

-Na majd én helyre rakom. -azzal masszírozni kezdtem azt az egyszem remegő ujját.

-Milyen izmos ez az ujj. -ejtettem egy kaján vigyort felé.

-És ez az ujj már járt benned... -suttogta, amitől újra paradicsommá változott a fejem.

-Jungkook! Ne mondj már ilyeneket! -szidtam le halkan.

-Pedig ez az igazság. -bólogatott.

-Jól van, tudom.

Még pár percig masszíroztam a remegő végtagját, majd mikor meghallottuk anya kiabálását, miszerint mennünk kell, abbahagytam.

-Na, jobb? -kérdeztem reménykedve.

-Hát, még mindig mozog összevissza, de azért... köszönöm, jól esett ez a kis masszázs. -puszilt homlokon, ami miatt muszáj volt kuncognom.

-Legalább megpróbáltam. Lehet csak izgultál és amiatt remeg. Na gyere, menjünk. -pattantam fel.

Jungkook is felállt nehézkesen, majd az előszobába vettük az irányt.

-Siessünk emberek. -sürgetett minket anya.

Hát úgy elég nehéz lesz felöltözni, ha mindenki egy ilyen kis helyen tobzódik..

-Minji, hol van a sálam? -kérdezte Jennie a lányától.

-Nálam, bocsi. Nem hoztam magammal az enyémet.

-Hah... oké.

Miután mindenki magára kapkodta azt, amit szükségesnek vélt, megszólalt anya.

-Jimin... sapka? -kért számon.

De vártam már ezt, istenem...

-Jungkookon sincs. -mutattam az említettre.

-Valamiért nagyon ismerős ez a helyzet. -vigyorgott Kook.

Erre anya csak nevetve legyintett egyet, és rámhagyta a dolgot.

-Ejnye Jimin. Miért nem veszel sapkát? -viccelődött Kai.

-Hülye... -forgattam szemet.

Majd mikor anya kitárta az ajtót, úgy leözönlöttünk az utcára, mint valami bivaly csorda.

-Tae! Te kikkel mész? -értem utol.

-Még nem tudom.

-Nem jössz velünk Jungkook autójával? -ajánlottam fel neki.

-Jungkookkal biztos, hogy nem! -vágta rá.

-Most mi bajod van vele? Reggel, mikor telefonáltunk semmi problémád nem volt Jungkookkal. -értetlenkedtem.

-Tudom, de délután úgy felbaszott az a fasz, hogy... hagyjuk. -lett ideges egy szempillantás alatt.

-Jól van, nyugi. De azért kíváncsi vagyok, hogy mik történtek kettőtök közt.

-Majd... majd elmondom. De oké, akkor megyek veletek. Majd megpróbálom nem megverni. -indult el a fekete sportkocsi felé, ahol már anyáék vártak minket.

Őszintén szólva, kicsit szarul esett, ahogyan beszélt Jungkookról, és az is, hogy megsem próbálta rejtegetni az érzelmeit még akkor sem, mikor boldognak kéne lenni.
Mert egy ünnep, nem a gyűlöletről és a szomorúságról szól.

...

Én és Tae hátul, míg anya és Kook elől ültek az autóban, így furikáztunk a hatalmas városban.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni azt a feszültséget, ami legjobb barátom és Kooksi közt vibrált.
Hihetetlen, hogy ezek hogy fújnak egymásra. Pedig eddig minden rendben volt köztük..

-Remélem odatalálnak a többiek is. Én elmondtam a címet, ahova jönniük kell, szóval abból nem lehet probléma. -aggodalmaskodott anya. -Itt fordulj le balra. -adta az utasítást Kooknak.

-Mi? Hát már mindegy, előbb kellett volna szólni. -ment tovább egyenesen.

-Istenem, hogy lehetsz ilyen szerencsétlen. Simán letudtál volna fordulni. -sóhajtott frusztráltan a mellettem ülő.

-Ne kezdjétek, légyszi... -néztem Taera, de ő még csak észre sem vette, amit kértem tőle.

Nem tetszik ez nekem.

-Talán ha befognád, úgy tudnék koncentrálni is! -vágott vissza idegesen a fekete hajú.

-Hé, fiúk! Mi történt veletek? -kérdezte meglepődötten anya.

-Semmi. Mi történt volna? -tettem fel a költői kérdést.

Nem akartam, hogy itt és most kezdjen el vitázni a két jómadár, mert menten agybajt kaptam volna.

Nagyon nem örültem annak, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire negatív irányba változott a kettőjük kapcsolata.

És ami a legrosszabb, hogy tenni sem tudnék ellene semmit, mert ez a kettőjük dolga. Nekik kell megbeszélniük egymással ezt.

Még egy 10 perc számomra kínos csend után, végre megérkeztünk az úti célunkhoz, ami előtt le is parkoltunk.

Egy viszonylag nagy épülethez jöttünk, ami egész szépen festett itt a belvárosban.

Miután mindannyian kiszálltunka kocsiból, a járdára sétáltunk és várni kezdtük a többieket.

-Lisa most írt, hogy egy kicsit késni fog, mert gyorsan haza dobja még Geumjit, mivel már nem bírt magával. De majd jön. Hah... remélem a többiek is idetalálnak hamarosan. -sóhajtott egy nagyot anya.

-Biztos vagyok benne. -nyugtattam őt.

-Na jó, én gyorsan elintézek egy-két papírt oda bent, addig kint maradtok légyszi, hogy a többiek meglássanak titeket?

-Persze. Menj csak nyugodtan. -mosolyogtam, amit ő is viszonzott, majd besietett a nagy épületbe.

Egyszerűen imádom őt.

És akkor ha már így hármasba maradtunk, térjünk is tárgyra...

-Tulajdonképpen mi is a bajotok egymással? -kértem számok őket.

-Nem akarok róla beszélni. -fordította el durcásan a fekete hajú a fejét.

Esküszöm, mint egy óvodás, akinek elvették a játék autóját..

-A nagy pofája a bajom, amit nem bír befogni. -fújtatott legjobb barátom, mire én csak felvontam az egyik szemöldökömet.

-Mert a te pofád nem nagy, bassza meg! -akadt ki teljesen Kook.

Kicsit azért ijesztő, ahogy egymással szemben álltak tisztes távolságban, de látni lehetett rajtuk, hogy bármelyik pillanatban egymásnak ugornának.

-Én legalább nem hordtam össze olyan hülyeségeket, mint te, faszfej! -mutatott vádlón Kookra.

-Ha mégegyszer valami trágár szóval illetsz, esküszöm behúzok neked egy kurva nagyot...! -sziszegte a fekete hajú ökölbe szorult kezekkel.

Még sohasem láttam őt ilyen... dühösnek. Még amikor elárultam neki, hogy Taejal lefeküdtünk, azután sem volt ennyire ideges, pedig azért az nem kis dolog volt. És ez megrémisztett...

Ilyenkor olyan volt, mint a kapcsolatunk legelején. Tekintete hideg, akár a hóember nem létező szíve, és mozdulatai vészjóslóak voltak....

-Jó, szerintem itt be is lehetne fejezni, eleget hallottam már a kettőtök bajairól. -álltam határozottan közéjük. -Nézzétek, a többiek is megérkezek már. -mutattam az ismerős autó felé.

Miután megvártuk, hogy Lisán kívül mindenki ideérjen, megmondtam nekik, hogy anya már bent van, szóval akár be is mehetnénk mi is.

Mikor már mindenki besétált az épületbe, én is menni akartam volna befelé, de Kook visszatartott még a bejárat előtt és odébb húzott egy kicsit az utcán.

-Szükségem van rád Jimin. -szorította meg csuklómat, ami már egy kicsit fájni is kezdett.

-Mármint...? -kérdeztem rá, mert ezt most nem értettem, hogy miért mondta.

-Kibaszottul ideges vagyok! -emelte fel egy kissé a hangját. -Az a balfasz Taehyung, kikészített! Kellesz nekem... csillapítsd azt a mérhetetlen dühöt, ami bennem ég, már mióta megláttam a mai nap azt a szemetet. Menjünk a mosdóba. -mondta a végét már halkabban.

-Öhm... jól van... -egyeztem bele bizonytalanul.

Már tapasztaltam, milyen az, mikor Jungkookot felhergelik. Mivel amikor elvette a szüzességem, akkor is ez történt. Csak annyi különbséggel, hogy akkor én húztam fel őt... És soha többet nem kérek belőle, köszönöm. Annyi pont elég is volt.

De most újra eljött a pillanat, amikor önként löktem bele magamat az oroszlán csapdájába.
Viszont Jungkook még soha sem kért tőlem ilyesmit, úgyhogy nem tudom mire számítsak... viszont a gondolat, hogy érte bármit megtennék, egy kicsit talán vigasztalt.

Most ideges, de ha letudom nyugatatni azzal, hogy kiélje rajtam a vágyait, akkor hát tegye.

Ennél jobb már úgysem lehetne a születésnapom...

__________

Mi fog történni ezután...?

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33