Végül is lefeküdtünk az este folyamán, mivel eléggé felizgattuk egymást és most megtudtam, hogy ő jobban szereti a szexet, mintha kézzel vagy szájjal történik a kielégülés. Azt mondta fölösleges szájjal vagy kézzel kielégíteni a másikat, ha van lyuk a seggemen neki meg farka.

Úgy csináltuk, hogy közben a keze a szájamon volt, mert nem bírtam visszafogni a hangomat. De elmondása szerint nagyon csendesek voltunk, így nem lehet belőle probléma.

Reggel mintha misem történt volna, készülődtünk. Anyáék munkába, én meg az egyetemre.

Kicsit elaludtunk, de ez érthető mert az az este...

Na mindegy. De mivel anyáék eldobtak a sulihoz így még pont időbe beértem.

A nap ugyan úgy telt, ahogy általában az összes többi.

Taehyungnak be nem állt a szája, sőt néha még Yoongi is oda jött hozzánk, aminek őszintén örültem, mert szerintem nem menthetetlen a srác. Mármint jófej, és egyébként szerintem kedves is tud lenni. Így hát elhatároztam, hogy a barátomként fogok tekinteni rá.

Tesin szokás szerint Tae megdöglött, nekem meg megse kottyant az a pár kör futás.

Suli után elakartam hívni legjobb barátomat hozzánk, de vissza utasított azzal a magyarázattal, hogy ezen a héten rengeteg dolgot elkell intéznie. Szóval egy izgatott vigyorral ott is hagyott az iskola előtt, míg én egy értetlen fejjel bámultam távolodó alakját.

Volt egy sejtésem, hogy a szombattal kapcsolatos ez a viselkedése...

Már nagyon várom azt a napot...

Szóval egy kis elmélkedés után, megindultam haza.

...

Most délután 5 körül járhat az idő.

Anya már itthon van én meg pont most fejeztem be a tanulást. Nem is volt olyan sok házi.

Viszont most mit csináljak...?

Elterültem az ágyamon, és gondolkodtam..

Aztán végülis arra jutottam, hogy felhívom Jungkookot.

Úgysem tudom, mikor végez a munkahelyén.

Kezembe véve telefonom, rányomtam a híváslistában a nevére és már ki is csöngött.

Nem is sokkal később...

-Szia Jiminie... mi újság? -hallottam meg mosolygós hangját.

Egyem meg, de édes...

-Szia, semmi új azon kívül, hogy unatkozok. Még dolgozol? -kérdeztem kíváncsian.

-Mindjárt jön az utolsó szett amit fel kell vennem, hogy utána lőni tudjanak még pár száz képet, szóval 1 óra múlva végzek. -számolt be.

-Fú, de megnézném, hogy hogyan pózolsz a kamerák előtt.

-Ahoz váltó gatya is kéne... -jegyezte meg halkabban.

-Minek..?

-Hát tudod, olyan lélegzet elállító vagyok itt a stúdióban... hogy ha rám nézel... elélvezel.. -suttogta.

Még jó, hogy nem látta az arcomat... olyan vörös lett, hogy még a sült rák is megirigyelné.

-Na mi van? Elvitte a cica a nyelved? -kérdezte nevetve.

-Nem... csak... csak...

-Egyébként én még múltkor felajánlottam egy fotózási lehetőséget neked. -emlékeztetett.

-Tudom, de én nem akarok modellkedni, én csak téged akarlak megnézni.

-Hm... de perverz lett valaki ilyen hirtelen. Amúgy meg, olyan opció nincs, bocsi.

-Jó... akkor majd átgondolom még. És egyébként meg nem vagyok perverz... -vágtam be a 'durcit'.

-Jól van, tudom. Azért ne sértődj be. Csak vicceltem. -mondta lágy hangon.

-Jungguk, gyere! Már itt van az utolsó fotós a mai napra. -hallottam meg egy ismeretlen női hangot a háttérből.

De ami jobban lekötött az az, hogy...

-Jungguk? -kérdeztem rá.

-Eredetileg így hívnak. -válaszolta lazán.

-Wow... Jungkook, Jungguk. -ismételgettem a neveket.

-Na jó Jimin, nekem most mennem kell. Addig dolgozd fel, hogy a nevemet g-vel írják. Jó éjt, Drága.

-A Jungkook jobban tetszik. -ábrándoztam tovább.

-Szia Jimin. -nyomatékosította.

-Ja, mi?! Szia, nem akarlak zavarni... Jó éjszakát JungGuk. -hangsúlyoztam ki eredeti nevét, majd kinyomtam a hívást.

Ezzel a pár perces beszélgetéssel feltöltődtem energiával, amit ebben a kis házban nem tudnék kiadni magamból.

Szóval elhatároztam, hogy lemegyek a közeli kosárpályára.

Már úgy sincsen ott senki, mivel már besötétedett és ilyenkor általában mindenki otthon van.

Ígyhát kiballagtam a nappaliba, ahol anya tévézett egy bögre teával a kezében és lehuppantam mellé.

-Oh, hát itt vagy? -nézett rám anya.

-Mhm.

-Megtanultál?

-Persze, nem rég végeztem. Az előbb meg felhívtam Jungkookot. -számoltam be neki.

-Tényleg? Hogy hogy?

-Csak unatkoztam. Azt mondta még dolgozik, és hogy a nevét g-vel kell írni.

-Ja igen. Jungguk... de te ezt nem is tudtad? -lepődött meg.

-Hát... előttem mindig Jungkookoztok, szóval nem tudhattam, hogy így hívják. -tettem fel védekezően a két kezem.

-Mondjuk, ez igaz.

Erre csak bólintottam.

-Szoros kapcsolatban álltok, igaz? -mosolyodott el kedvesen.

Szoros? Ugye nem arra gondol... nem bukhattunk le! Tegnap is halkan csináltuk...

-Mire gondolsz? -rendeztem vonásaimat.

-Csak, hogy kívülállóként nézve úgy viselkedik veled, mintha a kisöccse lennél. És én ennek nagyon örülök. Boldog vagyok, mert nem vagy magányos, mivel Tae sem tud a nap 24 órájában veled lenni. Jungkook egy normális, kedves férfi akire mindig lehet számítani. Én teljes mértékben megbízok benne, már rengeteget segített nekem. Nagyon jó nézni, hogy így elvan veled. De ugye nem kényszerből barátkozol vele? Amolyan "mivel itt van, muszáj beszélni vele". -áradozott.

-Dehogyis, nem kényszerből. Nagyon jófej, kedves és megértő. Jól kijövünk egymással. És örülök, hogy örülsz. -mosolyogtam.

-Tudod, Jiminie... nagyon sokat aggódtam amiatt az elmúlt időkben, hogy ha egyedül hagylak egy kicsit a munka miatt, akkor mi lesz veled, de most itt van Jungkook és ő tényleg sokat segít nekünk. Kicsit olyan... mintha lenne egy pót apád... -gondolkozott el.

Na most hagytam abba minden nemű cselekedetet. Még levegőt venni is elfelejtettem..

-Csak nem... tetszik neked? -kérdeztem meg félve.

-Az tény, hogy nagyon helyes meg jóképű, de... én már öreg vagyok az ilyen dolgokhoz, Jungkook meg még fiatal. A jövőben biztos talál magának valami fiatalabb lányt. -mosolygott lágyan.

És itt volt az a pont, amikor az összes létező életkedvem elment a Hawaiira nyaralni.

-Aha... Én tulajdonképpen kosarazni mentem volna. Nem tudod véletlenül, hogy hol van a kosár labdánk? -kérdeztem, terelve a témát.

-Egyedül mész?

-Igen... tudod, most jól esne egy kis friss levegő.

-De már sötét van.

-Szeretem a sötétet. -rántottam vállat.

-Hát jó. Lent van a pincében azt hiszem. Vigyázz magadra és 8 előtt érj haza, oké? -kötötte a lelkemre.

-Jól van anya, nem vagyok már kisgyerek.

Erre csak felnevetett.

Magamra kaptam egy kabátot sapkát meg sport cipőt és egy táskába bedobtam pénzt, italt meg a telómat.

Egy köszönés után, már nyargaltam is le a lépcsőházban a pincébe, ami egy folyosó volt és onnan nyílt mindegyik lakáshoz tartozó kis pinceszoba. Odasétáltam a miénkhez, majd a felettem húzódó csőről levettem a kulcsot. Jobb helyet nem is találhattunk volna neki.

Felkapcsoltam a lámpát, és kinyitottam az ajtót. Majd egy perc keresgélés után, a sok kacat közt megtaláltam a jó állapotú, de régi kosár labdát, amit még nem is kellett felfújnom. Mondjuk az szerencse, hogy nem kellett, mert a faszom se tudja hol van a labdapumpa.

Bedobtam a keresett tárgyat a táskámba, majd a kezembe akadt a fülesem, ami nem tudom hogy került ide, de mindenesetre hasznát vettem és fülembe bedugva indítottam rajta egy pörgősebb zenét, ami elterelheti az anya által mondottakról a figyelmem.

Mindent úgy hagytam, ahogy volt, és a lakótömbből kilépve már úton is voltam a célom felé.

Zsebre dugott kézzel élveztem a hideg őszi levegőt.
Én tényleg imádom az estéket és az éjszakákat. Olyankor nyugodtabb minden, és az utcákon nincsenek rohanó, idegbeteg emberek. Főleg úgy, hogy most hétközben van és ráadásul este is. Ilyenkor csak pár autó és elvétve emberek járkálnak az utcákon.

Tulajdonképpen fölösleges volt felhúznom anya szavai miatt magam, mivel a fekete hajú úgy is megmondta, hogy ő nem akar se feleséget, se gyereket. Ez valahol mélyen meg is nyugtat.

Egy bő 15 perc séta után már kicsit kijjebb értem a városból.

Itt már nem volt olyan sok bolt és magas épületek sincsenek.

Innen kezdődik a nagyobb családi házak és az új lakótömbök területe. Alig van forgalom és valamilyen szinten a levegő is tisztább.

Valahol a környéken lakik Jungkook is.

Mikor megpillantottam az éjszakában a kivilágított pályát, a lépteimen is gyorsítottam.

Odaérve ledobtam a táskámat az ottani padra és kiszedtem belőle a kosárlabdát. Nincs is itt senki, csak én.

Egész életemben magányos voltam. Legalábbis mikor Tae vagy anya nem ért rá, ami hát úgy sokszor volt. Néha olyan voltam, mint egy szeretethiányos, hisztis kisbaba, de ez szerintem meg lehet érteni.

Nekem is kellett a társaság, mint a többi embernek. De azt sokszor nem kaptam meg. Most meg már nagyjából megtanultam vele élni. Nem várhatom el mindenkitől azt, hogy velem foglalkozzanak. Az nem is én lennék.

Vissza térve a kosárlabdára... tudok, kosarazni.

A suliban megtanították, és sokszor kellett meccseznünk is az órákon.

Szóval elkezdtem csak pattogtatni a labdát.
Már ez is jól esik. Főleg a friss levegőn.

Aztán párszor kosárra is dobtam, ami az elején nem mindig ment be, de aztán egyre többször sikerült.

Eredetileg Yoongival jöttünk volna el ide, de ő is elfoglalt, mint mindenki az életemben.

Volt amikor csak álltam egy helyben, labdával a kezemben, és néztem a csillagos eget. Utána meg dobálgattam kosárra.

Így ment ez egy ideig.

Lehet, hogy többször is be kéne iktatnom ilyen egyedül kosarazást a sötétben. Nagyon megtetszett. Az a kevés kis negatív gondolat a fejemben, most eltűnt.

De szerintem a sors ezt nem így gondolta. Most már az Isten is utál, vagy mi?

-Szép kis labda... -hallottam meg egy visszataszítóan ismerős hangot.

Lassan a hang irányába fordultam, ami a bejárati kis kapu felől jött.

-Miért van itt? -kérdeztem tőle kicsit sem kedvesen.

-Ugyan Jimin... ezt inkább én kérdezem meg... már elég késő van, mit keresel te ilyenkor itt? -jött közelebb hozzám volt tesi tanárom, de még mindig távol állt tőlem.

-Mi köze van hozzá? -vetettem oda neki.

-Ne legyél már ilyen. Már nem fogok szórakozni veled. Inkább... béküljünk ki. Nem szeretem ha mogorva vagy. -sétált még közelebb.

-Magának az a szórakozás, ha egy szerencsétlen gyereket, aki nem tett semmit, 4 éven keresztül csesztethet és megalázhat mindenki előtt?! Mert kibaszottul ezt csinálta, és még csak bele sem gondolt, hogy én mit érezhettem akkor... Szánalmas egy alak maga. Undorító, és börtönbe való! -köptem felé a kegyetlen szavakat.

De ez így van.
Szebben nem lehetett volna megfogalmazni...

Még közelebb sétált hozzám, de ahogy láttam a vonásai nyugodtak maradtak, szóval nem húzta annyira fel magát az előbbi kirohanásomon.

-Tudom Jimin... elismerem, hogy egy bunkó, tapló, paraszt vagyok. És igazad van, tényleg nem gondoltam bele, hogy neked milyen érzés lehetett... és ezt... sajnálom. -hajtotta le a fejét, miközben elém ért.

Na ja... a szemeim kétszeresükre nőttek, és nem hittem a fülemnek. Még a labda is majdnem kiesett a kezemből.

Most ez komoly...? Park Kibaszottulnemérdekelsenkiérzése Sean, megbánta amit tett velem? Ráadásul be is vallotta...?

-Ez is... valami csapda, amivel megtud bántani engem? -kérdeztem óvatosan és összezavarodva.

Ez tuti valami vicc... ez lehetetlen. Egyáltalán hogy hogy megtalált engem? Követett vagy mi? És miért találkoztunk újra?!

Ahj... pedig olyan jó lenne, ha kedves lenne...

Mert normális ember, eltekintve ettől a fura... viselkedésétől. Szóval jófej meg minden, és igazából úgy megbocsátanék neki, de... most szőrös szívűnek kell lennem. Emlékezz Jimin, mit csinált veled abban a kurva 4 évben.

-Nem, hidd el. Egyébként meg... felmondtam a suliban miután elballagtál és a nyáron szakított velem a barátnőm is, szóval... épp ideje volt már magamba szállnom, így rájöttem hogy amilyen eddig voltam... az mehetett a kukába. Igyekszem változni és ezért akarok tőled is bocsánatot kérni. Tudod... mikor megláttalak abban a boltban, nagyon megörültem és már akkor el szerettem volna mondani mind ezt, csak te ugye elmentél...

Na jó... Mi... a fasz?!

Ez hihetetlen... ilyen nem létezik. Azt hiszem szívrohamot fogok kapok helyben.

-Honnan tudjam, hogy ez nem csak kitaláció? -kérdeztem halkan.

Bár... elég hitelesen beszélt, de azért jobb biztosra menni. Na meg amúgy sem szabadna neki ilyen könnyen bedőlni.

-Szerinted eddig hány embernek tártam ki a lelkem legeldugottabb részeit. Nincs okom hazudni neked Jimin. Én elhiszem, hogy nehezen hiszel nekem de könyörgöm... ez az igazság. -emelte rám bús szemeit.

Ez tényleg megtört...

Jó Jimin... nagy levegő.... és mégegy...

Én most... boldog vagyok?

Lehetséges.
Örülök, hogy bocsánatot kért tőlem ez a faszkalap..

Tényleg jó érzés az, hogy most úgy érzem, hogy egy múltbeli fejezet szépen... lezárult.

Bólintottam lassan egyet, majd újra a szemébe néztem.

-Hogy tálalt rám? -csúszott ki ez a kérdés, de nem bántam meg, mivel tényleg kíváncsi vagyok rá.

-Nem követtelek. Ezt szögezzük le. -mondta határozottan, amitől mégjobban megnyugodtam. -Az utóbbi időben bevezettem az esti kis sétálásokat, mivel nem messze lakok innen, most is épp egy ilyen kis utamon voltam, mikor megláttalak itt. Ilyenkor minden nyugodt és szép, meg a levegő is olyan... frissebb. Mindig ki tudom szellőztetni a magányos fejemet. -nevetett fel szomorúan.

Az utolsó mondat; mintha kést szúrt volna belém...

Magány.... azért volt ilyen, mert magányos. Én már csak tudom, mert én is az szoktam lenni, és az nem éppen a legjobb dolgokat hozza ki az emberből.

-Magának nincs senkije, igaz? -kérdeztem meg halkabban.

Erre csak egy aprót bólintott.

-A barátnőm is csak 2 hónapig volt meg, mert utána... talált magának jobbat.

-Én... őszintén sajnálom. -hajtottam le a fejem.

De azért azt a négy évet nem felejtem el. Viszont legalább az okát már értem.

-Nem kell. Tudom, hogy egy szánalmas ember vagyok. -rázta meg a fejét.

-Ha az megnyugtatja... szerintem ön alapjáraton egy normális ember. Ha félreteszi a félre érthető és szokatlan viselkedését, akkor még én is ismerkednék önnel. -mosolyogtam rá egy kicsit.

Erre csak halkan elnevette magát.

-Pedig azok után amiken keresztül mentél miattam... nem lépődnék meg, ha faképnél hagynál engem itt és most. De mindenesetre... köszönöm Jimin. Te nem is tudod, hogy most mennyire hálás is vagyok neked.

-Ugyan miért?

-Mert meghallgattál, ráadásul még pofont sem kaptam.

-Pedig azt megérdemelte volna. -rántottam vállat.

-Igen, tudom...

-Egyébként meg, mindenkinek jár egy második esély.. -dobtam hozzá a labdát, amit el is kapott.

-Talán igazad van. De valaki nem érdemelné meg. -dobott kosárra, ami sikeresen be is talált, így nálam landolt a labda.

-Szerintem... ön megérdemli. -dobtam be a kosárba a labdát.

-Hogy hogy?

És így kezdünk el beszélgetni. Akinél volt a labda, az szólalt meg.

-Mert, ahogy lejött a mondandójából... ön jó útra akar térni, és ezzel kitudja javítani azt, amit esetleg a múltban nem épp a megfelelő módon csinált. Ezt támogatni kell. -fogalmaztam finoman.

Erre csak egy nagy mosoly ült ki az arcára.

Örülök, hogy végre észhez tért. És tanult a hibáiból. Őszintén, még most sem tudom elhinni, hogy ez megtörtént, de... mindenesetre most mégis itt vagyunk. Semmi sem lehetetlen, ha küzdünk érte..
És én úgy érzem, hogy ő igen is küzdött érte.

-És... most ön hol dolgozik? -tettem fel az újabb kérdést.

-Egy kávézóban innen nem messze, plusz mellékállásban elkezdtem táncot oktatni. -húzta ki magát büszkén.

-Tud táncolni? -csodálkoztam.

-Persze. Régebben az volt az álmom, hogy egyszer egy híres táncművész legyek, de hát... lusta voltam így cseszhettem az egészet. 5 éves koromtól egészen 18 evés koromig táncoltam modern táncot, hiphopot, szóval tapasztalatom van. Apropó... van nálam egy kis hirdető kártya erről a tanfolyamomról. Szeretném ha csatlakoznál te is. Az lehet, hogy nem bántam veled olyan szépen a gimnáziumba, de... a szép mozgásod az szemet szúrt. -nyújtotta át nekem a kis kártyát, amit érdeklődve vettem át.

Milyen kis beszédes lett, és hogy megnyílt előttem Mr. Őfaszkalapsága. Mondtam én, hogy amúgy normális egy ember.

Tánc... hm... csábító gondolat. Mindig is megakartam tanulni táncolni, és most itt az alkalom. De... nem tudom, majd még eldöntöm.

-Köszönöm. Majd még átgondolom. -raktam zsebre a kis papír fecnit mosolyogva.

-Remélem, hogy jönni fogsz.

Erre csak bólintottam.

-Melyik kávézóban dolgozik? -kérdeztem tőle.

-Jimin... lehetne egy kérésem?

Na most egy kicsit befostam..

-Persze..

-Kérlek, tegezz. Csak 27 éves vagyok te meg... 19? -lett bizonytalan.

-Igazából most szombaton leszek 19, szóval.. igen. -bólintottam.

-Oh, oké... akkor légyszi, ezentúl ne magázz. Az olyan, hivatalos. Meg amúgy sem vagyok már a tanárod. -vont vállat.

-Hát, rendben. De nem lesz egyszerű. -nevettem kínosan.

-Elhiszem. -mosolygott.

-Szóval, akkor... melyik kávézóban is dolgozol? -kérdeztem immáron már tegezve.

-A központi egyetem mögöttibe. Gondolom tudod melyikről beszélek.

-Ja, igen. Tudom melyik az. -mi Taejal úgysem abba szoktunk menni.

És ekkor hallottam meg a padon lévő telefonom fülsiketítő csengőhangját.

Elnézést kértem Seantól és fogadtam a hívást..

__________

Jimin jól döntött, hogy kibékült a rémálmaiban szereplő volt tanárával?

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33