Egy pillanatra megfagyott bennünk a vér.

Azt hittem leállt a szívem..

Nem tudtam mit kéne csinálni most, de Jungkook hamarabb észbe kapott, mert leemelt a konyha pultról.

-Kimegyek anyudhoz, addig öltözz fel, és tüntesd el a nyomokat a nyakadról. -adta halkan az utasítást.

-De Jungkook tiszta vé... -kezdtem volna bele, de kiviharzott a konyhából.

Én próbáltam elmondani neki...
Rajtam már nem múlik.

Így egy vállrántással együtt, a szobámba vettem az irányt.

Még rendesen bizsergett az egész testem, de legfőképp a nyakam és az ajkaim.

Hihetetlen ez a Jungkook.

A reggel még olyan jól indult, aztán egy kisebb világháborút indított el, majd most újra felfalt majdnem.
Elég pörgősen indul ez a nap.
És még dél sincs...

-Uram isten, mi történt veled Jungkook?! -hallottam meg anya kétségbe esett kiáltását.

Na ja... előbb neki kellett volna eltüntetnie a nyomait...

Kíváncsi lennék milyen magyarázattal áll elő neki a fekete hajú. De most más dolgom van, szóval majd később megkérdezem tőle.

Felvettem a kedvenc fekete, lenge farmeromat, meg egy egyszínű hosszú ujjút.
Utána rendbe raktam az ágyamat, és leszedtem az ágynemű huzatomat, mert azért a tegnapi után mégsem kéne ebben aludnom.
Na nem azért mondom, mert megbántam volna, hanem csak higiénikus akarok lenni.

A fürdőbe osontam ágyneműhuzatommal együtt, és magamra zártam az ajtót.
Nem lenne szerencsés ha valaki rámnyitna most...

Gyorsan elindítottam egy mosást, és a tükör elé lépkedtem.

Sok szenvedés árán elintéztem a foltjaimat is.

Még a múltkoriak is alig szívódtak fel..
De szerencsére most csak egy kettő lett.

Lassan egész jól megtanulok bánni ezekkel a szépségápolási cuccokkal.

Mikor úgy ítéltem meg, hogy kiváló munkát végeztem, a tenyeremet vettem szemügyre.

Szerencsére csak felületi sérülés történt, de az viszont súlyos.

Előkaptam az elsősegély dobozt, és kivettem belőle egy vattát, meg a fertőtlenítőt, majd lefertőtlenítettem vele a sebet nagy szenvedések és visszafojtott ordítások közepette, meg lemostam az odaszáradt vért is.

Vissza raktam mindent oda, ahol volt.
Ezután a fejemre is szántam 2 percet, és így már egy szalonképes Jimin nézett vissza a tükörből.

-Jimin, légyszi engedj be! Mindjárt bemegy... -kiabált halkan az ajtó túloldaláról anya.

-Máris! -nyitom ki előtte az ajtót, majd el is hagynám a helységet..

-Jól nézel ki. -fordult vissza óvatosan végigmérve engem anya.

-Köszi. -villantottam egy mosolyt felé, majd újra a konyhába ballagtam.

Jungkook éppen egy vizes zsepivel próbálta leszedni magáról a véremet. Már nézni is rossz volt, amit művelt.

Elég vicces látványt nyújtott, mit ne mondjak...

-Hé hé... várj... ne így, mert felsérted a puha arcodon a bőrt. -fogtam meg kezét, és kivettem belőle a fehér, vizes anyagot, majd egy hajítással kivágtam a kukába.

Elővettem a hűtő tetejéről egy fertőtlenítős törlőkendőt, és Jungkook szemeibe nézve kezdtem el a kivörösödött bőrét tisztítani.

-Pedig jól állt... -jegyeztem meg mosolyogva, mire ő is mosolyogni kezdett.

Miután sikeresen lejött róla a piros cucc, kidobtam a koszos törlőkendőt is.

-Had nézzem... -utalt a tenyeremre.

Odanyújtom neki, mire ő vizsgálni kezdte.

-Nem annyira vészes... -emelte rám nem sokkal később bánatos szemeit.

-Jaj Jungkook ne kezdd... -ráztam meg a fejem. -Felejtsük el, jó?

-Rendben. -lehelt egy rövid csókot számra.

-Mit mondtál anyának mikor észre vett téged? -tereltem a témát.

-Hogy palacsinta sütés közben megsérültél, és nem engedted hogy segítsek. -magyarázta, amin muszáj volt felnevetnem.

-Te hülye vagy... -röhögtem.

Ő is megvillantotta 1000 wattos mosolyát.

-Mi ez a jókedv? Egyébként Jungkook te hogy hogy itt vagy? -ölelt meg engem anya, amit viszonoztam.

-Csak áthoztam tegnap a papírokat neked, amit kértél, aztán... hát... ittragadtam. -vakarta meg zavartan tarkóját.

Pedig ha tudná hogy valójában miket csináltunk...
Szerintem nem lenne ilyen boldog...

-Ja oké, semmi baj. Legalább Jimin nem volt egyedül. Meg amúgy is, jó látni téged itt. -veregette meg anya a fekete hajú vállait.

-Jót beszélgettetek? -kezdett el kávét készíteni.

Mi meg csak álltunk ott mint a szar.
Hát nem épp beszélgettünk...

-De még mennyire. -mosolyodtam el kajánul, amit anya nem láthatott, mert háttal állt nekem.

-Ő... aha. -nyögte ki végül Jungkook is.

-Ennek örülök. Kértek valamit? Kenjek palacsintát? -fordult felénk kedves mosollyal anya.

-Nem, nem kell köszönjük. Úgyis menni készültünk bevásárolni, mert Jimin azt mondta, már rátok férne. Igaz Jimin? -kérdezte, mire igyekeztem nem döbbent fejet vágni. -Na mindegy, szóval ha már itt vagyok, segítek neki. Amúgy is már össze is írta, hogy mi kell a boltból. -vett a kezébe egy random papírcetlit a konyhapultról. -Úgy hogy mindjárt jövünk. -terelgetett az előszobába.

Kezembe nyomta a kabátom, majd én a döbbenetből felocsúdva húztam magamra a cipőmet.

-....szia anya. -integettem neki bizonytalanul.

-Szia, majd jövünk. -intett ő is anyának, majd elhagytuk a lakásunkat.

Gyorsan tettük meg a fekete kocsijáig az utat, amit már hívhatnék a második szerelmemnek, mert még mindig rohadtul jól néz ki, pont mint a tulajdonosa.

Kinyitotta előttem az ajtót, majd én egy hálás pillantás kíséretével, kényelmesen helyet foglaltam a járműben.

Még hallottam, ahogy bedobta a hátsó ülésekre a táskáját, majd a kormány mögé ült.

-Tessék, itt a listád. -nyomta nevetve a kezembe a papírt, amit elhozott.

-Üres, mit kezdjek vele? -téptem ketté.

-Etesd meg vele a kukát. -indult el az autóval.

-Jó ötlet. -forgattam szemet.

Helyette bekapcsoltam a rádiót és zenék után kezdtem vadászni.

Pont egész óra volt, úgy hogy mindenhol mentek a hírek, így nem jártam sikerrel..

Egy idő után feltűnt, hogy nem is a belváros, hanem a külváros felé mentünk, amit furcsálltam, mert tudtommal arra nincsenek boltok. Hacsak nem építettek volna oda azóta.

-Biztos jófelé megyünk? -kérdeztem rá.

-Biztosan, mivel a lakásomhoz megyünk most. -simított combomra, majd kicsit meg is
markolja azt.

-Hogy hogy? -lepődtem meg.

-Jimin... egyrészt lerakodom a cuccaimat, másrészt meg lefürdök, harmadrészt meg tegnap is ebben a ruhában voltam. Büdös vagyok. -fintorgott aranyosan.

-Nem vagy büdös. -ellenkeztem.

-De az vagyok. -szorított rá combomra.

-Én szeretem az illatodat. -vontam vállat.

-Ha fürdök... -tette hozzá.

-Meg akkor is ha nem. -vitatkoztam.

Szerencsére pont most érkeztünk meg a lakó tömbjéhez.

Kiszálltunk a kocsiból és befelé vettük az irányt.

Jungkook beütötte a kapukódot, és egyből liftbe szálltunk.

Amint becsukódott mögöttünk a lift, odamentem a fekete hajúhoz és szippantottam egy nagyot az illatából.

-Nem vagy büdös. -állapítottam meg.

-Még mindig az vagyok. -forgatott szemet mosolyogva.

-Akkor arra mit mondánál, mikor tegnap az ágyamban 5 liter izzadtságot kiárasztottál magadból..? A paplanomra... -tettem hozzá az utolsó mondatot.

-Hát... ő... -kezdett, de aztán egy váll rántással ennyibe hagyta.

-Szerintem finom illatú vagy, csak a gondolat zavar téged, hogy ugyanabba a ruhában vagy, mint tegnap. -szálltam ki a liftből, és a bejárati ajtóhoz sétáltam.

-Lehet... -vonta meg megint a vállait.

-Tiszta modell alkat... -sóhajtottam egyet mosolyogva.

-Hogy érted ezt? -vonta fel szemöldökét.

Mielőtt választ adtam volna rá, kivettem Jungkook kezéből a kulcsot, majd beengedtem vele magamat, meg persze őt is.

Miután becsukta az ajtót, még nem adtam oda neki a kis vas darabkát, hanem nézegettem, mint valami hülye.

-Sosem gondoltam volna, hogy egy nap majd utálni fogom a kulcsokat... -adtam végül a kezébe, és levettem a felesleges cuccokat magamról.

-Hm?

-Hát nem emlékszel? Amikor legelőször itt voltam, akkor te nem adtad oda a kulcsodat, ma reggel meg én nem. -ráztam meg a fejem, ezeknek az emlékeknek a hallatán.

Közelebb jött hozzám a fekete hajú és egy szoros ölelésbe vont.

-Tudod... én örülök, hogy nem adtad oda... Nekem is ezt kellett volna tennem... De a lényeg, hogy most itt vagyunk, és szeretjük egymást. -puszilt a fejem búbjára.

Olyan megnyugtató a közelsége, és amiket mondott, megmelengette a szívemet.

Pár perc ölelkezés után, elváltunk egymástól, így most éreztem meg csak a tömény Jungkook illatot a házban.

Esküszöm... akinek valami légzési problémája van, annak csak ide kell jönni, szívni az itteni levegőből párat, és már is olyan lesz, mint újkorában.

Na jó, azért ne jöjjön ide senki..

-Kérsz kávét? -kérdezte a konyhába sétálva.

-Öhm... igen, köszönöm.

Szétnéztem magam körül, és megkell, hogy állapítsam...

Rohadt jó ízlése van.

Igaz, hogy már jártam itt, de akkor nem volt sok időm szét nézni.

Most viszont van.

Bementem a nappaliba és arcomra fagyott a mosoly... egyből megrohamoztak az itt szerzett emlékek.

Nem tudtam nemet mondani elmémnek. Akár mennyire elakartam felejteni már azt az estét... túl nagy nyomot hagyott bennem. Hiába próbálkoztam..

Lejátszódott előttem az egész jelenet. Akárhova néztem, mindenhol magunkat láttam, ahogy épp megerőszakol a fekete hajú, én meg sírtam.

Mi a fene történik velem..?

Megkapaszkodtam a kanapé háttámlájába és csak meredtem magam elé.

Érzem... minden egyes érzés belém ivódott, amit akkor éreztem. És most újra utat tört magának.

Pedig azt hittem ebből nem lesz probléma, ha újra idejövünk..

Mellkasomban szétáradt a félelem, csalódás, fájdalom, és minden rossz.

Emlékszem, aznap reggel úgy éreztem magam, mint egy horror filmben; akit elraboltak és szökni próbált...

Féltem... iszonyatosan rettegtem tőle, hiszen azt hittem félre ismertem. Azt hittem bántani akar. Azt hittem már nem szeret...

Nem bírnám ki ha elhagyna... De mivan ha elfog...? Elvégre biszex; a lányok is érdeklik őt, nem csak a fiúk.
Biztos szeretne majd egy boldog családot alapítani, amit én nem tudnék megadni neki. Gondolom a szülei is szeretnének majd unokákat..
Basszus, ebbe még bele sem gondoltam...
Hogy lehettem ekkora barom!

Az én anyukám is biztosan szeretne majd unokákat. És mivel testvérem nincs, ezért csak én tudnék neki unokákkal elő állni.
De még én sem tudok, mert meleg vagyok. Az utóbbi időben kiderült, hogy én nem tudok lányt szeretni. És ő ezt még nem is tudja...
Igaz, hogy egy hónappal ezelőtt még én sem tudtam, de most már Jungkook ráébresztett...
Sajnos vagy nem sajnos, de ez van.

-...min! Jimin! Hallassz? -rángatott vissza Jungkook kétségbe esett szólongatása a valóságba.

-Mi? Igen... -válaszoltam nehézkesen.

-Sosem mondtad, hogy vannak pánik rohamaid... -nézett rám szomorúan.

-Pánik... roham? -néztem körül.

A padlón feküdtem, és ziháltam mint az állat, izzadtam is, és a fejem is elkezdett fájni.

Pánik rohamot kaptam volna..?

-Mert nem tudtam róla.. -tekintettem rá, könnyes szemekkel a mellettem guggolóra.

-Mi történt? -kérdezte halkan.

-Én... én csak... -kerestem a megfelelő szavakat. -belegondoltam néhány dologba... -hajtottam le a fejemet, majd ülésbe tornáztam magam, amiben ő is segített.

-Mibe?

-Hogy... mi lenne akkor.... ha elhagynál... -mondtam ki félve.

Éreztem, ahogy kissé megfeszültek izmai. Ez rosszat jelent.

-Miért gondolkozol ilyeneken? -tette fel a kérdést halkan.

-Mert te biszex vagy. A lányokhoz is vonzódsz, és... mi van ha majd családot akarsz alapítani, és boldogan élni a gyerekeiddel és a feleségeddel? -pillantottam rá bánatosan, mire csak egy nagy sóhaj hagyta el a száját.

-Jimin.... ha családot akartam volna alapítani, akkor azt már rég megtettem volna. -fogta két keze közé arcomat.

-Miért? Nem akarsz? -csodálkoztam el.

-Nem. -rázta meg a fejét.

-Pedig az szép dolog... -dőltem neki a kanapénak.

-Az lehet... de, rengeteg felelősséggel jár. Főleg ha te vagy a családfő. Gondolj csak bele, ellátni az egész családot, iszonyat sok meló... És itt vagyok én, aki még a szerelmével sem volt képes megbeszélni a dolgokat, csak miután szembe szálltál velem és rám vetetted magad, amit nem mindenki csinálna meg. Egyszóval, nem nekem való ez a fajta élet. Szóval maradok inkább fiú párti. -magyarázta, hosszúra sikeredett válaszát.

Muszáj volt megmosolyognom ezt. Egyrészt mert a szerelmének hívott, másrészt meg olyan aranyosan fejezte ki, hogy ez nem neki való.

-Imádlak... nagyon. -bújtam hozzá.

-Én is... szóval, nem kell aggódnod. Én itt leszek neked bármikor, amikor szeretnéd. Megvédelek bármitől, és bárkitől. -suttogta.

Hallgattam egyletes, erős szívdobogását, és éreztem; biztonságban vagyok.

Ez az elmúlt két nap... olyan mintha hetek teltek volna el; pedig csak két nap...

Sokminden történt már velünk, de remélem, hogy ezután ha lesz is valamilyen problémánk, azt szépen, emeberek módjára megtudjuk majd beszélni.

-Nem fürdünk le együtt? -kérdezte mély hangon, amitől végig szaladt hátamon a kellemes borzongás.

-De. Most úgyis szükségem van a közelségedre. -öleltem át, mint egy kisgyerek az apját...

__________

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33