Másnap reggel úgy ébredtem mint egy trágyakupac. De ezt szerintem említenem sem kell, a tegnapi után.

Tae hétfő óta nem keresett, ami most nálam egy jó pont, mert nem tudom hogyan kéne ezek után a szemébe néznem. Igaz, hogy mindketten élveztük a dolgok, de attól még elég kínos szituációba kevertem őt is, meg magamat is.

Viszont ezen a reggelen eldöntöttem, hogy nem rontom tovább a helyzetet... mindent rendbe fogok hozni, és élem tovább a szép életem.

A mai napra Yoongit terveztem kibékíteni. Aztán utána Taejal is tisztázom a dolgokat, habár már vele hétfőn elvileg megbeszéltem, de az nem volt semmi...
És utána jön... Jungkook. Nem kéne ennyire felfújnom ezt, de azért mégis csak izgulok, hogy mi fog kisülni ebből..

Mivel elég későn keltem, és az arcom meg a többi részem rendbe rakása is sok időt elvett plusz a kevéske kis reggeli elfogyasztása is, így délután 1-re végeztem, szóval az ebédet kihagytam, ismét.

Szerencsére anya nem tudja, hogy mostanában nem eszek rendesen, különben kapnék a fejemre. És nem sapkát..

Reggeli közben, amit már ebédnek is nevezhetünk, bevettem egy gyógyszert, mert éreztem hogy fázni kezdek a meleg lakásban, ami csak azt jelentheti, hogy kezd felmenni a lázam.

Aztán leültem a konyha asztalhoz és gondolkozni kezdtem.

Hogyan békítsem ki Yoongit? A matekot nem tudom megtanulni előre, hogy azzal ne legyen baja, mert ahhoz hülye vagyok.

Pár perc gondolkozás után eldöntöttem, hogy sütit fogok készíteni, mert annak senki nem állna ellen... kivéve, ha én készítem azt. De megpróbálom minél jobbra, hogy ez is ellenállhatatlan legyen. Bár, nem ígérek semmit...

Aztán egy remek ötlet pattant ki a fejemből.
Mochit csinálok, és kész.

Így a telefonomon kerestem egy receptet és az alapján előpakoltam a hozzávalókat. Szerencsére anya múltkor bevásárolt, ezért van itthon minden. Kivéve kókusztej, de mindegy mert van itthon sima.

És elkezdtem életem első sütijét gyártani...

...

Hát mit ne mondjak... kurva szar lett.

Az kezemre ragadt a fél tészta, aztán kifolyt belőle a töltelék is, plusz túl sütöttem.

Magyarul úgy elbasztam, hogy azt már nem tudtam volna jobban...

Így idegesen ki is dobtam az egészet a kukába.

Nagyon szomorú vagyok most, hogy még egy nyamvadt sütit sem tudok sütni...

Van kábé 15 percem, amíg ide ér Yoongi.

Így nagy elkeseredésemben rendeltem egy tál mochit, ha már én ilyen ügyetlen vagyok...

Tényleg nagyon ideges, és csalódott voltam. De leginkább szomorú, mert azt hittem, hogy sikerülni fog.

Talán 10 percet kellett várnom és már meg is hozta a futár a ragadós kis sütikéket.

Kifizettem, majd gyorsan kiraktam őket egy tálba, az asztalra.

Nem sokkal később meghallottam a csengő hangját, így ajtót nyitottam.

Yoongi volt az. Ki más?

És rettentően zavarban érzem magam, a süti miatt.

-Szia Jimin. -sóhajtott egyet, majd ledobálta magáról a felesleges cuccokat.

-...Szia. -köszöntem bizonytalanul.

Lerakta a konyhába a táskáját és otthonosan kényelembe helyezte magát az egyik széken, míg én is bementem oda.

-Hm... finom illatok vannak... vagy is... kicsit ilyen égett. Csináltál valamit? -emelte rám kíváncsi tekintetét.

Helyet foglaltam mellette, és az első gondolat, ami beugrott: Minek kellett a konyhába jönnie?!

-Hát... Öhm... megakar.. megakartalak lepni a tegnapi miatt mochival, de... nem jött össze, így rendeltem... -hajtottam le a fejem, és mutattam az asztal középén lévő tálra.

Most biztos hülyének néz, hogy még erre sem voltam képes.

-Tudod Jimin... nekem kéne bocsánatot kérnem... -karolt át, amin nem kicsit lepődtem meg.
-Nem lehet mindeki jó matekból. Nyilván, nekem jobban megy mint neked, de igazad van... én tényleg nem tudok magyarázni. És ezért igazságtalan volt, amiket tegnap a fejedhez vágtam. Szóval... bocsánat. -szorított egy kicsit magához, majd elengedett.

Hát mit ne mondjak. Eléggé meglepett ez.
Tudtommal senkit sem engedett ilyen közel magához, mint most engem.
Láthatta meglepett arckifejezésem mert halkan elnevette magát.

-Na mivan... azt hitted, hogy egy érzéketlen fatörzs vagyok? -mosolygott rám.

Vegülis... közel járt a válaszhoz...

-Őszintén... igen. A suliban senkivel sem beszélsz, és esküszöm úgy nézel ki ott, mint aki depressziós. Persze nem megbántani akarlak ezzel... -lett kicsit jobb a hangulat köztünk.

-Ez van. -vont vállat. -Én úgy gondolom, hogy nem vagyok különb a többi diáknál, csak egyszerűen az iskola valahogy arra késztet hogy így viselkedjek... nem szeretek suliba járni.. -rázta ki szemmel láthatóan a hideg.

-Szerintem ezzel nem csak te vagy így, de teljesen átérzem a helyzeted. -bólogattam.

-Ja... -ezzel lezártnak tekintettük a témát. -Amúgy jobban vagy? -vett szájába egy mochit.

-Kicsit... -néztem, ahogy eszik.

Ekkor kordult a gyomrom egy hatalmasat. Hát igen... elég régen ettem utoljára normálisan, de még akkor sincs étvágyam ha éhes vagyok.

-Nem eszel? -bökött a sütemények felé.

-Nem... nem vagyok éhes. -mondtam az ellenkezőjét, mint amit a gyomrom szeretett volna.

-Én nem úgy hallottam. -vonta össze szemöldökét.

-Akkor... rossz a hallásod. -találtam ki valami erőltetett baromságot gyorsan.

Úgy látszik, nem hatotta meg nagyon...

-Jimin... az étel nem játék... enni kell, főleg amikor beteg vagy. Ha nem eszel rendesen, legyengülsz mégjobban így nehezebben megy majd a gyógyulás. Mióta nem ettél...? -kérdezett rá.

Na jó... én nem tudom ki ő, vagy is de, az osztálytársam, de minden esetre elég jól teszi fel a kérdéseket mert eddig mindig rájött arra amit én titkolni akartam. Az előbb az elbaszott mochim most meg hogy nem eszek...
Nagyon okos, ezt meg kell hagyni. Csak lusta mint a disznó...

-...azt hiszem hétfőn ettem utoljára.. -motyogtam lehajtott fejjel.

-Akkor most eszel szépen. Nézem ám! -mondta higgadtan, és felmutatta mutató ujját.

-De Yoongi... én nem bírok egy falatot sem lenyelni. -estem kétségbe.

-Nem érdekel. Kezdj el enni, mert ha én etetlek meg abból nem lesz 'köszönöm'. -parancsolt enyhe szigorral a hangjában.

Pár perc gondolkodás után, eszembe jutott, hogy mivel kéne lekoptatnom ezt a témát...

-Hm... csak nem féltesz? -mosolyodtam el gonoszul.

-De... féltem az egészségedet. Mindenki ezt tenné... még én is. -vonta meg a vállait.

Istenem, de fárasztó tud lenni...

-Ahj... jó... de ezt nem miattad csinálom. Tényleg éhes vagyok... -morogtam duzzogva, és bekaptam egy mochit.

Úgy tömtem magamba a ragadós kis sütiket, mintha az életem múlott volna rajta.
Ez persze érthető is, mivel már vagy két napja nem ettem semmi komolyat.

-És még te mondod, hogy nem vagy éhes... -rázta meg a fejét mosolyogva.

...

Szokásosan leadta az anyagot. Matek ezen a napon szerencsére nincs, így azzal nem kellett bajlódni. A többi meg "gyerekjáték".
Szóval egy és fél óra múlva már készen is voltunk az intenzív tanulással.

Láttam rajta, hogy megpróbált érthetőbben magyarázni, és hálás is voltam neki, amiért most már jobban odafigyelt erre.

Persze ha lett volna matek, akkor nem tudom mennyire lett volna képes elviselni a hülye fejemet, de mivel szerencsére az nem volt, ezért mondhatni jó hangulatban telt a pótlás.

-Neked amúgy vannak haverjaid? -kísértem ki a bejárati ajtóhoz.

-Persze hogy vannak. De nem a suliból.

-Hát akkor honnan? -vontam fel a szemöldökömet.

-Járok kosarazni aztán onnan a csapattársaim. Ezért is nincs szükségem a suliban barátokra. -válaszolta.

-Oh, az szuper. -bólogattam. -Hát akkor... további szép délutánt.

-Neked is. Szia Jimin. Egyél sokat.

-Oké. -nevettem. -Szia.

Azzal el is ment.
Akkor Yoongi, pipa.

_________

Sikerülni fog Jiminnek véghez vinni a "tervét"?

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33