Másnap elég későn keltem fel, de azt is csak azért, mert éreztem hogy megint felment a testhőm.

Így a legmelegebb ruháimba öltöztem fel, és utam a konyhába vezetett.

Már 11 óra... az igen. Mondjuk még tudtam volna aludni, de most már mindegy.

Egyből beszedtem egy gyógyszert és csináltam magamnak teát.

Amíg a tea készült eresztettem a kádba forró vizet, mert az most jólesne.

Mivel beteg voltam ezért nincs is most étvágyam, így hát a reggelit az mellőztem.

Úgy is kihanynám amit megennék most.

Amint elkészült a forró ital, megfogtam azt és bevittem a fürdőbe.

Levetkőztem és eléggé fázni kezdtem, pedig elvileg nem volt annyira hideg a fürdőszobában.

Rögtön bevetettem magamat a habok közé teámmal együtt, és felsóhajtottam az érzésre.

Rettentően jól esik most ez nekem.

Lehunyt szemekkel és hátravetett fejjel élveztem a kád és forró ital nyújtotta érzést.

Azért van a betegségnek jó oldala is.
Ebben a pillanatban az összes egyetemista tanul, míg én a kádban élvezkedek.
Erre a gondolatra mosolyogni kezdtem.

De nem tudtam sokáig, mert a szobámban lévő telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett.

-Na ez is pont jókor... -ment el minden jókedvem.

Úgy voltam vele, hogy majd abba hagyja az illető.

De amikor már vagy ötödjére kezdett el rikácsolni az a szar, idegesen szálltam ki a kádból, és felvettem fürdőköpenyemet majd megtöröltem kezeimet is, hogy azért mégse vizes kézzel fogjam meg a telefonom.

Még mindig nagyon remegtem, mivel fáztam, és most így a forró vízből kiszállva eléggé hidegnek érződik a levegő.

Idegesen trappoltam be a szobámba majd megsem nézve a kijelzőt emeltem fülemhez a készüléket, és nem túl kedves hangon beleszóltam.
De nem tehetek róla, még azt sem hagyja ez a személy, hogy nyugtom legyen...

-Mi van? -kérdeztem kicsit idegesebben a kelleténél.

A vonal túloldalán lévő nem igazán akart válaszolni, és már az is eszembe jutott, hogy mivan ha már rég lerakta amikor is...

-Jimin...? -érkezett egy nagyon jól ismert mély és most bizonytalanul csengő hang.

Gyomrom percek alatt össze szűkült és hányingerem is támadt a mérhetetlen csalódás, félelem és a dühtől.

Átkoztam magam, amiért meggondolatlanul vettem fel a telefont...

Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, viszont egyáltalán nem fostam be tőle, mivel azért haragszok rá a tettei miatt. Nem kicsit..

-Mit akarsz? -lettem nyugodt egy kicsit.

Mindig is számítottam rá, hogy egyszer majd felkeres, így most csak egy kicsit lepett meg ezzel a tettével.

-Csak... hogy vagy? -tette fel a kérdést félénken.

Bezzeg amikor az ágyában voltam, akkor nem volt ennyire megszeppent a kis...

-Ezt akkor kellett volna megkérdezned... -hangsúlyoztam ki az "akkor" szócskát.

-Sajnálom... -suttogta.

-Ezzel nem tudok mit kezdeni. Rohadtul nincs kedvem most hozzád, szóval mentem... -csaptam volna rá a telefont.

-Várj... -kiáltott fel ijedten. -Hallottam hogy beteg lettél... jobbulást. -azzal ő bontotta a vonalat.

Ennyi kellett ahhoz.... rohantam a wc-re és azzal a lendülettel okádtam ki újra az epémet.

Nem tehetek róla... de a hangja... valahogy most nem volt megnyugtató hatású. És ez egyben egy kicsit elszomorított is.

Attól az estétől kezdve... valami megváltozott közöttünk. Bár, ez mondjuk érthető is, miért...

Nem mondanám, hogy kiszerettem belőle, mert rohadtul nem így van. De valahogy most még nem állnék készen arra, hogy lássam. Túl nagy sebet ejtett a szívemen, és ennek a sebnek kell egy kis idő, amíg valamennyire beforr.

Viszont most a hangja... olyan kis letört volt. Már majdnem kezdtem megsajnálni szegényt, de végül nem tettem. Én többet szenvedtem miatta, mint ő most.

Amint végeztem, kiöblítettem a számat.

Sírhatnékom támadt, de egyszerűen nem tudtam, mert kifogytam a könnyekből.

Annyi mindent kérdeztem volna tőle... De nem volt erőm hozzá... És nem is volt kedvem már hozzá...

...

A délelőttöm maradék részét és a délutánom elejét az ágyamban töltöttem a paplanok alatt kuporogva.

Ideges voltam, nem tagadom. Ezért döntöttem úgy, hogy ágyba bújok és megpróbálom kizárni a külvilágot, ami ugye a szerencsétlenségemet illetően most sem ment.

Az ebédet is kihagytam, mert étvágyam sem volt.

Mikor meghallottam a csengőt, tudtam, hogy Yoongi lesz az, mivel hozta a házikat.

Így hát nulla életkedvvel, egy vastag pulcsiban csoszogtam ki az előszobába.

Sajnos, most hozzá sincs kedvem de nem lenne szerencsés lemaradni az órai tananyagról.

Sóhajtva kitártam az ajtót, és nem kellett csalódnom..
A velem egy magas srác állt előttem.

Nem tűnt túl boldognak. Kábé ugyanúgy nézhetett ki mint én, ami egy kicsit meglepett, mert tegnap még mondhatni "vidámnak" nézett ki.

-Szia. -morogta, és belépett a lakásunkba majd levette a cipőjét és kabátját ezután a táskáját a szobámba vitte.

Becsuktam a bejárati ajtót, és felvont szemöldökkel pillantottam utána.

Ez jól elhúzott...

Utána mentem a szobámba és láttam ám, hogy ő már javában pakolta a cuccait az ágyamra.

-Khm... -köszörültem meg torkomat.

-Siessünk mert kurvára nincs jó kedvem, és már haza akarok húzni. -dörmögte.

-Jól van. -sóhajtottam.

Hát igen... mindenkinek lehetnek rossz napjai.

Odatelepedtem mellé és nem is húztuk az időt, egyből tanulni kezdtünk.

Azért kissé szarul esett ez a fajta viselkedése. Alig egy napja kezdtünk el beszélgetni, azért nem kellett volna csak így becsörtetni az otthonunkba 0 érdeklődéssel megspékelve.

Főleg úgy hogy tegnap egész jól elbeszélgettünk és chateltünk is. Nem láttam rajta hogy bármi baj is lenne vele.

...

A humán tantárgyak simán mentek. Azzal semmi probléma nem volt. De a matek... Az az ősi ellenségem.

-Mondd már meg légyszíves hogy egy ilyen egyszerű egyenletet, hogy a faszomba nem tudsz megoldani bazdmeg! -emelte fel egy kicsit a hangját.

Már legalább 15 perce szenvedünk azzal, hogy megértsem az utolsó feladatot, de egyszerűen az agyam mindent bevetett az ellen, hogy felfogjak belőle bármit is.

-Nem tehetek róla, de nem az erősségem ez a tantárgy, emellet pedig te is magyarázhatnál érthetőbben is! -akadtam ki én is.

-De baszki... én magyarázok itt mint a hülye, de még így sem vagy képes felfogni! -kiabált.

-Akkor mondd el mégegyszer! -kiabáltam már én is.

Ideges vagyok, mert nyilván ő nem tudta elmondani normálisan a dolgokat. Nem csak én vagyok a hibás..

Bezzeg amikor a fekete hajúval matekoztam, akkor egyből megértettem mindent...

Miután nagy nehezen elmondta újra a feladat menetét, próbáltam rájönni hogy mit is akart mondani, de egyszerűen nem ment. Nem értem hogy hogyan jött ki a végeredmény.

-Mondd, hogy most már fogtad a lényeget? -kelt fel idegesen mellőlem.

Miután percekig csak bámultam rá, elkezdett vörösödni a feje, amitől eléggé beszartam. Remélem nem akar megverni vagy valami...

-Hát én ezt nem hiszem el komolyan mondom... -dörzsölte orrnyergét.
-Hogy lehetsz ennyire értetlen? Mi a szent szart nem értesz egy ilyen piti dolgon?! Még egy öt éves is megtudná csinálni bassza meg! Nehezebb felfogásod van, mint a 85 éves nagyimnak esküszöm! De én ma itt többet nem leszek az biztos, már elég időt pazaroltam rád. Oldd meg egyedül azt a nyamvadt matekot! -dobott be mindent a táskájába, majd ki is viharzott a szobámból és már csak az ajtó hangos csapódását hallottam.

Ekkor éreztem meg egy könnycseppet az arcomon lefolyni. Sosem bírtam a kritikát...

Ránéztem a matek füzetemre és egyből elöntött a düh...

Persze nem Yoongira voltam mérges, hanem inkább magamra.
Tényleg csak egy utolsó nyomorék vagyok. Még számolni sem tudok...

És most már visszafogni sem tudtam volna az indulataimat...

Megfogtam a füzetet és izomból levágtam a földre.

Mellé kiállítottam is egyet.

Nem érdekelt hogy meghallják a szomszédok, bár szerintem a legtöbben még dolgoznak ilyenkor.

És ezt az összes tankönyvemmel és füzetemmel végig csináltam.

Levágtam a földre, és próbáltam az összes haragomat kiélni benne.

Néha idegesen ordítottam is, csak hogy biztosan oldjam egy kicsit a bennem lévő feszültséget.

Végül 10 perc csapkodás után lenyugodni látszottam, így elterültem az ágyon és nagyokat lélegeztem.

Nem tudom holnap milyen hangulata lesz Yoonginak, de ma eléggé megviseltek azok, amiket a fejemhez vágott. Egyáltalán nem estek jól, sőt! És igazságtalannak is tartottam emiatt. De valahol persze meg is értettem őt. Plusz az elején említette hogy rossz kedve volt, szóval még az is rátett egy lapáttal..

Mivel ma nem ettem semmit, így elég gyengének éreztem magam a 10 percnyi intenzív csapkodás után, ezért fogtam magamat és elaludtam a zavarodott gondolataimmal együtt.

Anya elvileg úgy is csak egy fél óra múlva fog haza érni...

_________

Ez azért nem volt szép Yoongitól...

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33